Szolnok Megyei Néplap, 1954. május (6. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-13 / 111. szám

4 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP A NAPTÁR TÖRTÉNETE A naptár nagyon sok változáson, alakuláson ment keresztül, míg mai alakját megkapta. Eredete több ezer éves és messze tájakra nyúlik vissza. Az idő mérésére szinte magától kínálkoznak olyan jelenségek az égbolton, amelyek a Föld mozgá­sával kapcsolatosak. Földünk nyu­gat-keleti irányú forgása miatt lát­juk úgy, mintha a Nap keletről nyugat­­ felé vándorolna az égen. A csillagos égbolt is ezért fordul el látszólag a fejünk felett. Ismeretes az is, hogy a Föld for­gó mozgásain kívül még a Nap kö­rül is kering. Ez okozza az évsza­kok változását. Napkörüli útjához szükséges időt nevezzük év-nek (napév). Ezalatt körülbelül 365 és V1-szer fordul meg saját tengelye körül. Egy napév tehát körülbelül 365 és 10 nap hosszú. Hogy a naptár történetét megért­hessük, a Hold mozgását is szem­ügyre kell venünk. A Hold kering a Föld körül. Ezért látjuk úgy, hogy a Hold nem mozog együtt az álló csillagképekkel, hanem lema­rad hozzájuk képest. Egy óra alatt körülbelül egy Hold-átmérőnyit tesz ki ez a lemaradás. Derült éj­szakákon ezt bárki megfigyelheti. A Föld körüli keringése közben a Hold alakjában is nagy változáso­kat figyelhetünk meg. Annak kö­vetkeztében, hogy a Hold csak a Nap fényét veri vissza, mert sa­ját fénye nincs, mi mindig csak azt a részét látjuk, amelyet a Nap éppen megvilágít. Ha pár héten át figyelnék a csillagos eget, azt ta­pasztalnánk,­­ hogy holdtöltétől holdtöltéig körülbelü 29 és fél nap telik el. Ennyi idő alatt kerüli meg a Hold a Földet. Ezt az időtarta­mot nevezzük hold­hónapnak. Már a barlanglakó ősember is valószínűleg észrevett valami sza­bályosságot az égitestek járásában. Idővel egyre jobban megfigyelték az emberek az égi jelenségeket és bár a helyes elképzelés és magya­rázat sokáig nem alakult ki ben­nük, egyre pontosabban tudták megfigyelni az év és a hónap hosszát. Egyes csillagok esetében is észre­vették ismétlődő jelenségeket. A többi között például­ azt, hogy a Szíriusz minden évben egyszer ugyanakkor kél, mint a Nap. Ilyen ismeretek alapján könnyen juthattak az emberek arra a gon­dolatra, hogy az egy-egy égi jelen­ség megismétlődését, például két holdtölte között eltelt időt tegyék az időszámítás alapjává. Ezek szerint sokféle lehetőség kínálkozott a naptárcsinálók szá­mára. Először kiválasztották az időmérő égitestet: a Napot, a Hol­dat, esetleg a Szinuszt, vagy más csillagot, vagy éppen kettőt is ezek közül. Az így alapul vett időtar­tamnak azután lehetett különféle törtrészeit vagy tetszés szerinti sok­szorosait megszámozni elnevezni, s ezzel már készen is volt a naptár. Százféle görög naptár Az ókori népek fel is használták ezt a sokféle lehetőséget. Ahány országot csak veszünk, annyiféle időszámítással találkozunk. — Az ókori Görgországban még úgyszól­ván minden városállam külön nap­tárt csinált magáénak. Körülbelül százféle görög naptár ismeretes ebből az időből. Természetesen egyik nép előbb, másik később jutott el arra a fokra, hogy naptárt készítsen. Egyiptom­nak, Babilonnak több ezer éves idő­számítása volt abban az időben, amikor a rómaiak elkezdték a magukét. A naptárak terén mégsem olyan áttekinthetetlen a helyzet, ahogyan ez az első pillanatban látszik. Bár­milyen sokféle naptár volt is hasz­nálatban, különböző évszakokban, kezdődő évekkel, különféle hosszú­ságú és nevű hónapokkal, ez a sok­féle időszámítás lényegében két alapvető osztályba sorolható. Azok a népek, amelyek időszá­mításukat a Hold járására alapoz­ták, holdnaptárt használtak, hold­években számoltak; azoknak pedig, akik a Nap járását vették alapul, napnaptáruk, napévük volt. Az ókori Babilonban már körül­belül 4500 évvel ezelőtt holdévben számították az időt. Megfigyelték, hogy két holdújulás között majd­nem 29 és fél nap telik el. Ezt ne­vezték el hónapnak.­­ Tizenkettőt összekapcsoltak az ilyen hónapok­ból, s így kapták a holdévet. A holdévben 29 és 30 napos hónapok váltakoztak. A holdhónap hosszát tizenkettővel még megszorozva könnyen kiszámíthatjuk, hogy egy ilyen holdév 354 napból áll. Ez az időszak rövidebb, mint az az idő, amíg a Nap a Földet látszólag meg­kerüli (a valóságban persze a Föld kerüli meg a Napot). Ez az időtar­tam mint már említettük, a napév, pontos hossza 365 nap 5 óra 48 perc 46 másodperc, 34 holdév , 33 napévvel Milyen következményeket von maga után a hold­naptár haszná­lata? Ez egyszerű számítással el­lenőrizhető. 34 holdév körülbelül 33 napévnek felel meg. Ez azt jelenti, hogy mivel az évszakokat a Nap járása szabja meg, — 33 napév alatt az évszakok végigvándoroltak a hold­naptár valamennyi hónap­ján. Tehát például az évet kezdő első hónapban volt tavasz, nyár, ősz és tél. 34 holdév elteltével újra az eredeti állapot állt vissza és újra ott kezdődött az eltolódás, ahonnan elindult. Tehát ha akkoriban va­laki 70 évet megért, az évszakok ilyen vándorlását kétszer is végig­élhette. Az eddigiekből világosan kitűnik, miért célszerűtlen a hold­naptár használata. Napévben mérni az időt észsze­rűbb, természetesebb. A Nap já­rása szerinti időszámítás története számunkra azért érdekes, mert minden ezen alapuló régi naptár mintegy a mai időszámításunk ősé­nek tekinthető. Különösen érdekes Egyiptom, mert az ott használatos időszámítás került át az idők fo­lyamán Rómába és Julius Caesar reformja után ez lett a mai euró­pai időszámítás alapjává. Nézzük hát meg közelebbről. Az egyiptomi naptár Egyiptomban 365 napos évet használtak. Tizenkét 30 napos hó­napjuk volt, de mivel ezzel csak 360 nap telt el az esztendőből, a végén még beiktattak öt, hónapon kívüli napot. Ezeket vallásuknak megfe­lelően az öt isten születésnapjául rendelték. Sorra ünnepelték Ozi­­risz, Horuszt—Ozirisz fiát, — Szé­tét,— a gonosz istent, Ozirisz ellen­ségét, — Iziszt — Ozirisz feleségét és Nefitiszt — Szét feleségét. Ter­mészetesen ez az időszámítás sem egyezett meg a Nap járásával, mi­vel a napév megközelítően 365 és V4 napból áll. Tehát körülbelül hat óra eltérés volt az egyiptomi naptár és a naptár valódi hossza között. Ha egyiptomi időszámításról van szó, meg kell említenünk egy má­sik időegységet, a Szirusz-évet. A Szíriusz ismert szép fényes csillag, a Nagy Kutya-csillagképben van, Kutya-csillagnak is nevezik. Nyári hajnalokon és téli estéken nagy­szerűen meg lehet figyelni. Feltűnt a régi egyiptomiaknak, hogy a Szí­riusz minden évben egyszer együtt kel fel a Nappal. Ezt az időt hív­ták a Szíriusz héliákus felkelésének. Ismeretes, hogy a Nílus Egyip­tom gazdasági életének legdöntőbb tényezője. Körülbelül három hóna­ponként megismétlődő áradásai nélkül Egyiptomban a földművelés nem lenne lehetséges. Nagyon régen észrevették azt is, hogy a Szíriusz héliákus kelése éppen egybeesik a Nílus egyik áradásával. Ez a nap lett az év kezdete. A Szíriusz-ciklus Babiloni tapasztalataink alapján sejthető, hogy az egyiptomi újév nem sokáig esett egybe a Nílus ára­dásával. Az egyiptomi naptár a napévhez képest­­ évenként 14 na­pot sietett. Évek múlva ez már érezhetővé vált. Újév napja egyre jobban megelőzte a Szíriusz héliá­kus kelését és sorban végigvándo­rolt minden évszakon (Egyiptom­ban 3 van, tavasz, nyár és tél),­­ végül visszakerült eredeti helyére. Babilon esetében 33 év alatt ját­szódott le ez a folyamat. Egyiptom­ban sokkal lassabban ment, mivel itt az eltérés kisebb volt, 11 nap he­lyett csak 14 nap. Ki tudjuk szá­mítani azt is, hány egyiptomi év­nek kell eltelnie ahhoz, hogy az évenkénti előresietés éppen egy napévet tegyen ki, azaz az évsza­kok visszakerüljenek eredeti he­lyükre. 365 napos az egyiptomi év, körül­belül 365V4 napos a napév, 1460 = 365 nap és 1461 , 365V4­4­4 nap, tehát 140 Szíriusz-év , 1461 egyiptomi és­­ egy Szíriusz-cik­­lus, vagy­ a Szíriusz görög nevét használva Szótisz-ciklus. Censorinus (matematikus és filo­zófus) i. u. 238-ban feljegyezte „De die natali“ című munkájában, hogy i. u. 139-ben az egyiptomi újév ép­pen egybeesett a Szíriusz herbiákus kelésével. Fontos ez az adat az egyiptomi időszámítás kezdetére vonatkozóan. Ha 1460 évig tart egy ciklus és 139-ben fejeződött be egy, ak­kor visszafelé számolva 1460 évet i. e. 1321-et kapunk. Az ezt megelőző Szíriusz-ciklus pedig 2781-ben kez­dődött. Valószínű, hogy erre az időre lehet tenni az egyiptomi Szí­­riusz-időszámítás kezdetét is. Egyes adatok azonban arra mutatnak,­­ nem lehetetlen az sem, hogy i. e. 5701-ben kezdődött az első ciklus. A kérdést régészek és történészek még nem döntötték el. Bármilyen óriási visszanyúlás is a múltba ez a 7000 év, mégsem teljesen lehetet­len. III. Ptolemaios javaslata III. Ptolemaios, mikor Nagy Sán­dor halála után Egyiptom trónjára került i. e. 4. sz.), megpróbált ren­det teremteni Egyiptom időszámí­tásában. Olyan rendszert akart be­vezetni, amit ma „szökőév“ néven ismerünk. Javaslata a következő volt: minden negyedik évben az öt isten születésnapja mellé iktassa­nak be egy hatodik hónapon kívüli napot. Ezzel az egy napi várako­zással behozta volna előresietését az egyiptomi év egyszerű és a gyakorlatban jól beváló szabály lett volna, lényegében ez az eljá­rás szolgál ma is naptárrendsze­rünk alapjául. Ptolemaios javasla­tát meghiúsította az egyiptomi pap­ság ellenállása. Az öt, isteneknek szentelt, nap mellé­­ merénylet számba ment volna még egy ha­todikat tenni, így az ezeréves ha­gyományok miatt a reform el­maradt. Az egyiptomi időszámítást a régi egyiptomi hónapévekkel együtt, ma is használják a koptok és Abesszí­nia egyéb lakói. Az egyiptomi alapokat felhasz­nálva született meg Rómában az a naptár, amely ma egész kevés ki­vétellel az egész világon elterjedt. Ezzel azonban egy más alkalom­mal fogunk foglalkozni. Barlai Katalin. A szocializmus útja — a jólét és felemelkedés útja [UGYANAKKOR,­­ amikor a kapitalista országokban to­vább mélyül a gazdasági válság és egyre kíméletlenebbé válik a ma­i rakodás a piacokért, állandóan csökken a termelt javak mennyisége és emelkedik a munkanélküliek száma — a béketábor országaiban hatalmas gazdasági fejlődés megy végbe. A Szovjetunió ipari terme­lése 1929-hez viszonyítva több mint 16-szorosára emelkedett. Az alábbi táblázat áttekintést nyújt a béketábor néhány országának gazdasági fejlődéséről. | N­É 7j Z t) K | például a béketábor egyik országának fejlődését. Lengyelország a háború során emberben és anyagban egyaránt óriási veszteségeket szenvedett. Gazdasága a háború utáni években a háborús rombolások ellenére szinte szédületes iramban fejlődött. Az ipari ter­melés 1953-ban 3,6-szorosa volt az 1938. évi termelésnek. 1955 végéig újabb jelentős emelkedést érnek el. Az alábbi táblázat a lengyel textil­ipar termelé­*nek emelkedését mutatja: A mezőgazdasági gépek gyártása 4 év alatt megkétszereződött. 1955- ben kétszer annyi gépet kap a mezőgazdaság, mint 1953-ban. (Wirtschaft) 1954 május 18, A jászberényi járás kultúrversenyéről Jászberényben a Május 1 szige­ten tartották meg a sport és kul­túrműsorban bővelkedő ifjúsági ta­lálkozót, melyen a DISZ Központi Vezetősége és a Megyei DISZ Bi­zottság is képviseltette magát. Az ifjúsági találkozó délután 3 órakor kezdődött el többezer ember le­tt a járási kulturverseny. A járás kulturcsoportjai egész délutánt betöltő műsorral szóra­koztatták a megjelenteket. Különö­sen kiemelkedett a műsorszámok közül „Sallai Szép Kata“ balladája, amelyet a jászárokszállási úttörők adtak elő nagy sikerrel. A ballada meséje, s az úttörők sokszor művé­szi játéka nemcsak megörvendez­tette, hanem meg is könnyeztette a nézőket. — Sallai Szép Kata, aki fennhéj­ázásból lenézte a szegény­­legényt s végül is ennek bosszújá­ból meghalt, a régi világot, a va­gyonosok és szegények ellentétét ábrázolta. A nézők együttéreztek a szegénylegényt alakító úttörőfiúval. Ez az egy darab nem jelenthette a járási kulturverseny sikerét. — Szinte fájóan és nevetségesen ha­tott egy-két nemcsak kulturver­­senyre nem, hanem más szórakoz­tatásra sem való — műsorszám. — Ilyen volt pl. a jászberényi Petőfi tsz kulturcsoportjának egyik jele­nete, melyben egy néger házaspár mesélte el a sötétbőrű Tom és Tini házasságát. Ez a műsorszám vala­mikor, a felszabadulás előtt csú­folta a kultúrát, s joggal kérdez­hetjük, mit keres most felszabadu­lásunk 10. évében egy járási kul­­turversenyen. A tánccsoiportok számai sem vol­tak kielégítőek, pedig a tánccsopor­tok előtt élő példa volt két 65 éves ember , Mari néni és társa tánca. Frissen, szilajon járták az öregek azt a táncot, — amelyet sok fiatal szín, jókedv és tánctudás nélkül adott elő. A járási kulturverseny tapaszta­latai azt mutatják, hogy a Jászság népének van bőven régi szép ha­gyománya, szokása, de a kulturcso­­portok nem kutatják fel ezeket, ha­nem inkább rossz, régen kiselejte­zett műsorszámokat mutatnak be. Egészen más volt a helyzet a já­rási kulturház avatásán. Mintegy másfélezer résztvevő előtt Kurucz István, a Megyei Tanács Népműve­lési Osztályának kultúrotthon elő­adója adta át a kulturház kulcsát. Az ünnepélyes átadás után meg­kezdődött a szolnokiak vendégjá­téka, a tánccsoportok új és nagy­sikerű táncszámait mutatta be. Megemlítést érdemel a jászberé­nyi általános leányiskola „nyírfács­ka”, című műsora, amelyben a le­ányiskola 7—13 éves növendékei gyönyörű balettet táncoltak. Az egésznapos ünnepséget regge­lig tartó táncmulatság fejezte be. W. L.-né Megyei Tanács sajtó prop. csop. vez. t NEHÉZ ESET IIIMIIIIIIIIII HllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillliiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiKtimilllttlIMMMIIIIIIIM (KARCOLAT). — IRTA: N. HAR1N Mr. St­reibert, az Egyesült ÁL­lamok Tájékoztató Ügynökségének vezetője gondolataiba merülten ült dolgozószobájában, íróasztalán egy halom papír tornyosult. Ebből az anyagból kellett összeállítani a Tá­jékoztató Ügynökség félévi jelenté­sét a kongresszus számára. Anyag volt bőviben, de a jelentés sehogy sem akart sikerülni. Nem csoda te­hát, hogy Streibert mélye­n elkese­redett. Gondolatban végigfutotta a beszá­molás tárgyát képező időszakot és eszébe jutott életének végzetes dá­tuma. 1953 augusztus elseje. Ezen a napon kezdte meg működését az Egyesült Államok Tájékoztató Ügy­nöksége, amely teljes egészében fe­lelős volt a külföldön folyó ameri­kai propagandáért. A nagyravágyás ördöge fogadtatta el vele ezt a fe­lelősséget! Hiszen a Tájékoztató Iroda az „Amerika hangján“ kívül az amerikai diplomáciai missziók mellett működő propagandahivata­lokat és az Egyesült Államok kül­földi „információs központjait1’ is irányítja. Egyszóval ő, Streibert fe­lelős most a kormány előtt azért, hogy mit gondolnak Amerikáról az európaiak és egyéb külföldiek. A propaganda tábornoka bánato­san lapozgatta a beszámolót. Igaz, hogy a statisztikai rész ragyogó ké­pet nyújtott. A költségvetés az ügy­nökség tevékenységére 1953—54-ben 70 millió dollárt irányzott elő. Te­kintélyes az ügynökség létszáma is: Münchenben nemrégiban kezdte meg működését az egymillió wattos új adóállomás, ez a harmadik adó­állomás a Tájékoztató Ügynökség rendszerében. Mindez gyönyörű. Node most jön a fekete leves! A jelentésben sehogyse lehet megkerülni az ered­mények kérdését. Pedig ahogy ki­derült, a Tájékoztató Ügynökség munkája nem sok sikerrel járt. Sőt ellenkezőleg.­ a Streibert mérgesen szuszogva me­rült el Radford tengernagynak, az amerikai vezérkari főnökök egyesí­tett csoportja elnökének Eisenho­­werhez intézett jelentésébe. Ez a jelentés a Tájékoztató Ügynökség vezetőjére nézve igen kellemetlen dolgokat közölt. A tengernagy véle­ménye szerint „a nyugateurópai or­szágokban az a vélemény, hogy a Keletről jövő háború veszedelme nem más, mint az amerikai propa­ganda témája1’. Ezzel magyarázható meg — állapítja meg Radford — „a bonni és a párizsi szerződés ratifi­kálásának nehézsége, s a katonai programmok teljesítésének sok kü­lönböző akadálya”. — Ezek a katonák mindig csapni­való diplomaták voltak — gondolta ingerülten Streibert. — No de az újságfirkászok egyenesen elviselhe­tetlenek. S mintha újból meg akarna győ­ződni ítélete helyességéről, mintha újból meg akarná állapítani, milyen felelőtlenek egyes amerikai újság­írók, akik időnkint kifecsegik az igazságot, kinyitotta az újságkivá­­gások dossziéját. „Európa nem hisz többé az Egye­sült Államok vezető szerepében’­ — írta az „United States News and World Report” című folyóirat. „Az európaiak hajlandók elismer­ni a kommunista Kínát és felvenni az ENSZ-be — állapította meg a „New York Times Magazine’ című folyóirat.­­ Az európaiak nem he­­lyeslik az amerikaiaknak azt a kí­vánságát, hogy tiltsanak be minden kereskedelmet Kínával, s nem­ he­lyeslik a formózai „kormány’­ fi­nanszírozásának amerikai politiká­ját sem, mert ezt a kormányt a kínai nemzeti kormány reményte­len csö­­kevényének tartják”. A „New York Times“­megálla­pítja, hogy „az Egyesült Államok és Franciaország közti szakadék látha­tóan szélesedett... Ez a szakadék kétségtelenül megvan és iigen mély“. Sulzberger, az újság tudósítója megállapítja, hogy az európaiak „a maccarthyzmusban valami olyasmit látnak, amely rokon az elmúlt év­tizedben a kontinensem a szabadsá­got elnyomó filozófiával”. Drew Middleton, a „New York­ Times” európai irodájának vezetője az európai országok és amerikai gyámjaik viszonyáról szólva az alábbi kategorikus következtetésre jutott: „Természetesen nem szeret­­nek bennünket!"1 Mr. Streibert érezte, hogy elönti a tehetetlen düh. — Dehát mit tehetek én?! — ki­áltotta oda kétségbeesetten Eisen­hower arcképének. — Hiszen az emberek nem a szavakból, hanem a tettekből ítélik meg politikánkat... A dolgozószobába belépett a tit­kárnő és az íróasztalra tette a leg­frissebb postát. A csomag legtete­jén, valószínűleg nem ok nélkül, a „Foreign Service Journals’ legújabb száma volt, benne az „Irányelvek a propaganda számára” című cikkel. A cikk nagyon hosszú volt és Strei­bert megkínzott lelkének azzal a titkos reményével kezdett bele az olvasásba, hogy megtalálja a mentő szalmaszálat. De amint egyik lapot a másik után elolvasta, hangulata újból elkomorodott. A cikk szerzője igyekezett megmagyarázni az ame­rikai propaganda külföldi kudarcát és a többi közt a következőket írta: „A szavak arra valók, hogy segít­senek az embereknek a tettek meg­értésében, de nem helyettesíthetik a politikát.. . Nem túlságosan hi­szünk a jövőben, amelyet kizárólag az erő politikájára és a fekete pro­­­pagandára alapítunk. A világ józanul gondolkodó emberei tisztában vannak azzal, hogy nem lehet örökké a mostani méretekben fokozni a fegyverkezést. Az embereknek reális reményt kell nyújtani arra, hogy ki tudják he­­verni a jelenlegi fegyverkezési ter­­heket. * ä Valamilyen biztató célt kell kitűzni magunk elé és poten­ciális barátainkat is ennek a célnak az elérésére kell lelkesítenünk. Másképpen, bármilyen sokba kerül is propagandánk, bármilyen új vagy szenzációs is, üres és ered­ménytelen marad.’1­­— Hát igen, nehéz eset — mor­mogta maga elé Mr. Streibert. —* Nagyon nehéz.

Next