Szolnok Megyei Néplap, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-06 / 31. szám
10 Barangolás az országban 1988. FEBRUÁR 6. Túlzás lenne azt állítani, hogy Csongrád megye közigazgatási vagy kulturális erővonalai Szentes fókuszában keresztezik egymást. A város ugyan nem változtatta a helyét — ám hogy a megye súlypontja délebbre került — mintha Szentes közelebb csúszott volna az északi megyehatár perifériájához. Ezt nevezik földrajzi viszonylagosságnak... Hogy volt ez másként is? De volt ám; a városi pártbizottság és a városi levéltár ma az egykori megyeháza épületében székel. Merthogy Csongrád megye székhelye is volt a város. Amolyan szegény sorból indult, de magasra jutott sors Szentesé, ha a történelmét emberi léptékkel mérjük. A Kurca partján szerény halászfaluból jobbágyközség lett. A reálpolitikusai 1703-ban védlevelet kaptak II. Rákóczi Ferenctől — aztán három év múlva egy császári generálistól. Amikor pedig 1730- ban három vásár megtartására kaptak jogot — ezzel a mezővárosi rangot is kiérdemelték. A megyeszékhely címet 1872-ben ítélték a városnak, mire a honpolgárok ünnepi hangulatukban egymillió téglát adtak össze a megyeháza építésére, ami aztán egyetlen év alatt tető alá került. Daliás idők köszöntöttek ezzel Szentesre; a középületek nagy része ekkor épült. Aztán persze jöttek a szűk esztendők, befejeződtek a gátépítési munkák, a vasút is megépült — éppen száz esztendeje — Kunszentmártonig, így a kubikus talicskák nyikorgása elhalkult. És kezdetét vette a kenyérharc. A város agrárszocialista mozgalma néhány országos népvezért is kiállított soraiból. A felszabadulás után olyan erős kommunista párt szerveződött, hogy Csepel után itt nyertek maguknak legtöbb szavazatot. 1950-ben a megyeszékhely rangját Hódmezővásárhely veszi át, akiktől aztán Szeged kapta a címet 1962-ben. De a város mind a mai napig őrzi azt a konok rátartiságot, amit semminemű közigazgatási átszervezés nem képes megtörni. A dacosabb önérzet — lokálpatriotizmusban nyilvánul meg. És — ezt a barangolás végeztével állapíthattam meg — igényességben, a munkában és felelősségben minden közéleti poszton. Dóczi Gábor, a városi pártbizottság titkára ötven éves. Életének felét jószerével két épület közötti ingázással töltötte; 1963-ban lett városi KISZ-titkár — innen átvonult a másik épületbe, ahol a városi tanács művelődési osztályvezetője lett, vissza a „pártházba”, gazdaságpolitikai titkárként, aztán tanácselnöki rangban ismét más székbe ült — végül a megyeházán immár városi titkárként arra a kérdésre válaszol mire a legbüszkébb vezetőként és szentesi polgárként? — Mindenekelőtt arra, hogy ebből a tipikusan agrártelepülésből — ipariagrárváros lett. Igaz, van tennivalónk bőven, hiszen 100 lakásra 107—108 család jut, de amíg kenyér van mindenkinek a kezében, addig számíthatunk városlakóink támogatására. Talán túlságosan is igénybe vesszük őket; öt év alatt kétszer lettünk országos elsők a társadalmi munkában, aminek évi értéke 170 millió forint — kis híján annyi, mint a mi fejlesztésünk. Ebből lett szennyvízhálózat, vezetékes gáz, út, járda. Ha építéshez fogunk ezzel kezdjük: „Adjatok... ” — és a lakosság eddig még nem mondott nemet. A tanácselnöki székiben néhány nap óta egy fiatalember, Szirbik Imre ül. Miközben az előszobában a neki szánt kérdéseket lajstromozom, a rendkívül figyelmes titkárnő megjegyzi: — Kérdezze az elnök elvtársat a számítástechnikáról, merthogy az a „hobbija”. Alig akarok hinni a fülemnek, régóta szeretnék szakszerű véleményt hallani valakitől a tanácsi ügyviteli gépesítésről. Erre soha jobb alkalom.. . A fiatal tanácselnök — aki egyébként a közgazdász diplomája mellé elvégezte a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola számítástechnikai szakát is — elemében van. Hamarosan megtudom, hogy talán jó lenne felülvizsgálni azt az országos koncepciót, amelyik méregdrága, IBM-gépekre vinné az ügyvitelt. Látványos ez, jó ez, hiszen a főváros XX. kerületben például gombnyomásra kiírja a készülék, mi minden kell egy építési engedélyhez — de hát milyen áron? Nagyon megfelel a kisebb tanácsoknak az a Commodor, amin ők is dolgoznak. Merthogy egy úton, ahol csak 40 kilométeres sebességgel lehet hajtani, nem érdemes Mercedes öcsit kínozni, mikor a Trabant is megteszi. A tanácsoknak pedig jóideig „Trabantra” lesz pénzük. Megnézzük azt a számítógépet, amelyik azért Szentesen így is szenzáció. Azt már nevetve meséli Szirbik Imre, hogy a kezdet kezdetén bejött egy idős néni, és egy négyzetméterre egy napra kért közterület foglalási engedélyt. Amikor egy perc alatt megkapta a gép kiírójából a szalgot, elmondta, hogy mindössze a számítógépet kívánta kipróbálni, aminek a városban nagy híre van... Pedig hát a tanácselnöknek kellene hívének lenni e témában, hiszen programokat készít — többek között a szolnoki városi tanácsnak is — és a videóra kerülő oktatófilm egyik felét náluk forgatják majd, a másik felét pedig Siófokon. — Van tehát jövője a tanácsi ügyintézésben a számítógépnek? — kérdem. A válasz nem valami bizakodó. — A tanácsok elkínlódnak vele, strigulázgatnak a géppel, de a bevezetés meg a munka olykor több energiát vett igénybe, mint a toll meg a ceruza, így ez a rendszer lejáratta magát. Merg nem is a nulláról, hanem mínuszról kell indulni. .. Az országos hálózat egyelőre illúzió. Az autonóm rendszerek viszont bárkinek ajánlhatók. A 35 ezer lakosú Szentest jóval nagyobbnak képzeli az ember, ha a kórházról és az ott folyó tudományos és gyógyító munkáról hall. A patinás — már-már a korszerűtlenségig patinás — épületben dr. Bod Péter igazgató-főorvos arra próbál választ találni, mivel magyarázható az intézményük országos, sőt nemzetközi rangja. Jelenleg is öt kandidátus, három címzetes egyetemi docens dolgozik a kórházban, többen pedig tudományos fokozat megszerzésére készülnek. Azt a laikus is tudja, hogy dr. Tari Géza kézsebészeti műtőasztala világszenzáció a szakmában, dr. Radó Zoltán tanár úrék csontpótlást végeznek itt — biokerámia, protézissel. Dr. Vajdivich István, általános igazgatóhelyettes, szájsebész főorvos pedig az országban elsőként ültetett be foggyökeret — ugyanebből az anyagból. Vesekövet távolítanak el — metszés nélkül — egyszóval az orvosi kar tesz róla, hogy munkásságuk ki ne kopjon a köztudatból. — Nagy elődünk, dr. Bugyi István, kétszeres Kossuth-díjas professzor teremtett itt olyan iskolát, melyet kötelességünk ápolni — mondja az igazgató-főorvos. — Az ő idejében Szentest magyar Heidelbergnek is nevezték — annyi volt itt a tudományos ankét, szakmai jövés-menés. Orvosaink évente 60—80 előadást tartanak itthon és külföldön, közleményük pedig 15—20 jelenik meg szerte a nagyvilágban. Dr. Vajdovich Istvánt arról kérdem, miként jutott el a foggyökér-beültetés ötletétől a megvalósításig? — Kellett először is hozzá az, hogy a világon negyedikként — az NSZK, Egyesült Államok és Japán után — nálunk is előállítsa a Szilikátipari Kutató Intézet azt a tiszta biokerámiát — amit aztán Orosházán gyártani kezdtek. Hosszú kísérletező munka bizonyította be, hogy az emberi szervezet zökkenőmentesen befogadja ezt az anyagot, amelyik a szövetekben semmiféle ellenreakciót nem vált ki. Az első beültetést 1983. márciusában végeztem, azóta 280 beteg kapott j 420 gyökeret. — Milyen bonyolult a műtét? — Nem súlyosabb, mint egy foghúzás. Gyakorlat után — tíz perc alatt elvégezhető, és a beteg elhagyhatja a kórházat Ám minden szakmai követelményt a legszigorúbban be kell tartani, ha el akarjuk kerülni a nem kívánatos következményeket. — Kiknek végeznek önök beültetést? — A körzetünkhöz tartozó betegeink részére a kórház veszi meg a protézist, más érdeklődők viszont az OMKER boltjaiban szerezhetik be. Egyébként az orszában már húsz helyen végzik ezt az inplantációt — és a huszonnegyedik talán Szolnok lesz. — ön amolyan türelmetlen ember. Most, hogy a gyökér beültetése, mondhatni, közkinccsé vált, min töri a felét? — Erről még korai beszélni — mondja a főorvos, de sokat sejtető mosolya jelzi, a jövőben ismét hallat magáról a szentesi iskola. A 740 ágyas kórház nemcsak gyógyítómunkájáról nevezetes. Az épületet termálvízzel fűtik. Szentes nagy kincse ez a víz; 30 termálkutat fúrtak itt — harminc év alatt. Az elsőt 1957-ben, az utolsót 1987-ben. Hogy miért maradt abba? Mert az állami támogatás megszűnt — így már nem olyan nagy „üzlet” a forró arany kibányászása. Pedig szükség lenne rá... Ezt már az Árpád Tsz-ben mondják, ahol az ország legnagyobb „melegháza” van. Több mint 60 hektárnyi területet fedtek be üveggel vagy fóliával a szövetkezetiek és a magángazdák. A „közösben” lement a paradicsom első hulláma, márciusra érik a második széria. Paprika viszont szépen csövesedik, jut is belőle a zöldségboltokba, a kisebb 12, a nagy, fehér 23 forintos áron. Aki azt hinné, hogy valamiféle bombaüzlet ez, annak a téesz vezetői azonnal elveszik a kedvét. Jó, nem volt hideg tél, tetőt szakító hó, szélvihar, de emelkedtek a költségek, aztán a kutak is elapadóban vannak. Szivattyúval kell szinte mindegyikre rásegíteni — így már a 80 fokos víz nem ajándék. Meg aztán, aki gázzal, olajjal fűt a fóliája alatt, az „rátasz egy lapáttal”, ha hidegebb jön — viszont a termálvíz 80 Celsius-fokával úgy kell gazdálkodni, hogy mindenkor megbírjon a mínuszokkal. .. De azért a prognózis szerint — mondhatja ezt az Árpád, mert a korai zöldségek rendszergazdája is — lesz zöldség — legalábbis annyi, amennyit a pénztárcánk elbír. Már hazafelé tartunk, amikor ráesik tekintettem a szentesi „Mezgére”. A Mezőgazdasági Szakmunkásképző és Szakközépiskola... Idén pedig csak egy asszociációs láncszem az egykori színész, Őze Lajos. Közelebb érve a házhoz, olvashatóvá válik az emléktábla, mely szerint Heinrich Böll, a német író itt lábadozott a háború idején. Volt, aki emlékezett rá, amint a folyosói ablakmélyedésben írógépét verte a kórházi csendben. Az igazgatói irodában Bucsány György igazgatóhelyettest kérem arra, mondjon valamit özéről, a diákról. Az 1951—52-es tablókép alatt arról beszél a tanár úr, hogy az osztálytársak bizony nehezteltek a művészre, mert elfoglaltsága miatt egyetlen találkozón sem jelent meg. A 35.-en aztán már csak a hangját idézték fel. De most már, halála után végleg beköltözött a falak közé. A könyvtárban szerény emlékmúzeum és néhány magnótekercs őrzi azt, amire emlékezni kötelesség. Még akkor is így tiszteleg az Akna Mater, ha özvegy édesanyja időközben elköltözött is a városból Kiskundorozsmára. Nem lenne teljes a kép, ha a város határát átlépve nem ötlene fel, mennyien említették beszédükbe szőve Szentes kedvenc kompániáját, a vízilabdacsapatot , amelyikre olyan, de olyan büszke a város. De hát már Szolnok megyében járunk , és ha vízilabdáról esik szó, nekünk is van mivel dicsekedni. Palágyi Béla Halászfalu is volt, megyeszékhely is Póczi Gábor, a városi pártbizottság titkára Szirbik Imre tanácselnök a számítógép társaságában Dr. Bod Péter igazgató főorvos (balról) és Vajdovich István általános helyettes Bucsány György Heinrich Böll emléktáblája alatt Őze Lajos iskolája előtt Lesz paprika, csak a tárcánk bírja... A levéltárban együtt a város relikviái (Fotó: Tarpai Zoltán)