Állami Bánffy leánygimnázium, Szolnok, 1942

Hogy ne kelljen rendszertelen felsorolásra szorítkoznom, egy kér­dés köré csoportosítom a gondolatokat. S ez: Mi a célja a rajz­tanításnak? A felelet rá nagyon egyszerű : Ami minden tanításnak . Hogy az embert tökéletesebbé és boldogabbá tegye. Utunk e felé a szemünk által vezet. Hivatásunk legelső célja, hogy látni tanítsunk. Megtanítsuk a szépet látni, vagy, ha úgy tetszik, megtanítsuk a dolgokat szépnek látni. Látni tanítani ? Hát látni csak mindenki tud ? Dehogy is tud ! A gyerek és primitív ember úgy rajzolja a dolgokat, amilyeneknek tudja, s nem úgy, ahogy látja, így stilizálódnak a növényi, állati, sőt emberi ábrázolások is (pl. pásztorfaragások, vagy egyiptomi figurák). De milyen nehéz ránevelni a gyereket, hogy azt rajzolja le, amit tényleg lát ! Va­gyis ne csak a belső lényeget, (ami emlékezetében él a tárgyról,­ ha­nem a megjelenés helyzetbeli, világítási, stb. esetlegességeit. Mit kell izzadnia a szegény tanárnak, amíg pl. a III. osztályosokkal egyenként el tudja, hitetni, hogy a pohár szélét egyenes vonalnak látja bizonyos helyzetben, s nem körnek ! Vagy pl. a festésnél, egy árnyékban lévő sárga színt ki tud előszörre helyesen látni ? Szépnek látni, s ennek a tanítása már sokkal könnyebb, szinte magától megy. Fokozatosan megláttatjuk a természet szépségeit. Meg­ismertetjük, s megszerettetjük a népművészetet, s végül megismertet­jük, megpróbáljuk megértetni, s megszerettetjük a képzőművészeteket. Három pontban körülbelül az egész programmot elmondtam. Most lássuk egyenként, milyen nevelési értékeket rejtenek magukban ? Tehát: Megláttatjuk a természet szépségeit. Oh, ez nagyon könnyű! Már az első osztályban, miközben leveleket, gyümölcsöket rajzolgatunk, festünk, élvezzük azoknak szép vonalait, színeit. A tanulmányozott népművészeti tárgyak ügyessége, kedvessége, a lemásolt kézimunka­minták pompája szinte magától tölt el örömmel és nemzeti büszkeség­gel. A felsőbb osztályokban virágok, pillangók, madarak, majd a tájak rajzolása a természet rajongójává tesz, s az így előkészített lélek már jó talaj a képzőművészeti alkotások megértésére is. Kell-e magyarázni, hogy a természeti szépségek élvezni tudása hasznos a lélekre ? Merem állítani, hogy aki a természetet szépnek látja, az boldog ember. Mert a természet mindig szép, mindig örömet­­adó, télen és nyáron, napsütésben és ködben, hegyvidéken, vagy al­földön. Ha az ember egyedül jár benne, mindig talál újat, érdekeset, megfigyelnivalót színben, világításban, tónusban szépet, mindig kap tőle enyhülést, örömet, belső harmóniát. A rajztanítás, más tárgyakkal együtt, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyermeket ráneveljük e tiszta szépségek élvezésére. Még job­ban rávezet erre a műalkotások ismertetése. Régi dolog, hogy az em­

Next