Szovjetunió, 1982 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám
Nincs ma fontosabb feladat... Ezek az idézetek Leonyid Brezsnyevtől, az SZKP főtitkárától, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökétől származnak. Leonyid Brezsnyevnek kimagasló érdemei vannak a kommunista építőmunkában és annak a nagyszámú kezdeményezésnek a kidolgozásában és valóra váltásában, amelyek célja a szocialista országok további erősítése, valamennyi haladó ország barátságának és együttműködésének fejlesztése, a szabadságukért, függetlenségükért és a haladásért küzdő népek támogatása, a népek békéjének és biztonságának előmozdítása. A Szovjetunió Leonyid Brezsnyev vezette Kommunista Pártja volt annak a gyökeres fordulatnak a legfőbb motorja, amely az enyhülés időszakát hozta a világnak, és megnyitotta annak a küzdelemnek az időszakát, melynek célja, hogy enyhüljön világunk politikai légköre, a népek és országok jobban megértsék egymást, és elhárítsák az atomháború fenyegetését. Népünk valamennyi célja és törekvése a békés alkotómunkával kapcsolatos. A Szovjetunióban és a többi szocialista országban — az imperialista államoktól eltérően — nincsenek olyan osztályok vagy társadalmi csoportok, amelyeknek érdekük lenne a fegyverkezési verseny, a háborús készülődés. Az új alkotmányba iktatott külön fejezettel, mely kiemeli a Szovjetunió külpolitikájának békeszerető jellegét, népünk ismét hangot adott eltökéltségének, hogy a béke lenini irányvonalát akarja követni, azt az irányvonalat, amelynek célja az emberiség megszabadítása a háború szörnyűségeitől, a fegyverkezési hajszával járó nélkülözésektől és halálos veszélyektől. . . A Szovjetunió a szocialista világrendszer része. Pártunkat, egész népünket mélységes és következetes, internacionalista szolidaritás fűzi össze a világ haladó, felszabadító erőivel, a nemzetközi kommunista mozgalommal. * Józan ész, lelkiismeret, hit a jövőben — ez az a fegyverzet, amelynek a béke hívei a birtokában vannak, és amelyet a fegyverkezési hajsza, a konfrontáció hívei nélkülöznek. És meggyőződésem, hogy a béke eszméinek a kormányzati és parlamenti körökre gyakorolt hatása növekedni fog, hogy a népek erőfeszítései nyomán végül is szétoszlanak a háború viharfelhői. Nincs ma fontosabb, halaszthatatlanabb feladat, mint a béke megőrzése. Nem engedhetjük meg, hogy a nukleáris fegyver vegye át a szót, az ember e legborzalmasabb találmánya, amely képes minden élőlényt megsemmisíteni bolygónkon. A szovjet nép őrzi emlékezetében a második világháború tanulságait, és mindent megtesz, hogy megvédje és megszilárdítsa a békét, megakadályozza a nukleáris katasztrófát. A nyolcvanas évekre szóló békeprogramnak, amelyet az SZKP XXVI. kongresszusa fogalmazott meg és amelyet a szovjet állam következetesen megvalósít, éppen ebben rejlik a vezérlő gondolata. * Az enyhülésért, a fegyverzetek korlátozásáért és csökkentéséért, az általános és teljes leszerelésért vívott harc a Szovjetunió elvi és következetes politikája. Támogatjuk az észak-európai atomfegyvermentes övezet létrehozásának eszméjét, és síkraszállunk azért, hogy az egész európai földrészt a béke, a biztonság és a jószomszédság övezetévé kell változtatni. Az egyenlő biztonság elve alapján állunk, és veszélyesnek, megengedhetetlennek tartjuk azokat a próbálkozásokat, amelyek a fegyverkezés növelése útján katonai fölény elérésére törekszenek. Valamennyi vitás kérdést, köztük a közepes hatótávolságú nukleáris rakéták kérdését is az egyenjogú felek érdembeli tárgyalásai útján kell megoldani. A magunk részéről mindig készek vagyunk ilyen tárgyalásokra. * Ha nem a jelen pillanat prizmáján keresztül, hanem történelmi távlatában nézzük az európai fejlődést, nincs visszaút Helsinkitől. A záróokmány az ENSZ alapokmányához hasonlóan megkönnyíti az emberi civilizációnak a nemzetközi kapcsolatok új, magasabb szintjére való áttérését. A szerződéseket, különösen azokat, amelyek a leszerelés kérdésével kapcsolatosak, be kell tartani, sorsuk nem múlhat azon, hogy egyik vagy másik államban megváltozott a kormány. Nagymértékben ettől függ a nemzetközi biztonság fundamentumának szilárdsága, végeredményben pedig az emberi civilizáció sorsa. A nemzetközi jogrend megteremtésének és érvényesítésének legfőbb, a jelen körülmények között egyetlen eszközét az egyenlőség és az egymás biztonságának kölcsönös tiszteletben tartása alapján folytatandó államközi tárgyalások és egyezmények képezhetik. Ezért, amint ezt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának a világ népeihez és parlamentjeihez nemrég intézett felhívása erőteljesen hangsúlyozta, a Szovjetunió kész tárgyalni a béke és biztonság valamennyi időszerű kérdéséről, és nagyfokú figyelmet szentelni más államok bármely építő szelleműgondolásának. Nem törekedni a fennálló egyensúly megbontására, nem kényszeríteni a világra a fegyverkezési verseny újabb, még költségesebb és veszélyesebb fordulóját — ez lenne az igazi államférfiúi bölcsesség. Igaz viszont, hogy ehhez már régen száműzni kellett volna a komoly politikából a „szovjet fenyegetés” avítt madárijesztőjét. Az Egyesült Államok fölött csakúgy, mint a világ minden más állama fölött valóban ott lebeg a háború fenyegetése. Ennek forrása azonban nem a Szovjetunió, nem a misztikus szovjet fölény, hanem a fegyverkezési hajsza maga, mely a világban fenntartja a feszültséget. E valóságos, nem csupán képzelt veszéllyel készek vagyunk szembeszállni — vállvetve Amerikával, az európai államokkal, a világ minden országával. * A Szovjetunió teljes mértékben az afrikai országok és a többi felszabadult állam mellett áll abban a küzdelemben, amelyet függetlenségükért folytatnak az imperialista monopóliumok önkénye ellen, a valódi egyenjogúságért a nemzetközi kapcsolatokban, azért a jogért, hogy teljesen és feltételek nélkül, saját belátásuk szerint rendelkezhessenek természeti erőforrásaikkal. * A kölcsönös elrettentésen alapuló béke nem vonz bennünket. Olyan béke hívei vagyunk inkább, melynek folyamán a fegyverzetek szintje egyre alacsonyabbra süllyed, az együttműködés pedig minden területen mindinkább növekszik és javul. A Szovjetunió senkit sem fenyeget, és senkit sem készül megtámadni. Katonai doktrínánk védelmi jellegű. Kizárja a preventív háború és az „első csapás” koncepcióját. Teljes felelősségem tudatában kijelenthetem, hogy a Szovjetunió semmilyen körülmények között nem alkalmaz nukleáris fegyvert olyan államok ellen, amelyek lemondanak annak gyártásáról és megszerzéséről, és nem tárolják azt területükön. Mi készek vagyunk kivétel nélkül bármely ország részére szerződéses formában garanciákat nyújtani ehhez. A szovjet vezetés, valamint az egész szovjet nép szándékai és erőfeszítései arra irányulnak, hogy a nukleáris háború ne következhessék be, kitörésének még a veszélye is kiküszöbölődjék... Hozzáteszem: atomháborút kezdeni a győzelem reményében csak az képes, aki öngyilkosságra határozta el magát. Bármilyen erővel rendelkezzék is a támadó, bármilyen módot válasszon is a nukleáris háború kirobbantására, célját nem fogja elérni. A megtorlás elháríthatatlanul bekövetkezik. * Amikor a béke megszilárdításáért, a nemzetközi enyhülés elmélyítéséért harcolunk, akkor mindenekelőtt azért küzdünk, hogy biztosítsuk a szovjet népnek az előtte álló alkotó feladatok megoldásához szükséges külső körülményeket. Ezzel egy valóban egyetemes jellegű problémát is megoldunk. Mert ma egyetlen nép számára sincs lényegesebb, fontosabb kérdés, mint a béke megőrzése, mint az ember legelemibb jogának, az élethez való jognak a biztosítása. * Ha a békét védelmezzük, nemcsak a ma élő emberekért, nemcsak gyermekeinkért és unokáinkért tesszük, hanem az elkövetkező nemzedékek hosszú sorának boldogságáért is dolgozunk. Ha béke lesz, a népek alkotó energiája a tudomány és a technika eredményeire támaszkodva minden bizonnyal megoldja majd azokat a problémákat, amelyek ma nyugtalanítják az embereket. Utódaink persze majd újabb, még nagyobb feladatok elé kerülnek. De ez a haladás dialektikája, az élet dialektikája.