Szovjetunió, 1982 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám

Nincs ma fontosabb feladat... Ezek az idézetek Leonyid Brezsnyevtől, az SZKP fő­titkárától, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökétől származnak. Leonyid Brezsnyevnek kimagasló érdemei vannak a kommunista építőmunkában és annak a nagyszámú kezde­ményezésnek a kidolgozásában és valóra váltásában, amelyek célja a szocialista országok további erősítése, valamennyi hala­dó ország barátságának és együttműködésének fejlesztése, a szabadságukért, függetlenségükért és a haladásért küzdő népek támogatása, a népek békéjének és biztonságának előmozdítása. A Szovjetunió Leonyid Brezsnyev vezette Kommunista Pártja volt annak a gyökeres fordulatnak a legfőbb motorja, amely az enyhülés időszakát hozta a világnak, és megnyitotta annak a küzdelemnek az időszakát, melynek célja, hogy enyhüljön világunk politikai légköre, a népek és országok jobban meg­értsék egymást, és elhárítsák az atomháború fenyegetését. Népünk valamennyi célja és törekvése a békés alkotómunkával kapcso­latos. A Szovjetunióban és a többi szocialista országban — az imperialista államoktól eltérően — nincsenek olyan osztályok vagy társadalmi csopor­tok, amelyeknek érdekük lenne a fegyverkezési verseny, a háborús készü­lődés. Az új alkotmányba iktatott külön fejezettel, mely kiemeli a Szovjet­unió külpolitikájának békeszerető jellegét, népünk ismét hangot adott eltökéltségének, hogy a béke lenini irányvonalát akarja követni, azt az irányvonalat, amelynek célja az emberiség megszabadítása a háború ször­nyűségeitől, a fegyverkezési hajszával járó nélkülözésektől és halálos ve­szélyektől. . . A Szovjetunió a szocialista világrendszer része. Pártunkat, egész népünket mélységes és következetes, internacionalista szolidaritás fűzi össze a világ haladó, felszabadító erőivel, a nemzetközi kommunista mozgalommal. * Józan ész, lelkiismeret, hit a jövőben — ez az a fegyverzet, amelynek a béke hívei a birtokában vannak, és amelyet a fegyverkezési hajsza, a konfrontáció hívei nélkülöznek. És meggyőződésem, hogy a béke eszméinek a kormányzati és parlamenti körökre gyakorolt hatása növekedni fog, hogy a népek erőfeszítései nyomán végül is szétoszlanak a háború viharfelhői.­ ­ Nincs ma fontosabb, halaszthatatlanabb feladat, mint a béke megőrzése. Nem engedhetjük meg, hogy a nukleáris fegyver vegye át a szót, az ember e legborzalmasabb találmánya, amely képes minden élőlényt megsemmisí­teni bolygónkon. A szovjet nép őrzi emlékezetében a második világháború tanulságait, és mindent megtesz, hogy megvédje és megszilárdítsa a békét, megakadályozza a nukleáris katasztrófát. A nyolcvanas évekre szóló béke­programnak, amelyet az SZKP XXVI. kongresszusa fogalmazott meg és amelyet a szovjet állam következetesen megvalósít, éppen ebben rejlik a vezérlő gondolata. * Az enyhülésért, a fegyverzetek korlátozásáért és csökkentéséért, az álta­lános és teljes leszerelésért vívott harc a Szovjetunió elvi és következetes politikája. Támogatjuk az észak-európai atomfegyvermentes övezet létre­hozásának eszméjét, és síkraszállunk azért, hogy az egész európai föld­részt a béke, a biztonság és a jószomszédság övezetévé kell változtatni. Az egyenlő biztonság elve alapján állunk, és veszélyesnek, megengedhetetlennek tartjuk azokat a próbálkozásokat, amelyek a fegyverkezés növelése útján katonai fölény elérésére törekszenek. Valamennyi vitás kérdést, köztük a közepes hatótávolságú nukleáris raké­ták kérdését is az egyenjogú felek érdembeli tárgyalásai útján kell megol­dani. A magunk részéről mindig készek vagyunk ilyen tárgyalásokra. * Ha nem a jelen pillanat prizmáján keresztül, hanem történelmi távlatá­ban nézzük az európai fejlődést, nincs visszaút Helsinkitől. A záróok­mány az ENSZ alapokmányához hasonlóan megkönnyíti az emberi civili­zációnak a nemzetközi kapcsolatok új, magasabb szintjére való áttérését. A szerződéseket, különösen azokat, amelyek a leszerelés kérdésével kap­csolatosak, be kell tartani, sorsuk nem múlhat azon, hogy egyik vagy másik államban megváltozott a kormány. Nagymértékben ettől függ a nemzetközi biztonság fundamentumának szilárdsága, végeredményben pe­dig az emberi civilizáció sorsa. A nemzetközi jogrend megteremtésének és érvényesítésének legfőbb, a jelen körülmények között egyetlen esz­közét az egyenlőség és az egymás biztonságának kölcsönös tiszteletben tar­tása alapján folytatandó államközi tárgyalások és egyezmények képezhetik. Ezért, amint ezt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának a világ népeihez és parlamentjeihez nemrég intézett felhívása erőteljesen hangsúlyozta, a Szovjetunió kész tárgyalni a béke és biztonság valamennyi időszerű kérdé­séről, és nagyfokú figyelmet szentelni más államok bármely építő szellemű­­gondolásának. Nem törekedni a fennálló egyensúly megbontására, nem kényszeríteni a világra a fegyverkezési verseny újabb, még költségesebb és veszélyesebb fordulóját — ez lenne az igazi államférfiúi bölcsesség. Igaz viszont, hogy ehhez már régen száműzni kellett volna a komoly politikából a „szovjet fe­nyegetés” avítt madárijesztőjét.­ ­ Az Egyesült Államok fölött csakúgy, mint a világ minden más állama fölött valóban ott lebeg a háború fenyegetése. Ennek forrása azonban nem a Szovjetunió, nem a misztikus szovjet fölény, hanem a fegyverkezési hajsza maga, mely a világban fenntartja a feszültséget. E valóságos, nem csupán képzelt veszéllyel készek vagyunk szembeszállni — vállvetve Ame­rikával, az európai államokkal, a világ minden országával. * A Szovjetunió teljes mértékben az afrikai országok és a többi felszabadult állam mellett áll abban a küzdelemben, amelyet függetlenségükért folytat­nak az imperialista monopóliumok önkénye ellen, a valódi egyenjogúságért a nemzetközi kapcsolatokban, azért a jogért, hogy teljesen és feltételek nélkül, saját belátásuk szerint rendelkezhessenek természeti erőforrásaikkal. * A kölcsönös elrettentésen alapuló béke nem vonz bennünket. Olyan béke hívei vagyunk inkább, melynek folyamán a fegyverzetek szintje egyre alacsonyabbra süllyed, az együttműködés pedig minden területen mindin­kább növekszik és javul. A Szovjetunió senkit sem fenyeget, és senkit sem készül megtámadni. Katonai doktrínánk védelmi jellegű. Kizárja a preventív háború és az „első csapás” koncepcióját. Teljes felelősségem tudatában kijelenthetem, hogy a Szovjetunió semmilyen körülmények között nem alkalmaz nukleá­ris fegyvert olyan államok ellen, amelyek lemondanak annak gyártásáról és megszerzéséről, és nem tárolják azt területükön. Mi készek vagyunk kivétel nélkül bármely ország részére szerződéses formában garanciákat nyújtani ehhez.­ ­ A szovjet vezetés, valamint az egész szovjet nép szándékai és erőfeszí­tései arra irányulnak, hogy a nukleáris háború ne következhessék be, kitörésének még a veszélye is kiküszöbölődjék... Hozzáteszem: atomháborút kezdeni a győzelem reményében csak az képes, aki öngyilkosságra határozta el magát. Bármilyen erővel rendel­kezzék is a támadó, bármilyen módot válasszon is a nukleáris háború ki­robbantására, célját nem fogja elérni. A megtorlás elháríthatatlanul be­következik. * Amikor a béke megszilárdításáért, a nemzetközi enyhülés elmélyítéséért harcolunk, akkor mindenekelőtt azért küzdünk, hogy biztosítsuk a szovjet népnek az előtte álló alkotó feladatok megoldásához szükséges külső körül­ményeket. Ezzel egy valóban egyetemes jellegű problémát is megoldunk. Mert ma egyetlen nép számára sincs lényegesebb, fontosabb kérdés, mint a béke megőrzése, mint az ember legelemibb jogának, az élethez való jognak a biztosítása. * Ha a békét védelmezzük, nemcsak a ma élő emberekért, nemcsak gyer­mekeinkért és unokáinkért tesszük, hanem az elkövetkező nemzedékek hosszú sorának boldogságáért is dolgozunk. Ha béke lesz, a népek alkotó energiája a tudomány és a technika ered­ményeire támaszkodva minden bizonnyal megoldja majd azokat a problé­mákat, amelyek ma nyugtalanítják az embereket. Utódaink persze majd újabb, még nagyobb feladatok elé kerülnek. De ez a haladás dialektikája, az élet dialektikája.

Next