Szovjetunió, 1985 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám

40 éve történt A SZOVJET TÁJÉKOZTATÓ IRODA JELENTÉSEIRŐL Hadműveleti jelentések Március 24. ...A 3. Ukrán Front csapatai Budapesttől délnyugatra visszaverték ti­zenegy német páncéloshadosztály rohamait, ezeket a védelmi harcokban kimerítették, majd támadásba mentek át. Ennek során szétverték a néme­tek páncéloscsoportját és több mint 100 kilométer széles arcvonalon 70 kilo­métert nyomultak előre. Támadó csapataink elfoglalták Székesfehérvárt, Mórt, Zircet, Veszpré­met, Enyinget és felszabadítottak 350-nél több más helységet. A front csapatai e harcokban 6000-nél több ellenséges katonát és tisztet ejtettek fogságba, elpusztítottak, illetve kézre kerítettek 745 harckocsit és rohamlöveget, több mint 800 löveget, sok egyéb fegyvert és hadianyagot. Március 31. ...A 3. Ukrán Front tovább támadó csapatai március 31-én felszabadí­tották Vasvárt, Körmendet, Szentgotthárdot, a németek e Rába menti fon­tos ellenállási támpontjait. A front csapatai e magyarországi támadó har­cokban 100-nál több más helységet is megtisztítottak a hitleristáktól. Ezzel egy időben a front erői Ausztriában több mint 70 helységet foglaltak el. A szovjet egységek lendületes tevékenységükkel meghiúsítják az ellenség minden olyan próbálkozását, hogy megvesse lábát a közbeeső terepszaka­szokon. Az erdős-hegyes terepen támadó harckocsizóink és gyalogosaink megkerülik az ellenség védelmi csomópontjait és lankadatlanul üldözik a megtépázott német hadosztályokat. Heves harcok zajlottak le a Rába völ­gyében. A németek ellenállásának a megtörése után a szovjet egységek fel­szabadították Körmendet és nyugat felé törtek. Egy nap alatt, harcolva, 30 kilométert nyomultak előre, s elérték Szentgotthárdot. A kedvező állásokba behúzódott németek megpróbálták ugyan feltartóztatni a szovjet csapato­kat, de erőink szétzúzták őket. Április 1. ...A 3. Ukrán Front csapatai továbbtámadva kiverték a fasisztákat Sop­ronból, ebből a nagy vasúti csomópontból és a Bécshez vezető utakat lezáró ellenállási támpontból. A Balatontól délnyugatra véres harcok dúlnak a Nagykanizsára vivő utak mentén. A nagykanizsai olajmezőket fedező védősávban elhelyezkedő ellen­ség dühödten ellenáll. Április 2. ...A 3. Ukrán F­ront csapatai sikeresen kifejlesztették a támadást a Ba­latontól délnyugatra. A szovjet csapatok — a bolgár csapatokkal vállvetve — áttörték a Nagykanizsára vezető utakon létesített ellenséges védelmet, majd elérték a város keleti peremét. A kőépületekbe befészkelődött németek szí­vósan ellenállnak. Csapataink heves harcok árán elfoglalták a város keleti részét, majd átkeltek a csatornán. Csapataink három irányból mért erős csapással súlyos veszteségeket okoztak a németeknek, és visszavonulásra kényszerítették őket. Nagykanizsán, a magyar olajipar központjában, egy szál német sem maradt. A szovjet harcosok az ellenséggel vívott küzdelemben bátran helytálltak. Kulisov százados gárda-lövészzászlóalja éjszaka ért a folyóhoz. Sztar­­csenko gárdaalhadnagy és Tyitarenko gárdaharcos átkelt. Kipuhatolva a gázlót, Sztarcsenko egy jelentéssel visszaküldte a gárdaharcost, ő maga pe­dig félrehúzódott a gázlótól, tüzelni kezdett géppisztolyából, hogy elvonja az ellenség figyelmét. Az alhadnagy — állandóan változtatva helyét — húsz percen át zúdított tüzet a németekre. Azok megzavarodva lőttek minden fegyverükből. Eközben a zászlóalj harcosai a gázlón át sikeresen átjutottak a folyón, majd egy lendületes rohammal kedvező állásokba jutottak. A folyó nyugati partján megkapaszkodott zászlóalj három ellenséges ellenlökést vert vissza, s közben elpusztított több mint 300 németet. Április 4. .. .A frontnak a bolgár hadsereg csapataival együttműködő erői a Bala­tontól nyugatra és délnyugatra befejezték Magyarország délnyugati részé­nek felszabadítását. Csapataink harcolva 20 kilométert nyomultak előre. Sok fegyvert, valamint különféle hadianyag-raktárakat zsákmányoltak. Egyik egységünk harcosai elfogtak egy német tisztet és néhány katonát. A fogoly tiszt elmondta, hogy az ő katonái fedezik annak a zászlóaljnak a visszavonulását, amely a szomszédos faluban tartózkodik. A szovjet alegy­ségek gyorsan elvágták e zászlóalj valamennyi visszavonulási útját. Ezután Korosztilov alhadnagy, Dorosenko és Bargyukov szakaszvezető, valameny­­nyien gárdisták, magukkal vive a fogoly tisztet behatoltak a faluba, elju­tottak a német zászlóalj parancsnokához, és megadásra szólították fel. A zászlóalj letette a fegyvert, és teljes állománnyal megadta magát. Ebben a számunkban befejezzük a magyarországi felszabadító harcokról kiadott egykori hadműveleti jelentések közlését. A Szovjetunió különböző területein még sokan élnek, akik részt vettek ezekben a harcokban. Négyüket mutatjuk be összeállításunkban. 54 JEREVÁN A híradós tüzér „1939 óta harcoltam a hadseregben. A Nagy Honvédő Háborúban szinte az első napoktól a frontod voltam. Miután kiűztük a németeket a Szovjetunió területéről, részt vettem Lengyelország, Románia, Magyarország, Ausztria és Csehszlovákia felszabadításában. Tizenhét kitüntetésem van, háromszor sebesültem, súlyosan.” (Sztyepan Szaakjan tartalékos őrmester önéletrajzából) Az életrajz folytatása nyugalma­sabb. A tanulás, a tanítás és a tudo­mányos munka évei a Jereváni Me­zőgazdasági Főiskolán, társadalmi munka. De a háború négy éve alatt Sztyepan Szaakjan többet élt meg, mint a béke negyven éve alatt. S minden egyes ütközet emlékezetes, annál inkább, mivel a háború útjait egy kozák hadtest kötelékében járta meg. — A Debrecentől úgy 30 kilomé­terrel délre, Tépe környékén vívott harcok idején a 4. Kubáni Kozák Gárdahadtest 152-es harckocsielhárí­tó tüzérségi gárdaezredének voltam híradós parancsnoka — emlékezik Sztyepan Szaakjan. — Október 16- án elfoglaltuk a helységet, de tartani nehezen tudtuk, mert az ellenség állandóan friss erőkkel támadott. Másnap hajnalban rádiótáviratot kaptunk Plijev tábornoktól, aki kö­zölte, hogy az ellenség harckocsi­jainak és rohamlövegeinek nagy osz­lopa tart felénk. Azt a feladatot kaptuk, hogy állítsuk mieg és semmi­sítsük meg a hitleristákat. Rövide­sen nekem is be kellett állnom tüzér­nek ... A helyzet úgy állt, hogy az ellen­ség áttörte az állásokat Berettyóúj­falu körzetében, és bekerítéssel fe­nyegette a tőlünk északnyugatra harcoló szovjet egységeket. Ez pusz­tulással fenyegette a tőlünk keletre elhelyezkedő egységek törzseit, kór­házait és utánpótlását is. Felkészültünk az ütközetre, lő­állásokat alakítottunk ki, lövészár­kokat ástunk, álcáztuk magunkat. Az előkészületekben mindenki részt vett. Én például segítettem a löveg­­állások megtervezésében Prohorov őrmesternek. Még a sebesültek sem tétlenkedtek. Rövidesen felhangzott a távolból a motorok búgása meg a hernyótal­pak dübörgése. A mi ágyúnk az útka­­nyart vette célba. Amikor az első tank feltűnt a kanyarban, eldör­dült a lövés. A tank megtorpant, és füstölögni kezdett. Az ellenséges harckocsik menetből tüzet nyitottak. Némelyik még gyorsított is, hogy minél előbb megtegye a kis távolsá­got, és lerohanja lövegeinket. Muk­­talaj Abiulov irányzó tüzér pontos lövéseitől lángba borult a második, majd a harmadik harckocsi is. Több tankot eltaláltak a tőlünk balra el­helyezkedő tüzérek is. Több óra hosszat tartott az egyen­lőtlen küzdelem. Tíz nehéz Tigris harckocsi és egy Ferdinand önjáró löveg maradt a csatamezőn. A mi veszteségeink is súlyosak voltak. Az ütközet valamennyi szovjet résztve­vőjét kitüntették. Prohorov őrmes­ter pedig megkapta a Szovjetunió Hőse címet. Rövidesen parancs ér­kezett, hogy induljunk tovább. Az összecsapásokkal tarkított út Debre­cenen, Nyíregyházán, Szolnokon, Gyöngyösön és Budapesten keresz­tül vezetett... A. Csernisov­Fotó: V. Krjukov

Next