Tér és forma, 1932 (5. évfolyam)
V. évfolyam, 9. szám - A Debreceni Köztemető és a „Tér és Forma”
A DEBRECENI KÖZTEMETŐ ÉS A „TÉR ÉS FORMA" „A mi históriánk a mi temetőnk. És nincsen ilyen gyönyörű temetője senki más nemzetnek. Históriája sem . .." A mi temetőink nem bús-bánatos halotti házak, a mi temetőink nem halálra emlékeztetők, nem néznek az élőkre gödrös halotti szemmel. .. mi temetőink nem hirdetnek elmúlást, de életet, örökkévalót. A mi vénséges domboldali kálvinista temetőink. És nincsen a világnak olyan vidám temetője, mint a miénk. Az egész havasalján ott a legtöbb tarka virág és ott kászálódik a legkövérebb széna. Az udvarházak mellett öreg, fekete fenyők állanak, avagy hosszú komoly jegenyék, az udvarra hársat ültetünk, vagy eperfát, de a cínterembe gyümölcsfát. Amikor a temető virágzik, ez a legszebb kertje a világnak, fehér és rózsaszínű minden fa, mintha hó lepne és véges-végig az egész cinterem földje csupa-csupa hófehér és rózsaszínű szagos virágszirom. Mintha minden ott nyugvó örökember feljárna május végén nászt ülni, mámoros illatosan, hajnalig menyegzőt. Halottaink fejéhez nem állítunk komoly keresztet, sem rideg márványt, mi régi, harcos pogány unokák: csillagos, buzogányos fejfát tűzünk halottunk dombjára, selyem lobogósat szüzek sírjára, tollbokrétákat gyermekek fejéhez. És ahány fejfa, mind színesre festődik szelíd pávakékkel és csattanó pirossal íródik a faragott hím. És nem írjuk a fejfára, hogy meghalt ekkor és ekkor, de komoly öreg betűkkel rárovódik az ősi írás: Itt várja Jézusát... A mi temetőinknél nincsen vidámabb kertje az Úristennek. A mi temetőinkbe nem meghalni mennek az emberek, csak stációt tartanak, csak várják az eljövendő Jézust . . . Ezért nem félünk mi a haláltól. Ezért adtuk neki a legszebb kertünket. Mert magunknak adtuk ezt és mindazoknak, akik miénkek ott alant... Az ő csontjaikból a mi számunkra virágzik és gyümölcsözik a fa . . . Velük beszélgetünk, ha fejfáik között járunk . . ." Kós Károly e húsz év előtti szavai jutnak eszembe, amikor a „Tér és Forma" a debreceni erdei temetőt és annak ravatalozó házát képekben az olvasó elé teríti. Húsz évnek kellett eltelnie, míg egy magyar város a Kós Károly szavai szerinti magyar temetőt megvalósította: azt a temetőt, amelyben nem rideg mértani vonalak közé skatulyázott nehéz obeliszkek alatt rejtegetik szeretteinket. Talán Borsos József, a temető kitűnő tervezője, épúgy nem elmékezik a Kós Károly e mondataira, mint ahogy talán Vásáry István és Debrecen város bölcs vezetősége sem olvasta azokat. Na így van, annál jellegzetesebb, hogy a tősgyökeres cívis város avathatta fel az első igazán magyar temetőt. Eléggé fel nem dicsérhető kultúrtett volt ez és zászlóinkat tiszteletadásra 1 Magyar Iparművészet 1912.