Tájékoztató, 1973
1973 / 3. szám
amely a trianoni békeszerződésben erősen korlátozott magyar honvédség álcázott tartalékjaként biztosítja az egész ifjú nemzedék katonai előképzését, hadrafoghatóságát a revansista és szovjetellenes háborúk esetére. Így született meg 1921-ben, a testnevelés fejlesztésének örve alatt, a korabeli Európa egyik legreakciósabb ifjúsági intézménye, a Levente Egyesület Törvényben köteleztek minden iskolába nem járó 12-21, majd 1939-től 12-23 éves fiút, hogy rendszeresen vegyen részt a levente gyakorlati foglalkozásain, valamint az „erkölcsi, szellemi továbbképzésben”. A második világháborúban levente leánycsoportokat is szerveztek s ezekkel együtt a levente 1944-ben már mintegy kétmillió fiatalt tömörített soraiba. Az egyesület foglalkozásairól való igazolatlan távolmaradás karhatalmi elővezetést és pénzbírságot vont maga után. Az ellenforradalmi rendszer mindenkor megkülönböztetett figyelmet szentelt az egyetemi és főiskolai hallgatóság politikai orientálására, összefogására s féltő gonddal óvta az alma matereket a haladó gondolatok behatolásától. Az egyetemek és főiskolák adták a fasiszta diktatúra fundamentális ifjúsági bázisát. A fehérterror időszakában (1919-1921) működő, mintegy 2000 főt tömörítő fegyveres „egyetemi zászlóaljak” a leghírhedtebb antikommunista mobilgárdák közé tartoztak. Az „egyetemi zászlóaljak” mellett fontos szerepet játszottak a különböző reakciós egyetemi ifjúsági szervezetek is. A „régi” egyetemi ifjúsági egyesületek nagy része — az ellenforradalmat aktívan támogatva - 1919 őszén ismét megkezdte működését és előbb a „Magyar Ifjak Nemzeti Egyesülésében”, majd 1920 februárjától a „Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetségében” (MEFHOSZ) tömörült. 1919 őszén azonban új egyetemi ifjúsági szervezetek is keletkeztek. Ezek között a legrangosabb helyen álltak az „egyetemi zászlóalakkal” egy ideig szorosan összefonódott bajtársi egyesületek (Turul, Hungária stb.). A bajtársi egyesületek programját és gyakorlati tevékenységét a minden haladást tagadó politikai ortodoxia, a szélsőséges nacionalizmus és antiszemitizmus jellemezte. Szervezeti felépítésüket és szokásrendjüket általában a német „Burschenschaft”-ok mintájára alakították ki. A német szervezeti elemeket és szokásokat „ősmagyar” elnevezéssel látták el. Az 1921-ben alakult Emericana középkori lovagi terminológiát és szertartásokat alkalmazott. A bajtársi szövetségek közül a Turul élvezett primátust. Noha a bajtársi egyesületek és a MEFHOSZ az alapvető politikai kérdésekben egyetértettek, a rivalizálás olykor-olykor súrlódásokat idézett elő köztük. Az ellenforradalom első éviben a hallgatók nagyobb részét a MEFHOSZ-hoz tartozó egyesülete tömörítették. Ámde a bajtársi egyesületek súlyát növelte az a tény, hogy szervezettebbek és dinamikusabbak voltak riválisaiknál, nemkülönben az, hogy olyan nagyhatalmú potentátokkal fonódtak össze, mint a felfegyverzett ,,egyetemi zászlóaljak”. Az egyetemeken és főiskolán fékeveszett antiszemitizmus uralkodott. A szűnni nem akaró véres zsidó pogramoknak persze kevés közük volt az égiekhez, jóllehet a politikai és egyházi reakció „a kereszténység élet-halál harcának” jeligéje alatt szította azokat, a programok valójában a tőkés, a földbirtokos osztályelnyomás palástolására szolgáltak. „A nemzeten minden sebet a szidók ejtettek, az antiszemitizmus a nemzet önvédelme”, ez volt az ellenforradalom főés egyik legtöbbet hangoztatott propaganda szólama. Az antiszemitizmus döntő mértékben határozta meg az ultrajobboldali egyetemi ifjúsági szövetségek tevékenységét is. Ugyanannyira, hogy az izraelita vallású hallgatók erkölcsi és fizikai kínzása, valamint kiűzése az egyetemekről és a főiskolákról a bajtársi egyesületek programjának kánonját alkotta. E program lényege meg is valósult, annak okán, hogy faji diszkriminációt államérdeknek tekintő uralkodó körök rokonszenveztek az egyetemek árjásítására irányuló törekvésekkel. A magyar parlament 1920 szeptemberében -49 -