Tájoló, 2009 (27. évfolyam, 1-10. szám)
2009-02-06 / 1. szám
Szenior találkozó Szombat délután a Curia utcai nagyteremben tartott szenior találkozón Dr. Fekete Jenő, a BTFSZ tiszteletbeli elnöke tartott érdekes előadást baltikumi útjáról. Ezután Bugár József elnök átadta a Budapest Tájfutó Sportjáért Díjat Kozma László sporttársnak a budapesti szövetségben végzett - és még ma is tartó - több évtizedes eredményes munkájáért. Ezt követve a résztvevők visszaemlékeztek a 30 évvel ezelőtti, 1979-as országos bajnokokra. Este a BTFSZ elnöksége az idén is meghívta egy vacsorára azokat a fiatalokat, akik az elmúlt évben országos bajnokságot nyertek. Az esemény a Hírtér Kiadó - Horváth Magda szponzorálásával valósult meg. Budapesti hírek Kozma László átveszi a díjat Teremtájfutó Diákolimpia Szombaton délelőtt Gazdagréten a Törökugrató Általános Iskolában kereken 100 fiatal részvételével bonyolították le a harmadik alkalommal megrendezett Teremtájfutó Diákolimpiát. A 8 kategóriában rendezett versenyen négy futamon kellett indulni minden résztvevőnek és az összetett eredmény alapján hirdették ki a végeredményt. Az eredményeket a mellékletben lehet olvasni. A verseny végén rendezett tombolán sok érdekes tárgyat nyertek a gyerekek. Folyik a verseny Na merre menjek? Versenybírói TANFOLYAM A BTFSZ versenybírói tanfolyama február folyamán 12 fővel indul. Az elméleti előadások február folyamán péntek esténként, a gyakorlati rész márciusban lesz, amely után a sikeres vizsgázók megkapják a III. osztályú versenybírói minősítésüket. Nagy örömünkre szolgál, hogy vidékről is vannak jelentkezők. A tanfolyam végeztével részletesebb beszámolót olvashattok majd. HÍREK 1%-OS FELAJÁNLÁSOK Támogassátok 1%-os felajánlásotokkal a Budapesti Tájfutók Szövetségét (adószám: 19622684-1-41) vagy a Budapest Tájfutó Sportjáért Alapítványt (adószám: 18015133-1-41). Tájoló 20091. százfl 3