Táncművészet, 1978 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1978-06-01 / 6. szám
- A kubai vendégszereplés különösen nagy élményt jelentett. Itt olyan programot szerveztek nekünk, hogy az emberekhez és a gyakorlati élethez is közelebb kerülhettünk. Gyárlátogatáson vettünk részt, Havannában bepillanthattunk a nagy nemzeti balett próbáira is. Láttuk Noda Riveros, chilei koreográfusnő készülő modern, forradalmi témájú művét, és Alicia Alonsót munka közben. A legnevesebb táncosok már a VIT-re készülődnek. De az egész országban éreztük a VIT szellemét, bennünket is mindenütt VIT-indulókkal fogadtak. Vidéken eredeti kubai zenekarok, idős emberekből álló néptáncegyüttesek és amatőr tánccsoportok előadásaiban gyönyörködhettünk. Felléptünk Havannában, Santiago de Cubában, Bayamóban és Guantanamóban. Összesen hat előadást tartottunk, és televíziós felvétel is készült a műsorunkról. - Műven lehetett az együttes „magánélete" e negyedév alatt? - A fellépések és utazások mellett szinte külön kis „utazó szigetként" éltük a mi magyar életünket. Megtartottunk minden ünnepet, a nőnaptól március 15-ig. Még kokárdát is készítettünk. És ebben az a különösen szép, hogy nem kell szervezni, csinálják maguktól a „gyerekek". Közben két baba is született itthon. Nagy volt az öröm és az ünneplés, amikor megérkezett a távirat. - Gondolom, most egy kis pihenés következik. - A társulat két hét szabadságot kapott, utána kezdődnek a hazai fellépések és készülünk a húszéves évfordulónkra. Decemberben ez alkalomból két műsort mutatunk be. Az egyikben felújítjuk Molnár István klasszikus táncalkotásait, többek között a Magyar képeket és a Marosszéki táncokat. Természetesen új művek is készülnek, az együttes mindhárom koreográfusától. Stefanek Aranka 12 BÖNGÉSZŐ „Hol tart ma a budapesti Állami Operaház balettegyüttese? . . a legelső helyen, ha a szocialista országok balettegyütteseinek repertoárját, és a harmadik helyen (a moszkvai Bolsoj és a leningrádi Kirov Balett után), ha a táncosok választékát és kondícióját vetjük össze" - írja Horst Koegler a Das Tanzarchiv-ban. Cikkében - melynek a Balanchine-est adta az apropóját - a bemutató táncosai közül Kékesi Máriát, Szőnyi Nórát mint Balanchine stílusos előadóit emeli ki. Elismerően ír Keveházi Gábor sokoldalú tehetségéről, valamint Dózsa Imre kimagasló alakításáról. Dicséri a női tánckar homogenitását a Szerenádban, amelyet „a budapestiek sokkal poétikusabban oldottak meg, mint Balanchine saját New York-i táncosai". Cikke további részében H. Koegler a magyarországi koreográfushiányt említi, de dicsérően szól Seregi Lászlóról, akit az egyetlen nemzetközileg is elismert magyaralkotónak tekint. Nem nyerte el viszont kritikusi tetszését a videofelvételen látott pécsi balettest, Tóth Sándor koreográfiáival. A Budapest Táncegyüttes műsorával kapcsolatban értékelte Simon Antal és Kricskovics Antal munkásságát, a folklór és a kortárs törekvések szintézisére irányuló törekvését. Beszámolójában Koegler végül rámutat a balettoktatásban szerinte megnyilvánuló konzervativizmusunkra. Úgy látja, hogy az Állami Balett Intézet vonakodik felvenni oktatási tervébe a modern táncot, és így az autodidakta módon szerzett ismeretek a modern tánc különböző megjelenési formáival állandó konfliktushoz vezetnek. Pedig „néhány jó tanár csodát tehetne... mert tehetség van bőven" - írja. S. A. Hol van Verona ? Hol az itáliai napfény? Mivé lettek a reneszánsz patríciusok és ragyogó ízlésük? - kérdi André- Philippe Hersin, a Les Saisons de la Danse áprilisi számában, a párizsi Opera új bemutatójáról írott cikkében. Hersin kesereg, mert J. Grigorovics az évad nagy bemutatójára négy hónap betanítási és gyakorlási időt kapott a színház adminisztrációjától, s szabad kezet a szereplők, a díszlettervezők és a karmester megválasztásában. Ennek ellenére úgy látja, hogy gyenge az eredmény, az új Rómeó és Júlia (Prokofjev) „sötét és unalmas, a képzelőerő hiányát tanúsítja mind az ismétlődő lépések színvonalában, mind a tömegmozgásban, mind pedig az adagiokban, amelyek a Spartacus és a Rettegett Iván formáit idézik fel”. Szigorú ítéletében a szerző csupán Tybalt (J. Guizerix) és Mercutio (G. Piletta) variációit érzi igazán figyelemreméltónak, s a hálószobái és sírbolt-jelenetben előadott adagjokat. Érdekes módon a két címszereplő - Dominique Khalfouni és Michael Denard - fellépését távolesőnek érzi a drámától, minden szerepalkalmasságuk ellenére. Kiemeli ellenben a vendégként fellépő Natalia Besszmertnova „megindító Júliáját", líráját és mély művészi érzéseit, s különös elismeréssel szól Florence Cerc Júlia-alakításáról. A reneszánsz „szüfrazsettjének" nevezi, akinek szerelme „minden tabut összetör".