Táncművészet, 1986 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1986-07-01 / 7. szám
„KONTRASZT ÉS SZINTÉZIS" Beszélgetés Imre Zoltánnal 7. Imre Zoltán neve ma már csak azok előtt cseng ismerősen, akik figyelemmel kísérték a hatvanas évek elejénekközepének forrongó hazai balettéletét, vagy maguk is - mint a Szegedi Nemzeti Színházban Imre Zoltán-formálói voltak e lendületes periódusnak. A Budapesti Kamara Balett érdeklődése és repertoárépítési igénye hozta haza ismét Imre Zoltánt, aki a szegedi évek és e mostani vendégbetanítás között főként az NSZK különböző balettegyütteseinél, majd évekig a Rambert Balettnél táncolt s alkotott. Előadóművészi és koreográfusi pályáját egyre át- meg átszőtték a kitérők, az újrakezdések és a szüntelen „vándorlás”. A nyugtalanság, a fogékonyság, a megismerésre sarkalló kíváncsiság azonban nem ezekben az években alakult ki benne (legalábbis erről vall egykori mesterének, Nádasi Marcellának egy portrévázlata a Táncművészet 1980/8. számában még a Rambert periódusból, s erre utal ugyanebből az időszakból egy nagyobb interjú is, amely a Dance and Dancers-ben jelent meg), s az a sokirányú érdeklődés és tehetség sem, ami a különböző művészeti ágak felé vonzotta. - Eleken született, így valószínűleg kevés alkalma volt gyermekkorában színházat vagy balettet látni. Hogyan született meg mégis vonzódása a művészetekhez? - Jánoshalmán nevelkedtem, de persze ott sem láttam színházat. Viszont újságíró nagyapám a család kulturális irányítója volt, s ő látta meg bennem először azt a lehetőséget, hogy valamilyen művészpálya felé kellene törekednem. Talán mert nagyon kis helyen nevelkedtem, állandóan a nagyvárosba vágyódtam, s otthon - mint a nagyvilággal összekötő egyetlen eszközön-folyton a rádión csüngtem. Főleg klasszikusokat hallgattam, és szüleim legnagyobb megrökönyödésére imádtam Bartók zenéjét. De hát elég nehéz megmagyarázni, hogy mi miért történik az emberrel. - Mikor látott először balettelőadást? -Talán hétéves lehettem, amikor édesanyámmal és nagynénémmel feljöttünk Budapestre. Nagyon izgatott voltam, színházat szerettem volna látni. Elmentünk az Opera előtt, én pedig észrevettem a plakátot: Párizs lángjai. Addig erőszakoskodtam, míg végül elértem, hogy bemenjünk a pénztárig, ahol aztán nagy megbeszélések és fontolgatások után elhatározták, hogy kifizetnek két jegyet, én pedig úgyis olyan pici vagyok, hogy majd bemegyek velük. De kiderült, hogy nem mehetek be, s mire visszamentünk nagy nehezen a pénztárhoz, már csak a kakasülőre volt jegy. Engem felvittek, ők pedig lementek a páholyba. Ott ültem oldalt, ahonnan semmit nem lehetett látni. Ültem és sírtam. Akkor odajött hozzám egy jegyszedő, akinek elpanaszoltam, hogy elszakítottak anyámtól, és innen nem fogom látni a színpadot. Erre megfogott és levitt, s az ő „protekciójával” én is beülhettem az anyám mellé a páholyba. Hát eléggé nehezen ment az első találkozás a balettel! De a Párizs lángjai láttán revelációszerű izgalom fogott el. Úgy éreztem, ide tartozom. A színház nagyobb élmény volt számomra, mint eddig volt a zene, s úgy éreztem, nem is kezdet ez, hanem a folytatása annak a valaminek, amit már egyszer átéltem. - Megmaradt ez a kezdeti rajongás a Balett Intézetben töltött évek alatt is? - Igen. Az akkori Balett Intézet egy vidéki gyereknek óriási, csodálatos lehetőség volt. Rendkívülinek éreztem, hogy tanulhatok zongorázni és vívni, tanulunk tánctörténetet és ritmikát. Az Intézet azokban a nehéz politikai időkben mentsvár volt, elefántcsonttorony azoknak, akiket nem a politika, hanem a lélek belső világa és a művészet érdekelt. Azt hiszem, romantikus korszakot éltem végig a kollégiumban a társaimmal, Forgách Józseffel, Sipeki Leventével, Perlusz Sándorral és a többiekkel. Eleinte Bartos mesternőhöz jártam, aztán átvett minket Nádasi mester, és mi - Pártay Lilla, Nagy Zoltán, Handel Edit, Sterbinszky László, Aradi Mária és Nádasi Myrtill - lettünk a Mester utolsó osztálya. Nádasi Ferenc rendkívül intuitív, természettől fakadóan nagyszerű mester volt, aki szinte mágnesként vonzotta magához a növendékeket, még azokat is, akiket nem szeretett. Nem szenvedéseken keresztül tanultuk meg a balettművészet törvényeit, hanem egy boldog, örömteli világban. És megtanultuk a tánc szeretetét is! - Úgy tudom, Nádasi mester figyelt fel először alkotói tehet- Imre Zoltán 1986-ban (Kádár Kata felv.)