Tarsadalmi Szemle – 1972.
11. szám - Pozsgay Imre: Eszme – szervezet – mozgalom
POZSGAY IMRE: Eszme — szervezet — mozgalom A címben jelzett három kategória egymásra vonatkozó kapcsolatainak bonyolult rendszeréből most a leginkább közérdeklődésre, figyelemre méltó kérdésre: a szocialista társadalom politikai szervezeteinek, elsősorban a pártnak néhány tapasztalatára szeretném felhívni a figyelmet. E tapasztalatok számbavételének szükségességét talán nem is kellene külön indokolni. Mégis, a mindenkor érvényes indokok mellett egy kivételes és napjainkban különösen időszerű okra fel kell hívni a figyelmet: az újbaloldal hevesen bírálja a szocialista országok szervezeteit, politikai mechanizmusát. Kritikájában bürokratikus elfajulást vet a szocialista társadalmak szemére, mondván, hogy a politikai szervezetek rátelepedtek a tömegek valóságos mozgalmára és akadályozzák a forradalmi cselekvést. Ezt a gondolatot legkonzekvensebben az ultrabal egyik reprezentatív személyisége, Cohn-Bendit fogalmazta meg A baloldali radikalizmus című könyvében: „Mi nem utasítjuk el általában a szervezetet, csak a forradalmi vezetés, a párt szükségességét tagadjuk." Az éles osztályküzdelmek tapasztalatain nevelkedett kommunista generációk számára kézenfekvő lehet a következtetés: forradalmi frazeológiába burkolt ellenforradalmi programmal állunk szemben mindig, amikor a párt vezető szerepét tagadják. Ugyanez azonban nem ennyire kézenfekvő azok számára, akik politikai tapasztalataikat a szocializmus alapjainak lerakása után, a szocialista nemzeti egység által meghatározott keretek között szerezték. Az erőteljes álforradalmi demagógia, radikális követelések hatására, a megtett történelmi utat és a velejáró tanulságokat figyelmen kívül hagyva, felnagyíthatják társadalmunk ellentmondásait, konfliktusait, hibáit, és esetleg éppen a társadalmi kérdések iránt leginkább érdeklődő fiatalok közül némelyek rossz irányban kereshetik az aktivitás, a cselekvés útját. Ezért, azt hiszem, nem tévedünk, ha egyik legfontosabb és állandó társadalmi feladatunknak tartjuk a felnövekvő nemzedékek folyamatos, szerves integrálódásának biztosítását rendszerünkben, a szocializmus politikai szervezeteiben. Az ifjúság természetes tulajdonsága, hogy a készen kapott viszonyokat nem ismeri el sajátjának. Csak olyan viszonyokba képes beilleszkedni, amelyeket nyitottnak, továbbépítendőnek tart, melyeknek fejlesztéséhez, tökéletesítéséhez maga is hozzájárulhat. Az ifjúságnak ezt a tulajdonságát próbálják kihasználni a különböző ultrabalos mozgalmak és irányzatok. A fő tüztet a munkásosztály leghatékonyabb szervezeteire, elsősorban a kommunista pártokra irányítják. E szervezetek történelmileg kialakult tartós formáit, kereteit konzervatívnak bélyegzik és azt hangoztatják, hogy az ifjúság valódi feladata: megszabadítani a társadalmat a pártirányítás kötöttségeitől és „a munkásokat a társadalom vezetésének kollektív átvételére késztetni." Ez az ideológia hamis, és elutasítjuk.