Tarsadalmi Szemle – 1982.
6. szám - Eckhardt Sándor: Tudomány és köztudat a rák elleni küzdelemben
TUDOMÁNY ÉS KÖZTUDAT A RÁK ELLENI KÜZDELEMBEN 31 kapcsolatos ismeretek az általános műveltségnek sajnos nem szerves részei. Sem a középfokú oktatás tantervében — ahol a „megközelítésekre" a biológiai ismeretek elsajátításakor lenne mód — nem szerepel ez a téma, sem az ifjúsági társadalmi szervezetek nem foglalkoznak e kérdéssel. Az ismeretek egyetlen forrása a sajtó, a rádió és a televízió, amelyek válogatás nélkül minden korosztályhoz szólnak. Valamivel kedvezőbb a helyzet a fiatal, felnőtt nők esetében. Elsősorban a nővédelmi tanácsadás, a terhesgondozás és a Vöröskereszt szervezetei foglalkoznak a nővédelmi szűrés jelentőségével. Az idősebb korosztályok számára helyi népfrontrendezvények vagy egy-egy művelődési központ programjának keretében hangzanak el felvilágosító előadások. Mindezek mellett külön jelentősége van a természettudományos ismeretterjesztésnek (TIT, Élet és Tudomány), amely magas szakmai színvonalon és közérthetően próbálja tájékoztatni és tanítani bármely korosztályhoz tartozó hallgatóját és olvasóját. Mindez azonban kevés, az átlagos magyar állampolgár ismereti szintje a rákkérdéssel kapcsolatban alacsony. Nem segít ezen az sem, hogy a napi és heti sajtó állandóan napirenden tartja a rákproblémát. A tájékoztatás sajnos nem mindig objektív, és nem is mindig szakszerű. Olykor egy-egy orvosi rendezvényen elhangzó előadás kritika nélküli közlése vagy egy külföldi újságból (gyakran nem szaklapból!) kiollózott hír ígér váratlanul azonnali megváltást a daganatos betegnek (például: interferon). Micsoda csalódást jelent azután az igazság megismerése! A tehetetlenségérzetből fakadó düh, az elérhetetlen „csodaszerbe" vetett hit mennyi szenvedést és menynyi felesleges erőfeszítést idéz elő! Ami ennél még rosszabb, az is előfordul, hogy a beteg az itthon rendelkezésre álló, bizonyítottan hatékony kezelést is visszautasítja egy „külföldi", ellenőrizhetetlen eredményességű gyógymódért. Máskor túlzott veszélyekről írnak a lapok. Hány embernek okozott álmatlan éjjelt például az az újsághír, hogy a szaharin rákkeltő hatású. E hírnek valóban volt némi igazságmagva, hiszen állatkísérletekben valószínűsíthető az öszszefüggés e vegyület és a rák keletkezése közt. Az azonban már kimaradt a szenzációs hírből, hogy a szaharin csak olyan adagban kelthet rákot, amit ember sosem fogyasztott. Nem is ismeretes egyetlen szaharin okozta rák sem emberen. A túlzott optimizmus és pesszimizmus között vergődő ember tehát nehezen ismeri ki magát az újsághírek között, különösen akkor, ha alapképzettsége távol esik a rák problémáitól. Külön helyet foglal el a rákmegelőzés ismeretei tekintetében a dohányzás elleni küzdelem. Az elmúlt években az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) felhívása nyomán hazánkban is számos szervezet foglalkozott e problémával. Történt ez annál is inkább így, mivel a dohányzás a keringési betegségek előidézésében is vezető helyen szerepel. A hatóságok éppen ezért hoztak intézkedéseket, az Egészségnevelési Intézet is központi feladatának tekinti a lakosság tájékoztatását a dohányzás ártalmairól. Van Dohányzást Ellenzők Társasága, és létezik a Magyar Onkológusok Társaságának egy dohányzás elleni programja. És mégis! Az eddigi törvényerejű rendelkezéseknek nincs foganatjuk, érvek helyett szenvedélyek csatáznak a sajtó hasábjain, s végül a téma vicclapokba került. Ez annál is szomorúbb, mivel számos országban messze előttünk járnak az intézkedések és az eredmények tekintetében, s ezek jól ismertek. A Nemzetközi Rákunió 1981-ben Magyarországon tartotta azt az ülését, amelyen meghatározta a reális cselekvési programot. Először a nem-dohányzókat (különösen a fiatalokat és a terhes anyákat) meg kell védeni a dohányzás ártalmaitól; másodszor: a dohányzókat kevésbé ártalmas (alacsony nikotintartalmú) cigarettával kell ellátni. A fegyverszünet feltételei tehát dohányzók és nem dohányzók között adva vannak, csak élni kell velük.