Társalkodó, 1836. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1836-09-28 / 78. szám

ségben olly gazdag,’s ember-szerencsében olly sze­gény? Miért a’ világot ’s önmagát is sophismák által ámítani, hol a’ nyomor ’s ínség olly borzasztó­ vilá­­gosan áll szem előtt? Sokat, igen sokat köszönhet­ni derék Raumer-ünknek, ki mint embernem’barát­ja, olly nemes hévvel, egyszersmind részrehajlás nél­kül fedezé­ föl Európa előtt Izland’ hitányait; ezen érdemét Raumernek Angliában toryk ’s radikálok egyaránt megismerik. Irtóztató ezen országban utaz­ni ’s mind ezen kimondhatlan nyomornak szemta­núja lenni, még irtóztatóbb ’s szívrepesztőbb pedig látni, hogy senki sem segít rajta. De valljon három millió ember, kik félig meztelenek ’s éhen halnak; valljon ama’ több ezer kunyhó, mellyekbe, világos­ság’ hi­ánya miatt, még legutolsó marhánkat sem zárnék; valljon a’ legirtóztatóbb nyomornak ezen barlangjai, mellyekben az izlandi páriák ínség-teljes napjaikat leélik; valljon ezen borzasztó jelenései egy egész néptörzsek’ elbaromitásának — nem ég­bekiáltó vádpanaszok e Anglia’ minden időbeli kor­mánya ellen? — És itt még municipal-reformok,sze­­gényi­ törvények, testületjavitási indítványok ’s egyéb lét­örő ékesszólási közhelyek felett czivódnak, hol még is csak kereskedési szabadság, jog-egyenlőség és saját vagyon-igazgatás segíthet egyedül; mit min­denki tud, mindenki mond, és senki sem visz­ ke­­resztül. És ha most egy szilárd, merész szellem fölemelkedik,’s ez — az emberekről ’s dolgokról az álhüvelyt lerántja, ’s a’ dolgot saját nevén nevezi, és igazságot ’s mindig csak igazságot követel, és kardot nem ránt és lámpakarókat nem állít, hanem szilárdul léptet a’ pályán előre, szegény hazáját a’ rabszolgaság alól felszabadítani, — ekkor talpra szö­kik minden, mozgásba jő minden, ’s a’ szenvedély az izgatót majd naggyá, majd kicsinnyé teszi, egy rész őt istenné magasítja, ’s a’ másik — posványba húzza­ le. Én nem tudom, vallyon e’ férfi képes le­­end­ő mindazon próbát kiállni, mellyek még reá vár­nak , ’s nem fogja-e a’ lordság szintúgy megfoszta­ni őt nimbuszától, mikép a’lánglelkű Brougham ben­ne leáldozott; ámde azt világosan látom, midőn vér­ző szívvel utazok az izlandi nyomorúságon végig, hogy minden férfi, ki illyes ügyet felvállal’s védel­mez , az emberiség’ legnagyobb háláját érdemli. O’ Connell úgy áll itt, mint bazaföldének bazalt-osz­lopa a’ közösleg háborgó részben; ő egymaga küzd a’ föld’ legnagyobb aristokratiájának soha meg nem tért hatalma ellen. Én nem tudom, igaz ő az, mi­rel őt vádolják, t. i. hogy nagyravágyó, hiú ’s még tudja isten, mi minden; ámde azt mindennap látom ezen országban, hogy alkalom elég van nevének di­csőséget szerezni, ha mingy­árt csak némelly rész­ben szabadítja is meg azt a’ nyomasztó ínségtől; és hogy csupán tőle függött ’s függ most is, fegyver­re szólítani Izlandot. Mindazáltal O’Connell’ legfőbb érdemét abban találom, hogy ő az erőszakot meg­veti ott, hol jobb eszközök békésen vezetnek czél­hoz, ’s anny­ira Izlandban is látnak, hogy vérrel ki­vívott reformok soha sem hoznak jó gyümölcsöt. A’ conservativ párt azt állítja, hogy az izlandi Mira­­beau kevesebb bátorsággal ’s több erkölcsiséggel bír, mint franczia példányképe; azonban egy gon­dolkozó ember sem kétkedik a’ britt birodalomban, hogy O’Connell czélját elérni fogja ’s hazájának Ang­liával közös jogokat szerzene, ha t­i. a’ mérséklet’ és szilárdság’ pályájáról , mellyen megindult , el nem tér. ÉRDEM ÉS JUTALOM. (Anekdota ) April’ 22-én 1811. tartá Napoleon, uj virí­tó nejével Brüsselbe menetét. Néhány nappal azu­tán az Allée-Verte-ben az őrség felett szemlét tar­tott, ’s ugyanekkor megpillanta egy öreg őrmestert, kinek arczán a’ háborúk’ kiállott súlyos bajai ’s vi­szontagságai mutatkoztak. — Napoleon a’ sorból kiléptető az agg vitézt’s szokása szerint e’kérdéseket intézte hozzá: „Én téged ismerlek, mi a’ neved?“ — „Noel, felséges úr!“ — „És hazád?“ — „Bel­gium.“— Nem talál Olaszországban?“ — „Voltam Sire! mint dobos az arcolei hídon.“ — „’S őrmes­terré levél?“ — „Marengonál, Sire!“ — „’S ké­sőbb?“ — „Minden ütközetben részt vettem.“ — Napoleon az élemült katonát helyére küldé­ vissza. — Előljáróji őt ajánlani ’s fölebb léptetni megfelejt­keztek. — Miután a’ császár az ezredessel kis ide­ig beszélgetett, Noélt a’ sorból újólag kilépteté. „Te megérdemled a’ becsületkeresztet — monda — imhol az enyim.“ — Noel nem talála szót, érzé­keny háláját kifejezhetni, ’s szemei imádva nyugo­vónak a’ császáron. — Az ezredes bemutató ezredé­nek a’ becsületrend’ új vitézét. Míg ez örömittasan mellére tekintgetett, hangosan felszólalt az ezre­des: ,,A’ császár’ nevében hirdetem, hogy Noo1 őr­mester alhadnagy ezen ezredben! “ — A’ katonák itt fegyvereikkel tisztelkedtek.— A’ megjutalmazott a’ császár’ lábaihoz akart borúlni; ez mint márvány­­szobor mozdulatlanul ’s komolyan állott, ’s Noel re­megve tartá­ meg katonai helyzetét. Napoleon jelt ad ’s a’ dobok zajolnak. Az ezredes megszólalt: „A’ császár’ nevében hirdetem, Noel alhadnagy,ezen ez­rednél főhadnagy!“ — A’ szegény meglepetett őrmes­ter már önerejéből nem állható­ meg lábain, őt tá­mogatni kelle. ’S­im! a’ harmadik dolozat után újó­lag megszólalt az ezredes: ,,A’császár’nevében hir­detem , Noel főhadnagy ezen ezredben kapitány! “ — Míg Noel félájultan ezredese’ karjai közé borult, ’s alaki „vive l’Empereur“-t (éljen a’ császár!) re­­begtek,Nap­o­le­o­n komolyan ’s hidegen tovább foly­tatá a’ szemlét. — A’ császárság’ ideje olly gazdag illy történetekkel, hogy az itt közlöttnek hitelessé­géről legkevésbbé sem kétkedhetni. aBITKTTSZÓ. Elsőm hű követőd; étkednek másika ízt ad. Töltsd teli jó borral és elveri badat egész. , Sarkadról. A 1­77dik számú rejtett szó: Napló. Szerkeszti Helmeczy. — Nyomtatja Beimel.

Next