Társalkodó, 1836. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1836-10-19 / 84. szám
na; de ha előszámláztatnának is, mindnyájának az lenne következéke, hogy a közbitangolásnál nincs nagyobb pestisünk ’s az illyetén úrnál nincs korlátoltabb szolga. De még is egyet meg kell említenem, hogy t. i. a’ közös gazdálkodásban, a földesúrnak egy talp földje sem igazán sajátja, udvarán kívül; miről nevezi tehát magát földesúrnak? Azon föld, melly neki rétül, ugarul, ősziül, tavasziúl ki van mutatva, nem övé tulajdonképen, hanem másé, mellyhez számtalan bitangoló számot és jogot tart. Csak a’ mi rajta terem, az az övé, de mihelyt azt le és betakarította, a’földet tüstént nyakon ragadja’s pártfogásába veszi a’ bitang tulajdonos, t.i. a’ juhász, kanász, csürkész, gulyás, csikós ’s a’ t., ’s így más bitorolja, nem saját marhája. Azonban, ha ki még ennek daczára sem hiszi, hogy akármelly táblaföldjének nem ő valóságos ura, próbáljon bármelly tábláján szorgalmi gazdaságot kezdeni, p. o. luczernát vetni, fát (a’ legnagyobb kincset) ültetni, (mert a’ fa’ nemléte okozza nagy részben az esetlenséget) — vagy csak egy birkaaklot építtetni rajta: tüstént látni fogja, hogy földjén más parancsol. Mi ugyan nem tagadhatjuk, hogy eleink patriarchai nomád nép voltak, mert a’közbitanglási gazdálkodás ennek legélőbb tanúja ’s legépebben ránk maradt ereklyéje. Nem is rossz volna ez, együgyű gyermeki korszakban; de ma már, a’ magasra emelkedett korszellemben, a’ sokfélekép módosult kormány’s gazdálkodási rendszerekben, újnál újabb adók’ kitalálásában,’s ezerképen finomított századunk’ kivánati korszakában, a’ proteáskodó fényűzés’ ártengerében, mellytől pedig egy patriarcha’fija sem akar hátra maradni, sőt sokszor faluhelyen némelly szempontban inkább dúl, mint városon; milly tömérdek módon változott következményekben meg kell változni az előzményeknek, az okoknak is, mert egyenlő ok csak egyenlő sikert szül mindenkor; ha tehát mi, más sikert akarunk élvezni, mint nomád eleink egyszerű élvezeteikben: ha törik, ha szakad is, más — hathatósb okhoz is kell nyúlnunk, mint a’nomád közbitangolás, hogy óriási szükséginknek, szaporodó magzatiaknak forrást nyithassunk. Vagy ha a’ nomád együgyű közbitorlás mellett jól esik benyélve zsugorganunk, ám maradjon meg az; de akkor a’ civilisatióvali előmenetelről, a’ nemesebb élvezetekről, fényűzésről, sőt a’ tudományokról, művészetekről, írásról, olvasásról, könyvsajtóról is ’s a’ t, mondjunkle, ’s eleinkhez hasonló együgyűségben éljünk; — különben kaczaj - tárgy, gyermeki báb, ’s csupa ellenmondás egész intézvényünk, ’s józan logika helyett mámor a’logikánk ’s egész bölcskedésünk, mellyen ha jó eleve magunk nem segítünk, koldusbot fog végre segíteni, a’ minthogy számtalan nemes család, tudta nélkül is, egyenesen a’ közös birtoknak lett áldozatjává, mert saját elkülönzött birtokán, (mellyre senkinek lépni nem szabad, ’s midőn mindenét együtt látja a’ gazda és tudja, hogy már többe másra nem támaszkodhatik, hanem egyedül magára, mert nem a’ föld szül jóllétet, hanem a’ szorgalom )az illy elkülönzött saját birtokon,mondom, egészen más érzéssel ’s gondolatokkal lép fel az ember, mint közös bitang földön, ’s e’ részben nem csudálhatjn,ha sok miveltebb érzésű uraink készebbek fék-rendőr-lepte külföldön lakni, mint féklesen közbirtokaikon. Ki egy határ’ bizonyos részét bírja, legyen az nagy vagy kicsiny, az a’ közösben is aránylag csak annyi holdat bír, mint elkülönözve; ’s ha a’ közösön el tudott élni korlátozva, bizonyosan a’ tulajdonon , szabad kényelmes úr ’s kis királyként elélhet, mert senkitől sem korlátoztatik, ’s földjét majorrá, kertté alakítván, évenként nemesítheti ’s iszonyú értékre emelheti, egyedül magától függ lényeket a’ semmiségből előteremteni, ’s egy famagot, mellyet eddig elpöczkölt, most elültetvén, uj fának léteit adni, magának örökös kamatozó tőkét készíteni,’s az által földje’ értékét öregbíteni. De ha mégis retteg a’szabadságtól ’s az igazi, nem képzeleti földesúrrá léteitől; ha mégis jobban ragaszkodik a’ közbitorláshoz, mint az elkülönzött saját birtokhoz, ezzel vagy azt árulja el: l) hogy a’ közösön több földet használhat, mint a’ mennyi őt jog szerint illeti, ha illetőségét külön kiveszi; vagy 2) azt,hogy fél, ne talán az elkülönzés által neki a’ legrosszabb helyen jusson birtok a’ határban; vagy 8) azt, mivel több nemzetségtől zálogba szerzett darabot, vagy egész rátákat is bír, hogy ezeket a’zavarban biztosabban czéljára játszhatja, mint a’ rend’ világosságra hozásában; vagy 4) azt, mivel a’ közönséggel együtt könnyebben tart mindenféle pásztort csőszt v. kerülőt, mint egymaga különösen; vagy 5) azt, mivel fél, nehogy a’ faluból ki kelljen mennie majorjába lakni, ’s minden épületeit oda tennie; vagy 6)azt, hogy ő minden bizonyos ok adhatás nélkül, csupán megrögzött szokásból ’s tudatlanságból, mert majori gazdálkodást soha nem látott, ragaszkodik a’ régi legjobbnak vélt nyomorúsághoz, ’s ellene kiált azon boldogító új rendnek, melly talán épen az ő, már fogyatékra hanyatló, családját fogja ismét fölemelni ’s fényes tetőre segíteni. E’ nehézségeket szükség egyenként felvilágosítani, mert sötétségben csak tapogatunk, vakoskodunk,’s így czért nem érünk. (Folytatjuk.) NORVÉGIA ÉS CONSTITUTIÓJA ( Egy német utazó után. — Közse az Alig. 7. toldalékja.) A’ legutóbbi politikai események Norvégiában — t. i. a’ Storthing’ erőteljes felírása János királyhoz,’s a’ svéd udvarnál levő norvégiai ministernek Löwenskjeidnak Christianiába az ország’főtörvényszéke elibe idéztetése—talán inkább mint egyébkor vonák a’ közönség’ figyelmét Európa’ ezen legéjszakibb státusára, mellyel a’ délszakibb német lakos közönségesen csak meredek sziklákat, jég-’s hólepte téreket’s iramszarvas-csordáikkal szertevándorló laplandiakat szokott összekötni. Igaz, hogy itt a’ tengerhullámok olly magas sziklákat csapkodnak, mellyek az örök hó’ léghonába nyulnak fel, honnan jéghegyek zuhannak egész a’ tenger’ széléig alá; a’ tartomány’ belseje hasonlít ollykor egy, legnagyobb habrészben ős - kőtömegekké átváltozott tengerhez; irtóztató jég-’s hómezők borítják a’ hegységet, ’s a’ tátongó mély hegynyiladékokban a’ folyamár szirtiül szirtre zuhan, melly sokszor vizcsep-felhővé oszlik£el; ősi erdők a’ közép magasokat sötétzöld köntös