Társalkodó, 1838. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)
1838-06-30 / 52. szám
52. szám. Pest, junius’ 30. 1838. XI. KÁROLY’ LÁTÁSA. (Alérimée után.) There are more things in iieav'n ami earth, Horatio, Than are dreamt of in your philosophy Shakspeare , Hamlet. Mosolyain szokott a’ hideg bölcselkedő , midőn látásokról s természetfölötti jelenetekről hall beszélni; ’s még is vannak jelenetek , mellyek’ valóságát ha kétségbe vonni akarnák, következetesség’okáért minden históriai bizonyítványt tagadnunk kellene. — Egy, törvényes szabályok szerint készített jegyzék — négy hiteles tanú által aláírva és lepecsételve— kezeskedik a’ következő esemény’ valóságáról, melly azonfelül a’ jegyzőkönyvbe foglalt megjövendölésnél fogvást már régen minden ember’ szájában forgott, mielőtt sok idő múlva ’s csak a’ mi napjainkban történt meg, mi a' régi jóslat’ teljesülésére szolgált. Xldik Károly király, — Xildik Károly’ atyja — egy volt ugyan a’ legönhatalmúbb , de egyszersmind a’ legértelmesb fejdelmek közül, kik valaha Svédország’ trónján ültének. Ő a’nemesi rend túlságos előjogait megszoktá, a’ főtanács’ hatalmát eltörleszté , ’s fejdelmi akaratját állitá fel törvényül; szóval: ő az országnak oligarchiai alkotmányát megváltoztatta, az által, hogy a’ rendek’ képviseleti súlyát független uralkodói hatalmának vetette alá. Egyébiránt ő igen felvilágosult, derék, becsületes és igazságszerető fejdelem való; buzgó lutheránus ; akaratja szilárd és hajthatatlan ; előítéletektől ’s ábrándoktól egyaránt szabad, ’s igy a’ szó’ valódi értelmében hideg ész-embernek lehetett nevezni. — A’ halál csak imént fosztá őt meg Ulrika Eleonóra nőjétől. Ámbár, hír szerint, a’ király’ szigorú 's kemény bánásmódja vezető e' fejdelmi asszonyt kora sírjához, azért még is igen becsülte őt, 's halálát mélyebben látszék gyászolni, mintsem hideg szivétől várni lehete. A’ király e' veszteség óta még sötétebb, komorabb 's szótalanabb lön, 's azon buzgóság, mellyel magát királyi foglalatosságinak áldozta, eléggé tanusítá, hogy lelke bizonyos nyomasztó ’s gyötrő gondolatoktól igyekszik menekedni. A’ király egy késő őszi estvén, hálóköntösben ’s papucsban ülő stockholmi várában , kabinetje’ kandalótüzénél, csak kegyeneze, Brahe gróf kamarás, és Baumgarten háziorvosa, környezők őt. Ez utóbbi egy szabadszellem szerepét játszá, ’s az orvosi tudományon kívül mindent kétségbe vont; ma estve mindazáltal a’ király’ gyengélkedése miatt különösen meghivatott. — Lassankint egy óra a’ másik után elmúlt, a’ nélkül, hogy a’ király, szokása szerint, eltávozásra intett volna. Némán meresztő szemeit az égő fahasábokra is unatkozni látszék; azonban, nem tudva miért, méginkább félt magán maradni. Brahe gróf’ figyelmét a’ fölség’ ezen különös kényelmetlensége nem kerülő el,s ő ugyanazért többször felszólitá őt, engedje által magát a’ jótékony éjjeli álomnak ; de a’ király’ kezének halk intése mindannyiszor várakozást parancsolt. Az orvos az álomtalanság’ ’s éjjelezés’ ártalmasságáról beszélt, hanem Károly, fogai közt mormogva, illy válaszszal utasitá őket nyugalomra: „Hallgassatok ! még nincs kedvem alunni.“ Ők azután a’királyt holmi beszélgetéssel akarák földeríteni, azonban ez sem sikerült: ő már a’ második, harmadik szóváltásnál a’ beszéd’ folyamát elakasztá. Nem vala kétséges többé, hogy ő fölségét ama’ sötét szeszélyparoximusok’ egyike gyötri, mellyek az udvari embernek helyzete’ rózsái helyett annak töviseit mutatják. Ezen körülmények közt, ’s azt gondolva, hogy a királynőjének elvesztőn busóiig s e miatt olly zárkozott, Brahe gróf egyideig a’ megholt királyné’ mellképét szemlélgeté ’s azután sóhajtva szólalt meg : „milly meglepő hasonlatosság! milly hű kifejezése ama’ felejthetetlen fönségnek és szelídségnek!“ — „Szót sem erről!— szakasztást hevesen félbe a’király , ki mindannyiszor szemrehányásnak vélte, ha előtte a királyné’ nevét emliték ; — a’ kép hízelkedik! a’ királyné rút vala!“ — Azután pedig kemény kifejezéssért magát bensőleg vádolva, felugrott, ’s hogy megindulását, melly őt pirulni készté, elrejtse, a’várudvarra nyiló ablakhoz ment. Jóllehet a’ hold’ első negyede már beállott, az éj még is koromsötét vala. A’ svéd királyok’ mostani lakvára még nem valt bevégezve, ’s építő ura Xld. Károly, ekkor a’ritterholmi régi palotában lakott; ez egy patkó alakú nagy épület , mellynek egyik végében a’ király’ kabinetje volt, ’s ezzel átellenben egy tágas terem, mellyben a’ király az összegyűlt országrendeivel szokott közlekedni. — Midőn most Károly amaz ablakboltba lépett, úgy tetszők, mintha a’ nagyterem’ ablakai fényesen volnának kivilágítva. A’ király ezen megütközött. Eleinte egy szövőinek’ fényének gondolá, mellyel tán egy udvari szolga a’ teremben végig járt. De miért történt ez a főkép éjszakán? ’s a’ folyvást zárvatartott teremben ? Azonkívül a’ világosság nem egy, hanem száz fáklyának fényözöne volt; az nagy égés vala, de füst, ablakpattanás és legkisebb zörej nélkül; csak pompás ünnepszerü kivilágítás lehetett az. — Károly egy ideig némán tekinte az ablakokra. Brahe gróf azonban csöngetni akart, hogy egy apród megjelenvén, azt a’ nagy terembe küldhesse kinyomozni a’ világosság okat. A’ király azt megtilta , mondván: „ én magam megyek a’ terembe.“ Hanem e’ szókra elsápult, ’s lélekfurdalás jelentkezett a v ötvonalmiban. Mindazáltal szilárd léptekkel indult a' folyosóra ; Brahe gróf és az orvos követők őt, mindketten égő gyertyát tartva kezükben. A’ várnagy , kinek gondviselése alatt volt a’ vártermek’ minden kulcsa, már nyugalomra tért. Baumgartennek föl kellett költeni s a’ király’ nevében megparancsolni, hogy a' Rendek’ gyűléstermét Jüstint nyissa fel. A’ jámbor várnagy e’ váratlan parancson megdöbbenve, legott elősietett a’csomókulcscsal, ’s szótlan engedelmességgel nyitott meg először egy csarnokot, melly a’ gyűlési palotához előtermül szolgált. A’király belépett; de milly nagy volt álmélkodása, midőn a’ falakat közösleg feketén behúzva látá. — ,Ki parancsolta ezt ?• kérdő haragosan. — „Tudtommal senki , fölséges uram! — válaszol a’ megijedt várnagy — a’ csarnoknak, midőn utólszor tisztogatók, meg volt, mint egyébkor, az ő tölgyfadeszkázata .... Bizton állíthatom , hogy a’ fal-behuzás még az udvari kárpitos előtt sincs tudva.“ — A’ király szaporán lépett a'csarnokon végig; Brahe és a'várnagy nyomon követők őt; az orvos ellenben, ki mind egyedül maradni, mind pedig az éji kaland borzadalmiban osztozni rettegett, ’s igy két szorongató aggság közt lebegve — néhány lépéssel hátrább maradt. — „Térjen vissza fölséges uram! az isten sze-