Társalkodó, 1844. január-december (13. évfolyam, 1-98. szám)
1844-05-23 / 41. szám
166 De mind ezek mellett is van a’ derék Fáynak egy lelkes vezérczikkje (Pietas) czim alatt, mellyel az ifjúság ha méltányolja’ két szélsőség vagy extremum közt a’ középutat bizonyosan el fogja találni ’s az átalakulást ez után a’ haza javára lelkesen , de nem túlzó eszközökkel idővel kivíni. Csekély ugyan de hazad érzésből buzgott értekezésem egy hajdan megyénk derék alispánjának hivataláról leköszönő beszéde utolsó szavaival rekesztem: Hibáztam én is, hibáztak az előttem voltak is, hibázni fognak az utánam jövendők is Idősb Szilágyi Lajos: A’ fekete hölgy. (Német beszély.) (Folyt.) IV. Margit két nap maradt a’ grófi családnál, mellynek körébe élénk , szép életet hoza. A’ fiatal várur különösen elbájoltaték. Szivében a’ szerelem első ízben tűnt fel ’s uj világot láta maga körűl. Mit az előtt gondolt és jön , ízetlen ’s nyomorunak tetszék neki; mit kinevetett, elhanyagolt ’s kigunyolt, azt most rögtön legnagyobb szerencsének látá. Magány, nyugalom, házi csenden kivül mást nem akart ’s ezt számtalan álomban festé ki magának , természetesen mindig a’ szép Richtenstein kisaszszony társaságában. Más nap több szomszéd, néhány fiatal nemes is, érkezők, ifjúkori barátjokat felkeresők’s egy sem volt közöttük, ki Margitról nem tervezett volna.Egyiknek, igaz, nagyon szőke, másiknak magaviseletében szabados harmadiknak beszédében igen okos volt, de hogy szép , azt mindnyájan álliták ’s hogy gazdag , azt még többre becsülék. Fridrik gróf csak bajjal nyomhatá el haragját ’s megvetését megjegyzéseik fölött,azokat e felületes itéletü ficzkók vétkezésinek tartá egy szentkép ellen. Örömmel véve ellenben észre , mint gunyolá ki valamennyit a’ pajkos lyány a’ nélkül, hogy azt felfogták volna. Ő látta villogó szemeit, csintalan mosolyát, ’s a’ pillanat, mit koronként hozzá intéze, bátorságot ada neki ’s fentartá vig szeszélyét. Késő este az urak elbúcsúztak, mindenki telve hódítás kilátásival, telve dicséret és hálával a’ drága napért ’s telve önmagokbani bizalommal. Richtenstein vára beveendő; de Margit, kinek a’ gr. nevetve’s tréfálva adá tudtára a’ számos látogatót, nevete hozzá. ,Oho! nemes, uraim ! kiálta, ,vigyázzanak magokra, Richtenstein megbüvölt vár, kapuji, mint Samsam barlangéi, csak annak nyílnak fel, ki tudja a’ kellő szót; különben a’ kincset sem találja meg, csak rém ’s manókat, kik veszélybe vezetik.44,,’S én44 halkabban monda Fridiik, ,,én is künn a’ gyülevész közt leszek kénytelen maradni?44.— ,Majd meglássuk!– válaszolt Margit. ,A’ herrnhuti apáczáknál arra tanittatánk, hogy a’ ki tiszta szivü ’s erős hitű, csodákat tehet magán ’s másokon.4 . ,,Én igazán hiszem 44, szenvedélyesen kiáltott a’ gróf, megfogva ’s megszorítva a’ lyány kezét, ,,hogy a’ csodák már elkezdődtek a’ nélkül, mikép azt valóban tudnám ; mert , Margit, én varázsa alatt élek.44 — A’ hölgy kiszabaditá, mélyen ’s illedékteljesen meghajtá magát és szólt: ,Jó éjszakát, szép úr; holnap is nap van, mellyen élnünk kell ’s igy tovább még számtalan. A’ herrnhufi apáczáknál e’ mondat állt az ajtó felett: ébren ’s józanok legyetek, hogy a’ csak fölfegyverzetten találjon beneteket.Most azt parancsolom önnek, aludjék ’s engedelmet adok rólam álmodnia.4 — Ezután elsiete Lídiával, ki anyja szobájából jőve; ’ a’ gróf, lefekte után épen azért, mert Margit parancsolá neki és szavai minduntalan fölébreszték őt, nem alhatott. Végre csakugyan hangját véle hallani, e’ tiszta, csengő hangot, melly szivéhez olly hatalmasan szólt. Fölegyenesülvén a’ hangot tisztábban hallá , lassan fölkele ’s az ablakhoz ment. A’ liget magas vadfái fööltt ott állt az éjféli hold ’s tiszta fényénél Margit és Lidia jártak fel ’s alá a’ Servasseon. A’ fiatal lyánykák átkarolva járták egymást, néha megállapodának ’s bensőbbseg ölelkezének, Lidia sötét fürtü fejét nagy, szép barátnőjére tévé , ki gyöngéden hajolt ama fölé, ez mintegy védendő. Aztán halkan beszélgetőnek, Margit néha neveté, a’ félénk Lídiát pajkosan továb vezete ’s hallhatólag kiálta : ,Te gyermek vagy Lidia! hogyan tudsz félni. Én neked mindent megrapndék, égi szivedet feltárád előttem, én szeretlek, mi szerencsések leszünk.Félre ! félre az aggasztó kétkedéssel. Támaszkodjál erősen reára , nekem kettőnkért is van bátorságom ’s föltevém magamban véghezvinni művemet , vagy —.‘ Azután a’ lépcsőkön levezeté őt a’ nagy hárssövényre, hol a’ lassan hullámzó facsúcsok ezüstszönyeget feszítenek ki fölöttük. A’ gr. bizonytalanul látá az alakokat ellebegni az agg törzsek félhomályában, a’ szél néha néha hozzá vivé kedves szózata hangját, csillogó éji ruhája világosabban látszék néha ki az árnyból, hallani vélé vidor nevetését’s a’kinyitott ablakba támaszkodik, keblében telve aggodalommal, telve szerelemhévvel , mellyen alig uralkodók. ,Különös lyány!4 kiálta, ,ha szegény volnál, még inkább szeretnélek, mert fény ’s javakkal tetézhetnélek. Fény’s javakkal!4 kiálta hévvel, kezeit forró homlokára, aztán azon helyre, hol sebe igen fájt, szorítva, o! nem! nem! én nem érdemellek, én pazarló, szegény, vagyonhanyatlás utolsó fokán , hova méltatlan dőreség vezetett,oh! szegény fejem !.—E’ helyzetben sokáig marada, lázasan fölingerülve ’s az eltűnt után mindinkább nagyobb vágygyal tekintgetve. Végre olly erőt von rajta a’nyugtalanság, hogy készülőben volt lemenni, utánok sietni ’s őket, bármit mondanának is, fölkeresni, midőn őket távolról megpillantá. Ők lassan jövének viszsza. A' hold alább szállt, fényét haránt veté a’ faösvényre, mellyet itt ott megvilágita. Rögtön úgy tetszik a’ grófnak, mint ha három alakot látna, mintha sötét lény menne a’ két fiatal lyány közt, kik kezeikkel amazét tárták.Szivét borzasztó gondolat , ádáz féltékenység folyama járta át.Minden idege megfeszült , szemei fájtak az erőködés és hév miatt. Nem, ő nem csalatkozott, férfi vala , ismeretlen, vetélytárs, ki Margitot fölkeresni merte ’s ő, az álnok, tudott róla ’s várta őt. Az út végén a’ két hölgy kissé megállapodék , aztán a’ lépcsőkön fel-------lassú , élénk beszélgetés közben a’ ház felé ment. Margit felette fölingerültnek, Lidia vidorsága által elragadtatottnak látszik , ’s a’ fiatal férfi világosan veheté ki szavaikat, midőn ablakához közel perczig megállának..Testvéred alszik monda a’ kisasszony, ,de nagy kedvem van őt kihíni, neki mindent, mit gondolok, teketória ’s kímélet nélkül megmondani. Holla! uram! ha én gróf uram, tudná. ... Lidia remegve fogábe száját. „Az isten szerelméért! 4 suttoga, „ha fölébredne ”.44 .Bolondság! hadd ébredjen föl. Illy életet kell élni egy eszes, bátor férfinak? Ő kénytelen fölébredni, ha igazi emberként éreznie ’s a’ gógördögöt, a’ rósz előítéletek üdvtelen baját magától elvetnie kell. Azt neked , kedves Lídiám , óhajtanod kell ’s én úgy akarora. E’ fiatal urat, kitől ti annyira remegtek, én megtérítem; hadd tanulja büszke akaratát meghajtani előttem, igen, előttem, a’ szőke hajfonadéka piczi személy, a’ fekete hölgy előtt is nagy tisztelettel viseltetik, úgy tartom , a’ fekete hölgyek iránt, de még nagyobbal viseltessék ’s jusson eszébe , mig csak el. Ekkor legnagyobb pajkossággal felkaczaga az ablak felé ’s mig Lidia kérve ’s félig erőszakkal elvezető öt, szégyen, harag ’s boszuság miatt égett a’ fiatal férfi arcza. — ,Mi rész szellem rejlik e’ lyányban, szóla végtére, minő hatalmat gyakorol fölöttem ? Még most, most, midőn olly epésen gúnyol, sem haragudhatom rá komolyan. Aztán feszült figyelemmel vigyázott, nem fedezhetié föl az árnyat , mellytöl annyira megijedt, de a’ lautban mitsem vön ész