Tartós békéért, népi demokráciáért! 1953. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1953-01-04 / 1. szám

1953 január 4. * 1. (217.) A DEMOKRÁCIA ÉS A BÉKE ORSZÁGAIBAN A kínai népi hatalom gondoskodása a dolgozókról Napról napra boldogabb a dolgozók élete Kuejcsan tartomány­ban. A tartomány területén ezidőszerint körülbelül 140.000 mun­kás és alkalmazott dolgozik; több mint 52 százalékuk szakszer­vezeti tag. Az állami iparvállalatokban a munkások és az alkal­mazottak keresete már 1951-ben 43,6 százalékkal nagyobb volt, mint 1949-ben. A közlekedési dolgozók átlagos havi keresete a felszabadulás előtti időszakhoz viszonyítva több mint 70 száza­lékkal emelkedett. 1952-ben a legtöbb árucikk árát átlagosan 6,8 százalékkal leszállították. A népi hatalom nagy gondot fordít a munkások életkörül­ményeinek megjavítására. Hukaungban nagyarányú lakásépít­kezés folyik. A városban két kórházat, 12 orvosi rendelőt és 9 bölcsödét állítottak a dolgozók szolgálatába. Ezenkívül számos vállalat igazgatósága szerződést kötött 24 városi kórházzal, hogy biztosítsa a munkások egészségügyi ellátását. A legtöbb vállalat­nak étterme is van. A város közelében szanatóriumot építenek a munkások számára. Hukaungban ma négy munkásklub, 13 könyvtár és olvasó­terem működik. A legtöbb üzemben kultúrcsoportokat, különféle sportszakosztályokat és csapatokat szerveztek. A város 60 esti iskolájában napi munkája után 23.000 munkás és alkalmazott tanul, többezer munkás a politikai iskolák és a szakmai tovább­képző­ tanfolyamok hallgatója. A tartományban három év alatt több mint 2000 munkást lép­tettek elő vezető párt- és állami funkciókba. Egészségvédelem a népi Lengyelországban A földesúri-kapitalista uralom idején Lengyelország, a köz­egészségügyi állapotokat és az orvosok számát tekintve az utol­sók közt volt Európában. 1938-ban 10.000 lakosra mindössze három-négy orvos jutott. Lengyelország 56 járásában semmiféle egészségügyi intézmény nem volt. Más kép tárul elénk a mai, a népi Lengyelországban. A gyógyintézetek száma 1952-ig 1938-hoz képest 1134 százalékkal növekedett! Csupán a falvakban mintegy 900 gyógyintézet van (a háború előtt összesen 68 volt). A népi hatalom atyailag gondoskodik a lakosság egészsé­géről. Ennek köszönhető, hogy Lengyelországban rendszeresen növekszik a lakosság, mindinkább visszaesik a halálozási arány­­szám, határozottan csökken a megbetegedések száma. A nép­szaporulat 1951-ben 18.6 ezrelék, 1952 első negyedében pedig 21.5 ezrelék volt. A halálozási arányszám 1938-ban 13.9 ezrelék volt, az 1947—1950-es években pedig 11.4 ezrelékre csökkent. A gyermekhalandóság az 1938. évihez képest szintén csökkent. A nagyvárosok akkori 13,8 ezrelékes gyermekhalálozási ará­ny­­száma ma már 8.7-re csökkent. A 10.000 lakosra eső gümőkóros megbetegedések száma az 1938. évi 18-ról 10.4-re csökkent. Erősen csökkentek (harmincadéra!) a nemibetegségek és a jár­ványos megbetegedések. Tanul a magyar nép Magyarországon a népi hatalom évei alatt nagy sikereket értek el a népművelésben. Az országban ma 1.533.700-an tanul­nak, vagyis a lakosság 16,7 százaléka részesül oktatásban. A középiskolák nappali tagozatán 1951-ben 107.889 diák tanult. 1952-ben a középiskolai tanulók száma 119.432-re emel­kedett, vagyis a felszabadulás előtti 52.349-nek több mint két­szeresére. A középiskolai tanulók 66,7 százaléka munkás- vagy dolgozó parasztszülők gyermeke. Az egyetemek és főiskolák hallgatóinak száma, az esti tago­zatok hallgatóit és a levelezőoktatás részvevőit is beleszámítva, az 1951. évi 40.000-ről 49.000-re emelkedett. Alá minden 10.000 lakosra 53­­ 54 főiskolai hallgató esik, vagyis másfélszer annyi, mint Dániában és Franciaországban, két és félszer annyi,­mint Svédországban, s négyszer annyi, mint a Hor­hy-renndszer 1937- 1938-as Magyarországában. Növekszik a parasztok jóléte a Német Demokratikus Köztársaságban A Német Demokratikus Köztársaság népi ipara mind több és több mezőgazdasági gépet gyárt. A parasztok a gépek segítsé­gével jelentősen növelték valamennyi, mezőgazdasági növény terméshozamát. 1952-ben a köztársaságban mintegy 600.000 tonná­val több gabonát és 1,1 millió tonnával több cukorrépát termel­tek, mint 1936-ban. A Német Demokratikus Köztársaság­­nép­­gazdaságfejlesztő terve szerint 1953-ban a dolgozó parasztok és elsősorban a termelőszövetkezetek további támogatása végett a mezőgazdasági gépgyártás 1952-höz képest 46 százalékkal emelkedik. A parasztok napról napra jobban élnek, mert egyre többet termelnek, ezenkívül teljesen biztosítják számukra e termékek értékesítését. Az állam állandóan támogatja a dolgozó parasz­tokat. A berlini Sztálin-fasor Berlin lakossága szeptember 27-én ünne­pelte a Straussberger-Platzon a Sztálin-fa­sor megnyitását. Aznap nagyjában befeje­­ződtek­ itt mindazok az építkezési munkála­tok, amelyeket Berlin újjáépítésének nemzeti programmja 1952-re tervezett. A Sztálin-fa­sor mindkét oldalán, a Straussberger-Platz­­tól a Bersarin-utcáig csaknem két kilomé­ter hosszúságban 6­7 emeletes lakóházak sorakoznak. Ezekben a házakban 1952 december 21-én, Sztálin elvtárs születésnapján 1148 lakást adtak át a dolgozóknak. Sokezer berlini lakos talán sosem érezte oly mélyen, mint aznap: mennyire szereti városát, milyen erős szálakkal fűződik hoz­zá. S ugyanakkor kinyilvánították: eltökél­ték, hogy győzni fognak Berlin egységéért és egész Németország egységéért vívott harcukban. 1951 novemberében, amikor Németország Szocialista Egységpártjának központi bi­zottsága közzétette javaslatát Németország fővárosának újjáépítéséről, arra, a kérdésre, hogy „Jó lesz-e így?’­, a központi bizottság a dolgozók százezreitől ezt az egyhangú választ kapta: „Gyönyörű lesz!’­ Tömérdek levél, távirat és kötelezettségvállalás tanús­kodik egész Németország lakosságának szi­lárd elhatározásáról, hogy megteremti szép, békés jövőjét. Akik még néhány héttel ko­rábban így beszéltek: „Harc a békéért? Jó! De mondják meg konkréten, mit tegyünk?" — most lelkes munkába kezdtek. „Az építés lendülete elragadja majd az embereket" — jósolta meg az NSZEP köz­ponti vezetősége javaslatában. E szavak hamarosan élő valósággá vál­­tak! Berlin demokratikus övezetének lakos­sága egyszerre ragadott csákányt és lapá­tot. Az önkéntes munkacsapatok egymást váltották a törmelékborította telkeken, hogy elhordják a szemetet, s összegyűjtsenek minden fölhasználható anyagot: vasat, szí­nesfémet, téglát. Ma már sok berlini viseli büszkén az építkezésen teljesített száz mun­kanapért kapott aranyjelvényt. S jogosan büszkék sikereikre. A Német Demokratikus Köztársaság minden dolgozója igyekszik hozzájárulni Berlin építéséhez. Ez pedig nem csekélység. Egész szerelvények vitték acélöntödéinkbe a romok alól kiásott vashulladékot. S kész acéllal, betongömbvassal érkeztek vissza Berlinbe. Az acélöntők és hengerészek ön­kéntes rohamműszakokban normán felül öntötték és hengerelték ezt az acélt. A köztársaság terven fölül készített el mindent, ami a Sztálin-fasor fölépítéséhez kellett: szerszámot, cementet, meszet, tég­lát, üveget, sínt. Nap nap után robogtak Berlin felé a vasúti szerelvények ezekkel az ajándékokkal — a németek fővárosuk iránti ★ 3iargnt Planna­tivi ★ ★ szeretetének mindmegannyi bizonyítékával. Elég, ha megemlítjük, hogy csupán a béke­határ, az Odera-Neisse-vonal mentén fekvő kis Niski környékéről máris hét tehervonat­­nyi különféle szerszám és építőipari felsze­relés érkezett,— a vakolókanáltól az emelő daruig. A parasztok ingyen adták az épületfát, s kosárszámra hordtak ajándékba élelmiszert az építőknek. A nemzeti újjáépítési Programm is hatal­mas hajtóerejévé vált a nyugatnémetországi és nyugatberlini lakosság szabadság- é, függetlenségi harcának. Otto Grotewohl miniszterelnök 1952 feb­ruár 3-án helyezte el az új Berlin első épü­letének alapkövét, néhány hét múlva pedig már álltak az első falak, amelyek megszi­lárdították a berliniek hitét, hogy itt hama­rosan hatalmas háztömbök emelkednek. A Sztálin-fasor a békéért vívott küzdelem sajátos csataterévé vált. S amint nőttek a házak falai, velük együtt nőttek a házakat építő emberek. Ráeszméltek erejükre. A kö­zösségért végzett munkában új, szocialista öntudatra nevelődtek. A Sztálin-fasorbel­i építkezésen már az első napoktól fogva nagy és kemény küz­delem kezdődött az új munkamódszerek meghonosításáért. A berlini építőmunkások évszázados szokásokat küzdöttek le, s igye­keztek új módon, szocialista módon dol­gozni. Fölbecsülhetetlen segítséget kaptak a tapasztalt szovjet és lengyel kőművesek­től, a­kik szívesen tanították német szaktár­saikat a sztahanovista munka legtökélete­sebb módszereire. A Sztálin-fasor építkezé­sén a „moszkvai” és „varsói” munkatempó megteremtette a „berlini tempót". Dolgozz gyorsabban, jobban és olcsóbban! — ez a fölhívás lett az építők jelszava. A berlini építők elhagyták ósdi munkamódszereiket, s elsajátították az új technikát. A szocia­lista verseny során rohamosan kibontakoz­tak az új tehetségek; ezek rohamosan fej­lesztették az építés technikáját, s meggyor­sították az egész munka ütemét. Az összes berlinieket elragadta „a Sztálin-fasor vörös zászlajáért" indított szocialista tömegverseny lendülete. A la­kosság feszült figyelemmel kísérte a napról napra megjelenő sajtóközleményeket a Sztálin-fasor aznapi legjobb kőműveséről. Egyikük-másikuk az új munkamódszerek hallatára még néhány hónapja valósággal fölfortyant, most pedig munkája jobb meg­szervezésével hétszeres, sőt tízszeres nor­mát is teljesített. A berlini építőmunkások megmutatták a világnak, hogy osztálytudatos munkások és igazi hazafiak. Kijavították az építés veze­tésében található hibákat, tanáccsal és bí­rálattal segítették építészeinket, mert mély­séges felelősséget éreztek az egész munká­ért. Munkájuk szeretetével, eredményeikből támadt büszkeségükkel együtt növekedett elhatározásuk is, hogy megvédik alkotásai­kat. Az építőállványokon elhelyezett plaká­tok figyelmeztettek mindenkit: „Jaj annak, aki Sztálin-fasorunk lerontására tör!” A Sztálin-fasort száz- meg százezer ember látogatta meg Németország minden részé­ből. Sokuk szeme kinyílt a nagyszerű épít­kezés, az építők lázas munkája láttán. Egy reformista szakszervezet fiatal aktivistája így szólt: „Megláttam Berlin napos olda­lát.” Ez az ember Nyugat-Berlinből jött, abból a városrészből, amelynek vezetői Amerikai legrosszabb szokásait majmolják. Nyugat-Berlinben is építenek. De mit? Ka­szárnyát és bankot! S a munkások nyomo­rúságos viskókban és a romházak pincéi­ben húzódnak meg. Egy nyugatnémetországi cserkészküldött­ség kijelentette az egyik ifjúsági építkezé­sen dolgozó tanulók előtt: „Igen, most már hiszünk erőfeszítéseitekben. Most már tud­juk hogy őszintén harcoltok a­ háború ellen. S megértjük, hogy éberen kell vigyáznotok, mert valóban van mit megvédenetek!” Berlin demokratikus övezetének lakosai vasárnaponkint családostul kijárnak a Sztálin-fasorba. Gyönyörködnek benne, örülnek neki és büszkélkednek vele. Sok anya biztatja gyermekét: „Nézd meg jól, mert mire felnőssz, egész Berlin ilyen szép lesz.” Már költözködnek ide a munkások, az aktivisták és az értelmiség legjobbjai. Napfényes, tiszta lakásokban laknak majd, s élvezni fogják a kultúremberhez méltó lakóház minden kényelmét. Jellemző, hogy a­ házbér itt négyzetméterenkint 90 pfennig, Nyugat-Berlinben pedig több mint kétszer­­ennyi. A Sztálin-fasor Németország legnagyobb és legszebb utcája lesz. Az utca csaknem száz üzlete a köztársaság növekvő jólétét hirdeti majd. S mire a Straussberger-Platz fénybe be­rül, már Berlin 1953. évi nemzeti újjáépí­tési programmjának első alapköveit is le­rakták. S mint mindig, valahányszor a mieink összegyűlnek, hogy megkezdjenek vagy befejezzenek egy új munkát, vala­mennyien szeretettel és mélységes hálával gondolnak arra, aki visszaadta a németek­nek Németországot, s akinek nevét Német­ország első szocialista utcája viseli: Joszif Visszárionovics Sztálinra.­­ Berlin, 1952 december. 1952 utolsó napjaiban a gyárak százai és egész iparágak jelentették, hogy teljesítet­ték a csehszlovák ötéves terv negyedik esz­tendejének feladatait. A népi demokratikus Csehszlovákia ipari termelése az előző évi­hez képest, nem végleges adatok sze­rint 1952-ben 17,8 százalékkal növeke­dett, ezen belül a fogyasztási cikkek ter­melése 10, a termelőeszközöké pedig 24 szá­zalékos emelkedést mutatott. Acélt 26.9 szá­zalékkal, villamosenergiát 13.3 százalékkal, kőszenet 9.7 százalékkal termeltek többet, mint 1951-ben; a nehézgépipari vállalatok 36.8 százalékkal, az általános gépipari vál­lalatok 39.7 százalékkal, a vegyészeti ipari vállalatok 20.3 százalékkal termeltek többet, mint az előző évben. A csehszlovák ipar, a Szovjetunió óriási technikai segítségét felhasználva, a legbo­nyolultabb gépek és műszerek gyártására is képes. Csehszlovákiában például azelőtt sose építettek nagy folyami hajókat, nem gyártottak teljes gyári és erőművi berende­zéseket, most pedig gyártanak. Az 1953. évi terv hatalmas feladatai a csehszlovák ipar fejlődésének újabb távla­tait nyitják meg. Az ipar fejlődése megte­remti a feltételeket a nép anyagi és kultu­rális színvonalának további emelésére, a népi Csehszlovákia dolgozóinak boldog, vi­rágzó életéhez. --------------------- ♦ • ♦-------------------­A CSEHSZLOVÁK IPAR 1952-BEN Tartós békéért, népi demokráciáért! A NÉPOKTATÁS FEJLŐDÉSE ALBÁNIÁBAN A népi Albániában kemény harc folyik az írástudatlanság ellen. A felszabadulás előtt 670.000 analfabéta volt az országban, az 1951—1952-es tanév végére azonban ez a szám majdnem egyhatodára csökkent. Az ötéves terv folyamán teljesen megszüntetik az írástudatlanságot. Korcsa járásban már majdnem minden lakos ír-olvas. A járás 60 falujában már egyetlen analfabéta sincs. A felszabadulás előtt Grujemir járás lakóinak nem egészen­­3 százaléka írt-olvasott, a járás egyetlen fa­lujában sem volt iskola. Ma a járásnak mind a tizenkét falujában van elemi iskola, a járási központban pedig hétéves iskola működik. 1953-ban Grujemir járás paraszt­jai egytől-egyig megtanulnak írni-olvasni. AZ AMERIKAI-ANGOL KÉMEK LELEPLEZETT ÖSSZEESKÜVÉSE A csehszlovákiai államellenes összees­küvő központ vezető magvának pőre teljes undorító meztelenségében fölfedte az ame­rikai-angol háborús gyújtogatók és ügynö­keik, köztük a titóista kém- és gyilkos­banda aljas tevékenységét. Ismét beigazolódott, hogy a népi demo­kratikus országokban leleplezett és felgön­gyölített összeesküvések, kémkedések és szabotázsok szálai végeredményben a többi kapitalista ország kémszolgálatait irányító amerikai kémszolgálat központjaihoz ve­zetnek. Ismét beigazolódott, hogy az ameri­kai imperialisták tébolyult világuralmi ter­veik megvalósítása végett új világháború előkészítésére mozgósítják a népi demokra­tikus országokban élő összes ügynökeiket, s egységfrontba tömörítik mindazokat, akik esküdt ellenségei a béke, a demokrácia és a szocializmus Szovjetunió vezette táborának. A gyakran diplomatának álcázkodó ame­rikai háborús gyújtogatók a népi demokra­tikus államok belügyeibe való pimasz be­avatkozás újabb, meg újabb módszereivel próbálkoznak. A prágai perben sok olyan kém nevét emlegették, aki a népi demokratikus orszá­gokkal összefüggő ügyek „szakértője”, olyan kémekét, mint Noel és Hermann Field, Dulles, a körmönfont­i wallstreeti gazember és mások. Ugyancsak sűrűn esett említés a titóista kémekről is. Ezen a kém­lajstromon, amelyen Tito, Gyilasz, Ran­ko­­vics és Moss Pijade a listavezetők, olyan megrögzött kémek szerepelnek, mint Ke­­vizs, Novoszel, Gorszkij, Csernej, Barba­­rics, Morics és a többiek. Amerikai gazdái a Tito-fasiszta klikket is bevonták a csehszlovákiai ellenforradalmi államcsíny aktív előkészítésébe. A csehszlo­vákiai államellenes összeesküvőközpont az amerikai-angol imperialisták terveinek ke­resztülvitelében ugyanazokat a módszereket és eszközöket használta, mint Tito és cin­kosai Jugoszláviában. Slánsky, az összees­küvés feje, a bíróság előtt nyíltan beismer­te, hogy ellenséges tevékenységet fejtett ki, hogy a nyugati imperialisták és elsősorban a világuralomra törő amerikai imperialisták szolgálatába szegődött, s hogy a „cseh­szlovák Tito ’ dicsőségére pályázott ★ Marei Mtad­lík Csehszlovákia Kommunista Pártja központi bizottsága elnökségének tagja ★ ★ Nem csoda tehát, hogy a per számos újabb bizonyítékot szolgáltatott a kémek és gyilkosok bandájának bűnös tevékenységé­re, és a második világháború alatti és utáni kapcsolataira az amerikai imperialistákkal. 1945 végén, fél évvel azután, hogy a hős Szovjet Hadsereg felszabadította Csehszlo­vákiát, Ivanovics jugoszláv katonai attasé ellátogatott Prágába, s Reicinnek, Slánsky bűntársának javasolta, hogy kémkedjenek együtt. Reicin, az egykori Gestapo-ügynök, aki a Gestapo karmaiba juttatta Csehszlo­vákia Kommunista Pártja illegális köz­ponti bizottságának tagjait és Julius Fuci­­kot, Csehszlovákia nemzeti hősét, majd ké­sőbb Slánsky segítségével vezető tisztség­hez jutott a csehszlovák hadseregben, az ügyésznek arra a kérdésére, hogy miképpen építette ki közvetlen kapcsolatát a ju­goszláv ügynökökkel,, ezt vallotta: „Ez 1945 végén történt, amikor Miladin Ivanovics ezredes, jugoszláv katonai attasé a vezérkari főnökségen lévő irodában hi­vatalosan meglátogatott. Ivanovics akkor nyíltan kijelentette: a jugoszláv kémszolgá­­lat tudja, hogy a megszállás idején együtt­működtem a Gestapóval a Szovjetunió el­len, s hogy természetesen nekem is tudnom kell, milyen következménnyel járna, ha ezt nyilvánosságra hoznák. Ivanovics figyel­meztetett, hogy ezen a vonalon most már öt jugoszláv kémszolgálattal kell együtt­működnöm"’. Ivanovics és Relcin későbbi bűnszövet­sége megmutatta, hogy Ivanovics, ez a titóista bérenc közvetlen kapcsolatban volt az amerikai kémszolgálat központjával, s hogy szavának még az amerikai hadsereg vezérkarában is súlya volt. Legjobb bizo­nyítéka ennek az úgynevezett stechovicei le­véltár története. Milyen levéltárról van itt szó? 1945-ben a Szovjet Hadsereg elől visszavonuló fa­siszta német csapatok fedezték a Gestapó­­nak a közép- és délkeleteurópai országok­ból való elmenekülését. A Gestapo emberei nagy sietve szállították el a megszállt or­szágokban működött ügynökségeik irat­tárait, okiratait, névjegyzékeit. Az okiratok közt volt a népi demokratikus országokban maradt legfőbb Gestapo-ü­gynökök, valamint a jugoszláviai Gestapo-ü­gynökök névsorai is. A Gestapo Prágát a fronttól viszonylag távoleső helynek tartotta­, s ezért Cseh­országba, Prágába vitte ezeket a levéltára­kat. A szovjet csapatok gyors előnyomulása megakadályozta, hogy a Gestapo emberei ezeket a levéltárakat kivigyék Csehszlová­kiából. A Gestapo-legények később legyil­kolt foglyaikkal Stechovice közelében elásat­­ták és aláaknáztatták a levéltárakat. Reicin tudomást szerzett ezekről az irattárakról. Nyomban értesítette Ivanovics katonai atta­sét, az amerikaiak ügynökét aki ugyanilyen sürgősen továbbította ezt az értesülését amerikai jótevőinek. Reicin erről a következőket vallotta: „1946 elején tájékoztattam Ivanovics ezredest K. H. Franknak, a Prága melletti Stechovicé­­ben elásott titkos levéltáráról, amelyet ké­sőbb az amerikaiak megkaparintottak”. Kérdés: „Ön tehát segítette az ameri­kaiakat a stechovicei levéltár ellopásában?” Válasz: „Igen. Amikor 1946 januárjában értesültem K. H. Frank Stechovicében elrej­tett levéltáráról, s amikor az erről szóló je­lentéssel egyidejűleg tudomást szereztem a levéltár pontos rejtekhelyéről, tájékoztat­tam Ivanovics ezredest, az ő utasítására el­odáztam a levéltár kiadását. A levéltár ily módon az amerikaiak kezére került. A levéltár ellopása utáni napon Iva­novics közölte velem, hogy a levéltárral kapcsolatban, minden a legnagyobb rend­ben van. Ebből az esetből és későbbi meg­figyeléseimből arra következtettem, hogy a jugoszláv kémszolgálat szorosan együtt­működik az amerikai kémszolgálattal, s hogy a­ Csehszlovák Köztársaság elleni ak­ciói során mindkettőjük ugyanazt a célt kö­vette”. Amikor Relcin közölte a Gestapo-levéltár rejtekhelyét, az amerikai hadsereg fegyveres alakulatai betörtek a Csehszlovák Köztársa­ság területére, s az iratokat kiásták és Nyu­­gat-Németországba szállították. Kérdés, vájjon az amerikaiaknak ezzel csak az volt-e a céljuk, hogy leplezzenek egy olyan megbízható kémet, mint Reicin, vájjon az amerikaiaknak csak az volt-e a tö­rekvésük, hogy leplezzék és saját céljaikra fölhasználják a Gestapo csehszlovákiai ügy­nökeit. S mivel magyarázható a titóisták ügybuzgósága és készsége, az amerikaiak kiszolgálására? Nem! Itt nemcsak Relcinről volt szó. Az amerikai agresszorok érdekei ezúttal sokkal nagyobb tétekhez fűződtek. Nagyszabású intrikákról volt szó, sokkal több forgott itt kockán. Valamennyi népi demokratikus or­szágot érintő széleskörű tervekről volt itt szó. Az amerikai agresszorok éppen ezért kockáztatták meg gengsztertámadásukat Csehszlovákia ellen, lopták el a Gestapo irattárát, s mentették meg és állították sa­ját szolgálatukba ily módon a Gestapo egy­kori ügynökeit nemcsak Csehszlovákiában, hanem Magyarországon, Romániában, Bul­gáriában, Lengyelországban is, de különö­sen Jugoszláviában. Már a Rajk-per során bebizonyosult, hogy Tito együttműködik Dullesszel, az amerikai monopóliumok ügynökével. Közösen dolgoz­tak a Szovjetunió, valamint a közép- és dél­keleteurópai népek ellen. Tito és bandája, s az amerikai kémszolgáltattal szoros kapcso­latban lévő egész diplomáciai testülete az amerikai imperialisták tudtával és paran­csára kísérelte meg, hogy a második világ­háború befejezése után a népi demokratikus országokban összeköttetésbe kerüljön a trockistákkal, a burzsoánacionalista és egyéb ellenséges elemekkel. Az amerikai kém­szob­ra­at Tito Jugoszláviájában meg­bízható fiókót nyitott, a jugoszláv diploma­tákban pedig megbízható ügynökökre talált. Természetes, hogy a titóista kémek gyor­san ráakadtak a Slánsky bandájához ve­zető útra. Slánsky és cinkosai: Geminder, Reicin, Frejka, dementis, Lobi és a töb­biek szintén igyekeztek sürgősen összeköt­tetést teremteni a titóista ügynökökkel, s minden módon támogatták a­ jugoszláviai Tito-klikket. A titóisták és a Slánsky-banda bűnös kapcsolatában rendkívül fontos sze­repet töltött be Koni Zilliacus, az angol­­amerikai imperialisták egyik ügynöke és számos cionista ügynök, akik állandóan ide-oda utazgattak Belgrád és Prága kö­zött. Slánsky és emberei már jóval a­ titóis­ták leleplezése előtt tudták, hogy a Tito­klikk is az ő gazdájukat, mint az amerikai imperialistákat, szolgálja­. Tudták, hogy a titóisták ugyancsak az amerikai agresszo­rok céljait követik, s arra­ törekszenek, hogy a népi demokratikus országokat el­szakítsák a­ Szovjetuniótól, népeiket az im­perializmus jármába hajtsák, s újabb vi­lágháborút robbantsanak ki. Jellemző e tekintetben Frejka vallomá­sának az a­ része, amely egy szovjetellenes föderáció megalakításának titóista terveiről szól. 1947-ben az összeesküvők nagy titok­ban, patkánymódra, besompolyogtak egy prágai magánlakásba. Itt találkoztak Pet­­rovics jugoszláv külkereskedelmi minisz­terrel, Barbaricscsal, Jugoszlávia csehszlo­vákiai kereskedelmi attaséjával és más titóis­­tákkal. A titóisták kifejtették azt a „koncep­ciójukat”, hogy szükség van egy erős Jugo­szláviára, amely föderációba tömörítené az összes népi demokratikus államokat, s ily­módon megteremtené a „szocializmus má­sodik központját”, amely egyenrangú lenne a Szovjetunióval. Világos, hogy itt a szov­jetellenes európai föderáció amerikai ter­véről, a Wall Street sugalmazta ellenfor­radalmi koncepcióról volt szó. A csehszlo­vákiai összeesküvő banda e cél elérése vé­gett Tito-Jugoszlávia kezére játszott. Egy­részt gyöngítette és aláaknázta Csehszlo­vákia gazdaságát, másrészt pedig segítette a­ titóistákat és lazította Csehszlovákia együttműködését a többi népi demokratikus országgal. A Slánsky vezette összeesküvők buzgón szavaltak Jugoszláviai „sikereiről”, s agyonmagasztalták Titót. Frank, Slánsky helyettese, bevallotta, hogy 1946-ban Tito csehszlovákiai látogatása után Slánsky tá­jékoztatta őt és a többi összeesküvőt Tito­val és Gyilaszszal történt találkozásáról, s közölte, hogy Gyilasz ígéretet tett neki szükség esetén Csehszlovákiába küld egy ezred­mindenre elszánt titóista­ bérgyilkost. A kémek és gyilkosok titóista bandája tehát szíves-örömest vállalta, hogy fegyve­res fasiszta gyülevészhadát a többi népi demokratikus országban működő cinkosai­nak rendelkezésére bocsátja­. Slánsky és a többi összeesküvő, a titóis­ták tanácsára elhelyezte ügynökeit a had­seregben és az állambiztonsági szervekben, így készítenék elő a talajt, hogy Titóhoz hasonlóan és a titóista gyilkosok módsze­reivel magukhoz ragadják az államhatal­mat, s a csehszlovák nép szeretett vezére, Klement Gottwald köztársasági elnök éle­tére törjenek, mert hiszen Gottwald volt a legfőbb akadálya, hogy megkaparintsák a párt vezetését, s bitorolhassák az államha­talmat. Azok az összeesküvők, akiket Slánský a nemzetvédelmi szervekben helyezett el, lehe­tővé tették, hogy a titóista, vagyis az ame­rikai ügynökök teljesen akadálytalanul ki­építsék kémhálózatukat, s amennyire csak tehették, takargatták ezeknek az ügynökök­nek a működését. Miután Tito és bandája 1948-ban lelepleződött, a csehszlovákiai ösz­­szeesküvők folytatták aknamunkájukat, még jobban álcázták igazi mivoltukat. Ámde nem foghattak ki a párt és a nép ébersé­gén. Kirántották odújukból és leleplezték őket. Ma már mindenki tudja, lelepiciéce előtt mennyire veszélyeztette a béke ügyét ez az álcázott titóista banda. Látjuk, hogy a Sl­án­­sky vezette összeesküvőközpont a titóisták útján haladt. Slánsky mindenütt, ahol csak módja volt rá, ártott a köztársaságnak, mindent elkövetett, hogy gyöngítse­­ Cseh­szlovákia védelmi erejét, megrendítse a csehszlovák hadsereg harcképességét, szét­züllessze a népgazdaságot. A Kommunista és A Munkáspártok Tájé­koztató Irodájának, a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának, s személy szerint Sztálin elvtársnak fölbecsülhetetlen érdeme, hogy idejekorán teljesen fölfedték a Tito-fasiszták gyülevész bandájának szerepét a béke, a de­mokrácia és a szocializmus ellen szőtt nem­zetközi összeesküvésben. A Slánsky-pörben, a Rajk-pörben, a Rosztov-pörben és a többi hasonló pör során lehullt az álarc a Tito­­fasiszták legfőbb segítőtársairól. A népi de­mokratikus rendszeréről egymásután mérik megsemmisítő csapásaikat a sötétség és a reakció erőire, a Washingtonból irányított Tito-fasiszta csőcselékre. Az imperialisták hadiszekeréhez kötött titóista Jugoszlávia valóságos átka a jugoszláv népnek, amely a titóista hóhér véres fasiszta korbácsa alatt nyög. A népi demokratikus országok még szorosabban fölzárkóznak a Szovjetunió mellé, s a Szovjetunió mindenirányú segít­ségével a szocializmus útján haladnak. A kardcsörtető nyugati imperialistáknak pedig csak ennyit mondhatunk: urak, önök ismét elvesztették a játszmát! A néptömegek átláttak piszkos terveiken, s tántoríthatat­­lanul követik népi demokratikus kormányai­kat, munkás- és kommunista pártjaikat, kö­vetik a Szovjetuniót és az egész emberiség nagy tanítóját és barátját, Sztálin elvtár­­sat. 3 A KAPITALIZMUS ÉS A HÁBORÚ ORSZÁGAIBAN Egy hónap alatt 44.000 ember vált munkanélkülivé Angliában a polgári célokat szolgáló termelés összezsugoro­dása miatt a munkáscsaládok ezrei vesztik el a betevő falatjukat és válnak hajléktalanná. Az új esztendő sem kecsegtet semmi jó­val. A Daily Workerben nemrég közölt hivatalos adatok szerint a munkanélküliek száma már meghaladta a 400.000-et. Csupán október 13-tól november 10-ig 8500 fővel gyarapodott a munka­­nélküliek serege. Novemberben a fő iparágakban 44.000 ember vesztette el munkáját. Olaszországban nyomortanyákon élnek az emberek Olaszországban a mostani társadalombiztosítási rendszer a lakosság többségére nem terjed ki. 24 millió olasz, vagyis a la­kosság 51 százaléka, ténylegesen nem részesül semilyen orvosi segélyben. Az olasz dolgozók sorait betegségek pusztítják. Nápolyban 8000 megvizsgált gyermek 16,8 százalékánál aktív gümőkóros folyamatot derítettek föl. A vizsgálat megmutatta, hogy a gyer­mekek megbetegedése szorosan összefügg a súlyos lakásviszo­nyokkal. Több mint félmillió olasz baraklakásba, barlangba, ka­lyibába kényszerül , vagy pedig a szabad ég alatt tanyázik. Ma­téra város környékén 13.000-en, Foggia környékén körülbelül ugyanennyien barlangokban húzódnak meg. Több mint 3 mil­lió ember lakhatatlannak minősített házakban él. Iskolák építése helyett fegyverkezési hajsza Hollandiában az iskolák válságos helyzetbe kerültek. A „Hol­land Tanítók Szövetsége” decemberben beadványban hívta föl a kormány figyelmét a tűrhetetlen állapotokra. Az országban a kelleténél jóval kevesebb az iskola, sok régi iskolaépület hasz­nálhatatlanná vált, s általános tatarozásra szorul, de erre nem adnak pénzt. A tantermek túlzsúfoltak. A tanítók fizetése nyomo­rúságos. Az­­amsterdami katolikus iskolák tanítói nemrégiben nyílt lev­elet intéztek a „Katolikus Néppárt” vezetőségéhez. Meg­írták, hogy ha nem emelik föl fizetésüket, abbahagyják a mun­kát. Hollandia mai urai ezzel édeskeveset törődnek. Nekik más a gondjuk: a fegyverkezési hajsza. 1951—1952-ben roppant össze­get, 3 milliárd holland forintot fordítottak katonai célokra. 1953- ra 1 milliárd 800 millió holland forintban állapították meg a há­ború előkészítésével összefüggő kiadások összegét. A katonai kiadások növekedése Az amerikai imperialisták rövid pórázán fogott újzélandi kormány évről évre nagyobb összegeket irányoz elő a háború előkészítésére. Az ország közvetlen katonai kiadásai már az 1950—1951-es költségvetési évben nyolcszor akkora összegre rúgtak, mint a háború előtt hasonló célokra fordított kiadások. Mint a People’s Voice című lap nemrégiben jelentette, 1952-ben Auckland északi partvidékének 50.000 dolgozójától 600.000 font­sterlinget sajtoltak ki a katonai kiadások fedezésére. Mindennapos esetek Anglia életéből A­ Dany Mirror angol burzsoá lap egyik legutolsó 1952. évi számában külön cikkben kívánt „kellemes karácsonyi ünnepeket" olvasóinak. Ugyanitt olvassuk hogy a „Mikulás” „nem feledkezett meg” ... a világ minden tájáról Angliába érkezett 630 kutyáról és macskáról sem. Ezeket most hat hónapig a surrey-i Hackbridget Cenners-ben vesztegzár alatt tartják. A gazdagok kutyái és macs­kái számára „karácsonyi étrendet” állítottak össze, amelyben különleges módon elkészített ételek és különféle fűszerekkel íze­sített nyúlhúsok és egyéb húsok szerepelnek ... A lapnak ugyanebben a számában olvasunk arról, hogy mi­lyen tragikus sors érte a 28 éves Dorothy Dolant, egy munkanél­küli feleségét, akit azért állítottak bíróság elé, mert meg akarta mérgezni gyermekét. A bíróságon kiderült, hogy a családnak nem volt miből megélnie. Az éhségtől és nyomortól kétségbe­esésbe kergetett anya elhatározta, hogy elpusztítja gyermekét... A parasztok súlyos helyzete Nyugat-Németországban Nyugat-Németország mezőgazdaságának eladósodása 1948- tól 1951-ig 2,48 milliárd márkáról 4,27 milliárd márkára emelke­dett. Ez az adósság elsősorban a kis- és középparasztokat sújtja, akik a nyomor miatt kénytelen-kelletlen mind gyakrabban folya­modnak kölcsön fölvételéhez. Az adók elviselhetetlenné válnak. A dolgozó parasztoknak ez a kétségbeejtő helyzete elkerül­hetetlenül együtt jár a földek rosszabb művelésével. A parasztoké­nak nincs elég pénzük a talaj gépi megművelésére, műtrágya, stb. beszerzésére.* Ennek következtében Nyugat-Németországban a gabonatermés 1952-ben 15 százalékkal kisebb volt, mint 1951- ben. A rozstermés majdnem 30 százalékkal csökkent.

Next