Délvilág és Temesvári Új Szó, 1991. július-december (48. évfolyam, 234-263. szám - 6. évfolyam, 6-42. szám)
1991-10-05 / 234. szám
Karcsira azért szükség van Árváék vigyázzák a nyugodt határt Macska nyújtózik lustán az udvaron. Simogatásna kelleti magát. Terepruhás katona közelít. Póráza végén Karcsi, a borjúnyi farkaskutya. Majd, elszáll az erőtől. A cica jobbnak látja odébbállni. A kép amúgy idilli, békés. A mórahalmi határőrőrsön nyugodt az élet. A nyugalmat a civil akár meg is irigyelheti. A jugoszláviai események zaja nem hallik idáig. Jókedélyű parancsnok, a legénység sem panaszkodás fajtából való. — Tíz kilométeres zöld határt vigyázunk — tájékoztat Árva Béla őrnagy, a parancsnok. Szakaszunkon semmi olyat nem láttunk, észleltünk, minit a kollégák Baranyában, a Horvátországgal szomszédos részen. Se repülő, se áttévedt lövedék. Szerencsére... — „Áttévedőkkel” azért csak találkoztak, vagy nem? — De igen. Az egyik határőr éppen tegnap 3 román férfit fogott el. Volt útlevelük, de nem véletlenül választották a „zöld" utat. Ha a határátkelőn mennek, ott kauciót kell fizetniük. Nekik meg összesen 300 forintjuk és 50 márkájuk volt. Az esetet kivéve az utóbbi időben a határsértők mozgásiránya megváltozott. Az NDK-sok vándorlása idején kifelé igyekeztek, mostanában viszont szinte kivétel nélkül hozzánk jönnek. — Gondolom, ezek a határsértők inkább menekülteknek nevezhetők... — Valóban. Szinte már várják, hogy találkozzanak velünk. Az is előfordul, hogy bekopognak a környező tanyákba, és megkérik az ottaniakat, hozzák ide őket. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk a lakossággal. Kölcsönösen segítünk egymáson. — A mórahalmi őrsön, semmiféle megerősítés nincs? — A katonák párosával járőröznek és kutyával. Az összeköttetés állandóan megvan. Tehát bármi történik, azonnal tudjuk egymást értesíteni. Egyébként semmiféle megerősítésről nem lehet beszélni. — Milyen a határőrök hangulata? — Természetesen a sajtóból a fiúk is nyomon követik a jugoszláviai eseményeket — válaszolja Árva őrnagy — és együtt reménykedünk abban, hogy a helyzet mihamarabb rendeződik. V. FEKETE SÁNDOR Enyedi Zoltán felvétele érem szépen, én azt hiszem magamról, hogy kellőképpen fölkészült ember vagyok. No, nem egyetemi diplomámmal akarok én előhozakodni, hisz értékét tekintve nem épp a legkonvertibilisabb valuta ma a magyar munkanélkülipiacon. Az élet nagy dolgaival békültem ki annyira, hogy meglepetések nem érhetnek. Agyam komputere többek közt fölfogta azt, hogy 1956 ellenforradalom volt, majd azt, hogy forradalom. Megtanultam, miért felsőbbrendű a szocialista tervgazdálkodás, mint az állandó válsággal küzdő kapitalista piac, majd láttam, hogyan csuklik össze a terv, s mennyi kölcsönt kapunk a válságban szenvedő tőkésektől. Sorolhatnék még példákat napestig, de úgy látszik, még ez sem elég. Mert a minap oly hirdetés ütötte ki a szememet, amilyet legvadabb álmomban sem reméltem. Egy fővárosi neves újság hirdetési oldalán nem kis terjedelemben jelent meg a képes felhívás, miszerint kapható immár agyonnyúzott hazánkban a fékkel ellátott bőrönd. Értik? Kapható. Azt is megtudtam a közleményből, hogy ez immár a XXI. század bőröndje, úgy, hogy aki haladni akar a korral, az rögvest vágtasson a megadott címre, és vegye, vegye, orrvérzésig vásárolja ezt a csodálatos terméket. Azt is elárulom, hogy egyelőre csak egy helyen kapható e nélkülözhetetlen csoda, de ott nagyon. Tudom, hogy most vásárhelyi munkanélküliek százai akarnak megkövezni, de azért sem árulom el, hol is ez a Kánaán. Mert aa ugyebár immár ingyenes reklám lenne a nagyötletű cég számára, amit tilt kiadónk, nagyon helyesen. Vagyis, aki máris rohanna a fékkel ellátott bőröndért, lesse, de nagyon a hirdetéseket, mert... Mert enélkül, ugyebár, nem élet az élet. S nem lenne magyar kibontakozás sem, mint ahogy a teljes és végleges rendszerváltozás feltétele is az volt, hogy megjelenjen a piacon eme fékkel ellátott csoda. Hogy vannak olyanok, akik azt mondják, inkább munkahelyteremtő beruházásra kellene költeni minden fillérünket? S vannak, akik végre látni szeretnék, milyen új lakáskoncepcióval próbáljuk megváltani a tíz-húsz éve lakásra várókat? Hogy a fiatalok kilátástalanságával törődnénk inkább? Hogy agyonvág az adó, megkínoz minden új jogszabály, s nyelvünk, belünk kilóg már a féktelen prés alatt? Hogy inkább azokra kellene szeretni e nemes jószágot (lásd: fék), akik nem bírják visszafogni harácsoló lendületüket, politikai gyűlöleteiket? Ugyan kérem, ne legyenek már ilyen kisstílűek. Igenis, kell az a bőrönd, mint egy darab falatnyi kenyér, mint vízcsepp a Szaharában szomjazónak, mint kecskének a só. Hogy mást ne mondjak. Én pedig szégyellem magam, amiért FÉK nem kötelezem be nejemet arra, máris vásároljon számomra fékkelellátott bőröndöt. Sajnos nem tehetem. Ugyanis én még azon kevesek közé tartozom, akinek fogalma sincs arról, ha befizeti havi kötelező tízezrét az OTP-nek, kifizeti a negyedik negyedévre kötelező biztosítását, valamint kiváltja a szerelőtől az immár fölújítottnak számító, 14. életévét betöltött Lada típusú személygépkocsimat, miből veszek parizert tizenötödike után. De mint mondtam, ily halandó kevés van. A többieknek viszont valóban ajánlom a fékkel ellátott bőröndöt. Már csak azért is, mert állítólag a zacika is beadható. BÁTYI ZOLTÁN SZOMBAT, 1991. OKTÓBER 5. A pártállását soha nem titkoló és első évfolyamos országos lapban olvastam, hogy egy agrártanácskozás vitazárójaként mit mondott a szakminisztérium államtitkára, íme. ..Nyugat-Európa nem fogja a termékeinkkel együtt megfizetni a magyar téeszelnököt, a titkárnőjét és a sofőrjét, mert munkabérük egy-egy fejlett országban ismeretlen költségtényező!” Remek fogalmazás, igaz állítás, ha a szerzője elsősorban a parazita előjogok és a túlfejlesztett adminisztráció megszüntetésére gondol. Valóban nem fizetik meg a külföldi piacon a termék árába rejtett úripassziónkat és korszerűtlenségünket, mert vevőink könnyen átlátnak a szitán. Viszont ideologikus megközelítés helyett jó lenne már világos és használható agrárpolitikáról is eszmecserézni. Ha csak az irányítói álláson, a titkárnőn és a sofőrön múlna a sikeres export, akkor a magyar ipari nagyvállalatoknál is régen meg kellett volna ejteni az ideillő nagytakarítást! Uram bocsá’, még a minisztériumokban is elképzelhető lenne a „szervezeti vízfejűség” felszámolása. A nagy formátumú problémák ott jelentkeznek az agrárvilágban, hogy szinte művészet eladni a megtermelt árut. Lásd a korábbi és mostani válságot a tejjel, hússal, gabonával, szőlővel stb. kapcsolatban. Ez a helyzet politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, egyformán sújtja a farmert, az egyéni termelőt, a háztáji tulajdonost, a termelőszövetkezeti tagot és az állami gazdaság dolgozóját! Mindehhez járul még a tőke- és eszközhiány, a magas kamat és a tulajdonlási formák bizonytalansága. Talán ezzel is magyarázható, hogy a kárpótlás — amelyik vitathatatlan társadalmi igazságtalanságot, illetve sérelmet akar helyrehozni — eddig még nem fejeződik ki a jelentkezők, pontosabban az igénylők remélt és várt létszámában. Mások szerint az agrárprivatizáció lényeges vonása lenne a felvásárló, feldolgozó és értékesítő monopóliumok felszámolása! A realitások felmérésére a parasztember nem megy a minisztériumba. Meg tudja ezt tenni saját maga. Ám nagy kár, hogy a szakminisztériumban időnként és helyenként mintha pártpolitikai szempontok érvényesülnének, az egész magyar mezőgazdaság érdekképviselete helyett. Azt a közismert igazságot meg nem is kell külön hangsúlyozni, hogy aki Magyarországon, vagy bárhol a világon packázik a mezőgazdasági struktúrával, az tulajdonképpen a honi lakosság élelmiszerellátásának biztonságával packázik. Ennek elkerülésére nehogy kifussunk az időből. SZABÓ RÓBERT A helyzet változatlan A titkárnő ára Egyes vélemények szerint most újra a nyers tőkefelhalmozás korát éljük, mert bizonyos vállalkozók nem ismernek sem Istent, sem embert, ha a pénzükről, a mindennapi bevételükről van szó. Erről például tudnának mesélni Szentesen, a főutcai Salátabár felett lakó emberek, akiknek hoszszú ideje nincs nyugodalmuk késő esténként a kapatos, és spontán illemhelyet teremtő italozók miatt. Az illetékes hatóság kötelezte a nonstop alapon nyitva tartó Salátabárt, hogy este 10 órakor zárjon, és csak reggel 5 órától fogadja a vendégeket, kímélendő a lakók idegállapotát. A tilalmat az érdekeltek megfellebbezték, és a jogi értelmezés kiskapuit kihasználva visszaállították az eredeti nyitvatartási időt. Ám a meggyőző módszerek hatása annyiban már jelentkezik, hogy a tulajdonos hajlandó éjjel 12 órakor bezárni a boltot, egészen hajnali 5 óráig. A lakók természetesen reménykednek a további időmódosításban. Ezt elméletileg majd olyan helyi rendelet teszi lehetővé, amelyik összhangban ugyan a központi szabályokkal, de mégis érvényesíteni tudja az állampolgárok érdekeit. Hasonló, de bizonyos szempontból sajátos ok miatt „húzta le a rolót” a főtéri „fehér ház” első emeletén levő vendéglátó egység. Itt működött a zenés, Panoráma nevet viselő presszó, esténként gépi diszkómuzsikával boldogítva az épület többi emeletén lakó embereket. Most tapsolnak az örömtől, mert csend és nyugalom honol a környéken, és kipihenhetik magukat a legközelebbi muzsikás szezonig. Az üzlet — nem először — hivatalos felszólítást kapott zárórájának kiigazítására, figyelembe véve a szomszédos lakók kérelmét, illetve tiltakozását. Az elmúlt hetekben ez még olyan momentummal gyarapodott, hogy tisztasági és higiéniai hiányosságokat észlelve, a közegészségügyi hatóság bezáratta a presszót! Amíg nem lesz elfogadható rend ilyen tekintetben, nem fogadhatják itt a vendégeket. Másképpen kifejezve: áldozni kell a higiéniára is, hogy újból legyen bevétel. A hírek szerint a tulajdonos, pontosabban a bérlő, még azon meditál, hogy mit csináljon. Vagy teljesíti a hatósági előírásokat, vagy nyilvános licitálással döntik el, hogy ki legyen az új gazda az együttesen négy nagyobb lakás alapterületét kitevő presszóban. Ugyan belülről levették az üvegfalról „az önkormányzat által támogatott szórakozóhely” ironikus célzatú feliratot, de ettől függetlenül szívesen olvasnák a szentesi emberek mondjuk a következőket: „itt az igényesség által támogatott presszó működik” ... 1 SZ. R. Bezáratták a szentesi Panót A lakók tapsolnak, a tulaj meditál A hét végétől Felszabadul az algyői híd Mindössze kért napja, csütörtökön jelent meg írásunk — Kiss Gyula, a Szegedi Közúti Igazgatóság főmérnööke tájékoztatása alapján — arról, hogy rövidesen átadják a forgalomnak a 47-es főút forgalmát lebonyolító algyői közúti Tisza-hidat, mert a még hátra levő munkák már nem hátráltatják a járműközlekedést. Tegnap kaptuk az újabb hírt — és örömmel továbbítjuk olvasóinkhoz — arról, hogy a hídon már e hét végén megszűnik a mintegy 200 méter hosszúságú félpályás útlezárás, illetve a továbbiakban rövid ideig még 10-20 méter hosszúságú sávszűkítésre lesz szükség. Félezer török lopakodott A vénasszonyok nyara ösztönzően hatott szeptemberben a határsértőkre. Az orosházi kerület határszakaszán 1005-en kíséreltek meg tiltott határátlépést. Hét kivétellel Románia felől próbáltak meg beszökni Magyarországra. A Békés megyei szakaszon 735-en próbálkoztak. Hajdú-Biharnál 112-en, míg Csongrád megyében 168- an. Többen akartak érvénytelen útlevéllel bejutni, azonban jelentős részük, 85 százalékuk a zöldhatárt választotta. A határőröknek az elmúlt hónapban 25 nemzet állampolgáraival akadt dolguk, félezer törökkel, 200 románnal, de nem hiányzott a palettáról a Szomáliai, a libanoni, és ugandai sem. Romániából gyakran próbálkoznak meg embercsempészek segítségével beszökni Magyarországra. Az embercsempészek és segítőik egyegy akcióért jelentős summát vágnak zsebre. A határőrök éberségének köszönhetően azonban ezek az akciók gyakorta kudarcba fulladnak. Szeptemberben nagy létszámú csoportokat fogtak el a járőrök például Nagylaknál és Kiszombornál. Míg a zöldhatáron virágzott az élet, addig a határátkelők forgalma csökkent. A közúton másfél millió utas lépte át az államhatárt, 575 ezren Nagylaknál, ahol 161 ezer autót, teherkocsit, autóbuszt számláltak meg. Ugyancsak az elmúlt hónap eseményei közé tartozott, hogy Kiszombornál — szeptember 23 és 25 között — ideiglenes határátkelőt nyitottak. Három nap alatt tízezres volt az utasforgalom. - v. f. s. - Megölte felesége élettársát Még a hét elején, kedden estefelé történt, hogy a 35 esztendős Seres László (Szeged, Remény u. 1.) mintegy bosszút forralva, késsel felszerelve csöngetett be tőle válófélben levő felesége lakására a megyeszékhelyen, a Jakab Lajos utca 3. szám alatt sehogy sem bírta elviselni azt, hogy az asszony máris újabb élettársi kapcsolatba lépett egy másik férfival. A csengetésre éppen az élettárs, a 40 éves Szécsi József nyitott ajtót, akit Seres azon nyomban négyszer megszúrt a nála levő késsel, majd felkapott egy nyújtófát, és azzal ütlegelte tovább a már padlóra került embert, aki a kórházban belehalt sérüléseibe. Az összeszurkált férfi segítségére sietett egy ott lakó 78 esztendős ember, akit a késelő a kezében lévő nyújtójával kezdett el ütlegelni, s eltörte vele jobb alkarját, majd elmenekült. Másnap, szerdán délután Seres László önként jelentkezett a Szegedi Rendőrkapitányságon, ám ott a vallomástételt már megtagadta. A rendőrség őrizetbe vétel mellett indított ellene büntetőeljárást. (zi-er)