Heti Új Szó, 2010. október-december (16. évfolyam, 40-53. szám)
2010-10-01 / 40. szám
m 2010. október 1., péntek Emlékezés az 1848-49-es Forradalomra és Szabadságharcra október 6-a alkalmából Temesváron Kedden, október 5-én du. 5 órakor koszorúzás és megemlékezés a Klapka emléktáblánál (Szent György tér) Szerdán, október 6-án részvétel az aradi emlékezéssorozaton. Ingyenes autóbusz indul Aradra délelőtt 9 órakor, a Magyar Ház elől (Revoluţies sugárút 8 sz). Feliratkozás az említett a címen, az I. emeleten vagy telefonon: 0256-493338. RMDSZ Tentes megyei szervezete Megemlékezés a Sági úti temetőben A józsefvárosi RMDSZ az idén is megemlékezik a Sági úti temetőben nyugvó hőseinkről és nagy elődeinkről. Szerdán, 2010. október 6-án, 18 órakor mindenkit szeretettel várunk a Féger kápolnánál (Belváros felöli bejáratnál). Innen indulunk az 1848-as honvédek sírjához, ahol koszorút helyezünk el, majd virágot helyezünk Székely László építész, Sailler Antal Temesvár díszpolgára (aki a gyermekkórház épületét adományozta a városnak) és Kelemen György rádiótechnikus sírjára, akit az 1989-es Forradalomban, 23 éves korában lőttek le. Reméljük hőseink áldozatos példája segít, hogy a mai kor nehézségeit is legyőzzük. Ördög Imre Koczka György FORR A VILÁG BÚS TENGERE Itt van az őszi betakarítás ideje. A gond az, hogy nemigen van mit betakarítani. Elgondolkozhatunk azon, hogy mit is jelent a gazdag ősz egy szegény országban.Berzsenyi Dániel írta, hogy “forr a világ bús tengere, a magyar”, pedig a magyaroknak igazából nem is volt tengerük. Csak a forrongáshoz értettek mindig. Szóval magyar tengerről beszélni legalább olyan nagyképűség, mint feketének nevezni a román tengert. A nemlétező magyar tengerhez képest a Fekete-tenger egy nyugodt tenger. Volt. Mert most elkezdett forrongani, annyira, hogy maholnap puliszkát lehetne főzni benne. Egyelőre az utcákon áramlik a nép, amely elégedetlen, és forrong. Sorra forronganak az utcán az orvosok, a tanárok, de még a rendőrök is. Nekik kellene vigyázniuk a rendre, márpedig egy ilyen kivonulás igazából jó kicsi rendetlenség. Ilyenkor a zsandároknak kellene vigyázniuk a rendre, de a zsandárok is amolyan rendőrök, és a legutóbbi rendőrtüntetésen nem is fölt a foguk ahhoz, hogy könnygázhoz, meg bikacsökhöz nyúljanak a kollégákkal szemben, akik egy kicsit túllépték a jólneveltség határát, és olyasmiket kiabáltak elnök urunknak, a tengerésznek a háza előtt, és azon ház ideiglenes lakójának a címére, amilyeneket csak azok kiabálhatnak, akik a világ kikötőinek matrózkocsmáiban tanulták az illemet. Meg is haragudott a címzett, amiért a rendőrök megharagudtak rá, és lemondott a szolgálataikról, nem engedte tovább, hogy rendőrök kísérjék, amikor kimozdul a palotából. Pedig jobban tenné, ha megszokná a rendőri kíséretet.Azonnal ugrott mint-miniszterelnökünk, és ő is elutasította a rendőri kíséretet. Szolidaritásból az ország hajójának kapitányával. Ő sem kívánja megszokni a rendőri kíséretet. Ugyanis ő olyan buzgó, hogy ha a kapitány tüszszent egyet, ő már azonnal szedi is az antibiotikumot.) Én igazából sajnálom elnök urunkat. Elsősorban azért, mert FONÁKJA már nem tengerész. De legfőképpen azért, mert a tengerész nem veti fel a munkatársait. Azok mind a régi tanügyi rendszerben tanultak, amelyben - elnök urunk mondta - a tanügyi rendszer csupa hülyét nevelt. A legnagyobb pechje a nőkkel van. A szép szőke Helénáról kiderült, még elnöki tanácsos korában, hogy gőze nincs Norvégia államformájáról. Hiába, hogy az ő formáival nincs semmi baj. Matemetikát ő is a régi tanügyi rendszerben tanult, és miniszterként, igazi nőként költekezett. De nem ütötte meg a szép karcsú bokáját. Pártfogoltjai bizonyítják, hogy elnök urunk nem diszkriminál. Mindegy neki, hogy szőke, avagy barna, csak csinos legyen, ha már számolni nem tud. Rá is ment a minisztersége az egykori szép barna ifjúsági miniszternek, mert ő is elszámolta magát a költségvetési pénzekkel. Szerencséjére nő, és az anyaság mindeddig megmentette a komolyabb következményektől. (Bezzeg egy férfi nem vonulhat el szülési szabadságra, bármilyen rosszul számol.) És nem tud számolni a képviselőház szép szőke főtündére sem. A nyugdíjtörvény szavazása alkalmával százhetvenet számolt, amikor a teremben nem voltak százan sem. Ez csakugyan tanügyi rendszerünk csődje. És a kozmetika csodája, hogy ilyen bőrrel valaki az ország harmadik embere lehet, ha asszony is az illető. Az én feleségem se nagyon tud számolni. A mi kicsi államháztartásunkban ő kezeli a pénzt, és sehogy sem sikerül beosztania. Ami nem csoda, tekintve, hogy két nyugdíjat kell beosztania, és lehetne ő kivételesen matematikai zseni, akkor se tudná beosztani úgy, hogy mindenre jusson. De nem is szidom ezért. Hanem együtt szidjuk azokat, akik úgy számolnak, mint elnök urunk szépasszonyai, akik nem elégednek meg azzal, hogy szépek. Okosak is akarnak lenni. Jól tennék, ha először megtanulnák a szorzótáblát. Vagy legalább anynyit, hogy egy meg egy az kettő. Nem három, vagy annál is több. Lugos - október 6. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverésének emlékére minden év október 6-án az aradi 13 vértanú obeliszkjénél és újabban a Szabadság-szobornál tartandó megemlékezésekre zarándokolunk. Lugosról autóbusz indul a Magyar Ház elől október 6-án, szerdán. Az egésznapos kirándulás 15 fejbe kerül személyenként. Az indulás pontos időpontjáról és bővebb információk a Magyar Házban szombaton és vasárnap 10-13, valamint kedden 18-20 óra között tájékoztatják az érdeklődőket. Király Zoltán HETI ÚJ SZÓ Aradi magyar napok Október 1-6. között kerül sor a hagyományos rendezvénysorozatra az alábbi program szerint: Október 1., 20 óra - Neoton Família-koncert a városligeti gokart pályán, egy belépő ára 10 lej, és megvásárolható az RMDSZ székházban és a Jelen Házban. Október 2., 17 óra - lendvai képzőművészek kiállítása a Clio teremben. Október 3., 19 óra - Éder Enikő előadóestje, az Aradi Kamaraszínház évadnyitó előadása, a Bábszínház termében. Október 4., 17 óra - a Márki Sándor-díjak átadása az RMDSZ székházban. Október 5., 19 óra - a Gyulai Várszínház gálaelőadása az aradi Kultúrpalotában. Október 6., 11 óra - szentmise a vértanúk emlékére a belvárosi római katolikus templomban, 12,30 óra - tisztelgés és koszorúzás a Vesztőhelyen, 16,00 óra - emlékezés és koszorúzás a Szabadság-szobornál. A koszorúzásokra a www.rmdszarad.ro és www.szabadsagszobor-arad.ro internetes oldalakon, illetve az RMDSZ 0257 - 250-627-es telefonszámán lehet előzetesen bejelentkezni. HETI Uj szó Regionális közéleti hetilap Megjelenik minden pénteken Temesváron (terjesztett Temes, Arad, Krassó-Szörény, Hunyad megyében). GRAUR JÁNOS (főszerkesztő), MAKKAI ZOLTÁN (gazdasági igazgató) Munkatárs: Dudás József (sport), Sípos Enikő (család-egyház), Joó Imre (hírek), Koczka György (jegyzet), Kiss Károly (mezőgazdaság), Kovách Éva (keresztrejtvény), dr. Lakatos Gábor (egészségügy), Barata Kriszta, dr. Kiss András, Vicze Károly, Király Zoltán (Lugos), Ujj János (Arad), dr. Hauer Erich és Schreiber István (Hunyad megye), M.Biró Júlia (Krassó-Szörény). Tördelőszerkesztő: Lázár Ildikó és Nemes Gabriella Szerkesztőség és kiadóhivatal (Reflex Kft.): 300024 Temesvár, az 1989-es Forradalom útja 8-as szám, tel: 0256/ 498209, tel./fax.: 0256/ 496708, mobil: 0723-567370, 0723-567371, e-mail: hetiujszo@yahoo. ujszo.hhrf.org PC Nyomatott a WEST TIPO INTERNATIONAL nyomdában. Tel: 244007. Honlapunk: hetiujszo. com. POSTAI KATALOGUSSZÁM: 13122. COMMUNITAS alapítvány ISSN 1223 - 7671