Heti Új Szó, 2012. január-március (18. évfolyam, 1-13. szám)

2012-01-06 / 1. szám

HETI ÚJ SZÓ Tájékoztató az újévi tervekről Minden korábbinál erőtelje­sebb mozgósítást ígérő év végi sajtótájékoztatót tartott Halász Ferenc, az RMDSZ Temes me­gyei szervezetének elnöke de­cember 28-án. Ismertette, hogy a decemberben megtartott Területi Képviselők Tanácsa határozata szerint a helyi szervezetekben folyó tisztújító közgyűlések be­fejezését követően, január 21-én választják meg a szervezet új megyei elnökét. Erre a küldött­­gyűlésre 146 személyt delegál­nak, közülük 125-en a helyi szervezeteket, 15-en az ifjúsági szervezeteket és 7-en a magyar történelmi egyházakat képvi­selik. Az új elnök, az ugyancsak itt megválasztott TKT-tagok elo­lvaslatot tesz egy február­ban vagy márciusban megtartan­dó gyűlésen, az RMDSZ Temes megyei szervezetének új elnök­ségének az összetételére. A me­gyei elnöki tisztségre január 13- ig jelentkezhetnek a pályázók, szükségük van két helyi szerve­zet ajánlására, a politikai önélet­rajzuk mellé egy nyilatkozatot kell csatoljanak arról, hogy sem­milyen formában nem működtek együtt a rendszerváltás előtti po­litikai rendőrséggel, továbbá írásban kell ismertetniük azt a programot, amelyet megválasz­tásuk esetén a hároméves man­dátumuk alatt megvalósítani szándékoznak. Halász Ferenc hangsúlyozta, hogy a jelentke­zők programjában az általános társadalmi és gazdasági célkitű­zések ismertetése mellett szere­pelniük kell a magyar közösség sajátos érdekeit közvetlenül érin­tő olyan kérdéseknek, mint a ma­gyar tannyelvű oktatás megőrzé­sére, a magyar kulturális tevé­kenység támogatására, a magyar művelődési intézmények és a magyar nyelvű média megtartá­sára vonatkozó elképzelések. Külön kiemelte, hogy a válasz­tott képviselők minden szinten ki kell álljanak a magyarság nem­zeti önazonosságának megőrzé­sét biztosító törvények alkotása és azok életbeléptetése mellett. Az elnök ismertette, hogy eddig a legnagyobb magyar lét­számú helységekben megtartot­ták a tisztújító gyűléseket, ame­lyekkel párhuzamosan új fiók­­szervezetek is alakulnak vagy újraalakulnak olyan települése­ken, ahol valamilyen ok miatt megszűnt a tevékenységük, pél­dául Győröd /Ghiroda/, Temes­­falva /Dragsina/ és Újvár helysé­gekben. Külön foglalkozott Te­mesvár helyzetével, ahol az­­ 1990-91-es években volt városi szervezet, de a tevékenysége nem volt kellőképpen megszer­vezve, mivel nem alakultak meg a körzetekben is a fiókszerve­zetek. Ezek megalakítása most folyamatban van, és a terv sze­rint a számuk elérheti a 16-ot vagy akár a 22-őt is. Az ilyen körzetesítésre Temesváron, a mintegy 300.000 lakosú város­ban feltétlenül szükség van ahhoz, hogy az elenyészőre zsu­gorodott és szétszórtan élő ma­gyar nemzettársainkat meg tud­ják szólítani mind a közösségi és kulturális tevékenységekbe való bekapcsolásuk céljából, mind a választások időszakaiban, u­­gyanis mint mondotta ezeknek a fiókszervezeteknek a megvá­lasztott vezetőik közvetlenebb kapcsolatban vannak az illető körzet lakóival, s így az ott élő magyarokkal is. Halász Ferenc az elmondot­takhoz hozzáfűzte, hogy csak azoknak a szervezeteknek a küldöttei rendelkeznek majd sza­vazati joggal a január 21-i választási gyűlésen, amelyek január 18-ig megtartják a tiszt­újító gyűlésüket, a többi küldött csak a vitában, véleménynyil­vánításban vehet majd részt. Graur János 2012. január 6., péntek ( 3.) Freidorf kerület RMDSZ szervezetének alakuló gyűlésére kerül sor 2011. január 11-én, szerdán, 17 órától, a Geml József székházban (Mangaliei utca 2.), Ambassador szállo­dával szemben. A kezdeményezők Izsák Balázs újévi üzenete Címzettek: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Tisztelt Elnök Urak! A 2007-ben, illetve a 2009-ben megtar­tott EP-választások romániai eredményei megnyitották az utat a romániai magyarság előtt, hogy a képviseleti demokrácia révén beleszólása legyen az Európai Unió jogalkotási folyamatába. A Lisszaboni Szer­ződés meghozza a közvetlen demokrácia eszközét is minden uniós polgárnak, hogy aktívan és közvetlenül részt vegyenek az európai döntéshozatalban, azaz megteremti a közvetlen lehetőséget számukra, hogy pol­gári kezdeményezéssel uniós jogi aktus beterjesztésére kérjék fel a Bizottságot. Ez az új jogalkotási távlat, amely korábban csak az Európai Parlament számára volt adott, nem helyettesíti, csak kiegészíti a képviseleti demokrácia kínálta korábbi lehetőséget, azaz nem is sérül és nem is szűkül be az EP-kép­­viselők joga és lehetősége, hogy uniós szintű jogi aktust kezdeményezzenek minden olyan tárgyban, amelyben erre megítélésük szerint az uniós szerződések végrehajtásához szük­ség van. A Székely Nemzeti Tanács felismer­te a közvetlen demokrácia új, uniós szintű eszközének jelentőségét, felismerte, hogy ezt hasznosítani lehet az Unió minden olyan régiója számára, amelyeket nemzeti, nyelvi, kulturális jellegzetességei megkülönböztet­nek a szomszédos régióktól. Ezeknek a régi­óknak a lakói, és a velük rokonszenvező uni­ós polgárok közvetlenül fordulhatnak az U­­nió intézményeihez, annak érdekében, hogy regionális sajátosságaikat az Unió kohéziós politikája ne gyengítse, hanem erősítse a szubszidiaritás és az önkormányzatiság el­veinek érvényesítésével, de a diszkrimináció minden formájának, így a burkolt diszkri­minációnak a tilalmával is. Meggyőződé­sünk, hogy történelmi lehetőség áll előttünk, hogy egy határozott lépést tegyünk előre Székelyföld területi autonómiája felé. Akkor lehetünk sikeresek, ha összefogunk, és közö­sen élünk az Unió által felkínált lehetőség­gel. Kérem, tekintsék munkaanyagnak a Székely Nemzeti Tanács ebben a tárgyban hozott határozatait, a tanulmányokat, ame­lyek ezen határozatok ismertetése, népszerű­sítése érdekében nyilvánosságot láttak, és amelyeket jelen levélhez csatolunk. Öröm­mel fogadjuk a jobbító szándékú javaslatai­kat, és meggyőződésünk, hogy a Székely Nemzeti Tanács küldöttei is el fognak fogad­ni minden olyan kiegészítést, módosító in­dítványt, amely a kezdeményezést Székely­föld, a székely nép javára teljesebbé és ha­tékonyabbá teszi. Szeretném emlékeztetni Önöket, hogy a Székely Nemzeti Tanács nem párt, politikai tőkére nincsen szüksége, az Önök belátása, kezdeményezésünket elfogadó bölcsessége nincsen kihatással a választásokra, és csakis egy ilyen párt­érdekek feletti megközelítés teheti sikeressé a Székelyföld javára elindítható uniós szintű polgári kezdeményezést. Sikeres, boldog új esztendőt kívánok mindnyájuknak, a jó együttműködés reményében. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke Marosvásárhely, 2012. január 3.

Next