Temesvári Hirlap, 1926. december (24. évfolyam, 273-297. szám)
1926-12-01 / 273. szám
EOT. euform, CS.SSÜTfit ÎS 25 3c€cmfe T, szerdîa Új Népszövetséget terveznek az európai nagyhatalmak tett Páris, nov. 30. ). / " Jinlos Sauer "wheini a Mai 11 mai azt írja, hogy a Népszövetség Deceanberi ülésszakát követően bizalmas konferenciára ülnek össze Németország, Fismeisiország, Olaszország és Anglia megbízottai, Utagy ,egy új négyesszövetségmegalakításáról tárgyaljanak, amelyben a nimi! -ni négy nagyhatalom egymással szemben teljesen egyenrangúfélként szerepelne., A ,nég vesszövetség gondolata (állítólag B a' i a in .11 ó 1 indult ki.Sauenvein ezzel kapcsolatban kosziszabb.cikkben vázolja a német külpolitika alapvonalait é s megállapítja, hogy Németországban, napról-napra nő az elégedettmség a megszállott területek kiürítésének állandó hala sz.tgu- ; ;tása miatt. Németország az elmúlt hónapokban oly tekintélyes külpolitikai, pozícióra tett fezért, hogy most már a szó szoros értelmében vett követelésekkel lép fölt, megfeledkezve arról, hogy alig két évvel ezelőtt még, kéréseit sem hallgatta megsenki. Stresemann elkedvetlenedett Berlin, nov. 30. Beavatott helyen közült velünk, hogy Stresemann külügyminisztert igen elkedvetlenítették azok a párisi kommentárok melyeket a francia lapok beszédéhez fűztek. Ennek a hangulatnak kifolyása a aa enklkj ishelyetthnin,hia be a képviselő a külügyminisztérimhoz közelító iTae glie de Rundsebalibán megjelentetett és amely azt a kijelentést tartalmazza, hogy ha a Franciaországgal való tárgyalások nem haladnak előre, akkor Németország kénytelen lesz más országok barátságát keresni. Minthogy Ruutenbachettt I Sltimsonfahn bizalmasának tudják, ez a passzus sok magyarázatra ad okot; úgy tudják, hogy Németország jelezni akarja az Olaszországhoz való közeledés lehetőségét. Párisi jelentés szerint -.egyébként a francia sajtó foytatja a polémiát Németország ellen. A kommentárokközül figyelmet érdemel a Figaro és, amely «Briand és Stresemann olyan házaspárhoz hasonlítja, amely szerelemből kelt egybe, de az élet nehézségeinek hatása alatt mind jobban távolodik egymástól. Az egyetlen szempont, amely a két minisztert a látszat fenntartására bírja az, hogy mesterségesen konstruálniuk kell valami létjogosultságot hivataluk tovésbi betöltésére. Briand közvetít Vart Vervaide és Síre sémánk közt Páris, nov. 30. A nagyköveti konferencia, köreiben közük velünk, hogy a német katonai ellenőrzés dolgában a legfőbb nehézségeket nem Franciaország, hanem Belgium magatartása idézi elő. Van dorvéi de a Versailles- szerződéshez való ragaszkodást betű szerint képviseli, míg Briand inkább általános politikai szempontból és így enyhébben ítéli meg a kérdést. Némi reményt nyújt megegyezésre az a körülmény, hogy Briand közvetítő szerepet játszik a belga és a német álláspont, között. A Matin értesülése szerint a Quai d'Orsay hivatalosan felszólította a német külügyminisztert, hogy a koblenzi és mainzi zóna kiürítéséért,,melyet Németország erélyesen sürget, ellenszolgáltatási javaslatot terjesszen elő. Briandnak csak akkor van módjában ezt a kérdést mérlegelés tárgyává tenni,, ha tájékozva van arról, hogy milyen, ellenszolgáltatásokkal állhat a francia, közvélemény elé. rvmmmw» wrmTK# ■ konaimnál, de végre ők is meguntak és kinéztek. Kolozsvárra jöttem és amíg szép idő volt, a parkban háltam. Most, hogy hidegre fordult az idő, nem birtatni már a didergést és melg szobába vágytam. Nem bánom, ha, tíz évre is bezárnak, csak legyen minden, napra egy darab kényér érni és ne dideregjek. t›MM·000ft^›N·*0*0^fr»»De«««000»«»»« A rokkant tartalékos tiszt, akinek a börtön m álma „Kapitány úr, vegye meg ezt a biciklit, olcsón adhatom, mert most loptam“ Kolozsvár, nov. 30. Vannak emberek, akik minden ellenkezésük dacára a rendőrségre kerülnek és vannak, akik áhítozó szívvel vágyakoznak fogdájába és nem adatik meg nekik a boldogság, hogy vágyuk teljesüljön. Egy ilyen szerencsétlen utópiásvolt Petrován János egykori tartalékos tiszt is, aki csak a legnagyobb ki- tartás mellett tudta — mondjuk így — rohammal bevenni a rendőrségi őrszobát. Az eset, bármennyire is meseszerűnek hangzik, mégis megtörtént és pedig Kolozsvárott. Idő tegnap délután. Hely a központi, rendőrség kapuja. A posztoló rendőr előtt megjelent egy toprongyos, középkorúnak, látszó férfi és gy szólt: — Biztos úr, engedjen be az épületbe, csukjon be, ameddig csak akar, de adom valami ennivalót és engedjen a kályha, mellé, hogy egy kissé melegedjek. A rendőr elutasította. — Eddig a sétatéren csavarogtam mondta a toprongyos — és az ottani 'ndákon_ aludtam, de most hidegre fordult az idő, engedjen be, biztos úr. A rendőr nem engedte, mire a topongyos ember felsétált a Kossuth Laos utcáin és egy kapu előtt álló kerékpárt elvitt. Majd felszállt Teája, néhányszor végigkerékpározott vele a főtéren, azután odalépett a sarki rendőrhöz ésigy szólt : — Nézze, most loptam ez a biciklit tartóztasson le és kisérjen a rendőrségre. — Mars, te bolond — szólt jóakaratú mosollyal a rendőr s elűzte afurcsa embert.. A rendőrnek némileg igaza volt. Ő úgy tudta, hogy a tolvajok nem jelentkeznekönként, hanem azokat keresni kell. . ij " A visszautasított ,, ember szomorual eltávozott, de még nem adta fel a küzdelmet. Találkozván egy rendőrtisztviselővel, olcsó áron felajánlotta neki a biciklit. . . — Olcsón adhatom, mert most loptam A rendőrtisztviselő a rendőrségre invitálta a tolvajt, aki ragyogó arccal követte. A központi ..rendőrség kapujában azonban kis baj történt. Még ott állt a rendőr, aki a toprongyost elküldte és most a rendőrtisztviselőt akarta rávenni, hogy űzze el a furcsa vendéget. A tiszt azonban több megértést tanúsított és a biciklitolvajt az ügyeletes rendőrtiszt elé vezette, aki rögtön megkezdtekihallgatását. Néhány soros vallomásból domborodott ki a tolvaj tragédiája: — Petrován János a nevem és a háborúban tartalékos tiszt, voltam. Fejlövést kaptam, mely lehetetlenné tette számomra a további szellemi munkát. Eddig Nagybányán húzódtam meg rá ,elmerítettek egy részslgaírót az okirattársítás vállja aló. 1923 őszén a temes megyei Szépfalu község határában a csendőrök egy csendtiszt fogtak, aki két lopott, lóval Magyarországból jött, át Romániába. A rendőrök a lovakat és a csempészt az iszobára vitték, ahonnan még az éjszaka folyamán eltűnt, anélkül hogy kihallgathatták volna és megtudta volna romdani, hogy kitől lopta a lovakat. Íven tonnán a csendőrök a két talált ivat beszolgáltatták a községi elöljáróágnak, amely az esetet az ujarádi mási szolgabnónak, Mlădin tizever írnak jelentette. Mladin Szever d.r. a község Kr épp nevű jegyzőjének és faliner jegyzőségi írnoknak utasítást tott, hogy a lovakat árverésen adják k, egyben kijelentette, hogy jó volna, hs a lovakat a főszolgabírói hivatal számára lehetne megtartani, mert a hivatalnak szüksége van lovakra. Az árverést meg is hirdették az aradi hivatalos lapban, miután vevő nem jeep t'keztt, a lovakat formailag Klepp be,se vásárolta meg, akitől azután ugyanazért az árért Mindin szolgaiam ette meg azokat. A járhatót, ki is áüi■itták, azonban az nem a hivatal nevére szólott,, hanem Mimiin főszolgabíróéa. Mintegy egy esztendővel ezelőtt, Miatn szolgabírót. Ujaradról Buziásra heveztékát és ő hivatalával együtt az jvakat is átadta, mert azokat a hiva■ t-al pénzéből fizette ki. Időközben azonban feljelentés érkezett Mladin ellen, hogy okirathamisitást követett el, illeőleg alantasait okirathamisitásra késztette, mivel a járlatot a szolgabirói hivatal helyett a maga nevére állította ki é s így illegálisan jutott a lovakhoz. Az iradi ügyészség meg is indította Miaminés társai ellen az eljárást de miután az ügyet rendben levőnek találta, úgy Mladint, mint társait felmentette. ,Az ügyészség felebbezése folytán az ügy a temesvári tábla elé került, mely tegnap ítélkezett ebben az ügyben. A tábla, miután bebizonyosodott, hogy a szolgabirói hivatal nem jogi személy és igy mint vásárló nem is szerepelhet és hogy a lovak a helyükön vannak, beigazoltunk látta a törvényszék álláspontját és a felmentő ítéletet helyben hagyni. Szomorú kaland írta: S. BOKOR MALVIN. A ruhája még jó volt. Jószabású, jószövető, igazi úrimba. De acipője már na'gyom észrevette, hogy villamos szakaszjegyre sem telik többé. A szakadt cipő és a borostás arc: ez a kettő árulta el a nyomorúságát, amelyet régi atavisztikus őri ösztönből még mindig titkolni szeretett volna. . Három napja nem evett már. Tagnap az ösztöne, mint az éhes állatot, odakergette a vásárcsarnok tájékára..A nyers, bus, ésa baromfi szaga beteggé tette. D© a csarnok mögött a földön egyalhnyitott narancsot talált. Csaik a fele volt rothadt, a másik felét meg lehetett enni. Ó, nincs Keletnek az az árnibrája, nincs a szeretett asszonynak az a parfümije... De még ékesebb lett tőle. Megölni valakit az esti csendességben a híd alatt. Torkon ragadni, hogy ne kiálthasson! Ezt színezte ki magában lázas fantáziával, hogy szinte már a vállán érezte a rendőr kezét. Nem, ő sohasem tudna ölni. Meghalni sem tudna. Megállt a hidom és nézte a vizet, áruig félni kezdett tőle, úgy érezte, hogy a víz fölnyaldos feléje, mint a láng, amikor fölé tartanak valamit. Az emberek nagyon megnézték. Sokára vette észre ésakkor elpirult, végignézett magán, mint néha, régen, bálban, ha megérezte, hogy nézik és idegessé lett attól a gondolattól, hogy talán nincs rendben a cipője. Pedig csak azért tűnt fel nekik, mert szép fiú volt, és mindenki tudta róla, hogy lelkiismeretlenül és vakszerencsével ilyen, fiatal Jol már annyi pénzt szerzett. Száz év előtt volt, vagy csak úgy hallotta beszélni valakiről. Nem ő volt az. A bőrtöbben sem ő volt, nem ő lehetett, mind aki valaha úgy élt, mint ő, az ki nem bírhatta a magános cellát, az őrt, a megalázó viszonyokat a fogházban több, mint egy esztendeig. Az, aki ő volt, belehalt volna. Nem volt nagyúr és nem volt rab, mindig csak éhes volt, amióta meglátta a napot... Olyan egyszerű az egész. Senki sem ismeri, senkit sem ismer. Csak oda kell állni akárki elé — ott jön egy kövérkés, barátságos , szemű, még nem idő® úriasszony, gyerünket vezet a kezén, vagy ott aza jóképű öregini, aki még szinte nyalogatja egészséges, öregembernél szokatlanul piros száját a reggeli után, odaállni akármelyik elé és a fülébe súgni a legtragikusabb erejű két szót: — Éhes vagyok. De az asszony éppen a gyermekéhez hajolt, mikor elment mellette és nem is nemzett rá. Az öregúr pedig szigorúan mérte végig, mintha azt a kérdést akarná hozzá- s intézni, amelynek az ő fiatalabb korában még volt valami értelme: — Miért nem dolgozik? Magyarázza meg neki, hogy ma kincs amunka, drága, nagy ajándék, több, mint az' í automobili és a brilliáns — legalább is nehe-i Izebb hozzájuitni mint amazokhoz volt ya-j !laha és többen álmodnak ma munkáról, mint í ; valamikor báróságról? Nem szólt egy szót: j sem és csak magának ismételgette, hiába ! I akart másra gondolni. ! — Éhes vagyok. Bement a városba. Irigykedve nézett nánidenkit, aki siet. Egy csomagokkal megrakodott boltiszolga meglökte és rákiáltott: — Ostoba, nem tud vigyázni? Szeretettel és áhítattal bámult utána. Hogy izzad, hogysiet! Ha végzett, bizonyosan beül valami kiskocsmába, iszik egy pohár sört és sóskiflit eszik hozzá... Már megint az evés. Milyen kevés az emberben a lélek, vagy milyen gyönge. Azért sem! Megállt egy nagy újságnak a kiadóiivatala előtt és a többi ingyenközönsséggel együtt ő is elkezdte olvasni a teljes szélességében kiragasztott aznapi lapot. A tárcán kezdte, de az valami ostobaság volt: szerelmesekről, akik nem tudják egymástmegkapni és emiatt olyan jajgatást visznek véghez, mintha... mintha éhesek volnának. A vezércikk azonban megragadta a figyelmét. A nyomorúságról szólt, mélységes együttérzéstől, krisztusi szeretettől áthatott írás volt. Végigolvasta kétszer is és csodálatos módom éppen csak addig tudott elfeledkezni a nyomorúságról, amíg azokat a szavakatolvasta, amelyek szinte belőle, az ő szenvedéséből fakadtak. Meglátta az író nevét alatta és egyszerre eszébe jutott, hogy ezt a nevet sokszor hallotta: valamikor egy házban laktak, de szerencsére nem ismerték egymást. Szerencsére, mert most piár tudtu, mit fog csi- nálni. A megvilágosodás olyan érzéssel töd- t lőtte el,amely szinte hasonló volt a boldoíguláshoz. Ez a nagy ember, ez a jó ember, aki mindenkinek a nyomorúságát átérzi, meg fogja érteni őt is. Tanácsot fog tőle kérni. És segítséget is. Neki meg mertmajd mondani szégyenletes titkát, hogy éhes. A harmadik emeleten lakott az író, az előszobája kicsi volt és egyszerű._ De mikor kinyitották előtte a szalonajtót — istenem, hiszen genfiemantike volt még — nagy fényesség ragyogott eléje. Besütött a nap és drága bronzok, porcellánok ragyogtak fel a fényes tonhagómasztalokon, egy márvány Apolló-fej szinte szikrázott, de mindennél sugárzóbb volt az asszony, aki most bukkant a fehér ajtóból, szőkén, fésületlenül, pongyolán és elragadóan. Azok közül a nők közül való volt, akiknek asszony mivoltuk a díszük és az eleganciájuk ésa ruha. Csak ronthat rajtuk. — Foglaljon helyet — mondta kedvesen. — Az uram nincs itthon. Egy kollégája talán? Mi még nem réges vagyunk házasok ésnem ismerem minden barátját. A mázsássúly, amelyet idejűvel elveszített, visszazuhant a szívére. Ihát lehet, ez? ..Lehet megmondani egy asszonynak, aki karosszékbe ülteti és az ura barátjának nézi: lehet egy ennyire szőke, szépasszonynak megmondani, hogy kéregetni jött? — Vidékről jöttem — dadogta zavartan. — üdvözletet hoztam egy... egy rokonától. De ha nincs itthon... persze, akkor tárgytalan. — Sajnálom. De miért siet? Egy k-K tízórait talán? — Köszönöm, nincs időm. — Félt, hogy az asszony kiolvassa a szeméből az éhséget. Ez az asszony, ez a szép, ez a szökő! Meghajolt, elegánsan, mint valamikor,, régen és megcsókolta a puha, régimódi, igazi asszonyi kezecskét. Érezte, hogy utána néznek. Ki egyen esett ott, délcegen ment le a lépcsőn. Csak egy percre hajolt fel egy sötét fordulónál, egyszáraz kenyérhaj után, amely ott hevert a félresöpört szemét között.