Természettudományi Közlöny 1888 (20. évfolyam, 221-232. füzet)
1888-05-01 / 225. füzet
182 SZILY KÁLMÁN mindig csak homályos és csonka tükör marad, melyből a nemzeti szellem irodalmi nyilvánulásait a maga egészében megismerni soha sem lehet. így fogta fel a nemzeti irodalom történetének feladatát a mi nagy érdemű Toldy Ferenczünk is. Az ő Magyar Nemzeti Irodalom Története nemcsak a magyar költők és szép prózaírók működését méltatja, kiterjeszkedik a tudományos irodalom termékeire is. Igaz, hogy itt és amott nem egyforma mértékkel mér. Míg a költészet terén a legprimitívebb szárnyapróbálgatásokat is tüzetesen s el nem titkolt előszeretettel ismerteti, azalatt a legjelentékenyebb tudományos munkákról futólagosan s legtöbbnyire csak bibliográfiai feljegyzésekben emlékezik meg. De e hiányt, a tárgyalásnak és a mérlegelésnek ezen egyenetlenségeit meg kell neki bocsátanunk. A volt irodalomtörténetünk első rendszerezője ; érezte, hogy egymaga mindent nem karolhat fel egyaránt , követte egyéni hajlamait. Nagyobb hibának tartom Toldy Irodalom-történetében azt, hogy a múlt századokban élt és az akkori általános szokás szerint latinul író magyar tudósok irodalmi működését készakarva mellőzte s rólok még csak könyvészetileg sem emlékezett meg. Csak néhány példát említek. Toldy Irodalomtörténete nem ismeri Katona Istvánt a történetírót, Bél Mátyást a geográfust, Lipszky Jánost a térképészt, Berzeviczy Gergelyt a nemzetgazdát ; teljesen ignorálja őket, mivel műveiket magyar létükre nem magyarul, hanem latínul írták. Ez az eljárás épen olyan, mintha Newtonnak az angol, Descartes és Fermatnak a franczia, Leibnitznak és a Bernoulliaknak a német nem adná meg a helyet, ami őket megilleti, a nemzet irodalomtörténetében. Mult századi jeleseink, ha műveiket nem magyar nyelven írták is, a miéink voltak ; elsősorban számunkra írtak ; mi éreztük működésük hatását ; ők adták az első munkát a talajnak, amelyen mi nőttünk fel ; nélkülök, hatásuk ismerete és méltatása nélkül a magyar nyelvű tudományos irodalom fejlődését sem érthetjük meg igazán. Irodalom-történetünk e tekintetben régi adósa nemcsak a hálának és kegyeletnek, hanem a nemzeti öntudatnak is. Az ifjabb nemzedék, amely már Toldy Irodalom-történetének vezérlete alatt nőtt fel — tapasztalásból beszélek — nagyon hamar kész az ítélettel, hogy a múlt században még nem is voltak említésre méltó magyar természettudósok, s hogy nálunk a természettudományi búvárkodás csak a M. Tud. Akadémia megalapításával vagy legföljebb a jelen század kezdetével indul meg. Pedig a tapasztalás azt tanítja, hogy csakis a folytonos egymásután s a folytonosságnak élénk tudata az, ami valamely nemzet irodalmát magasra emelheti. Ne kicsinyeljük multunkat, mert igy nem szolgáljuk meg a jelent s nem készítjük elő a jövőt.