Természet Világa, 1972 (103. évfolyam, 1-12. szám)
1972-04-01 / 4. szám
szerve. Szántókon, réteken, legelőkön, erdőkben és ligetekben azonban nagy rétek lenne kártékony vadnak tekinteni, hiszen a jelenlegi állománysűrűségnél sokkal nagyobb létszámú mezei nyúl élhetne hazánkban érezhető kártétel nélkül is. Az utóbbi évek átlagában nálunk minden 1000 kát. hold szántóra alig 30 befogott, ill. lett nyúl esik, és ha ennek háromszorosát vesszük is a teljes nyúllétszámnak, akkor sem mondhatjuk, hogy 10 kát. holdon 1—1 nyúl észrevehető kárt okoz. Ellenkezőleg, nagyon kevesen tudják, hogy a mezei nyúl számára hazánk éghajlata és talaviszonyai (a meleg, száraz nyár és az enyhébb, csak kivételesen hosszan tartó zord tél) igen kedvezők, és ennek következtében e vadfaj jelentős szerepet játszott hazánk sok évszázados múltra visszatekintő vadászatában és napjaink gazdasági életében is egyre jelentősebb szerepet tölt be. „Szaporodnak, mint a nyálak...” E mondás nem alaptalan ugyan, mégsem jelent az állatvilágban valamiféle különlegesen nagy szaporaságot. Egy-egy nőstény mezei nyúl ugyan sok utódot hoz a világra, de ezek jelentős hányada nem éri el az ivarérettség korát, hanem különböző károsító tényezők (időjárás, ragadozók, betegségek, talajművelő és növényápoló gépek, vegyszerek okozta károsodások) folytán már fiatal korban elpusztul. Februártól októberig ivarzik, ilyenkor párosával vagy nagyobb, 8—10-es csoportokba verődve kergetőznek. E párzási játék nyomát sok kitépett szőrpamacs jelzi. Természetes körülmények között a bak és nőstény aránya 1:1. A márciusban született kisnyulak zöme az időjárási viszonyok miatt elpusztul. A többi ellés már eredményesebb, nagyobb a remény a nyúlfiak sikeres felnevelődésére. Egy-egy alom 1—1 — ritkán 5—6 — kölyökből áll. Az évente 3—4 alkalommal bekövetkező fialás alapján egy-egy anyanyúlra 10—12 utódot számolnak, mégis egy nyúlra 1—1,2 felnevelődött nyúlszaporulat esik. Ezért szapora ugyan a nyúl, de a nyúlállomány mennyisége mégsem növekszik számottevően. Bak vagy nőstény, öreg vagy fiatal? Sem az ivararány, sem a korösszetétel nem kis jelentőségű egy adott terület nyúlállományának további sorsa szempontjából. Az ivararányt a vadászó ember legfeljebb a vadászati móddal tudja befolyásolni, egyébként a nyúlra célzó vadász nem tudja eldönteni, hogy a menekülő nyúl van-e vagy nőstény. A nyúl ivarát ugyanis semmiféle külső jegy (másodlagos nemi jelleg) nem jelzi, csak az ivarszervek tüzetes vizsgálata ad biztos támpontot. Az ivararányt a vadász tehát csak utólagosan, a teríték (több nyúlból álló zsákmány) átvizsgálása nyomán tudja meg, és ebből következtet az életben hagyott nyúl-törzsállomány ivari összetételére is. A nyúl korának meghatározására sincs megbízható támpontunk. A testnagyság csak egészen fiatal nyulaknál mérvadó; az újszülött nyúlfiak 12—14 dkg súlyúak, kéthónapos korban már a 2 kg-os testsúlyt is elérhetik, 4 hónapos korban pedig már teljesen kifejlett 3,5—4,5 kg-os súlyúak, 111. nagyságúak. Azt, hogy egy nyúl vadászati idényben fiatalon, 8—10 hónapos korban került-e puskavégre vagy 1 évesnél idősebb korban, azt az ún. Stroh-féle jegy alapján még el lehet dönteni. Amikor a vadásztársaság tagjai a vadászat végén a terítékben gyönyörködnek és a sorban lefektetett nyulak mellső lábának kéztőtájékát tapogatják, akkor azt a dudort próbálják kitapintani, amely a fiatal nyúlnál 8—10 hónapos korban még érzékelhető, később már nem. Az orsócsont, de még inkább a könyök- vagy singcsont alulsó végének végleges elcsontosodásával a fiatal korban még kitapintható porcos dudor fokozatosan elsimul. Hogy azután az ivarérett nyúl 2 éves-e vagy 4, esetleg ennél is öregebb, azt legfeljebb a nagy gyakorlattal rendelkező szakemberek a fejforma és a szőrszíneződés, valamint a hosszú bajuszszálak milyensége alapján, de mindenképpen durva megközelítéssel tudják csak megbecsülni. Sajnos, a nyúl fogazata sem nyújthat támpontot az életkor meghatározásához, mivel a fogak állandóan nőnek és a használatnak megfelelően kopnak. A mezeinyúl életkorának meghatározására alkalmas módszerek kidolgozása a napjainkba külföldön intenzíven folyó, de már nálunk is megindult tudományos vizsgálódás feladata. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy alapos vizsgálatokkal kiderítették: szoros összefüggés van a nyúl kora és a szemlencséjének légszáraz súlya között. Nem lehetetlen, hogy néhány éven belül egy szemlencse súlyából pontosan meg fogjuk tudni, hány éves volt a nyúl. Igaz ugyan, hogy ez a már lelőtt nyúl esetében „eső után köpönyeg”, de egy terítékvizsgálat nyomán így mégis viszonylag pontos adatokhoz juthatunk az ott élő nyúlállomány korösszetételét illetően. A mezei nyúl hazánkban A csontleletek tanúsága szerint ezt az állatfajt már a neolitkorban vadászták, akkoriban azonban nem lehetett nagy jelentősége, mert nem jelentett olyan gazdag zsákmányt, mint pl. a szarvas. Oklevelek tanúsága szerint a 13. sz.-ban hazánkban már általánosan vadászták, s bár az 1504. évi törvény a jobbágyoknak a szarvassal, vaddisznóval és ezzel együtt a nyúl vadászatát is megtiltotta, a valóságban a nép mégis mindig vadászott a nyúlra, leginkább hurokkal fogták. A királyi és főúri vadászatok tárgya is volt, főleg a középkorban, amikor a nyulat agarakkal, lóhátról vadászták; a Bakonyban a királyi agarászoknak a 13. sz.-ban külön szervezetük volt. Később, a 18. sz.-ban már az élve befogást is kifizetődő foglalkozásnak tartották. 1775-ben a Bánátban 4 krajcárt fizettek egy befogott fianyúlért és 10 krajcárt egy anyanyúlért. Ily módon hamar összegyűlt az a 10 000 élő nyúl, amelyet az osztrák főúri vadászterületekre az ott kipusztult nyúlállomány pótlása céljából szállítottak. Hazánk nyúlállományának gyors fejlődését tükrözi, hogy amíg 1879-ben az egész országban összesen 41 000 nyulat lőttek, 1896-ban már közel félmilliót, 1906-ban pedig másfél milliót. Mindez nem volt véletlen. Régebben, amikor hazánk síkságain és dombvidékein sok volt A mezei nyúl éberen figyeli környezetének minden mozdulását