Testnevelés-Sport, 1927 (2. évfolyam, 1-7. szám)
1927-01-01 / 1. szám
2 Neidenbach Emil: Judo. 111. oldalsó-, közép-, magas- és mélytartásban végeztetik a gyermekekkel. Az ujjízek edzését az ujjízek gyors nyújtásával és hajlításával érik el. A kézélek erősítésére naponta végeztetnek gyakorlatokat, melyek abban állnak, hogy a gyermekek kezdetben mindkét kéz éleivel gyors egymásutánban ütik a gyékényt, fapadlót, majd pedig a falat, sőt követ úgy, hogy a tenyér az ütés után mintegy visszapattanjon, mert ezáltal az ütés hatásosabb lesz. A kézéllel való ütés sokkal hatásosabb, mint az ököllel való ütés. Ez úgy gyakorlatilag, mint elméletileg bebizonyított tény. Minél kisebb két testnél az ütköző felület, annál nagyobb az effektus. Példa erre a fejsze, melynek vékony élével a legerősebb fatörzset is kidönthetjük, míg a szélesebb végével semmit sem érhetünk el. Az ökölbe szorított kéz 3—6-szor vastagabb a kéz élénél és ép ezért az ököl nem találja el pontosan a kívánt helyet, hanem annak meglehetős nagy környezetét is, ami által az ütés erőssége gyöngül. Azonkívül a kar nyitott kézzel hosszabb, mint ökölbe szorított kézzel és így az ütés eleven ereje (kinetikai energiája) is nagyobb. A kinetikai energia fizikai formulája: mv 2/2, ahol „m” a tömeg, „v” a sebesség (velocitas). Mivel az ütéseknél a kar forgó mozgást végez és így a forgási tengelytől távolabb eső pontoknak a sajátos sebessége nagyobb, tehát a kinetikai energiája is nagyobb. Előnye a közéllel való ütésnek még az is, hogy az egyensúlyi helyzetből nem kerülünk ki. Teszik ezt pedig álló, guggoló, fekvő helyzetben nyújtott, hajlított karral is. Az ütést 90 ° (merőlegesen) vagy 45 ° alatt gyakorolják. Legtöbb esetben a leghatásosabb az ütés, ha az ütés pillanatában a tenyér és az ütés felülete 45 °-os szöget képez. Az ütés iránt testünk legérzékenyebb része a lapocka alatti oldalsó rész, valamint a kézfej-hátnak a csuklótól cca 5 cm.-re eső része. A csuklók erősítésére a nálunk is ismert csuklógyakorlatokat végzik és azonkívül csukló-ütéseket. Ez utóbbiaknál a kézfejet a középső ujjízek behajlításával szorítjuk ökölbe és az egyik kéz öklével a másik kéz csuklójára ütünk. Az uj csuklók, valamint a kézcsuklók és a karok feszítő izmainak erősítésére a gyakorlatok egész sorozata áll rendelkezésünkre. Ezek közül csak azokat akarom felemlíteni, melyek a testedzés szempontjából nagyobb értékkel bírnak. Nem hagyhatom megemlítés nélkül azt, hogy az amerikaiak a fenti célokra szintén sok gyakorlatot állítottak össze, úgyhogy ma már nehéz megállapítani eredetüket. A japánok összekulcsolt kezekkel végeztetnek karlökéseket, karlendítéseket közép-, magas- és mélytartásba. A kézcsukló edzésére nagyon jó gyakorlatuk a következő: a szemben álló ellenfél egyike (támadó) megfogja a másiknak (védő) átellenes csuklóit, erre a védő jobbkezével átfogja a támadó átellenes jobbcsuklóját és balcsuklóját lefelé kifejtett feszítéssel kiszabadítja a támadó kezéből és erre megragadja a támadó balcsuklóját és keresztbevonja a támadó karjait. Húzó és taszító gyakorlatokra is nagy súlyt fektetnek a japánok. Kedvelt gyakorlatuk a következő: az egymással szemben terpeszállásban levő ellenfelek átellenes kezeiket kulcsolják. Az egyik a másikat bizonyos távolságra igyekszik tolni, amit a védő ellenállása eléggé megnehezít. Ugyanezt a gyakorlatot egy karral is gyakorolják. Változatosságot úgy visznek ezekbe a gyakorlatokba, hogy a támadó tolás helyett húzást alkalmaz és hogy a támadó karlendítéseket, karlökéseket és karütéseket igyekszik végezni, amit a vele összekulcsolt