Textilmunkás, 1970 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1970-06-01 / 6. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI SEJT. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM 1970. JÚNIUS ARA: 50 FILLÉR * ubikiPMJI DOLGOZÓK SZAKSZERVIZEIIAILKEAPJA Országgyűlési képviselőinké a szó. A textilipar jelenéről és jövőjéről A miniszterasszony levele ★ Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének válasza A parlament márciusi ülésszakára a megnövekedett aktivitás és vitakedv volt a jellemző. A háromnapos ülésszakon csupán a kormányelnöki expozéhoz harmincan szóltak hozzá. Két képviselő: Spollár Lászlóné, a Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár segédművezetője és Kemenczés Sándorné, a Lőrinci Fonó szocialista brigádvezetője kimondottan a textilipar jelenlegi helyzetéről tett néhány észrevételt és javaslatot. A vázoltakból kitűnik, hogy Spollár Lászlóné és Kemenczés Sándorné képviselők észrevételeit, javaslatait időszerűnek és megszívlelendőnek tartják az arra illetékesek. Joggal bízhatunk benne, hogy a több milliárd forintos rekonstrukcióval párhuzamosan fokozatosan korszerűsödik a textilipar gyártási lehetősége, s javulnak az élet- és munkakörülmények is. Mocsári Károly SPOLLÁR LÁSZLÓNÉ többek között elmondotta, hogy az iparban arra számítanak: a jövőben tovább nő az érdeklődés az olcsó, szintetikus alapanyagú termékek iránt kérdéses azonban, hogy a jelenlegi helyzetet figyelembe véve, a textilgyárak eleget tudnak-e tenni az igényeknek, mert a korszerűsítéshez a vállalatoknak nincs elég pénzük, az iparág alacsony jövedelmezősége csak lassú fejlődést tesz lehetővé. Javasolta, hogy az iparág helyzetével népgazdasági szinten kiemelten foglalkozzanak az illetékesek. KEMENCZÉS SÁNDORNÉ többek között arról beszélt hogy az iparág termékei mind külföldön, mind belföldön, csak akkor lesznek igazán versenyképesek, ha mielőbb sor kerül a textilipar alapos rekonstrukciójára. „Ruházati iparunk elsősorban hagyományos szálas anyagok felhasználására van berendezkedve. A szintetikus szálak fokozottabb felhasználásával — mondotta —, az átállás során olyan gépek és gépi berendezések is feleslegessé válnak, amelyek egyébként még nem értek meg a kiselejtezésre.” A képviselők észrevételeit ez alkalommal is a Minisztertanács titkárságára továbbították, ahol gondosan kigyűjtötték a különböző javaslatokat, indítványokat, majd a Minisztertanács ülésén — téma szerint csoportosítva — átadták az illetékes miniszternek. A minisztériumokban megvizsgálják a képviselők felvetéseit és érdemi intézkedéseikről — egy hónapon belül — mind a képviselőt, mind az országgyűlés elnökét értesítik. Az egy hónap eltelt. Felkerestük Kemenczés Sándorné és Spollár Lászlóné képviselőket, s érdeklődtünk, milyen választ kaptak javaslatukra. Kemenczés Sándorné észrevételeire a következő választ küldte Nagy Józsefné könnyűipari miniszter: „A hagyományos szálas anyagok felhasználásáról a szintetikus szálak feldolgozására történő áttérés és a textilipari gépek selejtezése között nincs szoros összefüggés. A textilipari feldolgozó gépek zöme ugyanis egyaránt alkalmas természetes és szintetikus szálak feldolgozására. A szintetikus szálak feldolgozása technológiai változtatást elsősorban a kikészítő üzemekben igényel, mivel a kikészítési folyamatokat ki kell egészíteni vegyi és hőrögzítési műveletekkel. Ezek elvégzéséhez megfelelő új gépek beállítása szükséges. A textilipari gépek kiselejtezésére általában azért kerül sor, mert avultságuk következtében nagyüzemi hasznosításuk nem célszerű. A kiselejtezett gépek kisüzemi termelés keretében még hasznosíthatók lennének, azonban gátat szab a munkaerőhelyzet, továbbá az a körülmény, hogy üzembe helyezésük nehezítené a félkész termékek piaci egyensúlyának alakulását. Abban az esetben, ha az üzembe helyezés sem munkaerő-gazdálkodási, sem anyagellátási problémákat nem okoz, a gépek más területen történő hasznosításának akadálya nincsen. Meg kell jegyeznem továbbá, hogy a szintetikus szálak felhasználásának terjedése, különösen a pamut- és selyemiparban, nem olyan mértékű, hogy a még el nem avult gépek selejtezését szükségessé tenné.” Spollár Lászlóné többek között az alábbi tájékoztatást kapta: ,,A textilipari üzemek fokozottabb ütemű korszerűsítését a IV. ötéves terv előirányozza. Ezzel a kérdéssel a gazdasági bizottság az 1970-es március 3-i ülésén már foglalkozott. Ez év augusztus 15-ig részletes előterjesztést készíttetek a GB részére, a textilipari és textilruházati ipar rekonstrukciós programjára. Ebben az előterjesztésben mind a célokat, mind pedig a lehetőségeket részletes vizsgálatok és elemzések alapján — ismertetni fogom. Meg kell jegyeznem, hogy már 1970. évtől segítséget jelent a textilipari üzemek korszerűsítéséhez a preferált szovjet gépimport biztosítása, és ezen túlmenően az importkönnyítések (például: letéti díj mérséklése). A preferált szovjet gépimport biztosítása elsősorban a fonodák korszerűsítésében és a szövödék automatizálása területén jelent komoly segítséget.” A textilruházati ipar átfogó rekonstrukciójának körvonalai egyébként kialakulóban vannak. Az iparág negyedik ötéves tervkoncepciója kimondja, hogy a következő tervidőszakban a ruházati ipar termelésének jelentősége tovább növekszik, ezért a hosszabb távra felmért szükségletek alapján kell fejlesztését, termelésének növelését előirányozná, mégpedig átfogó rekonstrukció keretében. A termelés bővítését elsősorban gépcserés rekonstrukciókkal, korszerű nagyteljesítményű gépek és automatizált folyamatok széles körű alkalmazásával kívánják megoldani. A további részletes fejlesztési program kidolgozásának alapját képező irányelvek elfogadásával együtt a Gazdasági Bizottság utasította a könynyűipari minisztert, hogy készítse el a ruházati iparon belül a textil- és a textilruházati ipar negyedik ötéves tervidőszakra szóló rekonstrukciós programját. A ruházati ipar átfogó fejlesztése mintegy 12— 14 milliárd forintos beruházási költséget igényel 1975-ig. Meg kell vizsgálni, hogyan hat majd a fejlesztés a belföldi termelésre és az export gazdaságosságára, valamint a fizetési mérlegre. Elemezni kell a nemzetközi munkamegosztásban való fokozottabb részvétel lehetőségeit. Az új létesítmények beruházási javaslatait ez év végéig terjesztik a Gazdasági Bizottság elé. A fejlemények tehát biztatóak. A megvalósítás „hogyanjáról” természetesen ma még lehetetlenség konkrétan nyilatkozni, a különböző elképzelések egyeztetése még tart. Ilyen szempontból különös figyelmet érdemel Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének az országos agitációs és propaganda tanácskozáson nemrégiben elhangzott válasza, melyet a textilipar fejlesztési elképzeléseit firtató kérdésre adott ki.Erre a kérdésre nem olyan egyszerű válaszolni. Még azt is vizsgálni kell, hogy Magyarországon valóban szükséges-e a textilipart úgy fejleszteni, hogy több textíliát gyártsunk, mint amennyit most gyártunk. Azt hiszem, ez is vitatható, és ezért a közgazdászok ezt meg fogják vizsgálni. A felülvizsgálatra az is kényszerít bennünket, hogy nem tartható fenn az idők végtelenségéig a textiliparban — ahol túlnyomó többségben nők dolgoznak — a háromműszakos rendszer. A textilipar fejlesztésén egyébként nem azt értem, hogy az évi 350—400 millió négyzetméter pamutszövet helyett 600 millió négyzetmétert kell gyártani. Még akkor sem, ha egyetértek azzal, hogy le kell szállítanunk a textil- és ruházati cikkek árát, és így e cikkekből a fogyasztás növekszik. Mi az elmúlt évek során az adottságunknak nem megfelelő mértékben erőltettük a textíliák exportját, sőt büszkék voltunk arra is, hogy igen magas az exportunk és több olyan országnak is szállítunk, ahonnét inkább vásárolni kellene — esetleg kikészítetlen formában —, és azokért gépekkel és más cikkekkel fizetnünk. Egyébként a textiliparról talán még annyit, hogy a textilipar vezetői és a minisztérium is teljesen szabad kezet kapott a szocialista országokból gépvásárlásra, a régi gépek újakkal való lecserélésére. Ezt középlejáratú bankhitellel is támogatjuk. A Külkereskedelmi Minisztérium állandó ösztönzést kap arra, hogy a fejlődő országokból kikészítetlen textíliát importáljon, és azok minőségi kikészítését végezzük el Magyarországon. Fonalat és pamutszövetet kell tehát behozni kikészítetlen állapotban, és nem a szövődéi kapacitást kell bővíteni. A szövődéi kapacitást szerintem körülbelül ezen a szinten szükséges tartani, azzal a kikötéssel, hogy sokkal kevesebb eleven munkával és sokkal termelékenyebb gépekkel kell körülbelül ugyanezt a termékmennyiséget biztosítanunk.” A dolgozók igazságérzetével találkozott — Gondolatok a módosított kollektív szerződésekről — A módosított kollektív szerződések kihirdetése és hatálybalépése a textilipari vállalatoknál megtörtént, így ezt követően már az új belső szabályok határozzák meg — többek között — a vállalatok munkaügyi, bér- és szociálpolitikai tevékenységét. Sokan kérdezték, hogy vajon miért volt szükség a módosításra, amikor alig egy év választ el bennünket az újabb szerződéskötéstől. A válasz: — mert egyes közgazdasági szabályzók megváltoztak. Ennek következtében a részesedés felosztását alapvetően befolyásoló kategória rendszer megszűnt, s helyette új, a dolgozók igazságérzetével találkozó felosztási elvet érvényesítettek. Tekintettel arra, hogy a felosztás vállalati szabályait a kollektív szerződésekben kell előírni, így a módosításokra szükség volt. Ezenkívül több olyan belső szabályt tartalmaztak a szerződések, amelyeket egyes felsőbb jogszabállyal ellentétesen írtak elő, ezért azok megváltoztatása is indokolt volt. A dolgozók úgy ítélik meg, hogy a módosított szerződések lényegesen többet nyújtanak, mivel tartalmuk jobban előtérbe helyezi az anyagi ösztönzést, a törzsgárda megbecsülését, s ezzel nagyobb eredmények elérésére serkenti a dolgozókat. Ez a megállapítás nagyon reális, mivel a vállalatok —az érvényben levő rendelkezések figyelembevételével — ténylegesen éltek az új lehetőségekkel. Miben mutatkozik ez meg? A törvényesség biztosításában, valamint az anyagi ösztönzőkre fordítható eszközök ésszerű felhasználásában. A törvényesség keretein belül került szabályozásra — többek között — a munkaviszony létesítésével összefüggő próbaidő, a felmondási és mentesítési idő mértéke, továbbá azok a feltételek, amelyek a felmondási korlátokat tartalmazzák. Pihenéshez való jog és a túlmunka A túlmunka szabályainak meghatározásánál a legtöbb helyen figyelembe véve a reális szükségleteket, az eddigieknél sokkal jobban differenciáltak. Néhány vállalatnál viszont még előfordul, hogy nem tartják tiszteletben a dolgozók pihenéséhez való jogát, ami elsősorban a túlmunka, a heti pihenőnapon és szabad szombaton végzett munka szabályaiban mutatkozik meg. Egyes helyeken a vezérigazgató és oszt utasítást adhat a szabad szombat áthelyezésére, holott azt csak a dolgozók kérésére lehet másik pihenőnappal megváltani. Másutt az előírt és jóváhagyott túlóramennyiségen felül a dolgozó — amennyiben önként vállalja — többet teljesíthet az előírtnál. Ilyen vállalásnál nem veszik figyelembe azt, hogy a szerződésükben foglaltak végrehajtható okiratként kezelendő és annak be nem tartása alól az sem mentesít, ha azt a dolgozó beleegyezésével teszik. Igaz, hogy az ilyen és hasonló gondolkozás egyre kevesebb, azonban a célunk az, hogy a szabálytalanságok mindenütt megszűnjenek és ennek érdekében, ha szükséges, intézkedéseket is teszünk. A részesedés felosztása és a jogosultságra vonatkozó szabályok kialakítása tekintetében sok új, a dolgozók mozgósítására ösztönző döntések születtek. A részesedésre való jogosultság előírásait a vállalatok többségénél megváltoztatták, főleg szigorították — a munkaerőmozgás csökkentése érdekében — a kifizetés feltételeit. Ugyanakkor a törzsgárda megszilárdítása, anyagi elismerése nagyobb szerepet kapott mindenütt. A hűség fokozottabb elismerésével szinte minden dolgozó egyetértett, több vállalatnál növelték az eltöltött évek alapján kifizethető hűségjutalom mértékét. Van olyan vállalat, ahol az eddigi 80 százalékos maximumot 130 százalékra emelték, illetve ahol az eltöltött évek után járó meghatározott százalékot progresszíven írták elő. Szép példája a megbecsülésnek az is, ahol a régi és egészségtelen munkát végző dolgozókat külön is elismerik. Az ilyen vállalatnál a hűségjutalom mértékét még magasabb százalékban határozták meg. Ezen túlmenően több helyen külön- egyszeri hűségjutalmakat írnak elő a 15, 20 vagy 30 éve ott dolgozóknak. Nyereségprémium fizikai dolgozóknak A nyereségprémium és nyereségjutalom mint új formája az anyagi ösztönzésnek, már most nagy népszerűségnek örvend. Mint ismeretes, nyereségprémiumot és nyereségjutalmat csak azon dolgozóknak lehet fizetni, akik a vállalat eredménynövelését elősegítik. Ilyen dolgozó sok van, hiszen a nyereségprémiumot, mint ösztönzőt, nemcsak a magas beosztású alkalmazottaknál lehet igénybe venni, hanem egyes fizikai dolgozóknak, illetve azok egyes csoportjainak akkor, ha az eredményeik mérhetők, és a vállalatot is hozzásegítik nagyobb eredmények eléréséhez. E lehetőséggel azonban sajnos, még kevés helyen élnek. Az anyagi ösztönzésnek, mint a munka előrelendítőjének egyetlen változatát sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezt sok vállalatnál már megértették s ennek következtében keresik, kutatják azt a formát, amivel ez megvalósítható. Így került sor arra, hogy egyes vállalatok a részesedés terhére meghatározott összeget bocsátottak az üzemrészek, gyáregységek vezetői részére, akik az eredmények alakulásától függően, menetközben különböző címletű bonokkal jutalmazzák a dolgozókat. A bonokat egyes vállalatoknál azonnal, másutt az év végi részesedés kifizetésével egyidejűleg váltják be. Az ehhez hasonló módszerek követendő példák, s alkalmazásával nemcsak a jutalmazott dolgozók, hanem az egész kollektíva anyagi előnyökhöz jut. Ha összességében nézzük a módosítás tapasztalatait, akkor feltétlenül jónak kell mondani, bár a szerződések tartalmának realizálása csak az év végével mérhető majd le. Addig azonban — a vállalat gazdasági vezetőinek, szakszervezeti aktivistáinak és az egész kollektívának — azon kell munkálkodni, hogy a kollektív szerződésben előirányzott nyereség realizálható legyen, mert csak így biztosíthatók a részesedést terhelő különböző juttatások. Török Mihály