Tiszatáj, 2003 (57. évfolyam, 1-12. szám
2003 / 7. szám - KRITIKA - Kocur László: A nagy leszámolás
tiszatáj 11, menyét friss szellemű, messze a szlovákiai magyar újságírás átlagszínvonala felett álló publicisztikáiban. (Vétlen demokráciát; Vér, vasárnap, Temesvár, Egy közelképre, Vasfüggönytipróban, Köpcsény felé) S napjaink megváltozott helyzetében, az EU- és NATO- csatlakozás előtt álló Szlovákia lehetőségeit latolgatva foglal állást az esetlegesen létrejövő egyesült Európa kérdéseit illetően. Ezzel zárul a Koncsol-magántörténelem. Melynek az évszázadokra visszavezetett családfa mellett a legizgalmasabb részei azok, amelyek a husáki Csehszlovákia levegőtlen, perspektívát nélkülöző mindennapjaiba engednek betekintést. A társadalomtörténet kutatója is bizonyosan nagy haszonnal olvassa majd ezeket a szövegeket, mert ezek közvetve bepillantást engednek a rendszer működésének logikájába (?), a titkosszolgálati módszerekbe, megfigyelésekbe, lehallgatásokba, besúgásokba, kihallgatásokba, de a diktatúra hétköznapjaiba, a szlovákiai magyarok mindennapi életébe is. Olyan információk birtokába jutunk, hogy a kiadói szférában mennyi volt az átlagkereset, hogy működött a kiadó, milyenek voltak egy szellemi szabadfoglalkozású esélyei stb. De ami az irodalomtörténeti érdeklődésű olvasó számára hallatlanul izgalmassá teszi a kötetet: lapjain megtörténik a nagy leszámolás! Az mára szinte közhelyszerűen ismert, hogy Roncsos 1983-ban leadott kéziratát az 1984-es kiadói évből átsorolták az 1985-ösbe, majd a kiadó igazgatója, Sárkány Árpád, akinek az irodalomhoz kevés, a párthoz annál több köze volt, személyesen hozta vissza a nyomdából, kilenc lektorral olvastatták el, majd visszadobták, hogy ideológiai szempontból nem megfelelő, s az előleget is visszafizettették a szerzővel. A kötetből további részleteket tudunk meg, megtudjuk, miként számolt le a csehszlovákiai magyar irodalom(politika) az egyik legjobb kritikusával, valamint a szerző (ennek következményeként) a csehszlovákiai magyar irodalommal. Persze az esélyek nem voltak egyenlők, s a módszerek is alapjaiban különböztek. Mert a rendszer a nagy leszámolást véresen komolyan gondolta, Roncsolt egzisztenciális végveszélybe sodorva ezáltal, de nyilvánosan nem írt vagy mondott semmit, sokáig azt sem lehetett tudni, miért e hajsza, miért akarják az irodalomból kiüldözni a középszert meghaladni merő szerzőt. Roncsos-monográfiájában Filep Tamás Gusztáv megemlíti azt a lehetőséget, hogy vallásossága, ill. származása adott rá okot. Tóth László szerint egyetlen bűne az volt, hogy egymaga okosabb volt, mint üldözői együttvéve. Éppen ezért egy szűk körön kívül nem lehetett pontosan tudni, mi is történt tulajdonképpen a szerzővel, miért nem publikál jó ideje, miért nem jelenik meg rég beharangozott kötete. 1987-es interjújában még maga sem gondolta, hogy végleg hátat fordít az irodalomnak. Végül terveidről kérdeztek, jövőbeli feladataidról, elképzeléseidről. Némi líra, egy kevés irodalomtudomány, további műfordítások, rengeteg tanulás - és helytörténet éjjel-nappal.” Később azonban a helytörténészi munka - melyet a nulláról kellett kezdenie - végképp elszólította az irodalomtól. Ekkor kezdte meg saját nagy leszámolását, nem pedig a diszkreditálására irányuló törekvések idején. S mint tudjuk, „ami sokat van mondva, az egyszercsak (sic!) elkezd lenni. Ami sokszor van mondva - lehetőleg sok helyen: folyóiratokban, különféle tanulmányokban, előadásokon, konferenciákon, esetleg tankönyvekben, szótárakban, ...- az egyszercsak (sic!) ismerősként fog hangzani, mint a Henkel, az Omo vagy a Persil, része lesz a tudós szá- 3 Tóth László: Mint vércsepp fölé. Jegyzet Roncsos László Fábry-díjához. Nap, 1993/46. 18-19.