Tiszatáj, 2018 (72. évfolyam, 1-12. szám

2018 / 9. szám - FREESPACE (SZABAD TÉR) - 16. VELENCEI ÉPÍTÉSZETI BIENNÁLÉ - Abafáy-Deák Csillag: A lábra kelt híd

2018. szeptember 12. élet, jövőbeli bioszféra-rezervátum, új élőlények megjövendölése? Metaforikusan utalva a túlélésre, a térfoglalásra. Mintha már a Marson lennénk. A finn pavilon az elmét építi. A Mind Building kiállítás izgalmas kérdéseket vet fel, hogy vajon a digitális korszakban milyen szerep jut egy most épülő intézménynek, ahol a klasszi­kus könyvtári funkciók mellett mozi, előadótermek, étterem, szauna, műhelyszobák is lesz­nek. Nem csoda, hogy a finn diákok a PISA-teszt éllovasai. Az amerikaiak a Dimensions of Citizenships kiállításukkal a náluk is most oly aktuális és politikailag túlfűtött vitákat is generáló állampolgárság kérdését boncolgatja egészen kis, lo­kális, regionális keretektől kezdve a kozmosz szintjéig. A tárgyakkal zsúfolt francia pavilon (Infinite Spaces) akár egy bazár, sőt zsibvásár helye: mindent megőrzünk és mindent eladunk (eladhatunk). Régi írógéptől a műfogsorig. Az elha­gyatott ipari épületekbe művészek, start-upok, vállalkozások, szükséglakások galériák köl­töznek. Magyarország is hasonló projektet mutatott be a 2016-os építészeti Biennálén, akti­­vátorok címen. A francia pavilon belső térfala a tavalyi francia tárlat koncerttermének bon­tott faanyagából készült, a hulladék-újrahasznosítást ajánló követendő példázat. Az ausztrál pavilon Repair című projektje a biennálé legzöldebb pavilonja díját is elnyer­hetné, ha lenne ilyen. Tízezer növényt ültettek a pavilonba és az épület köré, mobil füves dé­zsákkal, reflektálva az elpusztított környezetre is, jelezve, hogy az építész hogyan lép inter­akcióba a környezetével, legyen az természeti, kulturális vagy szociális. Kína többek között egy olyan projektet mutat be Building a Future Countryside címmel, amely a digitalizációnak köszönhetően megadja annak a lehetőségét, hogy szakemberek ahe­lyett, hogy negyvenemeletes irodában dolgozzanak a zsúfolt nagyvárosban, egy jól felszerelt munkahely esetén a közeli faluban dolgozhatnak. Előfeltétel az infrastruktúra. Ez a falvak új­raélesztésének egyik lehetőségeként is elképzelhető. A török pavilonban minden lebeg, az árkádok lepedők, szövetek, egy lélegzetre megmoz­dulnak. Akár egy hajó vitorlái. A kiállítás címe: Vardiya (The Shift). A pavilon workshopok, meg­beszélések és találkozók helye, ahol a folyamatosan változó kiállítási tartalmakkal arra keresik a választ: Miért létezik a biennálé? Mit csinál a biennálé? Kik számára létezik a biennále? Az indonéz pavilonban (Metropolis) a kifeszített hófehér papírlepel formálta teret látva szakrális világban érzem magam, ahol önkéntelenül egy újabb kérdés vetődhet fel: Mi van, ha az építészetnek nincs formája és alakja? A skótok kollaterális eseményként Happenstance néven a Palazzo Zenobio kertjében ala­kítottak ki egy szabad teret (Living Library of Ideas), ahol a művészek és az építészek játékos kommunikációjára adódik lehetőség. A kertben 60 darab nyugágyat helyeztek el, mindegyik­re egy szó nyomtatva, ezekből a székekből kisebb csoportok alakíthatók, így érdekes szöveg­kombinációk jönnek létre, majd kibővülnek új szavakkal, új látogatókkal, folyamatos a párbe­széd. Júliusban meghívást kaptam a Velencei Nemzetközi Nyári Egyetemre, az előadásokat a Palazzo Zenobióban tartották, így figyelemmel kísérhettem a kertben zajló aktív életet is. Az egyetem kreatív írás­záró felolvasását a kertben tartottuk, a kurzusokon részt vevő képző­művészek jelenlétében. Nem volt elég a 60 nyugágy, de a szavak nem fogytak el. A magyar részvételhez kanyarodnék vissza. Címként azt írtam, a lábra kelt híd. Félre ne olvassa senki, nem lába kelt a hídnak, nagyon is itt van, és öröm látni, hogy újból lábra kelt. Swingtáncosok lepték el a júliusi hétvégén a hidat, táncra perdült. Szabadság híd. Freespace. Nem csak Velencében.

Next