Tiszatáj, 2019 (73. évfolyam, 1-12. szám
2019 / 2. szám - ALAGSORI TÖRTÉNETEK - Hajnal Géza: Gérecz Attila füzete
?? A tiszatáj költészete Gérecz Attilának összesen negyvenhárom saját verse és tizennégy műfordítása maradt ránk. Mind rabságban született, sok közülük rövidebb-hosszabb ideig csak a költő fejében létezett, nem volt lehetősége leírni sorait. Ha sikerült is rögzíteni a szöveget, többnyire ceruzával vécépapírra írt. Vác, Márianosztra és a budapesti Gyűjtőfogház különféle börtönrészlegeiben töltötte büntetését, ennek megfelelően a versek kijuttatási lehetősége és módja is eltérő volt. A versek három témakörhöz kapcsolhatók: Isten-élményhez, az anya alakjához és a szerelemes indíttatáshoz. Gérecz Attila versei csak posztumusz kiadásban jelenhettek meg. A költő nem láthatta a verseit sajtó alá rendezve, kézírással leírva sem sokszor. Két alkalommal biztosan. Először 1955 februárjában, amikor a váci börtönben úgynevezett „Sztálin" vécépapírra leírta addig elkészült műveit és egy hosszú levél kíséretében sikerült kijuttatnia édesanyjához, illetve amikor szabadulása előtt valamennyivel a Gyűjtőfogházban két barátjával - Lőrinczy Györgygyel 101 és Dánielfy Tiborral 11 - egy kockás füzetbe rótták le a sorokat. Arról semmilyen információnk nincs, hogy 1956. november elseje és hetedike - halála napja - között kezébe került-e bármelyik verse legépelve vagy az édesanyja másolatában. Az bizton állítható, hogy a váci börtönből kijuttatott változatot addigra már legépelte H. Drechsel Mária, és a vécépapírt megsemmisítették. Mária visszaemlékezése szerint a vécépapírra ceruzával írta kedvese a sorokat, amiket ő négy példányban gépelt le titokban a munkahelyén. A továbbiakban ennek a változatnak a neve Gépirat. A kockás füzetet nagy valószínűséggel Gérecz Attila maga hozta ki a Gyűjtőfogházból. Az egyik legnagyobb talány, hogy később hol lehetett a füzet. Az a gyanúm, Gérecz édesanyja őrizgette haláláig, 1977-ig, majd Árpád vitte magával Svájcba. Első felesége halála után másodszor is megnősült, a nála jóval fiatalabb felesége, Christine jóllehet egyáltalán nem beszél magyarul, mégis tudta (vagy megérezte) a füzet valódi értékét, s ő hozta el Magyarországra . A saját versek száma is vitatott volt. A szökését megörökítő nagy művét egy egységnek tekintem. Az első magyarországi kiadásban csak hat műfordítás szerepelt, a Kráter-féle változatban már hét, amihez hozzáadódott még hét a kockás füzetből. 10 Gérecz Attilát Márianosztráról visszavitték a Gyűjtőbe, anélkül, hogy a szökéséért rárótt két év büntetését letöltötte volna. 1956 tavaszán már biztosan Budapesten volt. Semmi mást nem tudtunk erről a négy-öt hónapról, csupán annyit, hogy egyetlen verset írt, a Levél címűt. A költőn kívül két szereplője van: Gyurka, Gérecz fiatal rabtársa, valamint Éva, Gyurka szerelme. Gyurka Gérecz jó barátja lett, Lőrinczy Györgynek hívták. 11 Dánielfyt Géreczhez hasonlóan tizenkét évre ítélték, az Iparművészeti Főiskola hallgatójaként tartóztatták le, többek között azért, mert az MDP-titkárának felesége ellen fegyveres merényletet tervezett... Emellett feljárt egykori igazgatójához, Kovács Arisztidhez, és megmutatta neki díszletterveit. (Milyen érdekes Lőrinczyvel a közös érdeklődésük, Lőrinczy élete végéig az Operettszínház fővilágosítója volt, fiai is színházi emberek lettek.) A „klerikális reakcióhoz" való tartozásán túl nyilvánvalóan az sem sokat segített rajta, hogy édesapja alezredesként szolgált, aki fiát a kőszegi hadapródiskolába járatta a bencés gimnázium előtt. Dánielfy Tibor festő karrierjét törte derékba a börtönbüntetés, de a fogságban őrzői kihasználták a tehetségét, és az úgynevezett festőbrigádba osztották. Hol az őrök feleségeit kellett lefesteniük fényképek alapján, hol pedig csendéletet másoltak valamelyik magas rangú ávós irodájába. Dánielly a forradalom leverése után Franciaországba emigrált, és természetesen aktívan részt vett a Nemzetőr terjesztésében. Csak utólag vettem észre, hogy ő írt legelőször emlékező cikket Attiláról, 1957 márciusában! (Dánielfy Tibor, „Karjukra fűztek mind a fénynyalábok'', Emlékezés Gérecz Attiláról - Nemzetőr, 2. évf. 3. sz. (1957. március 5.), p. 6.)