Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)

1951-08-31 / 202. szám

NAPLÓ Újabb tizenkét sztahánovistával erősödött a Tatarozó Vállalat ötéves tervünk célkitűzéseiben népi demokráciánknak törhetetlen békeakarata, békés építő szándékai tükröződnek. Ötéves tervün­k felada­tainak növelése a szocializmus felé való fejlődésünk ütemének meggyor­sítása azt is célozza, hogy egyre nö­vekvő erővel járuljunk hozzá a béke­­szerető országok az egész világ béke­tábor erejének az imperialista tábor feletti erő­fölényének további meg­szilárdításához. Minden dolgozó tud­ja, hogy az ötéves terv teljesítése ér­dekében kifejtett tevékenység, béke­­harc. Ez tükrződik vissza dolgoz­ink min­dennapi lelkes munkájából a hazal­mas termelési eredményekből. A Tol­n­­a megyei Tatarozó Vállalat dolgozói a verseny kiszélesítésével, eredmé­nyük túlszárnyalásával harcolnak a tervük végrehajtása, az ötéves terv, a béke terve megvalósítása érdeké­ben. A műszaki és fizikai dolgozók egyetértésében jó munka megszerve­zésével dolgoztak az augusztus 20i m­unkaverseny alatt. A magtárak építésénél 292 napot takarítottak meg, ebből kifolyó­lag 26.500 forint megtakarítást értek el. 100 százalékos selejtcsökkentéssel a brigádok átlagos 150 százalékos tel­­jesítményével érték el ezeket a ki­váló eredményeket. A vállalat ván­­dorkutricák építését hiányos gépi fel­szerelésekkel, de a munkához való jobb viszonnyal 200 százalékos átla­gos teljesítménnyel fejezték be. . A vállalásukat azonban még 1000 darab kutrica készítésével bővítették meg. A dolgozók lelkesen vállal­ták, hogy a határidő előtt 5 hónappal előbb le­fejezik a kutricá­kat. A Tatarozó Válllalatnál minden munkahelyen hosszúlejáratú verseny­­szerződéseken keresztül állnak ver­senyben a dolgozók és a munka ki­váló megszervezésével újabb felaján­lásokat tettek. Az építésvezetőség dolgozói ha­vonta egy békeműszakot tarta­nak, mikor is egy havi megtaka­rított anyagból dolgoznak. Anyagtakarékoság terén kivált a Tolnai Kirendeltség 12 százalékos anyagmegtakarítással. A vándorkutri­­cá­k építését Szauter István irányí­totta és így a jó megszervezésnél nagymennyiségű anyagot takarítottak meg. A megtakarított anyagból ké­szült el a kocsolai gabonaraktár fö­démje is. A vállalat 14 sz.tabánovistá­­val élenjár az ország Tatarozó Válla­latai között. A sztahanovisták jó munkájának, m­u­nka­m­ódsz­er átad­ásán­ak er­e­d­m­énye, hogy újabb 12 sztahano­vistával erősítették a vállalatot. Ez a kimagasló eredmény megmutat­kozik a teljesítménynél is. A jó és lelkes munka nyomán 136-ról 147 szá­zalékra emelték a vállalat teljesít­­ményét. A tolna megyei építésvezetőségek az augusztusi versenyében első helyen a tolnai építésvezetőség áll 371 ponttal, második Tolna vertikális 284, harma­dik Simontornya 215, negyedik Szekszárd 193, ötödik Dombóvár 192, hatodik Paks 151, hetedik Bonyhád 142 ponttal állnak a versenyben. Ezek az eredmények híven bizo­nyítják, hogy a versenyszervezésben és annak kiszélesítésében odaadó munkát és lelkesedést tanúsít a mű­szaki osztály és annak minden be­osztottja. A Tatarozó Vállalat dolgo­zói még keményebb és szívósabb harccal vigyék versenyüket a boldog jövő megteremtése, s a szocializmus megvalósítása érdekében. a Mözson 251 család kétezer holddal nagyüzemi gazdálkodás útjára lépett mHg egy esztendeje alakult meg a mözsi Úttörő termelőcsoport. Sok ne­hézséggel kellett megküzdenie, hogy a fejlődés útján meginduljon. Ma már a maroknyi m­­aglé'l'számmal indul­­t ér­­en előc­söpört ugrásszerű növekedésen­­ ment keresztül ami a jó politikai fel­­világosító munkának az eredménye. Kállai Sándor, a községi tanács el­nöke, elmondotta, hogy kezdet­i nehéz­ségeik leküzdésével úgy tudtak meg­birkózni, hogy Pártunk iránymutat­á­­sát követve, a vezetőség a tagsággal egyetértve felszámolta azt az elszige­­telődést, ami a termelőcsoport és az egyénileg dolgozó parasztság között fennállt. Megteremtették a kapcsolatot a dolgozó parasztsággal, meghívták őket tapasztalatcsere-értekezletre. Meg­hitt beszélgetésben feltárták hibáikat is és elfogadták a jó tanácsokat. A dolgozó parasztság látta a csoport fej­lődését és így nap, mint nap közelebb kerültek egymáshoz. A Párt és a tanács együtt­műk­ö­d­ve megszervezték más községek termelőcsoportjainak látoga­tását is, ahova a község egyéni dolgo­zó parasztságának legnagyobb részét elvitték és velük ment maga a ta­nácselnök is. Az ilyen látogatások al­kalmával megtekintették a bonyhádi Dózsa termelőszövetkezetet, a fácán­­kerti Vörös Hajnalt és a szekszárdi Gő­gös Ignác termelőcsoportoka­t is. A látogatások után a helyi csoport tagságával együtt megtárgyalták a látottakat é­s hallottakat és a jó tanácsokat megfogadva azokat al­kalmazták és még szorosabbá ko­vácsolták a kapcsolatot a dolgozó parasztsággal, akik az aratás és a hordás alkalmával örömmel nyújtottak segítséget a ter­melőszövetkezetnek, hogy­ az is időben elvégezhesse aratási és betakarítási munkálatait. Bányai János, a Petőfi termelőcso­port elnöke is elismerését fejezi ki a szövetkezet tagságának jó munkája iránt. Azt mondotta, hogy nehezen in­dultak meg, sok nehézségeik voltak, de azokat leküzdötték és ma már va­lóban példaképül állnak előttünk. Példájukat mi is követni fogjuk, me­rt szép eredményeket értek el. Ha­sonlóképpen nyilatkozik Tóth István 8 holdas dolgozó paraszt is, aki a Béke termelőcsoportnak a tagja. El­­mondotta, hogy ő is az Ut­t­örő terme­lőszövetkezet példáját követve lépe­t a nagyüzemi gazdálkodás útjára. Tát­ja azt, hogy sohasem fog egyéni gaz­dálkodásában olyan eredményeket el­érni, mint a­­ termelőszövetkezet egy- egy tagja. A termelőcsoport most is több, mint 10 mázsás átlagtermést taka­rított be búzából, míg mi, az egyéni dolgozó parasztság alig értük el a 8 és félmázsás holdan­kénti átlagtermést. Én is a többi ér­mes és híve vagyok, azért léptem be a termelőcsoportba. Ezek az elha­tározások tovább ter­jedtek a községben, a dolgozó pa­rasztság egymást világosította fel a nagy­üzemi gazdálkodás jelentőségéről és eredményeiről. Ezt bizonyítja az is, hogy a községben 3 új I-es típusú termelőcsoport alakult. A csoport ala­kulását nagyban elősegítené a kommu­nisták és tanácstagok jó felvilágosító munkája és példamutatása.­­ Elsőnek a Béke termelőcsoport , alakult meg 24 családdal és 55 taggal, 223 hold földön. Utána a Kossuth és Petőfi csoportok ala­kultak. A Kossuthba 2fi család 72 taggal és 279 hold földdel léptek be. A Petőfibe pedig 42 család 05 taggal, 200 hold földdel indult meg a nagyüzemi gazdálkodás ú­tján. Az Úttörő termelőszövetkezet jó munkájának is meglátszik az eredme- Jaksa József elvtárs, a termelőszövet­kezet elnöke elmond­ott­a, hogy a most beindult felfejlesztés során 117 család lépett be­ soraikba, 234 taggal és több, mint 300 hold földdel. A családok szá­ma eddig­­ 32 volt, most 149 családra emelkedet­t. Földterületük pedig meg­haladja az 1000 holdat’.. Möz­s községben 251 család lépett a nagyüzemi gazdálkodás útjára, közel 2090 hold földdel, vagyis a község dolgozó parasztságá­nak több, mint 75 százaléka lett 'tag­­ja' a termelőszövetkezeti csoportoknak, ami azt jelen­ti, hogy a község kiérde­melte, hogy a termelőszövetkezeti köz­­­ségek soraiba zárkózzon fel. Ezek az­ eredmények azt is mutatják, hogy azokban a községekben, ahol a pár­t szervezet és a tanács jól dolgozik, kö­veti azt a fel­a­d­e1­ott­, amit Pártunk má­sodik Kongresszusa számukra kitűzött, vannak jó eredmények, különösen ak­kor, ha a termelőszövetkeze­tek és csoportok nem zárkóznak el az egyéni dolgozó parasztság felvilágosítása elől. Va­szkó György. •• u ■ I kell az orszá­g ötezer ui bányász­­ guntnak, mew ....................................az ötéves tér. minik fejlesztését és iparunk fejlődé­sét elősegíti. Azt, hogy üzemeink, gyáraink legyenek, minden faluban villanyvilágútás logiyis­ n., parasztság gunk pedig a­ földjeiket még jobban tudja művelni, ennek érdekében még több traktort gyártsanak üzemeink. Bányászaink felhívták dolgozó pa­­ras­zt ifjúságunkat, hogy jöjjenek a bányába, a fekete gyémántot felszín­re hozni. Láthatjuk, hogy ma százá­val építjük gyám­unkat, s ez egyben megköveteli a­ bányászoktól, hogy még több fekete gyémánt kerüljön felszínre. Győriek közénk új bányá­­s­zok! Legyetek együtt, a régi bányá­szokkal szeptember 2-án, az országos bányász ünnepen, hogy utána együtt vigyük a szocialista m­unkaverseny további győzelmeit. Szeretném az én bányászéletemet röviden­­ mondani. 1936 január 10-én tizenkilenc éves koromban kerültem a bányába. 1 pengő 50 fillérért dolgoz­tunk naponta. Harcoltunk a jobb éle­­tért, az igazságunkért­, de az akkori úri rendszer börtönnel büntetett ben­nünket addig, amíg 1944 december­ben a dicsőséges Szovjet Hadsereg fel­szabadította hazánkat. sorsa. 1946-ban Rákosi elvtárs beszélt arról, hogy a nagyüzemeket államo­sítjuk, s így került a mi bányánk is a dolgozó nép tulajdonává és akkor bontakozott ki a bányászok között az a jelszó, hogy előre a széncsatáért! I Megváltozott életünk ! Mindig szerettem a bányászéletet, de különösen a felszabadulás után, ami­kor láttam, hogy a bányász helyzete megváltozott, a fekete gyémánt az ország fejlődését, a család és a dol­gozó nép életszínvonalát segíti elő. Felszabadulás után vájár lettem, majd többször kaptam jutalmat, 1948-ban élmunkásjelvényt kaptam, de a legna­gyobb kitüntetés számomra a­z, hogy a bányászok nevelitek kommunistává. Aki egyszer belekóstol a bányász­­munkába, nem szabadulhat el többé, megszereti és nem is cserélne semmi­­lyen szakmával. Amikor az új bá­nyász leszáll a bánya fekete mélyé­be, nem lát mást, mint, fekete fényt. Amikor haladunk a vág,az0T1 keresz­tül, halljuk a csillék dörömbölését, a gépek zakatoláséit és oya­n réteggel találkozunk a bánya mélyében, ahol még soha ember nem járt. Az egyik helyen kutatják a szenet, a másik vá­gatban pedig csak úgy ömlik a feke­­te gyémánt, a csillék egymás után jönnek az aknához, onnét pedig ki a napfényre. Vájárnak tapasztalatai vannak, tudja, hogy a szenet hogyan kell kitermelni, éberen figyel ön­magára, dogozó társaira, az egész bányára, a jó bányász mindig győz a földdel foly­­t­ oitos harcban. Hátás vagyok azért a­z anyának, hogy annyi örömet, szép­sé­­get adott az életemnek, a csapdom­­nak. Szén hajtja a mozdonyt, a hajót, a „ ^ kazánt és a több­i terme­lésünk­kel er­ősítjük a béke táborát. Náuunk gondoskodik a bányászok. A bányász harcos, jól, százával­ épülnek az új lakások a sztahanovistáink, újítóink, élenjáró dolgozóink részére. Megvan a bá­nyásznak a lehetősége arra, hogy sza­badidejében szórakozzon, mert gyö­nyörű kultúr- és sportrendezvények álnak rendelkezésére. A bányászok gyermekei egészsége­­sek, jókedvűek, mert minden bányá­nál napköziotthon van és bölcsőde, melyek várják és gondozzák a dolgo­zó bányászok gyermekeit. A jelszó most: adjunk hazánknak több szenet! Még acélosabbak ap­ák, szorítsuk meg a csákányt, még többet termeljünk. Tolna megyei dol­gozók, gyertek el bányásznál­, jelent­­kezzetek minél többen­, szeretettel fo­gadunk és tanítunk benneteket, mi, régi, tapasztalt bányászok. Minden támogatást megadunk ahhoz, hog­y jó i munkát végezzetek a szocializmus építése érdekében. Jószer­encséd­ Kovács György vájár. — Balogh Éva szekszárdi lakos Szekszárdon egy lakásból 600 forint értékű fehérneműt lopott. A szekszárdi járásbíróság büntető tanácsa lopás büntette miatt 6 hónapi börtönbü­nlil­lésre és 3 évi közügyekitől való eltil­tásra ítélte. Felsőnyéken Halász Mihályné ozorai paraszt küldött meg­­gyűlésének a­lk­a­lmával augusztus 26-án 10-en lép­­tek be az M­S­ZT-szervezetbe. A dol­gozó parasztok ezidáig nem ismerők az MSZT-szervezet működését, de a paraszt ikü­llöl I beszálló lója után köte­lességüknek tartották, hogy megis­merjék a Szovjetuniót, Vasárnapi játékvezető-kü­ldés MEGYEI BAJNOKSÁG. Domb. Portás—Domb. Lokomotív Dombóváron. Vezette: Mecsek! (Mó­don, Zsigmond l), Tolna—Sz. Meteor Tolnán. Vezeli: Kovács J. (Lenke, Dudás), Simontornya—Bátaszés Simo­ntornyán. Vezeti: Paár (Darabos), Bonyhád— Dunaföldvár Bonyhádon Vezeti: Pécsről (Berta, Hurai), Decs*“ Paks Decsen. Vezeti: Horváth (Kollár, Majoros). JÁRÁSI „A“ BAJNOKSÁG­­regszemcse—Simontornya II. Ireg­szemesen. Vezeti: Kovács Gy. D. Posztás H.—Domb. Lokomotív II. Vezeti: Móder. Hogyész,—Tamási Hőgy­észen. Vezeti: Palló«. Tobjuenémedi—Szakos Tolnán ém­e­din. Vezeti: Vb.­dics, Hamzék II—Zomba Bátaszéken. Vezeti: Paulai, Bonyhád H—Nagymányok II Bonyhádon. Vezeti: Berta, Váralja—Mórágy Váralján. Vezeti: Máyer, Kendergyár—Sióagárd Szekszárdon. Vezeti: Févé*7. Sz. Építők II—Öcsény Szekszárdon. Vezeti: Foglera. Decs II—Sz Meteor II Decsen. V­ezeti: Kollár, Alsómon­a—Palink Alsónánán. Vezeti: F­átrak Sz Dózsa—Fadd II Szekszárdon. Vezeti: Révész. Tolna II—­Kajdacs Tolnán. Vezeti: Benke- Tolnasziget—Paks II Tolnán. Veheti: Street. # s­­ Sz. Építők—Fadd mérkőzést már augusztus 19-én jéts rolák le. — Má­za—Nagymányok x mérkőzést későbbi időpontra halasztottak eL Szeptember 4-ig lehet benevezni az egyfordulós röplabda bajnokságra Az MTSB a röplabda csapatok ré­szére egyfordulós bajnokságot ír ki, melyre a megyében lévő csapatok te­kintet nélkül, hogy melyik osztályban, játszottak, benevezhetnek. A bajnok­ságra szeptember 5-ig íveli benevezni, a benevezési lapot a Megyei TSB- nek kell megküldeni. A bajnokság szeptember 16-án­ kezdődik Benevezési díj nincs, érem díjazás­ban részesül a csoport három helye­z­ett­je. A benevezett csapatoknak köteles­­ségük az összes mérkőz­ések lejátszá­sa. .Ha egy mérkőzésen a csapat nem jelenik meg, akkor a Szakszövetség a bajnokságból a csapatott törölni fogja. Dunaföldvár—Paks 6:0 (1*0) Dunaf­öld­vár, 2000 néző. Vezette: Majoros. — A játék első perceiben mindkét csapat támad. A földvári csa­pat támadásait a 8. percben ered­mény koronázza. A b­alsz­élre kiadott labdát Ta­káts jól fogja, és erős lövés­sel a paksi csapat hálójába küldi, 1:0. A gól után Paks erősíti az iramot. U,­­­ráadásokat vezet a hazai csapat el­len. Nagy kavarodás van a földvári k­pu előtt, de Császár jó beavatkozás­sa­l felszabadít. A 14. percben Föld­vár szögletrúgáshoz jut. A szépen íve­lő labdát Sefelin kapufára rúgja. Az első félidő vége felé Paks nagy hely­zetet hagy ki és így 1:0 eredménnyel végződik az első félidő. Kezdés után kibontakozik a nagy földvári fölény. A földvári támadások közben Takácsot a 16-oson belül buk­ tartják a paksiak. A megítélt 11-est Császár a hálóba vágja., 2:0. A megismétlődő támadások telj­es­en megzavarják a paksi védelmmet. A 13. percben az előrerúgott labda. Gazsó Fejéről Szigeti lábára kerül, aki azt a hálóba rúgja, 3:0. A 15. percben Földvár ismét, 11-eshez jut, de Csá­szár a labdát a kapus kezébe rúgja. Ezután a paksi csapat, ossz­e roppan. A 34. percben Takács ér el újabb gólit, 4:0. A 41. és 43. percekben Jákhalmi góljaival végződik a második félidő. BÍRÁLAT: Az első félidőben a csa­patok egyenlő eséllyel küzdöttek a győzelemért. A második félidőben a paksi csapat minden támadása össze­­omlott. Jók: Jákhalmi, Takács, Csá­szár, illetve Horváth 11., Magyar, JÓSLATAINK A VASÁRNAPI TOTÓRA 1. Bp Kinizsi—Bp Bástya. A Bástya nagy formában van, benne látjuk a mérkőzés esélyesét. 2. x. 2. Szombathelyi Lokomotiv—Bp Dózsa. A Dózsának még Szombathelyen is meg kell szereznie mind a két pontot, 2, 2. .3. (.<­­őri Vasas—­Csepeli Vasas. A hazai pályán a győri csapat indul nagyobb esél­­­lyel a küzdelemben. 1. x. 4. Szegedi Honvéd—Diósgyőri Vasas. A mérkőzés a szegediek győzelmét ígéri, an­nak ellenére, hogy otthonukban ezideig csak egyszer tudtak győzni. 1.x. 5. Vörös Lobogó Sortex—Szegedi Petőfi. A szegedi csapat valószínű­leg mindkét pontot otthagyja Soroksáron. 1. L Budapesti Lokomotiv—Debreceni Lokomo­tiv. Otthonában a budapesti vasutasnak határozott győzelmi esélyük van. 1. 1. 7. Debreceni Honvéd—Miskolci Honvéd. A miskolci csapat jobbnak látszik, viszont a hazai pálya, előnye ezt a különbséget ki­egyenlítheti. x. 2. S. Soproni Lokomotiv—Nagykanizsai Bá­nyász. Nyílt mérkőzés. A soproni csapat­nak igen nagy szüksége ví­n a pontokra. 1. x. 9. Pápai Vörös Lobogó—Pécsi Lokomotiv. A pécsi csapatnak, ha bajnokságot akar nyerni, az egyik pontot legalább meg kell szereznie. x. 1. 10. Csillaghegyi Vörös Lobogó—Pécsi Vö­rös Lobogó. A jelenlegi csapatukkal a pécsi Kőrösöknek nem sok esélyük van a győ­zelemre. 1. x. 11. Vasas Kerámia—Kinizsi Sörgyár. A­ Kerámia győzelmet ígér a mérkőzés.^ 1. 1. 12. Szolnoki Szikra—Budapesti Előre. Az Előre még Szolnokon is megszerezheti mind a két pontot. 2, 2. I’ótm­érk­őzések: 13. Budapesti Szikra—Szolnoki Lokomo­tiv. Szikra győzelme valószínű. 1. 1. 14. Miskolci Lokomotiv—Salgótarjáni Vasas. A­­ hazai csapat győzelme várható. 1. 1. 13. Kiskunfélegyházi Vasas—Gyulai Építő. A félegyházaiak otthonukban veretlenek. I, t. Ifj. Budapesti Postás—ózdi Vasas. Biztos Postás győzelem várható, 1, t. PÉNTEK. AUGUSZTUS 31 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: J.1/1. sz. All. gyűyyszertár. NÉVNAP: Bemát. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás pétinek estiig: Déli, délutáni felhőképződés, esetileg a dél­­ nyugati megyékben kisebb eső. Mér­sékelt keleti, délkeleti, majd délnyuga­ti szél. A hőmérséklet nem változik lé­nyegesen. Várható hőmérsékleti érté­kek az ország terü­letére péntek reggel: 15—18, déliben 30—33 fok között. — Szőke Sándor paraszt küldő 4 nu­­­gusztus 26-i beszámolója nyomán Ér­tény községben 25 dolgozó paraszt lépett be az MSZT szervezetbe. A be­lépő dolgozó parasztok közötti van Ábrahám József, aki 849 százalékig él Rákóczi József, aki 1109 százalékra­­ teljesítették a beadási kötelezettségü­­ keL ’ 1931 AUGUSZTI* *1 JÁRÁST „A“ BAJNOKSÁG LABDARÚGÓ EREDMÉNYEI Domb. Lokomotív II.—Hőgyész 5:4 (3:1). Sióagárd—Sz. Építők II. elrk­a­­rád­.­. Bonyhád II.—Zomba 10:1 (2:1). Bogyiszló—Tolnasziget 2:1 (1:0). Nagy­mányok IF.—Váarija 4:2 (1:2). Tamási­­—Tolnán­ém­ed­i 15:1 (6:1). Szakos— Iregszemc­se 4:0 (1:0). Sz. Meteor II.— Alsónára elmaradt.* Sim. BTC—Domb. Postás 8:1 (6:0). Sz. Dózsa—Kajdacs 6:1 (5:1). * Gerjeni ÁG—Fájsz SK 2:0 (0:0). Gerjen, barátságos, 300 néző. Vezetve: Révész. Élénk iramú mérkőzésen mind­két csapat nagy­­ lelkesedéssel játszott. A második félidő 18. percében Hor­váth egyéni játék után érte el, majd a 27. percben újra Horvá­th lefutása után Molnár fejelte be a labdáit a hálóba. A mérkőzés sportszerű keretek között zajlott le­. emini AZ NB I. ŐSZI IDÉNYE! ■ mmni a SZEPTEMBER HAVI VIGASZD!!: ■ mi­n­i a SZEPTEMBER HAVI TARGENTE­REMÉNY SORSOLÁS!­­K 1.ésáim. CSAPATOK BAJNOKI MÉRKŐZÉ­SEIRE TIPPELHET A TOTO E HETI 55. SZÁMÚ SZELVÉNYÉN! A MOZI MŰSORA: Szabná Ifjúság: AZ UZSORÁS. Akció­jegy érvényes! Előadások vasár- és ünnepnap fél 5, fél 7, fél 9. Hétköznap: [6­ 7, fél 9 órakor. FELHÍVÁS! Szekszárdi Magasépítési Vállalat vezető­sége felhívja a Vállalat kötelékéből a béka kölcsönrészlet törlesztési ideje alatt kilépett dolgozókat, hogy akik békekölcsönrészlela törlesztettek és erre a köt­vén­yeket máé nem kapták meg, úgy ezek átvételére Vállalat központi irodájában a bér oszt.4 Ivón haladéktalanul jelentkezzenek, vb," lakáscímüket tudassák! (x­ TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: GÁL PÁL Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Szerkesztőség tele­fonszáma: 22-10. Kiadóhivatal telefonszáma [UNK] 20-10. M­N­B I­gyszámlaszr­m: 936.SZI—3« tm Flőfizetési díj: havi I­— forint. Pécsi Szikra nyomda Pécs, Munkácsy Mihály­ utca 10. sz. Telefon: 20-27. A nyomdáért felel: GaRDOSI JÓZSEF«

Next