Tolnai Napló, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-08 / 7. szám

8 Gondolatok egy gyermekvédelmi ankétról Régi, elkoptatott, de örök igazság , ahol az ifjúság, ott a jövő. Nem közömbös tehát, hogy mi hogyan neveljük a jövő generációját, milyen nemzedék jön utánunk. Az utóbbi időben mind több szó esett az ifjúság neveléséről. Három megye tartott nem­régiben Szigetvárott gyermek­védelmi ankétot. A fiatal­korúak bírája tartotta az elő­adást. Előadásában megemlí­tett néhány elszomorító pél­dát, s boncolgatta, hogy az illető fiatalok miért és hogyan kerülhettek a megtévedt útra. Hasonló példákat említettek egyes nevelők, szülők és üzem­vezetők is. — Az élet siető forgatagában meg kell álla­­nunk egy pillanatra, s a fel­tárt sebekre gyógyírt kell ta­lálnunk. Örvendetes ,hogy ezen az ankéton legtöbben olyanok szólaltak fel, akik eddig csak távoli, de aggódó szemlélői voltak az ifjúság életének. — Ezen az értekezleten döbbe­netesen sok negatívum hang­zott el. Sajnos, kevés olyan példát hallottam, amelyek ar­ról szóltak volna, hogyan kí­vánnak a szülők, nevelők se­gíteni a hibákon. A nevelés nemcsak családi, iskolai ügy, hanem társadal­mi ügy is. Éppen ezért szoro­sabbra kell fűzni a szálakat a család és a társadalmi szer­vek között. A pedagógusokra a jövőben még több feladat hárul, de egyben a szülőkre is. Ne csak az iskolában ne­veljék, segítsék a gyermeke­ket fejlődésükben, magavise­letükben, hanem a magánéle­tükben is irányítsák őket. Nem lehet megengedni, hogy gyer­mekeink magánúton járjanak hogy szabad idejüket káros­hatású klikkekben töltsék, — amíg a szülők munkában van­nak. Kell, hogy belekapcso­lódjanak a DISZ-szervezet — széleskörű munkájába. A nevelés mindnyájunk ügye. Társadalmunkban nincs elveszett gyermek. Megvan a lehetőség arra is, hogy a gyer­mekek ne érezzenek hiányt anyagiakban. Célunk, hogy a meleg családi tűzhely mellett egészséges, munkaképes és művészi igényű emberek ne­velkedjenek. HAMAR IMRE. Balettiskola nyílt a Városi Kultúrházban A város kulturális élete, a legifjabb nemzedék nevelése ismét egy kedves színfolttal gyarapodott. December 15-én balettiskolát nyitott a szekszár­di Városi Kultúrház. Az okta­tás jelenleg két csoportban fo­lyik, összesen 40 gyermek ré­szére. Az érdeklődés azonban továbbra is élénk és rövidesen számolni kell egy harmadik, szintén 20 főnyi csoport oktatá­sának beindításával. A Városi Kultúrház felmérve a lehetőségeket és számításba véve a múltban ugyancsak ba­lettoktatás terén elkövetett hi­bákat, állandó, tiszta jól fű­tött helyiséget biztosít a gyer­mekeknek és az oktatás idejé­re a szülők tartózkodását is kielégítően szervezte meg. Balla Márton személyében a megfelelő és további remények­re jogosító oktató áll rendel­kezésre. A tervek szerint a szekszár­dihoz hasonlóan Tolnán is meg­indít egy balettanfolyamot,­­ amennyiben a helyi népműve­lési szervekkel ebben az irány­ban együttműködést és méltá­nyos feltételeket lehet teremte­ni. És természetesen, ha Tolnán is komoly érdeklődés mutatko­zik a balettiskola iránt. L. GY. SZERKESZTŐSÉGI ÜZENETEK Garai Frigyes Tolnáról az aláb­biakat írja: „Apám Garai János 3 hónappal ezelőtt beadta nyug­díjigényét a Kisipari Kölcsönös Biztosító Intézet Tolna megyei alközpontjához. — Mindezideig nem küldtek egy fillért sem.” Ahhoz, hogy apja nyugdíját folyósíthassák, meg kell álla­pítani megvan-e a 10 éves munkaviszony. A nyugdíj fo­lyósítása azért késik ennyi ideig, mivel apja több munka­helyen dolgozott iparban és me­zőgazdaságban. A budapesti SZTK már megküldte a szük­séges igazolást s megkeresé­­sünkre az intézet most meg­sürgette a kaposvári SZTK-nál is az ügyintézést, így előrelát­hatóan január hónapban folyó­sítják is a nyugdíjjárandó­ságot.* Endre Margit (Bölcske-Ujsor) panaszolja, hogy a dunaföld­vári Sertéstenyésztő Vállalat bölcskei telepén a mezőgazda­­sági dolgozók november hónap első dekádjában naponta 10 órát dolgoztak, amelyért nem kapták meg a megfelelő munka­bért. Az Élelmezési Ipari Dolgozók Szakszervezete Tolna megyei Területi Bizottsága kérésünkre kivizsgálta a panaszt és meg­állapította, hogy a dolgozókkal történő előzetes megbeszélés alapján az esős időjárás miatt kényszerült a vállalat arra,­­ hogy 10 órás munkaidőt vezes­sen be, mivel a mezőgazdasági munkálatokat sürgősen be kel­lett fejezni. Megállapítást nyert továbbá az is, hogy minden dol­gozó megkapta a 10 órai mun­káért járó fizetést, a második dekádban pedig már miután a munkákat befejezték, a rende­letnek megfelelően, napi 8 órát dolgoztak.* Kazi Elemér dunaföldvári lakos lakásügyére az alábbiak­ban válaszolunk: A községi tanács az állami házak lakbérbevételének 50 szá­zalékát e házak tatarozására­­ fordíthatja. Azonban tudni kell azt, hogy csak az elhasználódás következtében történő hibákat hozhatja rendbe. Ha például az ajtón, vagy az ablakon üvege­­zési hibák vannak, ezt a lakó köteles rendbehozatni saját költségén. Ami a villany beve­zetését illeti, a községnek erre pénzügyi kerete nincs és csak a megrongálódott vezetékek ki­javítására van mód. Végső fo­kon a községi tanács bírálja el az állami házak tatarozását a szükségesség sorrendjében, te­hát panaszával oda kell for­dulnia. Állami Gazdaságok és Termelőszövetkezetek­ A Sütőipari Vállalatok székhelyükön és telepeiken 1 kg lisztért 1,36 kg kenyeret cserélnek 60 fillér kilogrammonkénti sütési díj befizetése mellett. A csere bármilyen nagy mennyiségben eszközölhető ^öáziajjjcoi­ ujok (igyzlmi! Tegyék félre a kenyérsütés gondját Cseréljenek lisztért kenyeret! A megye vala­mennyi élelmiszert árusító Népboltja és földmű­vesszövetkezeti boltja 1 kg lisztért 1,36 kg jó­minőségű kenyeret ad 60 fillér kg-kénti sütési díj befizetése mellett TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20­10 Kiadóhivatal telefonszáma: 20-11. A szerkesztőség és kiadóhivatal eíme: Szekszárd, Széchenyi u. 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 21-21. Nyomdáért felel: Odepka Rezső időjár­ás Várható időjárás vasárnap estig: felhős idő, több helyen, első sorban délkeleten havazás, esetleg havaseső. Mérsékelt, időn­ként élénkebb keleti szél. Éjsza­ka mérsékelt erősségű fagyok. A nappali hőmérséklet 0 fok kö­zelében. Várható legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3,mínusz 6, legmagasabb nappali hőmérsék­let vasárnap mínusz 1 — plusz 2 fok között. TOLNAI NAPLÓ Anyakönyvi hírek Szekszárd, December 41-től 31-ig. Születtek: Kisantal Béla, Csil­lag Ilona, Balaki László, Strei­cher Margit, Cseh Mária, Ben­­cze Julianna, Eördögh Orsolya Mária. Házasságot kötöttek: Stum­mer István járási tanácsi ki­segítő és Palkovics Mária Te­rézia gépíró, Szántó István újságíró és Pálföldi Ilona, Kiss Imre tényleges katona és Hor­váth Erzsébet felszolgáló, Bán­­dy Antal állami állatorvos és Villányi Mária Teréz, Gaál L­ászló pénzügyi előadó és Horváth Julianna tanítónő, Papp Zoltán hivatásos honvéd­tiszt és Bencze Edit BM. dol­gozó, Farkas József segédmun­kás és Langer Rozália takarító­nő. Egész évben szeretettel vár­ják a NÉPBOLT szaküzletei Minden szükségletét a NÉPBOLTBAN szerezze be Eseménynaptár 1841. január 8-án — 1158­­1 éve — szüle­­­tett Fényi­­­­ Gyula csilla­gász, a kalo­csai Haynald­­obszervatóri­­um igazgató­ja. Fő munkája a Nap légkör­jelenségeire, elsősorban a pro­tuberanciák vizsgálatára vonat­kozik. Kalocsán végzett kitűnő megfigyelései talán a leghos­­­szabb homogén — ugyanegy műszeren, azonos módszerrel készült — észlelés-sorozat a napkorong peremén feltűnő, bonyolult rajzú, fényes gáztö­megekről, a protuberanciákról. Fényinek 32 éven át folytatott megfigyelései ma is nagy jelen­­tőségűek a napkutatás szem­pontjából. Külföldi és hazai folyóiratokban egyaránt kiter­jedt munkásságot fejtett ki. JANUAR H­ÍREK — Ügyeletes orvos: január 8-án (vasárnap) dr. Ferenczi József. Lakása: Rákóczi utca 19. Telefon: 25—50. — Ismét megkezdi működé­sét 3 hónapi szünetelés után l. bonyhádi TBC intézet. — Elkészült a Maresz re­pülő ügye című új lengyel já­tékfilm, amelyet Buczkowski rendezett. — Heinrich Heine eddig is­meretlen kéziratait találták meg a Szovjetunióban. A lenin­­grádi egyetem Tudományos Közleményének legújabb köte­te közölte az eddig ismeretlen kéziratokat. A Szaltikov— Scsedrin könyvtár kézirattá­rában megtalálták a költő négy levelét is. — A megyei MNDSZ szerve­zetek ismét megindítják a köz­ségekben a 120—200 munka­egységért folyó mozgalmat a termelőszövetkezeti asszonyok körében. — A megye 10 községében tartanak előadást az MNDSZ szervezetek a szovjet nők és a kiváló békeharcosok munkájá­ról. — A Kartográfiai Vállalat­­ kiadásában megjelent a ma­gyar autóutak térképe. Huszon­öt részlettérképen ábrázolja az ország gépkocsival járható út­jait, autóval megközelíthető helységeit, feltünteti a távol­sági adatokat, a megye hatá­rokat stb. — India jelenleg az Egyesült Államok után a világ legna­gyobb filmgyártó országa. Hat­száz filmgyártó cége, 60 film­gyára, 40 laboratóriuma és több mint 500 kölcsönző vál­lalata van. Hivatalos adatok szerint Indiában évente 300 filmet forgatnak, amelyeknek a külföldről behozott filmekkel együtt az ország 3600 fi­színhá­zában, több mint évi 600 millió látogatójuk van. Az 1529. gyermek Az 1955-ös esztendő utolsó előtti napján, vagyis december 30-án született az év utolsó szülöttje, Eördögh Orsolya, Mária. Ő volt megyénkben az 1529. gyermek, aki 1955-ben született. Érdekességnek meg­említhető, hogy az édesanya, Eördögh Árpádné, leány­nevén Stefánia Ilona, ugyan a napon született, de 1928-ban, s akkor ő vott a 431. gyermek, aki meg­született. Összehasonlításkép­pen szolgálhat, hogy 1955-ben az 1928. évivel szemben, majd­nem a négyszerese született a gyermekeknek. PÁRTHÍREK Értesítjük az MDP történet I. évfolyam propagandistáit, hogy részükre a megyei konferenciát folyó hó 9-én, hétfőn délelőtt 9 órakor tartjuk a Pártoktatás Házában. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Orbán János konferencia­vezető. 1956. JANUÁR 8. SPORT Az 1955. évi legjobb atlétikai eredményeink Női 100 méteres síkfutás A férfi futószámok ismertetése után áttérünk a női síkfutószámok ismertetésére, örömmel állapítjuk­ meg elöljáróban azt, hogy a női síkfutószámokban is komoly javu­lást értünk el az elmúlt esztendő­ben. Ez a fejlődés részint annak volt köszönhető ,hogy 1—2 kiváló versenyzőnk a felnőtt korba lépés után sem hagyta cserben megyé­jét és ebben a megyében takarít­hatta be az ifjúsági kor munkájá­nak gyümölcseit, eredményeit. Elöljáróban azt is megállapítottuk, hogy alaposan ráfért a fejlődés a megyére, mert a megyei női atléti­kánk különösen az utóbbi évek­ben képtelen volt lépést tartani azzal a hatalmas fejlődéssel, mely Az elmúlt esztendőben Bicskei Gizella tovább emelkedett a fejlő­dés útján. Nem kevesebb, mint 5 tized a javulás, amely azt mutatja, hogy komolyan átdolgozta az idényt. 1955. évi ideje nagysze­rű új megyei csúcseredmény amelynek a jóságát mi sem jellem­zi jobban, mint az, hogy még 1944-ben az országos csúcsered­mény 12,9 volt. Nagyszerű robba­­nékonysága kellő szorgalommal is párosul és korántsem érte el még szerintünk teljesítőképességének felső határát. Értékes a paksi lányok eredmé­nye is, hiszen köztudomású ,hogy Pakson nem áll rendelkezésükre megfelelő futópálya. S ha még te­kintetbe vesszük azt is hogy tu­lajdonképpen nem használt ered­ményeiknek az, hogy mint kosár­labdajátékosok nem tudták min­den idejüket futótechnikájuk gya­rapítására fordítani, akkor külö­nösen értékesnek kell tartanunk eredményeiket. A ranglistán a második helyet is szekszárdi versenyző foglal­ta el Tóka Mária személyében, aki szintén a tehetséges versenyzők közé tartozik. Nála nem volt éppenúgy jellemzője az egyetemes magyar atlétikának, mint a világ­atlétikának. E rövid bevezető után áttérünk a női 100 méteres síkfu­tás elmúlt évi eredményeinek az ismertetésére. Eddigi listavezetőink: 1951. Szüle Ágnes, Szekszárd 13. 1952. Szüle Ágnes, Szekszárd 13. 1953. Bicskei G., Szekszárd 13. 1954. Bicskei G., Szekszárd 13. 1955. Bicskei G. Szekszárd 12. egyenletes a szorgalom és az­ 1955-ös esztendő éppen azt mu­tatta meg, hogy kellő felkészülés milyen komoly javulással jár. Nem kis dolog az, hogy elmúlt eszten­dőben 0,4-et sikerült eddigi leg­jobb eredményéből lefaragnia. A serdülő Pintér Márta eredmé­nye azt mutatja, hogy tovább kell javítania gyorsaságát ahhoz, hogy 400—800 méteren valóban befu­tott versenyzővé nőhesse ki ma­gát. Neki csak eszköz volt a 100 méteres verseny gyorsasága foko­zásához s jellemző tehetségére, hogy még ilyen körümények kö­zött a vágtázók „csalójában” is milyen előkelő helyet tudott a maga számára kiharcolni. A legjobb egyéni eredmények alakulásából látható, hogy Bicskei Gizella fejlődése milyen töretlen. Az elmúlt esztendőben is 12,9 volt az átlagos eredménye. Nagyrészt az ő eredményeinek tudható be az ,hogy az­ átlagokban is mutat­kozik javulás. Mögötte azonban de még Tóka mögött is nagy az ár és a versenyszám további fej­lődéséhez elengedhetetlenül szük­séges, hogy a többiek is igyekez­zenek felzárkózni legalábbis Tóka Mária színvonalára. Az átlagok alakulása: Hármas ötös 1951. 13.76 14.18 1952. 13.60 13.80 1953. 13.43 13.68 1954. 13.50 13.68 1955. 13.30 13.52 Az 1955. évi ranglista: X. Bicskei Gizella, Szekszárdi Dózsa 2. Tóka Mária, Szekszárdi Dózsa 3. Kiss Klára, Paksi Kinizsi 4. Láng Mária, Paksi Kinizsi 5. Pintér Márta, Szekszárdi Dózsa 6. Kovács Júlia, Dunaföldvár 7. Szekrényes­ Mária Szekszárdi Dózsa 8. Haász Éva, Paksi Kinizsi 9. Zádori Lászlóné, Szekszárdi Dózsa 10. Szűcs Judit, Szekszárdi Dózsa 12.7 13.4 13.7 13.9 13.9 14.0 14.1 14.1 14.3 14.3 •USD -StOOO^tD Tizes 14.4 13.9i 13.6P 13.84 Megkezdődtek a szekszárdi járásban a téli sportköri esték A szekszárdi járásban az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is meg­rendezik a téli sportköri estéket. A téli estéket használjuk fel arra, hogy a sportkörökben, sportcso­portokban télen se szűnjék meg a sportélet. Kiválóan alkalmasak a téli esték az egyes sportágak népszerűsítésére, szabály­ismere­tek elmélyítésére, stb. A szekszárdi járási TSB meg­kezdte a sportköri esték lebonyo­lítását. Első ízben az alsónyéki sportcsoportban rendezték meg. Alsónyéken halódik évek óta a sportélet, ezért változatos sport­­programmal rendezte meg a JTSB a sporköri estét. Asztalite­nisz bemutatót tartottak az alsó­nyéki és a bátaszéki DISZ fiatalok Utána a bátaszéki ökölvívók be­mutatója következett, különösen Kismódi jeleskedett. A­ m­ásfélórás sportfilm a varsói VIT versenyek csodálatos küzdelmeit mutatta be, amit nagy tetszéssel fogadtak az alsónyéki fiatalok. A kétrészes film közötti szünetben Novák István ismertette az alsónyéki sportélet gazdag múltját, amely azt igazolja, hogy Alsónyéken fej­lett sportélet volt. Ezért kell össze­fogni a helyi szerveknek, a párt­nak, tanácsnak és különösen a DISZ-nek hogy az alsónyéki sport­élet végre ismét beindulj­o. Ismer­tette a téli versenyeket és sporta­­kiádot. Majd Garamvölgyi László sokszoros megyei csúcstartó szá­molt be sportpályafutásáról. A ta­nulságos beszámoló megmutatta az alsónyéki fiataloknak, hogy megvan a lehetőség arra, hogy bárki a sportban fejlődjön, több­féle sportág közül választhat. El­mondta az alsónyéki DISZ fiatalok­nak, hogyan választotta az atléti­kát a sok sportág közül, s erre nekik is megvan a módjuk, csak éljenek vele. A járási TSB az alsónyéki sport­est után a járás többi falvaiban is megrendezi a változatos sport­műsort, hogy ezzel is biztosítsa a­ falusi dolgozók sportolási lehető­ségét. Novák József JTSB. elnök. SPORTHÍREK A Szekszárdi Bástya labdarugó csapatának edzője, Dr. Ábrahám László sportkörével a szerződést felbontotta és január 15-től a Nagykőrösi Kinizsi labdarugó csa­pat edzői tisztségét vállalta el gyancsak hír van arról is, hogy a Bástya egyik legtehetségesebb játékosa, Kunszabó József szek­szárdi munkahelyén felmondott és a városból elköltözött. Ennek alap­ján biztosra vehető, hogy a csapat az ő szereplésére már nem számít­hat ez évben. A Paksi Kinizsi Sportkör f­elle­­bezését illetve újrafelvételi kérel­mét a fegyelmi bizottság a napok­ban tárgyalta. A bizottság úgy döntött, hogy Schukkert Sándor büntetését 1956. december 31-ig felfüggeszti, a sportkör bünteté­sét azonban változatlanul érvény­ben hagyja. A Labdarugó Társadalmi Szövet­ség az MTSZ elnökével egyetértve értesítette a Dombóvári Honvéd Sportkört, hogy az ifjúsági baj­nokság kiírása szerint az ifjúsági csapatban csak 1936-ban szüle­tett, vagy annál fiatalabb korú já­tékosok szerepelhetnek. Mint kö­zölték, nem tér el egy korábbi ha­tározatától a szövetség, mert sportszempontból nem tartja he­lyesnek, hogy a többi csapatban szereplő 17—19 éves játékosokkal szemben 21—22 éves játékosok szerepeljenek. A sportkörnek meg van a módja, hogy az első csapa­­tában nem szereplő játékosokat foglalkoztathassa, mert a sport­körnek módjában van egy csapa­tot a II. osztályú bajnokságban, sőt akár a járási bajnokságban is indítani.* A Szekszárdi Járási TSB a jó­ munkát végző sportcsoportok kö­zött a közeljövőben értékes sport­­felszerelést oszt ki. A felszerelé­sek az atlétikai, röplabda, sakk, torna szakosztályok munkáját se­gítik majd elő. Egyes sportcso­port körülbelül 1500 forint érté­kű felszerelést kap. * A minősítések kérésének határ­ideje március 1. Tehát az 1955. évi eredmények alapján március 1-ig lehet a minősítéseket kérni. A Tamási Járási TSB december 1—28-ig tartotta az atlétika-torna, labdarugó, asztalitenisz-röplabda és a sakk társadalmi szövetségek újraválasztását. * A majsai DISZ-sportcsoport nyerte a tamási labdarugó baj­nokságot. A hírek szerint a maj­sai DISZ fiatalok a regölyi sport­körrel egyesülve indulnak ez év­ben a nyugati csoport bajnoksá­gában. Apróhirdetések — ELCSERÉLNÉM pécsi fő­­bérleti szoba-konyhás lakásomat hasonló szekszárdiért. Cím a ki­adóban. — KÜLSZOLGÁLATRA felvesz munkaerőket az Állami Biztosító. Jelentkezni lehet a szekszárdi igazgatóságnál vagy a járási fió­­koknál.____________________________ — A TOLNA MEGYEI Mezőgaz­dasági Gépjavító Vállalat felvesz autogénhegesztőt. — SZABÓKAT konfekció, mér­ték utáni és egyenruha munkára felvesz a Kaposvári Kirendelt Szabóság, Kaposvár Május 1. u. 29. szám. — SZERVEZŐT a megye terüle­tére fix fizetéssel és jutalékkal fel­veszünk. írásbeli, vagy személyes ajánlatokat és életrajzot „Fiata­lok” Képzőművészeti Alkotóközös­ség, Budapest VII., Gorkij fasor 23. sz. alá kérjük. MOZI Garay Filmszínház január 5— 8-ig, csütörtöktől vasárnapig. — Egy nap a parkban. Olasz— francia játékfilm. Csak 16 éven felülieknek! Előadások kezdete: vasár- és ünnepnap fél 4- fél 6 és 8: hét­köznap: fél 6 és 8 órakor.

Next