Tolnai Napló, 1956. április (13. évfolyam, 79-102. szám)

1956-04-28 / 101. szám

4 ÚTTÖRŐHIRADÓ Tavasz az ifjú természetkutatóknál Beköszöntött a tavasz me­leg napsugaraival a Bonyhádi Ifjú Természetkutató Állo­másra is. A brigádokba szer­vezett úttörők csoportjai hol itt, hol ott szorgoskodnak. Az egyik brigád éppen rózsaliget­nek készíti elő a talajt, a má­sik brigád madarak tömésé­vel foglalkozik, a harmadik meg ízléses kézimukát készít. Mindenki dolgozik itt, és min­den délután, amikor a tanítás már befejeződött. Összesen 23 szakkör tevékenykedik a hét különböző napjain. Kedd délután éppen a bio­lógiai szakkör tagjai munkál­kodtak nagy szorgalommal.­­ Munkájukat Szőts Gergely biológiai tanár irányította. Elmondotta, hogy az úttörő­mozgalom fennállásának 10. évfordulója tiszteletére rózsa­ligetet és emlékparkot „va­rázsolnak” a kutatóállomásra. A közeljövőben mintegy 5000 csemetét ültetnek el, amely­ből jut a kutatóállomás, de a község különböző részeinek a fásítására is. A kísérletező parcellákon megtalálható minden mező­­gazdasági növény, különösen arra törekszenek az úttörők a szaktanárok irányításával, hogy kikísérletezzék, milyen növények felelnek meg leg­jobban Bonyhád éghajlatának és talajának. A búzát például 15-féleképpen favovizálták. A kísérleti terület szemközt lévő parcelláin a kontroll-vetések találhatók. Az egyik kísérleti parcellán például szépen zöl­del az ősziesített zab. Már negyedik éve próbálkoznak a zab ősziesítésével és elmond­hatják, hogy ebben a gazda­sági évben sikerrel járt a kí­sérlet, mert a zab erős és jól fejlett: kiállta a téli fagyokat. A céljuk, hogy a tavasziakat ősziesítsék és fordítva. Nagyszerű munka folyik itt napról napra ezen a hathol­das területen. A munkában résztvevő tanárok és rajtuk kívül minden úttörő munká­ját csak dicséret illeti.­­ A szakkörvezetőket azért,­­ mert már általános iskolás korban a gyakorlati életre nevelik a gyerekeket, a tanu­lókat meg azért, mert becsü­letes és lelkiismeretes mun­kát végeznek napról napra. Névadó ünnepség Nagymányokon Hetek, hónapok óta tartó szorgos munka előzte meg a nagymányoki általános iskola nagy sikert arató névadó ün­nepségét. Meleg, bensőséges hangulatú ünnepség kereté­ben zajlott le az általános is­kola tanulóifjúságának név­adó ünnepsége vasárnap dél­előtt, melynek során az isko­la az Oktatásügyi Miniszté­rium hozzájárulásával II.­­ Rákóczi Ferenc, függetlenségi harcaink legkiemelkedőbb vezéralakjának nevét vette fel, ezzel is szimbolizálva azt a célt, hogy az iskola hazáját és népét szerető, művelt ál­lampolgárokat nevel. Az ünnepség keretében ke­rült sor II. Rákóczi Ferenc olaj­portréjának leleplezésére (Palkó József bonyhádi tanár alkotása) és a Rákóczi-zászló átadására, mellyel a községi tanács ajándékozta meg az is­kolát. Az ünnepség színvo­nalas kultúrműsorral zárult, melynek során az iskola út­törő csapata bemutatta Rá­kóczi alakját a magyar költé­szetben és zenében. Az ünnepségen a helyi párt, tanács és tömegszervezeteken kívül részt vettek a járási és megyei tanács, a járási Had­kiegészítő Parancsnokság, va­lamint a Minisztertanács kép­viselői és a II. Rákóczi Fe­renc katonai középiskola nö­vendékei és tanárai. LÁSZLÓ ISTVÁNNÉ osztályvezető h. ­nnepélyes csapatgyűlés Iskolánk áprilisban ünnepé­­lyes csapatgyűlés keretében avatta fel a kispajtásokat. — Táncok, énekek, szavalatok következtek egymás után a színpadon. Fellépett a most alakult úttörő zenekarunk is, amely nagy sikert aratott. A kedves kis műsor után követ­kezett a III. osztályos tanulók úttörővé avatása és az első­sök is a kis pajtások soraiba léptek. Ezután ők is bemutat­ták műsorszámaikat. A szá­munk^ feledhetetlen ünne­pély az Internacionálé hang­jaival ért véget. MARSI KATALIN HARDAY ILDIKÓ Dombóvár. Mit kell tudni a jégbiztosításról ? Pár nappal ezelőtt meglepe­tésszerűen zúdult rá az idei első jégverés Szekszárd vá­rosra és megyénk több közsé­gére. A jégfelhők 70—80 kilo­méter hosszúságban, 18—20 ki­lométer szélességig vonultak át Bonyhád—Fadd irányban. A korán beköszöntött­ jégverés szükségessé teszi, hogy a jég­­biztosítás időszerű kérdéseiről tájékoztatást nyújtsunk. Jégkár esetén a kötelező biz­tosítás a minisztertanácsi ren­deletben meghatározott mér­tékű kártérítést nyújtja. Egyé­ni gazdálkodóknál ez a kárté­rítés a termelt növények és a területi besorolás szerint, ka­taszteri holdanként a követ­kező szántóterületnél 2000 Ft-ig szőlő­területnél 1500—2500 Ft-ig zárt telepítésű gyümölcsösnél 1500 Ft-ig Az alacsony díjú kötelező biz­tosítás nem nyújt fedezetet a várható teljes terméshozam év­ 4.— Ft tőkére. Éppen ezért minden ter­­melőnek lehetősége van, hogy a kötelező biztosítást önkéntes jégbiztosítással kiegészítse és így jégverés esetén teljes kárté­rítésben részesüljön­. A kiegészítő jégbiztosítás díja minden 100 forint biztosí­tási összeg után: búzánál, rozsnál, ku­koricánál stb. babnál, borsónál, csil­lagfürtnél, kender­nél stb. szőlőnél, gyümölcs­nél, bolgárkerté­szeti növényeknél 6.— Ft Minden termelő érdeke, hogy értékes növényeire a várható teljes terméshozam értékéig kiegészítő önkéntes jégbiztosí­tást kössön. A jégbiztosítást az Állami Biztosító járási (városi) fiókjainál lehet megkötni. A termelőknek jégkáraikat az érvényben levő beadási könyv bemutatása mellett a helyi ta­nácsnál 5 napon belül jelente­niük kell. 3.— Ft már nem érdemes utazni, hogy ruházati cikkeidet beszerezhesd. Cs beszerezheted a dombó­vári járás valamennyi földművesszövetkezet boltjá­ban. A szövetkezet tag­­­­jainak vásárlásuk után visszatérítést fizet. Vásárolj a földművesszövetkezetekben! Figyelem! Figyelem! Felesleges piacra menned, mert szabadpiaci termékei­det napi áron átveszi a földművesszövetkezet felvá­sárló részlege. A szövetke­zetnek átadott mezőgazda­­sági áruid után pénzt és visszatérítést kapsz. Jól jársz, ha fölös termékeidet átadod a dombóvári járás földművesszövetkezeteinek TOLNAI NAPLÓ Hírek Nagykónyiból Az árvízkárosultaknak örömmel adtunk. S most a tamási általános iskola felhí­vására téglát gyűjtöttünk a bajbajutott árvízkárosultak­nak. A nagykónyi általános iskola tánccsoporja és szín­játszói készülnek a járási kul­­túrversenyre. De a kultúrver­­seny nem zavar minket a ta­nulásban, itt az év vége, ta­nulni kell, különösen nekünk nyolcadikosoknak. A vizsga­tételeket még nem kezdtük ki­dolgozni, de mindenkinek le van írva. Addig is tanulunk rendesen, hogy ez is könnyítse a tételkidolgozást. Nálunk is vannak gyenge tanulók, de azok is igyekeznek tanulni. Reméljük és azon is leszünk, hogy az összefoglalókat s egy­ben az általános iskola utolsó évét sikeresen befejezzük. BAKONYI RÓZSA VIII. o. A Turistaházak­at Kezelő Válla­­lat legszebb magaslati házai­ban, többéves tapasztalatai sze­rint, ez évben is üzemele, hiva­talok, vállalatok dolgozóinak gyermekeit csoportosan üd­ülteti. Az üdültetés gyermekek részére 32'— Ft­tól 38'— Ft-ig. Bővebb felvilágosítást ad a vállalat buda­­pesti központja (VI. Lenin krt. 55.) e­seménynapt Az 1920. április 28-án (36 éve) alakult meg az Azerbajd­­zsáni Szovjet Szocialista Köztársaság. 1900. április 28-án szüle­ Thorez ,a Francia Párt főtitkára. lett Maurice Kommunista A pártsajtó terjesztője Vargha István az elmúlt ne­gyedévben 5 Szabad Nép, 2 Tolnai Napló és 35 Szabad Föld előfizetőt szerzett a párt lapjai­nak. Vargha elvtárs hasonló lelkesedéssel, még nagyobb si­kerrel akarja tovább folytatni szervezési munkáját. Vállalta, hogy újabb előfizetőt szervez a Tolnai Naplónak is, s biztosít­ja a simontornyai dolgozók szá­mára a kívánt mennyiségű új­ságot. Reméljük, hogy Vargha elvtárs az Új Idő előfizetőinek gyűjtésében hasonló jó eredmé­nyeket ér el. HÍREK — A SZEDRESI gépállomá­son híradó és dokumentumfilm forgatása folyik a négyzetes ku­koricavetésről. — MA BÁTASZÉKEN mu­tatja be az Állami Faluszínház művészegyüttese a Vándorma­darak című színművét. — 500 Fő NEVEZETT be eddig a paksi járásban a József Attila olvasómozgalomba. A mozgalomban a községek közül Nagydorogon vesznek részt a legtöbben. — TAVASZI PARÁDÉT ren­deznek április 29-én a műve­lődési házban a dunaföldvári II. számú általános iskola VI. leány osztályának úttörői. A műsor bevételét az árvízkáro­sultak megsegítésére fordítják. — MEGÉRKEZETT az első napos csirke­szállítmány a Kö­zéphídvégi Állattenyésztési Ku­tató Intézet Lencse­pusztai ba­romfitelepére a Gödöllői Kis­állattenyésztő Kísérleti Telep­ről. Az idén a baromfitelepen 7000 darab naposcsirkét ne­velnek fel, s 11 fajtából egy heterózis fajtát kísérleteznek ki — A NÉMETKÉRI Ságvári Endre Termelőszövetkezet kul­­túrcsoportja április 28—29-én és május 2-án a Kőszívű em­ber fiai című színművet adja elő. Az együttes ezt megelőzően a Cigány­ t játszotta, ezzel sze­repelt Bikácson a kultúrotthon avatásán. — A GYULAJI ÚJ Barázda Termelőszövetkezet három nö­vénytermesztési brigádja éves párosverseny szerződést kötött. — POLITIKAI és ismeret­terjesztő előadásokat rendez­nek hetenként rendszeresen Pakson a Vörös Sugár Termelő­szövetkezetben. Az előadások iránt a tsz tagjai között igen nagy az érdeklődés.­­ AZ MNDSZ vasárnap, 29-én tapasztalatcserét rendez három helyen a tsz-tagok és egyéni dolgozó parasztasszo­nyok részvételével. A tenge­­lici Petőfi Tsz-ben a baromfi­­tenyésztésről, a Középhídvégi Kísérleti Gazdaságban az ál­lattenyésztésről, a bonyhádi Dózsa Népe Tsz-ben pedig a kertészetről lesz tapasztalat­­csere. 1956 ÁPRILIS 28. Sok gól a megyei ifjúsági labdarúgó bajnokság VI. fordulóján 6 gól, a Szekszárdi Bástya mér­kőzésen öt gól esett. Eredmények: Dunaföldvár—­­ Nagymányok 2:1, Tolna— Őcsény 15:0, Dombóvári Törek­vés—Sz. Építők 4:2, Bonyhád— Paks 5:0, Dózsa—Máza 3:0, Si­montornya—Dombóvári Hon­véd 6:0, Sz. Bástya—Bátaszék Dombóvári Honvéd mérkőzésen 4:1. Kosárlabda hiradó Az ifjúsági labdarúgó bajnok­ságban mérkőzésről mérkőzés­re sok gól esik, ami annak tud­ható be, hogy sok csapat csak kényszerből szerepelteti az ifjúsági játékosokat, az ered­mény már közömbös a vezető­ség számára. Az utolsó fordu­lóban a Tolna—Őcsény mérkő­zésen 15 gól, a Simontornya— A forduló eredményei: Szek­szárdi Vörös Meteor—Nagydo­rogi Traktor (férfi) 105:39 (50:21). Szekszárdi Vörös Me­teor—Nagydorogi Traktor (női) A tabella összeállításánál a Bonyhádi Vörös Lobogó— Paksi Kinizsi mérkőzés két pontja a paksi csapat javára, a 121:18 (53:6). Szekszárdi Bástya —Bátaszéki Törekvés (férfi) 95:40 (46:19). Szekszárdi Bás­tya—Bátaszéki Törekvés­ (női) 31:30 (8:12). Bonyhádi Szpartakusz—Domb­­óvári Bástya két pontja a Bás­javára írva, ménye nincs beleszámítva bellába. —_ A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA Nők 39: 5 12 3. Dombóvári Törekvés6 5 — 1 25: 6 10 4. Simontornyai V. Lobogó6 4 — 2 17: 58 5. Nagymányoki Bányász6 4 — 2 21: 78 6. Dunaföldvári Honvéd6 4_ 2 19: 98 7. Szekszárdi Bástya6 3_ 3 15:126 8. Szekszárdi Építők6 2 2 2­8: 96 9. Paksi Kinizsi6 2 1 3 11:165 10. Dombóvári Honvéd6 2_ 4 11:194 11. Mázai Bányász6 1_ 5 6:232 12. Szekszárdi Dózsa6 1 __5 4:282 13. Bátaszéki Törekvés " ■ 6 —­1 5 5:261 14. Őcsényi Falusi SK 6 — — 6 1:48 5_ 523:273 104 — 341:1368 2 2 271:2556 2 1 235:1245 2 1 203:1775 2 — 228: 514 — 4 167:3174 — 4 107:3974 — 4 94:4234 ( Apróhirdetések A TOLNA MEGYEI Villany, és Épületszerelő Vállalat felvesz vil­lanyszerelő szakmunkásokat.­­ A MECSEKVIDÉKI Borfor­galmi Vállalat a Bikácsi Szőlő­­gazdasághoz szőlő agronómust felvesz. Ajánlatokat MEBOR Pécs, címre kérünk küldeni. A Falusi ház megélhető he­lyen Komló körzetében FŐÚT­VONALAKNÁL huszonkettő­ezerért eladó. Balogh Vásáros­­dombó­ — 25. AKÖV. (Hunyadi út 4—6) AUTÓSZERELŐKET azonnal felvesz. SZEKSZÁRDI Vasipari Vállalat autós rész Széchenyi utca 36 Azonnali belépéssel felvételre ke­res autókarosszéria lakatosokat, autószerelőket, valamint nagy gya­korlattal rendelkező autófényezőt és kárpitost. TraMd! 'HaUá! Vásárolj bútort a dombóvári földmfi vasszövetk­ezet bútorszakü­zletében! Kaphatók: hálók, kombinált bútorok, konyhaberendezés és egyéb lakberendezési tárgyak. Sportrejtvény-pályázatunk hírei Továbbra is nagy érdeklődés kíséri Sportrejtvény-pályáza­­tunkat, amit bizonyít az is, hogy hetenként túlhaladja a 2000-et a beküldött szelvények­­száma. Olvasóink részéről jo­gosan érkezett panasz, hogy nem közöljük a találatot elérők névsorát. Az elmúlt héten anyagtorlódás miatt nem tud­tuk közölni, azonban igyek­szünk eleget tenni olvasóink kérésének és holnapi számunk­ban már közöljük a legtöbb ta­lálatot elérők névsorát. * A 7-es és a 8-as számú szel­vény kiértékelése már megtör­tént. Vasárnap, illetve hétfőn ke­rülnek lejátszásra a 8-as szelvé­nyen szereplő mérkőzések. A második forduló negyedik szel­vényeként fog szerepelni a még márciusban beküldött 1. számú szelvény, melynek mérkőzéseit május 2-án, szerdán játsszák le a csapatok. Ennek megtör­ténte után kerül sor az értéke­lésre, illetve a nyertesek név­sorának közlésére, majd a ju­talmak szétküldésére. Sportrejtvény pályázatunk harmadik fordulójának első szelvényét (9-es számú) lapunk jövő heti, hétfői, számában kö­zöljük. Értesítjük a vállalatokat és közületeket, hogy vállalatunk a fekáliaderítők tisztítási munkáit iszapszippantó csival gépke­vállalja. Megrendeléseiket mie­lőbb kérjük közölni, hogy azokat munkater­vünkbe beépíthessük. Tájékoztatásul közöljük, hogy a tisztítási mun­kák egységára­msonként 47'0 Ft Sztálinvárosi Víz- és Csatornaművek Sztálinváros, Sztálin út 41 Pf: 170 MOZI GARAY-MOZI április 26— 30-ig, csütörtöktől hétfőig GÁ­BOR DIÁK: Zenés, romantikus, színes magyar film. Előadások kezdete: Vasár­­ó ünnepnap fél 4, fél 6 és 8 órakor Hétköznap fél 6 és 8 órakor. Időjárás Várható időjárás szombat estig: Felhős idő, sok helyen eső, helyenként zivatar. Mérsé­kelt helyenként átmenetileg megélénkülő keleti szél. A hő­mérséklet egy kissé emelkedik TOLNAI NAPLÓ szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: GYŐRE JÓZSEF Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20­10 Kiadóhivatal telefonszáma: 20­11 A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Szekszárd, Széchenyi u. 18 Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 21-21. Nyomdáért felel: Odepka Rezső

Next