Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)
1957-04-13 / 87. szám
4 NB. II. asztalitenisz mérkőzés Tolnai SE—Bajai MÁV Törekvés 9:7 Baja, 300 néző. Vezette: Ónodi II. Újabb győzelemmel folytatta szereplését a Tolnai SE. Ezúttal Bajára látogattak el és otthonában fektették kétvállra a Bajai MÁV Törekvés SE csapatát. Mindvégig izgalmas és magas színvonalú mérkőzést vívott a két csapat. A tolnaiak győzelme nem volt kétséges, a végén egy kissé könnyítettek az iramon és ekkor a bajaiak szépíteni tudtak. Újra játékra jelentkezett Luszka dr., a csapat veteránja és sokszoros megyei bajnok, akinek játékával tovább erősödött a csapat. A győzelmeket Link 3, Luszka dr. 3, Pálinkás 2 és Koromvári 1 szerezték. A csapat egyébként új felszerelést kapott, melegítőket, cipőket, ütőket és labdákat. A hét végén Budapestre látogat el a csapat, ahol szombaton a Budapesti Kalapgyárral mérkőznek, vasárnap pedig a tavaly NB I. osztályban szereplő Csepel SC lesz az ellenfél. A csapattól továbbra is jó szereplést várunk, hogy a sportkört és megyénket eredményesen képviselje az NB II. nyugati csoportjában. Kurovszky Sándor Csak nehezen győzött Döbrököz Döbrököz—Ozora 2:1 (1:1) II. osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzés. A vendégcsapat indítja el a labdát és már az első percekben erősen rohamoznak. Három szögletrúgást harcolnak ki. Változatos mezőnyjáték alakul ki később és a csatárok mindkét kapu előtt hagynak ki helyzeteket. A 22. percben az ozorai Sáfrány lő gólt. Nem sokáig örülhetnek a vezetésnek, mert a következő percben Tapaszti fejes góljával egyenlítenek a hazaiak: 1:1. Mindegyik csapat sok hibával játszik és mindkét részről sok a pontatlan leadás. A második félidőben tovább fokozódik az iram, az elkeseredett küzdelem a döntő gólért. Már-már úgy látszik, hogy az eredmény nem változik, amikor az egyik ozorai játékos befejezés előtt néhány perccel, tizenegyest vét. A büntetőt Balaskó értékesíti: 2:1. A hátralévő percekben a döbröközi csapat védekezésre áll be és Ozorának nincs ideje az egyenlítésre. Jók: Tapaszti, Dékány, Váradi, illetve Csuhás, és Sáfrány. Kovács játékvezető jól vezette a mérkőzést. Csapláros József SPORTTUDÓSÍTÓINKHOZ! Kérjük tudósítóinkat, hogy a vasárnapi NB. III-as osztályozó mérkőzésiekről szóló tudósítást 18—19 óra között közöljék a 20—10-es telefonszámon. Ezúttal is csak az eredményt kérjük,a mérkőzés részletes leírását az eddigi szokásnak megfelelően levélben küldjék be. A III. osztályú bajnokság paksi és szekszárdi csoportjában eddig két fordulót bonyolítottak le. Az eddig lejátszott mérkőzések eredményét és a bajnokság állását az alábbiakban közöljük: PAKSI CSOPORT: I. forduló: Bikács—Kajmád 0:4, Németkér—Alsóhídvég elmaradt. — Dunaszentgyörgy—Tengelic 4:0. II. forduló: Tengelic—Németkér 3:2, Alsóhídvég—Bikács 3:2, a Kajmád—Dunaszentgyörgy mérkőzésről még nem érkezett jelentés. 1—2. Dunaszentgyörgy 2 pont, 4:0 gólarány, Kajmád 2 pont 4:0 gólarány 3. Alsóhídvég 2 pont 3:2 gólarány, 4. Tengelic 2 pont 3:6 gólarány, 5. Németkér 0 pont 2:3 gólarány, 6. Bikács 0 pont, 2:7 gólarány. SZEKSZÁRDI CSOPORT: I. forduló: Decs—Bátaszék II. 8:0, Sióagárd—Tolna II. 2:2, Gerjen— Középtengelic 2:2, Mözs—Bogyiszló 2:0. II. forduló: Bogyiszló—Gerjen 1:0, Középtengelic—Sióagárd 3:2, Tolna II.—Decs 3:4 Bátaszék II.—Mözs 2:4. Ezenkívül április 4-én lejátszották Tolnán a Tolna II.—Sióagárd mérkőzés visszavágóját is, amely első alkalommal 2:2 arányban végződött. A mérkőzés érdekessége ,hogy Tolnán is 2:2 arányú döntetlent hozott a mérkőzés. A bajnokság állása a II. forduló után: Elkészült a szakályi sportpálya Pontosan egy éve, hogy egy sportgyűlésen hoztuk a határozatot: „A labdarúgópálya körül négy méter széles salakos futópályát kell építeni.” Ezt a határozatot ifjúságunk kérésére kellett hozni, akik az atlétika iránti szeretetből és versenyalkalom biztosításából a futópálya megépítését kérték. Azonnal felajánlották, hogy társadalmi munkával segítenek a munkálatoknál. A vezetőség előtt komoly feladat állt. Végül sok tervezgetés és segítségkérés után a munkákat megkezdhettük. Legelőször a községi tanács végrehajtó bizottságától kaptunk ötezer forintot, majd tervünk végrehajtásához segítségünkre sietett a volt megyei és járási TSB is. Az elmúlt év tavaszán már a földmunkálatokat végeztük el és az ősszel három napot dolgoztunk a salakozási munkálatokon. A pályán még sok tennivaló volt és az idén március első napjaiban a fiatalsággal a vezetőség egyetértésben elhatározta, hogy az első bajnoki mérkőzésre elkészítjük a pályát. Nemcsak valóra vált tervünk, hanem ennél többet is végeztünk, mert az egész sporttelepet három oldalról körülkerítettük és a kerítés mellett orgonasövényt is ültettünk. Az első idei bajnoki labdarúgómérkőzésen a lelkes szakályi sportközönség megelégedéssel fogadta az új pályát és ilyen véleményeket lehetett hallani: „Ilyen szép pályát a megyében keresni kell.” A sportkör vezetősége nevében köszönöm mindazoknak a segítségét, akik a sportpálya építésében segítkeztek. Így elsősorban a községi tanács végrehajtó bizottságának, valamint Lépő Lászlónak és Zsolnai Ferencnek. A lelkes munkáért köszönet illeti Nyirati Ferenc, Cseke Sándor, Bordi Ferenc, Ékes Miklós, Kovács Rozália, Recsek Veronika, Andirkó Rózsa sporttársakat. Az orgona sövény ültetésben hűséges segítőnek bizonyultak az úttörő pajtások is, mint Lubor József, Bakonyi Károly, Bencze László, Ornódi Pál, Laki József, Varga Gizella és Bán Eta. A felépült sportpályánkon megtartandó labdarúgó és atlétikai mérkőzésekhez kérem a szakályi közönség támogatását. KISS JÓZSEF, a sportkör elnöke. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A III. osztályú bajnokság gyönki csoportjának a sorsolását a gyönki labdarúgó szövetség Felsőnána és Pálfa jelentkezése, valamint Udvari visszalépése miatt újból elkészítette. Minthogy azonban a gyönki szövetség a sorsolást nem az előírás szerint ejtette meg, a megyei labdarúgó szövetség a sorsolást az alábbiak szerint megváltoztatta. A megyei szövetség által elkészített sorsolást, amely figyelembe vette a gyönki szövetség által elkészített sorsolás I. fordulóját, az alábbiakban ismertetjük: Április 14: Szárazd—Felsőnána, Kalaznó—Varsád, Alsópél—Simontornya II., Pálfa szabad. Április 21: Alsópél szabad, Simontornya II.—Kalaznó, Varsád—Szárazd, Felsőnána—Pálfa. Április 28: Szárazd—Simontornya II. , Kalaznó szabad, Alsópél—Pálfa, Felsőnána—Varsád. Május 1: Alsópél—Felsőnána, Pálfa—Kalaznó, Szárazd szabad, Simontornya II.—Varsád. Május 5: Szárazd—Pálfa, Kalaznó —Alsópél, Varsád szabad, Felsőnána —Simontornya II. Május 12: Kalaznó—Felsőnána, Alsópél—Szárazd, Pálfa—Varsád, Simontornya szabad. Május 19: Szárazd—Kalaznó, Simontornya II.—Pálfa, Varsád—Alsópél, Felsőnána szabad. Május 26: Felsőnána—Szárazd, Varsád—Kalaznó, Simontornya II.—Alsópél, Pálfa szabad. Június 2: Alsópél szabad, Kalaznó ■—Simontornya II., Szárazd—Varsád, Pálfa—Felsőnána. Június 9: Simontornya II.—Szárazd, Kalaznó szabad, Pálfa—Alsópél Varsád—Felsőnána. Június 16: Felsőnána—Alsópél, Kalaznó—Pálfa, Szárazd szabad, Varsád—Simontornya II. Június 23: Pálfa—Szárazd, Alsópél—Kalaznó, Varsád szabad, Simontornya II.—Felsőnána. Június 30: Felsőnána—Kalaznó, Szárazd—Alsópél, Varsád—Pálfa Simontornya II. szabad. Július 7: Kalaznó—Szárazd, Palfa —Simontornya II., Alsópél—Varsád, Felsőnána szabad. Láttuk — Hallottuk — Olvastuk Az NB III-as osztályozó Szekszárdon lejátszott mérkőzése két ellentétes félidőt hozott. Kezdés előtt az Építőknek csak kilenc játékosa jelent meg, és a pályán kellett „összeszedni“ két embert, hogy teljes csapattal állhasson ki a dunaföldváriak ellen. A játékosok tudták azt, hogy ilyen rossz felállítás mellett nincs esélyük Dunaföldvár ellen, ezért az első perctől kezdve nagy hajrát vágtak ki, igaz az utolsó negyedórára már a hajrából is kevés jutott. Szép játékot a közönség egyáltalán nem láthatott, de viszont három gólt rúgtak a vendégek hálójába. (Szerencsés gólok voltak!) A második félidőre megváltozott a játék képe, a hazaiak elkészültek erejükkel. A vendégcsapat ezalatt magához tért, a labdát levitte, és szépen gurigázott. Nem sok kellett volna, hogy a mérkőzést a vendégek nyerjék meg. Mindenesetre a döntetlen igazságosabb lett volna. * Csordás Sándor, a Tolnai SE labdarúgó csapatának edzője lemondott. Az egyesület vezetői jelenleg tárgyalásokat folytatnak egy edzővel, aki nemrég még NB II-es csapatnál működött. Amennyiben a tárgyalások eredménnyel végződnek, úgy a közeli napokban megkezdi munkáját az új edző az új helyen. * Sajnos, még arról nem sokat hallottunk, hogy a múltban sok sikert elért szekszárdi motorosok a tavaszi szezon beindulásával majd hol és milyen versenyeken mérik össze erejüket, salakon, terepen, vagy gyorsasági versenyen-e? SZOMBAT—VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Szombat: rák, Kisdorog—Regszemcse, Hó-Bonyhád, délután 15 óra: A megyész—Gyönk, győr középiskolás női tornászbajnokságok első napja a bonyhádi általános gimnázium tornatermében. Ezen a napon a bonyhádi áll. gimnázium és a szekszárdi kg. technikum I. osztályú, valamint a bonyhádi ált. gimnázium, a szekszárdi kg. technikum, a tamási ált. gimnázium, a bonyhádi kg. technikum, a szekszárdi ált. gimnázium és a dombóvári ált. gimnázium II. osztályú csapatainak csapatbajnokságára kerül sor. Dombóvár, délután 15 óra: A megyei középiskolás férfi tornászbajnokság első napja az ált. gimnázium tornatermében. Az I. osztályú férfi csapatbajnokságra csak a dombóvári ált. gimnázium nevezett, a II. osztályú bajnokságért a szekszárdi és a bonyhádi ált. gimnázium csapata küzd majd. Vasárnap: Labdarúgás. Megyei bajnokok tornája: Szekszárd—Székesfehérvár. Szekszárdon délután fél 4 órai kezdettel Veszprém — Mosonmagyaróvár, Szombathely—Zalaegerszeg, Kaposvár—Pécsbányatelep. Osztályozó az NB III-ba jutásért. Nyugati csoport: Dombóvári Vasút —Bátaszéki Vasút, Simontornya— Nagymányok, Máza—Dombóvári Iparosok. Keleti csoport: Dunaföldvár— Bonyhád, Paks—Szekszárdi Építők, Tolna szabad. II. osztályú bajnokság. Keleti csoport: Nagydorog—Szekszárdi S. C. II, Kajdacs—Véménd, Faddszabad, Kölesd—Váralja, Szedres —Bölcske. Nyugati csoport: Tamási—Döbrököz, Regöly—Kurd, Ozora—Csib III. osztályú bajnokság: Bonyhádi csoport: Závod—Tevel, Nagyvejke—Aparhant, Cikó—Zomba, Majos—Bonyhád II, Győré—Nagymányok. Dombóvári csoport: Alsóleperd—Mucsi, Dombóvári Vasút II—Kurd II, Kocsola—Gyulaj, Dombóvári Iparosok II szabad. Gyönki csoport: Alsópél—Simontornya II, Kalaznó—Varsád, Szárazd—Felsőnána. Paksi csoport: Bikács—Tengelic, Németkér—Dunaszentgyörgy, Kajmád—Alsóhídvég. Szekszárdi csoport: Decs—Középtengelic, Sióagárd— Bogyiszló, Gerjen—Mözs, Bátaszék II—Tolna II. Tamási csoport: Magyarkeszi—Regöly II, Fürgéd—Ozora II, Nagykónyi— Koppányszántó, Szakály—Ujireg és Nagyszokoly szabad. Ezen a vasárnapon tehát már az ifjúsági csapatokat nem is számítva, közel 80 labdarúgócsapat lép a pályára a megyében. Torna: Bonyhád, délelőtt 9 óra, az ált. gimnázium tornaterme: A megye 1957. évi középiskolás női tornász egyéni bajnokságának küzdelmei 20 versenyző részvételével. Dombóvár, délelőtt 9 óra, az ált. gimnázium tornaterme: Tolna megye 1957. évi középiskolás férfi tornászbajnokságának a küzdelmei 10 versenyző részvételével. Kosárlabda: Rajt az NB II-ben. Végleges sorsolás még nincsen, de az már biztos, hogy a Szekszárdi S. C. férfi és női kosárlabdacsapat ezen a vasárnapon Dombóvárott vendégszerepel, ahol a Vasutas S. C. lesz az ellenfele. Budapesten ülésezik a Közép-Európai Kupa Bizottság Május 14-én Budapesten tartja ülését a Közép-Európai Kupa Bizottság. A megbeszélésen olasz jugoszláv, csehszlovák, osztrák és magyar képviselők vesznek részt. Itt véglegesen döntenek arról, hogy megrendezik-e az idén a Közép- Európai Kupát, vagy sem. Olvasd, terjeszd a TOLNA MEGYEI Héftui&á&at 1957. ÁPRILIS 13. MOZI GARAY FILMSZÍNHÁZ Április 11-től 14-ig: A 306-OS SZAMÜ ÜGY Ami egy közlekedési baleset mögött van. — Magyarul beszélő szovjet film. Előadások kezdete: Vasár- és ünnepnap: 4, 6 és 8 órakor. Hétköznap: 6 és 8 órakor. Pénztárnyitás: Vasárnap délután 3 órakor. Hétköznap: délután 5 órakor. A délelőtti pénztárnyitás változat lan. APRÓHIRDETÉSEK , ÁLLÁS ALKALMAZÁS A Komlói Szénbányászati Tröszt felvesz férfi segédmunkásokat földalatti munkára. Olcsó. Jó étkezés, ingyenes szállás, munkaruha, lábbeli, 40 mázsa szén. Jó kereset biztosítva. Jelentkezz a tanácsnál. A Tolnamegyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat felvesz darabbéres seSzabadkézből eladó egy ház Gyünkön, a posta mellett. Jókai u. 6. szám alatt. Érdeklődni lehet a fenti cím alatt. Azonnal beköltözhető. ^Hirdetésfelvétel a Kiadóhivatalban-Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Hirdetési díjszabás: Apróhirdetés hétköznap szavanként 1 forint, vasárnap 2 forint, az első szó duplának számít. Szövegoldali keretes hirdetés hasábonként, milliméterenként 2.50 forint vasárnap 3 forint. A fentieken kívül közlünk kívánságra kishirdetést (keretes apró), gyászjelentést, filmhirdetést, vállalati, ügyvédi, orvosi közleményeket, stb. Vidékiek a hirdetés szövegét és az értejáró díjat post^1tán is beküldhetik a kiadóhivatalhoz. 1^TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 2010, 2011 Felelős kiadó: az MSZMP intézőbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 gépmunkásokat, villanyhegesztőket azonnali belépéssel. Jelentkezhetnek férfiak 18 éves kortól, lehetőleg szekszárdi lakosok. — Jelentkezés a Vállalat telephelyén: — Szekszárd, Keselyűsi út. A Tolna megyei Állatforgalmi Vállalat azonnali felvételre keres teljes szakképzettséggel és több éves gyakorlattal rendelkező, mérlegképes, leinformálható főkönyvelőt és vizsgázott, gyakorlattal rendelkező vállalati tervezőt. Jelentkezés a vállalat központjában. Szekszárd, Géll tér 1. _____ VÉTEL —ELADÁS Fiúk! Jelentkezzetek kőműves tanulónak a 207-es sz. Budapesti Intézethez. Bővebb felvilágosítást adnak a tanácsok.