Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-31 / 126. szám

1984. május 31. A közoktatás kérdései Tovább mozog az Örökmozgó Lapunkban két alkalom­mal is hírt adtunk már a decsi pedagógus KISZ-alap­­szervezet „találmányáról”, az örökmozgó elnevezést vi­selő, önképzést szolgáló já­tékról. A rövid hírek után úgy gondoljuk érdemes — az egyelőre befejezett — vetél­kedés részleteiről is szólni. — Minden szakmában van találkozási lehetőség — mondja Szabó Ernő, a vetél­kedő egyik szervezője, majd tovább fűzi a gondolatot — de pedagógusoknál a szerve­zett szakmai továbbképzésen kívül — ami nem mindig találkozik a fiatal tanítók, tanárok elképzelésével — nincs. A decsi pedagógus KISZ- alapszervezetben ezért egy fiatalos, újszerű önképzési formát akartak. Ez volt (lesz) az Örökmozgó, ami azért kapta ezt az elnevezést, mert egy jellemzést takar. Ez pe­dig nem más, mint az örök­ké nyüzsgő, mozgó pedagó­gus, aki „nem hagyhatja ab­ba a tanulást”. A tervből, az elképzelé­sekből valóság lett. A szer­vezők — Biczó Ernő tanító, Szabó Ernő tanár, Bartókné Dávid Judit tanító, Ver­­mesné Géczi Blanka tanító és Medgyesi Zsuzsa óvónő és a KISZ-alapszervezet többi tagja — kidolgozták az egész évi folyamatos feladatadás és a négyszeri találkozó ter­vét. Először „járási szinten gondolkodtak”, azután pedig a KISZ Tolna megyei Bizott­ságával, a Tolna megyei Pedagógiai Intézettel, a Pe­dagógus Szakszervezet me­gyei titkárságával, az ÁIB megyei titkárával együtt „megyei szinten cseleked­tek”. Kézzel írt levelet juttattak el megyénk minden tantes­tületéhez, íme az „1. számú melléklet” részlete: „Rövid, szabálytalan levél Hozzád, fiatal Pedagógushoz! Tudod, már régóta ismer­lek. Együtt jártunk a főis­kolára, előadásokra (mellé), vizsgákra, utóvizsgákra. Te voltál a legjobb kosaras a csapatban, (vagy talán zenél­tél?). Közös kirándulásain­kon megszakadtunk a neve­téstől (és ronggyá áztunk). Én­ rettentően féltem a szi­gorlatainktól, te bűvészmu­tatványokat mutattál be a folyosón. Most tanítok, szeretem a munkámat. De azt hiszem, hiányzik a közös ének, a nagy viták, beszélgetések légköre. Csak te vagy, aki­vel hivatásomat (amit kö­zösen választottunk) meg tudnánk beszélni. Hozzád fordulok, hozzunk létre is­mét egy közös munkát, kö­zös gondolatot, közös cse­lekvést ...” A kollektív programra ti­zenöt csapat jelentkezett — ami ismerve a pedagógusok lekötöttségét — jó létszám­nak mondható. Az első for­dulóban tizenhárom kollek­tíva vett részt, majd később „csapategybeolvadás” miatt — szempont volt az erősítés — tizenegyre csökkent a résztvevők száma. Először ál­talános műveltségi kérdé­sek — irodalom, zene, kép­zőművészet ifjúság- és mű­velődéspolitika — témakör­ben zajlott a versengés. Szituációs játékokat oldottak meg, pedagógia helyzetmeg­oldásokat végeztettek a ren­dezők. Segítségül — de mód­szerként is — alkalmazták a különféle oktatástechnikai eszközöket. A Fadd-Domboriban ren­dezett második fordulót aka­dály­versenyszerűen bonyolí­tották le. A neveléstörténet témaköréből vett egy-egy kor jelentette az akadályo­kat. A szekszárdi IV. sz. Ál­talános Iskolában a harma­dik forduló témája pszicho­lógia volt. Esetelemzés, pszi­chológiai tesztek kipróbálá­sa, módszervariációk megta­lálása, fogalmak definiálása szerepelt a különböző kér­dések között. A negyedik és egyben utol­só fordulóban oktatás- és ne­veléselméleti kérdések vol­tak. Keresztrejtvény, feladat­lap, különböző pedagógiai szituációk elemzése, feldol­­gozása^ jelentette ekkor a feladatokat. Az egyes fordulók között sem tétlenkedtek az „örök­­m­ozgók”. Részben a körle­vélben kiírt szakirodalmat tanulmányozták, részben pe­dig írásbeli feladatokat ol­dottak meg. Az így elkészült dolgozatokat szakemberek ér­tékelték. Megyénkből Vida Jánosné, a Tolna megyei Tanács művelődési osztály helyettes vezetője és Wer­ner András a Pedagógiai In­tézet igazgatója, Baranya megyéből pedig dr. Komlósi Sándor főiskolai tanár, Csa­tári Ferenc tanár, és dr. Vastagh Zoltán tanszékveze­tő, a pécsi Tanárképző Fő­iskola „képviselői” értékel­ték és látták el hasznos ja­vaslatokkal, észrevételekkel az „alkotásokat”. A négy forduló valamint az írásbeli feladatok megol­dása alapján I. helyezett a tolnai pedagógus KISZ-alap­­szervezet, II. a szekszárdi IV. sz. Általános Iskola, III. pedig a tamási pedagógus KISZ-alapszervezet csapata lett. A decsiek örökmozgója olyan verseny volt, ahol — a helyezéstől függetlenül — csak győztesek születtek, hisz nagyon sok új dolgot tanultak meg azok, akik „vé­gigdolgozták” a négy fordu­lót. Az elmélet és a gyakor­lat ütköztetése, a külső kész­tetés a szakkönyvek olvasá­sára, az alkalmazott mód­szerek és minden a kitűzött célt szolgálta. Nem véletlen tehát — in­formációnk szerint — az, hogy a pécsi Tanárképző Főiskola fel akarja használ­ni a témát, hogy aztán majd más megyében is elterjessze. — Mozog-e tovább az Örökmozgó? — kérdeztem végül Szabó Ernőtől. — Tervezzük a „mozgatá­sát”. Azt gondolom, érdemes! — él — A decsi szervezők A győztes tolnaiak Német szakos tanárok és könyvtárosok Gyönkön A Tolna megyei Tanács művelődési osztálya és a Tolna megyei Könyvtár má­sodik alkalommal szervezte meg a német szakos pedagó­gusok és a német nemzeti­ségi könyvtárosok tapaszta­latcseréjét — ezúttal Gyön­kön. Az első ilyen találkozó házigazdája két évvel ez­előtt Bonyhád volt és a ren­dezvény sikere úgyszólván parancsolta a folytatást. Gyönkön, tegnap délelőtt tíz órakor Bozsó Jánosné­­nak, az általános iskola igaz­gatójának rövid köszöntőjé­vel kezdődött a soros tovább­képzési nap programja ,i nagyközségi körzeti könyv­tárban. Ezután került sor arra a sziporkázóan pergő németórára, melynek foglal­kozásvezetője Jakab Edéné volt és szereplői a gyönki általános iskolások. A találkozó résztvevői a bemutató tanítást követően a magyarországi német nem­zetiségi irodalomról hallhat­tak előadást, melynek elő­adója a Neu Zeitung mun­katársa, a Magyarországi Né­­metek Demokratikus Szövet­sége irodalmi szekciójának titkára, Schutz János volt. A konzultációra, a tapasz­talatok cseréjére ösztönző programot csak rövid időre szakította meg a közösen el­fogyasztott ebéd. Délután a megyében tevékenykedő né­met szakos pedagógusok és nemzetiségi könyvtárosok megtekintették az elmúlt év őszén felavatott sváb tájhá­zat, ahol Lackner Aladár lelkész volt a látogatás házi­gazdája. f TOLNA N­ KÉPÚJSÁG 5 Jogról - mindenkinek is rehabilitáció Egyre több munkahe­---------------------- Igen, sok beosztásban, bizalmi munka­körben kívánja meg a mun­kaadó, hogy tiszta erkölcsi bizonyítványa, büntetlen elő­élete legyen a dolgozójának. Ugyanakkor a bűncselekmé­nyek számának emelkedése, egyes gondatlan bűncselek­mények gyakorisága — pl. közlekedési bűncselekmények — következtében egyre több az olyan személy, aki már büntetve volt. Az összhangot biztosítja a rehabilitáció, más szóval a mentesítés: az a büntetőjogi intézmény, amelynek célja a büntetés ki­állása után az elítélt vissza­vezetése a társadalomba. A büntetőjog területén is érvé­nyesülő következetes huma­nitás és a büntetés célja is megköveteli, hogy azok a büntetettek, akik megjavulá­­suknak kétségtelen jelét ad­ták, — akik tehát a társa­dalomra már nem veszélye­sek — akadálytalanul részt vehessenek a termelő mun­kában, és ezzel egyéni bol­dogulásukat is biztosítsák. Szükséges tehát a rehabilitá­ció intézménye, amely lehe­tővé teszi, hogy a büntetett előéletű személy — az emlí­tett feltételek megléte esetén — ismét abba a helyzete ke­rüljön, amilyenben elítélése előtt volt. A büntetett előéletű egyén számára a társadalomba való visszatérést megnehezítő okok részben jogi természe­tűek, részben a társadalmi felfogásban, illetőleg előíté­letben gyökereznek. A bűn­­cselekmény elkövetőjét ugyanis számos esetben a főbüntetés mellett olyan mellékbüntetéssel is sújtják, amely a jogképességét hos­­­szabb-rövidebb időre korlá­tozza. Amíg ez az időtartam le nem jár, az elítélt — fő­büntetésének kitöltése után is — sokáig el van zárva a társadalomba való teljes be­illeszkedéstől. Ezt a joghát­rányt maga a büntető tör­vény, illetőleg az ítélet rója az elkövetőre. Ezenfelül az egyes állások és jogosítvá­nyok elnyerésére, vagy gya­korlására vonatkozó szabá­lyok is kizárják az elítéltek számos csoportját. Ezekben az esetekben is tehát, a jog­szabály sújtja az elítéltet, büntetésének kiállása után további hátrányokkal. Ilyen jogszabályok hiányában is érvényesül a ténylegesen lé­tező előítélet, amely minden ellenkező irányú társadalmi ráhatás ellenére is sok helyen még idegenkedik attól, hogy az elítéltet munkalehetőség­hez juttassa. Emellett az em­ber az élet számos viszony­latában arra kényszerül, hogy hatósági erkölcsi bizonyít­ványt mutasson be. Márpe­dig az ilyen bizonyítvány az egyébként nélkülözhetetlen bűnügyi nyilvántartás adatai­ra támaszkodva bizony fel­tünteti az illető előző bünte­téseit, ami felidézi a korábbi elítélés emlékét, a már meg­javult elítéltet megszégyení­ti, elkeseríti, és sok esetben arra a meggyőződésre juttat­ja, hogy hiába igyekszik tisz­tességes munkás­életet foly­tatni, előéletének a szégyen­foltját mégis viselnie kell. Mindezek kiküszöbölése vé­gett vezette be a jogrendsze­rünk a rehabilitációt. Egy pillantást vetve­ -------------------------- jogtör­ténetünkre, meg kell álla­pítani, hogy a magyar jog­fejlődés a rehabilitáció in­tézményének megteremtésé­ben erősen elmaradt, lénye­gében véve utoljára honosí­totta azt meg Európában. Az első magyar rehabilitációs törvény kiadására az 1940. évben került sor. A Büntető Törvényköny­vünk szelleme azt sugallja, hogy a büntetés csak akkor éri el célját, ha a jog biz­tosítja a bűncselekményt el­követő számára, hogy az el­járás és a büntetés végrehaj­tása után — őszinte és tartós javulás esetén — ismét tel­jes értékű állampolgár le­­hessen. Ennek igen nagy a kriminálpolitikai jelentősége, mert az a remény ösztönzi az elkövetőt a kifogástalan ma­gatartásra. Ezért állítja a jogirodalom, hogy „a rehabi­litáció a modern büntetőjog koronája.” A Büntető Tör­vénykönyvünk szerint „A mentesítés folytán az elítélt mentesül azon hátrányos kö­vetkezmények alól, amelye­ket az elítéléshez jogszabály fűz. A mentesített személyt büntetlen előéletűnek kell te­kinteni, és nem tartozik szá­mot adni olyan elítéltetésről, amelyre nézve mentesítésben részesült. Újabb bűncselek­mény elkövetése esetén azon­ban a mentesítés nem terjed ki azokra a hátrányos követ­kezményekre, amelyeket a törvény a korábbi elítéléshez fűz.” Ezen utóbbi megszorí­tás azt jelenti, hogy újabb bűncselekmény elkövetése esetén a társadalom védelme érdekében a bíróság a ko­rábbi elítélést a büntetés ki­szabása körében értékelheti, illetve, ha ennek feltételei fennállnak, az elkövetővel szemben a visszaesőkre vo­natkozó szigorúbb rendelke­zéseket alkalmazza. A Büntető Törvényköny­vünk a mentesítésnek há­rom módját ismeri: — mentesítés a törvény erejénél fogva, — bírósági határozat alap­ján, és — kegyelem útján. A törvényi rehabilitáció esetében az elítélt bizonyos, a törvény által meghatáro­zott feltételek (pl. próbaidő eredményes eltelte, büntetés kiállása, stb.) után minden külön bírói, vagy államigaz­gatási aktus nélkül mentesül az elítélés tényéhez fűződő következmények alól. A bírói rehabilitáció ese­tében bírói határozattal, s rendszerint mérlegeléssel kell megállapítani azt, hogy a re­habilitáció törvényben meg­határozott feltételei a konkrét esetben megvannak-e, vagy sem. Az elítéléshez fűződő következmények alóli mente­sítés tehát konstruktív erejű bírói eljárás folytán áll be. A kegyelmi rehabilitá­ció a ke­­gyelmezésre jogosult állam­­hatalmi szervnek az az aktu­sa, amellyel az elítéléshez fűződő hátrányos következ­ményeket törli. Minthogy a kegyelmezésnek nincsenek törvényes korlátai, kegyelmi úton a rehabilitáció az egyéb­ként­ törvényes előfeltételek hiányában is elrendelhető. Az egyes mentesítési for­mákkal a következő írások­ban foglalkozom részletesen. (Folytatjuk.)­dr. sólyom Bódog oszt. vez. ügyész Pályázat Nyilvános pályázatot hir­det Balázs Béla születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Filmtudományi In­tézet és Filmarchívum, első­sorban pedagógusok, klub­vezetők, népművelők, egye­temi hallgatók, középiskolai diákok részére. A pedagógusoktól a film­kultúra és filmművelődés té­makörével foglalkozó pálya­­műveket várják a szervezők. Olyan munkákat, amelyek akár óra- és előadásvázla­tok, illetve az ehhez tartozó szöveggyűjtemény-tervezetek formájában a filmkultúrára való iskolai nevelés távlati koncepcióját dolgozzák ki. A klubvezetőktől, népmű­velőktől azt várják, hogy a klubmunkában hasznosítható filmelemzés új módszereit, útjait fogalmazzák meg. Az egyetemi hallgatók, il­letve középiskolások olyan pályaművekkel jelentkezhet­­nek, amelyek a filmművészet sajátosságait, egyediségét vizsgálják más művészetek­hez képest. A pályázatok 1984. szep­tember 1-ig küldhetők be három példányban a Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum címére (1143 Budapest, Népstadion út 97.). Az egyes kategóriák pálya­díjai: az I. díj 10 ezer fo­rint, a II. díj 7 ezer forint, a III. díj 5 ezer forint. A pályamunkákat szakmai zsűri bírálja el. Döntését, a pályázat eredményét a szak­sajtóban (Filmkultúra, Film­­tudományi Szemle) teszik közzé. A legszínvonalasabb munkákat megjelentetik majd. Kórustoborzó Egy közösség életében — légyen az „kis város, nagy falu” — mindig is fontos szerepet játszottak a gyer­mek öntevékeny művészeti csoportok. Erről számtalan esetben szóltunk már, de lehet-e eleget beszélni ezen csopor­tok közösséget, személyiséget formáló erejéről? Nem kell-e nyomban felfigyelnünk és szabad jelzésű zöld utat biz­tosítanunk minden olyan kezdeményezésnek, ami pa­rányi jele egy születő útnak? Nem hiszem, hogy akad felelős beosztású ember, aki ne igennel válaszolna a kér­désekre. Ezen gondolatok elindító­ja az a felröppenő hír, hogy Szekszárdon az úttörőház a városkörnyékén és a megye székhelyén élő, 1970—74-ben született gyermekek részére énekkart szervez. A leendő kórus vezetését Sásdi Ágnes vállalta, aki a Zeneművésze­ti Főiskolán szerzett diplo­mát, és néhány évig a buda­pesti „Tavasz” kórus másod­­karnagya volt. Családi kö­rülményei hozták Szekszárd­­ra. Itt kívánja töretlen len­dülettel és hittel folytatni a fővárosban megkezdett mun­káját. Vallja, hogy zenével nem csupán zenére lehet és kell nevelni. Ennek megfele­lően változatos pedagógiai módszereket kíván a kórus­próbákon alkalmazni — film­vetítés, zene-, vershallgató- Szekszárdon son át egyéb ismeretterjesz­tő előadásokig. A leendő vá­­rosi kórus nem rivalizálni akar a már működő szek­szárdi általános iskolai kó­rusokkal, nem is azokból az iskolákból várják elsősorban a jelentkezőket. A szervezők úgy érzik, hogy a közel öt­ezer szekszárdi diák közül elenyésző az az alig kétszáz fő, aki például az „éneklő ifjúság” mozgalomban sze­repelt. Örömmel fogadjuk tehát a kezdeményezést és támogatását javasolva adjuk most közre a legfontosabb tudnivalókat, hogy: Június 4—5—6-án délután 3—5 óráig lesz meghallga­tása az énekkarba jelentkező tanulóknak, Szekszárdon az úttörőházban. Jelentkezhet bárki, aki 1970—74. között született, lakóhelytől függet­lenül, ha az utazását az ének, a zene emberfor­máló varázsáért meg tudja oldani. dkj A toborzás emblémája

Next