Tolna Megyei Népújság, 1984. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-31 / 126. szám
1984. május 31. A közoktatás kérdései Tovább mozog az Örökmozgó Lapunkban két alkalommal is hírt adtunk már a decsi pedagógus KISZ-alapszervezet „találmányáról”, az örökmozgó elnevezést viselő, önképzést szolgáló játékról. A rövid hírek után úgy gondoljuk érdemes — az egyelőre befejezett — vetélkedés részleteiről is szólni. — Minden szakmában van találkozási lehetőség — mondja Szabó Ernő, a vetélkedő egyik szervezője, majd tovább fűzi a gondolatot — de pedagógusoknál a szervezett szakmai továbbképzésen kívül — ami nem mindig találkozik a fiatal tanítók, tanárok elképzelésével — nincs. A decsi pedagógus KISZ- alapszervezetben ezért egy fiatalos, újszerű önképzési formát akartak. Ez volt (lesz) az Örökmozgó, ami azért kapta ezt az elnevezést, mert egy jellemzést takar. Ez pedig nem más, mint az örökké nyüzsgő, mozgó pedagógus, aki „nem hagyhatja abba a tanulást”. A tervből, az elképzelésekből valóság lett. A szervezők — Biczó Ernő tanító, Szabó Ernő tanár, Bartókné Dávid Judit tanító, Vermesné Géczi Blanka tanító és Medgyesi Zsuzsa óvónő és a KISZ-alapszervezet többi tagja — kidolgozták az egész évi folyamatos feladatadás és a négyszeri találkozó tervét. Először „járási szinten gondolkodtak”, azután pedig a KISZ Tolna megyei Bizottságával, a Tolna megyei Pedagógiai Intézettel, a Pedagógus Szakszervezet megyei titkárságával, az ÁIB megyei titkárával együtt „megyei szinten cselekedtek”. Kézzel írt levelet juttattak el megyénk minden tantestületéhez, íme az „1. számú melléklet” részlete: „Rövid, szabálytalan levél Hozzád, fiatal Pedagógushoz! Tudod, már régóta ismerlek. Együtt jártunk a főiskolára, előadásokra (mellé), vizsgákra, utóvizsgákra. Te voltál a legjobb kosaras a csapatban, (vagy talán zenéltél?). Közös kirándulásainkon megszakadtunk a nevetéstől (és ronggyá áztunk). Én rettentően féltem a szigorlatainktól, te bűvészmutatványokat mutattál be a folyosón. Most tanítok, szeretem a munkámat. De azt hiszem, hiányzik a közös ének, a nagy viták, beszélgetések légköre. Csak te vagy, akivel hivatásomat (amit közösen választottunk) meg tudnánk beszélni. Hozzád fordulok, hozzunk létre ismét egy közös munkát, közös gondolatot, közös cselekvést ...” A kollektív programra tizenöt csapat jelentkezett — ami ismerve a pedagógusok lekötöttségét — jó létszámnak mondható. Az első fordulóban tizenhárom kollektíva vett részt, majd később „csapategybeolvadás” miatt — szempont volt az erősítés — tizenegyre csökkent a résztvevők száma. Először általános műveltségi kérdések — irodalom, zene, képzőművészet ifjúság- és művelődéspolitika — témakörben zajlott a versengés. Szituációs játékokat oldottak meg, pedagógia helyzetmegoldásokat végeztettek a rendezők. Segítségül — de módszerként is — alkalmazták a különféle oktatástechnikai eszközöket. A Fadd-Domboriban rendezett második fordulót akadályversenyszerűen bonyolították le. A neveléstörténet témaköréből vett egy-egy kor jelentette az akadályokat. A szekszárdi IV. sz. Általános Iskolában a harmadik forduló témája pszichológia volt. Esetelemzés, pszichológiai tesztek kipróbálása, módszervariációk megtalálása, fogalmak definiálása szerepelt a különböző kérdések között. A negyedik és egyben utolsó fordulóban oktatás- és neveléselméleti kérdések voltak. Keresztrejtvény, feladatlap, különböző pedagógiai szituációk elemzése, feldolgozása^ jelentette ekkor a feladatokat. Az egyes fordulók között sem tétlenkedtek az „örökmozgók”. Részben a körlevélben kiírt szakirodalmat tanulmányozták, részben pedig írásbeli feladatokat oldottak meg. Az így elkészült dolgozatokat szakemberek értékelték. Megyénkből Vida Jánosné, a Tolna megyei Tanács művelődési osztály helyettes vezetője és Werner András a Pedagógiai Intézet igazgatója, Baranya megyéből pedig dr. Komlósi Sándor főiskolai tanár, Csatári Ferenc tanár, és dr. Vastagh Zoltán tanszékvezető, a pécsi Tanárképző Főiskola „képviselői” értékelték és látták el hasznos javaslatokkal, észrevételekkel az „alkotásokat”. A négy forduló valamint az írásbeli feladatok megoldása alapján I. helyezett a tolnai pedagógus KISZ-alapszervezet, II. a szekszárdi IV. sz. Általános Iskola, III. pedig a tamási pedagógus KISZ-alapszervezet csapata lett. A decsiek örökmozgója olyan verseny volt, ahol — a helyezéstől függetlenül — csak győztesek születtek, hisz nagyon sok új dolgot tanultak meg azok, akik „végigdolgozták” a négy fordulót. Az elmélet és a gyakorlat ütköztetése, a külső késztetés a szakkönyvek olvasására, az alkalmazott módszerek és minden a kitűzött célt szolgálta. Nem véletlen tehát — információnk szerint — az, hogy a pécsi Tanárképző Főiskola fel akarja használni a témát, hogy aztán majd más megyében is elterjessze. — Mozog-e tovább az Örökmozgó? — kérdeztem végül Szabó Ernőtől. — Tervezzük a „mozgatását”. Azt gondolom, érdemes! — él — A decsi szervezők A győztes tolnaiak Német szakos tanárok és könyvtárosok Gyönkön A Tolna megyei Tanács művelődési osztálya és a Tolna megyei Könyvtár második alkalommal szervezte meg a német szakos pedagógusok és a német nemzetiségi könyvtárosok tapasztalatcseréjét — ezúttal Gyönkön. Az első ilyen találkozó házigazdája két évvel ezelőtt Bonyhád volt és a rendezvény sikere úgyszólván parancsolta a folytatást. Gyönkön, tegnap délelőtt tíz órakor Bozsó Jánosnénak, az általános iskola igazgatójának rövid köszöntőjével kezdődött a soros továbbképzési nap programja ,i nagyközségi körzeti könyvtárban. Ezután került sor arra a sziporkázóan pergő németórára, melynek foglalkozásvezetője Jakab Edéné volt és szereplői a gyönki általános iskolások. A találkozó résztvevői a bemutató tanítást követően a magyarországi német nemzetiségi irodalomról hallhattak előadást, melynek előadója a Neu Zeitung munkatársa, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége irodalmi szekciójának titkára, Schutz János volt. A konzultációra, a tapasztalatok cseréjére ösztönző programot csak rövid időre szakította meg a közösen elfogyasztott ebéd. Délután a megyében tevékenykedő német szakos pedagógusok és nemzetiségi könyvtárosok megtekintették az elmúlt év őszén felavatott sváb tájházat, ahol Lackner Aladár lelkész volt a látogatás házigazdája. f TOLNA N KÉPÚJSÁG 5 Jogról - mindenkinek is rehabilitáció Egyre több munkahe---------------------- Igen, sok beosztásban, bizalmi munkakörben kívánja meg a munkaadó, hogy tiszta erkölcsi bizonyítványa, büntetlen előélete legyen a dolgozójának. Ugyanakkor a bűncselekmények számának emelkedése, egyes gondatlan bűncselekmények gyakorisága — pl. közlekedési bűncselekmények — következtében egyre több az olyan személy, aki már büntetve volt. Az összhangot biztosítja a rehabilitáció, más szóval a mentesítés: az a büntetőjogi intézmény, amelynek célja a büntetés kiállása után az elítélt visszavezetése a társadalomba. A büntetőjog területén is érvényesülő következetes humanitás és a büntetés célja is megköveteli, hogy azok a büntetettek, akik megjavulásuknak kétségtelen jelét adták, — akik tehát a társadalomra már nem veszélyesek — akadálytalanul részt vehessenek a termelő munkában, és ezzel egyéni boldogulásukat is biztosítsák. Szükséges tehát a rehabilitáció intézménye, amely lehetővé teszi, hogy a büntetett előéletű személy — az említett feltételek megléte esetén — ismét abba a helyzete kerüljön, amilyenben elítélése előtt volt. A büntetett előéletű egyén számára a társadalomba való visszatérést megnehezítő okok részben jogi természetűek, részben a társadalmi felfogásban, illetőleg előítéletben gyökereznek. A bűncselekmény elkövetőjét ugyanis számos esetben a főbüntetés mellett olyan mellékbüntetéssel is sújtják, amely a jogképességét hosszabb-rövidebb időre korlátozza. Amíg ez az időtartam le nem jár, az elítélt — főbüntetésének kitöltése után is — sokáig el van zárva a társadalomba való teljes beilleszkedéstől. Ezt a joghátrányt maga a büntető törvény, illetőleg az ítélet rója az elkövetőre. Ezenfelül az egyes állások és jogosítványok elnyerésére, vagy gyakorlására vonatkozó szabályok is kizárják az elítéltek számos csoportját. Ezekben az esetekben is tehát, a jogszabály sújtja az elítéltet, büntetésének kiállása után további hátrányokkal. Ilyen jogszabályok hiányában is érvényesül a ténylegesen létező előítélet, amely minden ellenkező irányú társadalmi ráhatás ellenére is sok helyen még idegenkedik attól, hogy az elítéltet munkalehetőséghez juttassa. Emellett az ember az élet számos viszonylatában arra kényszerül, hogy hatósági erkölcsi bizonyítványt mutasson be. Márpedig az ilyen bizonyítvány az egyébként nélkülözhetetlen bűnügyi nyilvántartás adataira támaszkodva bizony feltünteti az illető előző büntetéseit, ami felidézi a korábbi elítélés emlékét, a már megjavult elítéltet megszégyeníti, elkeseríti, és sok esetben arra a meggyőződésre juttatja, hogy hiába igyekszik tisztességes munkáséletet folytatni, előéletének a szégyenfoltját mégis viselnie kell. Mindezek kiküszöbölése végett vezette be a jogrendszerünk a rehabilitációt. Egy pillantást vetve -------------------------- jogtörténetünkre, meg kell állapítani, hogy a magyar jogfejlődés a rehabilitáció intézményének megteremtésében erősen elmaradt, lényegében véve utoljára honosította azt meg Európában. Az első magyar rehabilitációs törvény kiadására az 1940. évben került sor. A Büntető Törvénykönyvünk szelleme azt sugallja, hogy a büntetés csak akkor éri el célját, ha a jog biztosítja a bűncselekményt elkövető számára, hogy az eljárás és a büntetés végrehajtása után — őszinte és tartós javulás esetén — ismét teljes értékű állampolgár lehessen. Ennek igen nagy a kriminálpolitikai jelentősége, mert az a remény ösztönzi az elkövetőt a kifogástalan magatartásra. Ezért állítja a jogirodalom, hogy „a rehabilitáció a modern büntetőjog koronája.” A Büntető Törvénykönyvünk szerint „A mentesítés folytán az elítélt mentesül azon hátrányos következmények alól, amelyeket az elítéléshez jogszabály fűz. A mentesített személyt büntetlen előéletűnek kell tekinteni, és nem tartozik számot adni olyan elítéltetésről, amelyre nézve mentesítésben részesült. Újabb bűncselekmény elkövetése esetén azonban a mentesítés nem terjed ki azokra a hátrányos következményekre, amelyeket a törvény a korábbi elítéléshez fűz.” Ezen utóbbi megszorítás azt jelenti, hogy újabb bűncselekmény elkövetése esetén a társadalom védelme érdekében a bíróság a korábbi elítélést a büntetés kiszabása körében értékelheti, illetve, ha ennek feltételei fennállnak, az elkövetővel szemben a visszaesőkre vonatkozó szigorúbb rendelkezéseket alkalmazza. A Büntető Törvénykönyvünk a mentesítésnek három módját ismeri: — mentesítés a törvény erejénél fogva, — bírósági határozat alapján, és — kegyelem útján. A törvényi rehabilitáció esetében az elítélt bizonyos, a törvény által meghatározott feltételek (pl. próbaidő eredményes eltelte, büntetés kiállása, stb.) után minden külön bírói, vagy államigazgatási aktus nélkül mentesül az elítélés tényéhez fűződő következmények alól. A bírói rehabilitáció esetében bírói határozattal, s rendszerint mérlegeléssel kell megállapítani azt, hogy a rehabilitáció törvényben meghatározott feltételei a konkrét esetben megvannak-e, vagy sem. Az elítéléshez fűződő következmények alóli mentesítés tehát konstruktív erejű bírói eljárás folytán áll be. A kegyelmi rehabilitáció a kegyelmezésre jogosult államhatalmi szervnek az az aktusa, amellyel az elítéléshez fűződő hátrányos következményeket törli. Minthogy a kegyelmezésnek nincsenek törvényes korlátai, kegyelmi úton a rehabilitáció az egyébként törvényes előfeltételek hiányában is elrendelhető. Az egyes mentesítési formákkal a következő írásokban foglalkozom részletesen. (Folytatjuk.)dr. sólyom Bódog oszt. vez. ügyész Pályázat Nyilvános pályázatot hirdet Balázs Béla születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, elsősorban pedagógusok, klubvezetők, népművelők, egyetemi hallgatók, középiskolai diákok részére. A pedagógusoktól a filmkultúra és filmművelődés témakörével foglalkozó pályaműveket várják a szervezők. Olyan munkákat, amelyek akár óra- és előadásvázlatok, illetve az ehhez tartozó szöveggyűjtemény-tervezetek formájában a filmkultúrára való iskolai nevelés távlati koncepcióját dolgozzák ki. A klubvezetőktől, népművelőktől azt várják, hogy a klubmunkában hasznosítható filmelemzés új módszereit, útjait fogalmazzák meg. Az egyetemi hallgatók, illetve középiskolások olyan pályaművekkel jelentkezhetnek, amelyek a filmművészet sajátosságait, egyediségét vizsgálják más művészetekhez képest. A pályázatok 1984. szeptember 1-ig küldhetők be három példányban a Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum címére (1143 Budapest, Népstadion út 97.). Az egyes kategóriák pályadíjai: az I. díj 10 ezer forint, a II. díj 7 ezer forint, a III. díj 5 ezer forint. A pályamunkákat szakmai zsűri bírálja el. Döntését, a pályázat eredményét a szaksajtóban (Filmkultúra, Filmtudományi Szemle) teszik közzé. A legszínvonalasabb munkákat megjelentetik majd. Kórustoborzó Egy közösség életében — légyen az „kis város, nagy falu” — mindig is fontos szerepet játszottak a gyermek öntevékeny művészeti csoportok. Erről számtalan esetben szóltunk már, de lehet-e eleget beszélni ezen csoportok közösséget, személyiséget formáló erejéről? Nem kell-e nyomban felfigyelnünk és szabad jelzésű zöld utat biztosítanunk minden olyan kezdeményezésnek, ami parányi jele egy születő útnak? Nem hiszem, hogy akad felelős beosztású ember, aki ne igennel válaszolna a kérdésekre. Ezen gondolatok elindítója az a felröppenő hír, hogy Szekszárdon az úttörőház a városkörnyékén és a megye székhelyén élő, 1970—74-ben született gyermekek részére énekkart szervez. A leendő kórus vezetését Sásdi Ágnes vállalta, aki a Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát, és néhány évig a budapesti „Tavasz” kórus másodkarnagya volt. Családi körülményei hozták Szekszárdra. Itt kívánja töretlen lendülettel és hittel folytatni a fővárosban megkezdett munkáját. Vallja, hogy zenével nem csupán zenére lehet és kell nevelni. Ennek megfelelően változatos pedagógiai módszereket kíván a kóruspróbákon alkalmazni — filmvetítés, zene-, vershallgató- Szekszárdon son át egyéb ismeretterjesztő előadásokig. A leendő városi kórus nem rivalizálni akar a már működő szekszárdi általános iskolai kórusokkal, nem is azokból az iskolákból várják elsősorban a jelentkezőket. A szervezők úgy érzik, hogy a közel ötezer szekszárdi diák közül elenyésző az az alig kétszáz fő, aki például az „éneklő ifjúság” mozgalomban szerepelt. Örömmel fogadjuk tehát a kezdeményezést és támogatását javasolva adjuk most közre a legfontosabb tudnivalókat, hogy: Június 4—5—6-án délután 3—5 óráig lesz meghallgatása az énekkarba jelentkező tanulóknak, Szekszárdon az úttörőházban. Jelentkezhet bárki, aki 1970—74. között született, lakóhelytől függetlenül, ha az utazását az ének, a zene emberformáló varázsáért meg tudja oldani. dkj A toborzás emblémája