Tolnai Népújság, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-22 / 248. szám
1991. október 22. PÚJSÁG 5 A forradalom üzenete Országgyűlési képviselők 1956-ról Király Zoltán: Indulatok nélkül — Kisgyerekként éltem meg 1956-ot, s így az eseményekben egyáltalán nem voltam érintett. Éppen ezért bennem nem feszülnek olyan indulatok, melyek akár az egyik, akár a másik oldalon fellelhetők. Tehát úgy vélem, hogy 1956 megítélésében képes voltam, képes vagyok tárgyilagos maradni. Ezért szeretném elmondani: jó lenne végiggondolni Nagy Imre '56-ban megfogalmazott s kinyilvánított koncepcióját, Magyarország örökös semlegességét. Manapság, amikor a kormányzat a NATO felé kacsingat, rendkívül időszerű lenne '56 szellemének megfelelően bejelenteni a katonai semlegességet. Ha úgy tetszik, ezen a ponton van közöm 1950-hez. Mécs Imre: Követendő alapelvek — Életem meghatározó emléke volt 1956 október 23-a. Mindenekelőtt arra a nemzeti egységre gondolok nagy örömmel, ami százévenként egyszer, ha létrejön a magyar történelemben. Megérintett bennünket '56, s egész életünkben erre az egységre, összefogásra, együttgondolkodásra kell törekednünk - éppen azért, mert manapság mindez nincs jelen a közéletben. Más szempontból is fontos számunkra 1956, a közösségalkotás, az öntevékenység, a szociális gondolat szempontjából, mely elvek ugyancsak visszaszorultak mostanság. Nem '56 direkt tanítását kell most követnünk, hiszen a világ nagyot változott. Az alapelvek, '56 alapelvei viszont annál fényesebben ragyognak. Orbán Viktor: Kiindulási pont — Kevés olyan szerencsés ország van a kelet-európai régióban, mint Magyarország. Nekünk ugyanis volt, van lehetőségünk arra, hogy a rendszerváltás folyamatában visszatekintsünk egy szilárd pontra, 1956-ra. Ez az esemény, számunkra, fiatal demokraták számára ugyanazt jelentette, mint a tapasztalatlan táncosnak a kályha, ahonnan el lehetett indulni. Ekkor születtek meg azok az alapelvek, jöttek létre azok az értékek, melyek mentén szembe lehetett fordulni a rezsimmel. Olyan emberi magatartásra adott példát '56, melyet bátran lehet vállalni. Pozsgay Imre: Sorsdöntő szerep — 1956 újraértékelése és társadalmi-politikai elismerése sorsdöntő szerepet játszott a rendszerváltásban. Örülnék, ha a magyar történelemben és az emlékezetében a legkiemelkedőbb helyet foglalhatná el az '56-os forradalom. Torgyán József: Talpra állt a nemzet — Számomra 1956 október 23-a és az azt követő közel két hét azt jelentette, mint sivatagi vándornak egy pohár hideg víz a szomjanhalás küszöbén. Az egész nemzet állt talpra, s az eseményeket napjainkkal öszehasonlítva meg kell állapítanom: akkoriban a nép jobban tudta, hogy mit kell tennie, mint ma a profi vezetőség. Akkor ugyanis tudtuk, hogy sajtóra, rádióra van szükségünk, ezért vonultak a forradalmárok már rögtön az elején a rádió és a Szabad Nép székháza ellen. Tehát az '56-os forradalom az én értelmezésemben nagyobb győzelem, mint annak idején a maroknyi spártai katona termépülei helytállása, hiszen mi a világ legnagyobb katonai haderejével szemben az általuk támogatott bolsevizmust győztük le. Fel is tudtuk volna építeni országunkat, ha nem árul el bennünket a Nyugat. Vásárhelyi Miklós: Mélységes demokratizmus — Azokért az eszményekért, melyeket mi 1956-ban magunk elé tűztünk, azok megvalósításáért ma nem történik elegendő erőfeszítés. Annak a kamarillapolitikának, melynek most a közéletben tanúi vagyunk, semmi köze ahhoz a mélységes demokratizmushoz, mely '56-ban például a munkástanácsokban, a forradalmi bizottságokban, különböző népi szervekben és magában a kormányzatban is megnyilvánult. 1956 manapság jó hivatkozási alap, de ha tartalmilag is elemezzük a dolgot, akkor már sokkal komorabb a kép. S mindezekhez hozzá kell tennem: egyenesen nemzeti szégyennek tartom, hogy harmincöt évvel a forradalom után az abban részt vettek, a legnagyobb áldozatot vállalók, életüket kockára tevők sem erkölcsi, sem anyagi rehabilitálása nem történt meg. Zimányi Tibor: Közös célok — A visszaemlékezések örömet, az új benyomások szomorúságot okoznak számomra. Mégpedig azért, mert az akkori magyar egység szétfoszlott, holott arra soha nagyobb szükség nem lenne, mint manapság, amikor élhetünk a szabadsággal. 1956-tal vissza is lehet élni, mert amit annak nevezünk, az pár mondat. Akkoriban a fő céllal, a függetlenséggel és a demokratikus kibontakozással mindenki egyetértett. Most mindenekelőtt a gazdasági talpraállás, és nem szabad ezt sem elfelejteni, az erkölcsi megújulás lenne a célkitűzés. Ez utóbbi azért is, mert a történelmi igazságtétel elengedhetetlen. Nem bosszúállásról van szó, hanem arról, hogy a jogállamiságnak megfelelően a bűnösöket meg kell büntetni. Nem feltétlenül börtönnel, hanem megnevezéssel, mert csak akkor lehet lezárni a múltat, különben örökké égő sebek lesznek az emberekben. Torgyán József Orbán Viktor Király Zoltán Zimányi Tibor Vásárhelyi Miklós Pozsgay Imre Mécs Imre Emlékezés a köztársaság kikiáltására „Nagy lépést tettünk a demokrácia irányába” Interjú Szűrös Mátyással, az Országgyűlés alelnökével A kép, amely két évvel ezelőtt bejárta nemcsak a hazai, hanem a világsajtót, máig emlékezetes: Szűrös Mátyás a Parlament ablakánál állva bejelenti, hogy Magyarország államformája 1989 október 23-i dátummal ismét köztársaság. Erről a pillanatról, pontosabban annak előzményeiről és későbbi hatásairól beszélgettünk Szűrös Mátyással, aki az Országgyűlés szünetében adott interjút lapunknak. — Annak idején, mi reformpolitikusok, a lehetőségek mértékében igyekeztünk hozzájárulni ahhoz a folyamathoz, amelynek keretében bővíthettük az ország nemzetközi mozgásterét és szuverenitását. Elképzeléseinknek megfelelően a szabad és demokratikus Magyarországot kívántuk felépíteni, többpártrendszerrel. Természetesen a következtetésekhez, felismerésekhez fokozatosan jutottunk el, ezt azért hangsúlyozom, mert a plenáris ülés külpolitikai vitájában is elhangzott, hogy az állampárt, a hatalom az ellenzék nyomásának követeztében volt kénytelen a függetlenedés útját járni. — Ez nem így történt? v- A kölcsönhatást természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni. De úgy gondolom, hogy a saját felismeréseink alapján a nyolcvanas években elkezdtük elemezni a nemzeti és nemzetközi érdek közötti viszonyt. Nem volt nehéz felismernünk azt, hogy a nemzeti érdek képviselete a feladatunk a külpolitikában. Mindezt azért bocsátom előre, mert a köztársaság kikiáltása nagyon fontos történelmi mozzanat volt ebben a folyamatban. Hiszen ezzel is demonstráltuk szuverenitásukat. Ezt a bejelentést nagyon sokan valóban örömmel fogadták. — Azóta se nagyon láttam olyan tömegmegmozdulást, amely ennyire megtestesítette volna a nemzeti érzéseket. Mindenfajta előzetes szervezés nélkül, csak egy rövid közlemény közzétételével értesítettük a lakosságot arról, hogy mindenkit szeretettel, tisztelettel várunk erre a napra, azaz 1989 október 23-ra, amikor is déli 12 órakor kikiáltjuk a köztársaságot. — Az időzítésben rejlett némi célzatosság? Október 23-a ugyanis nevezetes nap történelmünkben . . . — Természetesen, mivel a kormánnyal együtt korábban már arra a következtetésre jutottunk, hogy 23-át ünneppé, a szabadság és a függetlenség napjává kell nyilvánítani. Ez tudatos törekvés volt részünkről, így válhatott október 23 a forradalom és szabadságharc, illetve a köztársaság kikiáltásának ünnepévé. Óriási hatást tett rám is az a több mint százezer ember, aki megjelent a Kossuth téren, látszott rajtuk, hogy valami olyasmi történik, ami az ő akaratukkal, szándékukkal egybeesik. Egy nagy lépést tettünk a demokrácia irányába. Felemelő érzést jelentett számomra az Országház erkélyéről azt a rövid szózatot elmondani, melyet éjszaka írtam meg, s melynek keretében kikiáltottuk a köztársaságot. Életem és politikai pályafutásom nagy pillanata érkezett el ekkor. — Két jelentős eseményről esett eddig szó, 1956 október 23-áról, illetve 1989 október 23-áról. Miként vonna közöttük párhuzamot, napjainkra történő kitekintéssel? — A választások előtt mi magunk, reformpolitikusok, illetve az ellenzéki erők a legitimitásukat 1956-hoz kötötték. A harmincöt évvel ezelőtt lezajlott forradalom az úgynevezett létező szocializmus első jelentős, robbanásszerű válságát jelentette. A változásokat akkoriban sokan a demokratikus szocializmus alapján képzelték el. Annál is inkább, mivel a főszereplők ezen a platformon álltak, beleértve a mártír miniszterelnököt, Nagy Imrét is. Ez a gondolat az 1987-es lakitelki tanácskozáson is jelen volt. Erőteljesen jelentkezett 1956-ban a nemzeti sajátosságok figyelembevételének a követelménye is. Akkor ez legmarkánsabban a semlegesség kinyilvánításában nyilvánult meg. Mindehhez 1989 október 23-a szervesen kapcsolódik, mint a reformok, a változtatások, a demokrácia, a szociális piacgazdálkodás kifejezője. Napjainkban pedig mindez kezd megvalósulni. A parlamenti politikai vitanapon is mindenki hangsúlyozza, hogy az elmúlt néhány év legnagyobb eredménye az, hogy sikerült visszanyerni szuverenitásunkat. 1956, 1989 és napjaink összevetéséből kiderül, hogy a magunk elé tűzött célok egyre elérhetőbbé váltak. Független, demokratikus országban ünnepelhetjük október 23-át, minden nehézség ellenére. Viszont attól tartok, hogy nem minden alakult úgy, ahogy annak idején önök elképzelték. Nem minden alakult úgy, ahogy mi elképzeltük, persze, a költők és a politikusok szeretnék előre látni a jövőt, de ez nem biztos, hogy minden esetben jó lenne. Végül is, alapvetően megteremtettük a demokrácia intézményrendszerét, ez alapvetően működik, hozzáláttunk a tulajdonviszonyok átalakításához, a gazdasági szerkezet modernizálásához. Sok minden másképp valósul meg, mint 1956-ban vagy 1989-ben, mégis alapvetően a demokrácia, a szociális piacgazdaság felé haladunk. Minden reményünk megvan arra, hogy a huszadik század végén egy demokratikus, szabad Magyarország polgárai legyünk. — Ön gyakorta megfordul hivatalos küldetésben külföldön. Miként ítélik meg hazánkat más országokban? — A világban jó a megítélésünk, bár annyira már nem vagyunk az előtérben, mint a nagy változások idején. Továbbra is nagyra értékelik azt, hogy Magyarország itt, Közép- és Kelet-Európában szinte a béke szigete másokhoz képest. Azt is nagyra tartják, hogy sok minden történt a demokrácia és a modernizáció érdekében. Nem ünneprontásként, de hadd tegyem fel a kérdést: nem érzi mostanság úgy, hogy október 23-a közeledtével mintha kevesebb szó esne a két évvel ezelőtti nagy pillanatról? — Kétségtelen, hogy a köztársaság kikiáltásának ünnepe már tavaly sem kapott kellő hangsúlyt, sokkal inkább a rendszerváltás szempontjai kerültek előtérbe. Sok tekintetben el is feledkeztek arról, hogy ezek a változások 1956-ra is visszavezethetők, a demokratikus szocializmus eszméjéhez. Ennek ellenére én mégis hiszem, hogy az emberekben mélyen él 1989 október 23-a, a közvélemény erre a napra mindig örömmel és szívesen emlékezik vissza. Ezt tapasztalom az országban, bárhol is járok. Az oldal anyagait Szeri Árpád írta, a fotókat Gottvald Károly készítette.