Tolnai Népújság, 1991. december (2. évfolyam, 283-304. szám)
1991-12-09 / 288. szám
(tolnai) 4 NÉPÚJSÁG Szekszárdi Szemle Belvárosi beszámoló Központi kérdések Dombai Gyula, a szekszárdi 9-es számú körzet képviselője annak idején már az első fordulóban - a szó szoros érelmében páratlan módon - megszerezte a szükséges szavazatokat s elsőként jutott be a az önkormányzati testületbe. Körzete - a Skála áruház-Kórház-Béla király tér-Kálvária - által határolt rész, azaz a belváros sok tekintetben rendhagyó terület, mégis, nem mentes a gondoktól. Ez bizonyosodott be azon a képviselői beszámolón, melyet Dombai Gyula pénteken délután tartott dr. Pataki Gábor alpolgármester és Szeleczki József műszaki irodavezető társaságában az érdeklődő polgárok részére a Garay téri általános iskolában. Sok olyan kezdeményezésről lehet számot adni ebben a körzetben, melyek a város egészét is érintik valamilyen formában - derült ki a képviselő tájékoztatójából. Példaként említhető a Széchenyi utcai halszaküzlet, mely éppen a teljes átalakítás stádiumában van. Az épületet a tervek szerint egészen az utcafrontig kihozzák, az alsó szinten hét üzletet alakítanak ki. Emellett itt kap helyet izraeli vállalkozásban az a gyorsbüfé, ahol hamburgerek, szendvicsek és más ínyencségek vásárolhatók. Folyamatban van a Garay-udvar és a piactér átépítése is, az előbbi helyszínen várhatóan egy kút teszi szebbé a környezetet. Ugyancsak tart a Garay téri általános iskola felújítása és az itteni tornaterem bővítése is. Ugyanez mondható el a Bezerédj utcai speciális iskolára is. Örömmel említhető, hogy a belvárosban egyre több facsemetét helyeznek el, az már viszont sajnálatos, hogy ezek egy részét vandál kezek szinte azonnal el is törik, vagy kitépik. Két utcát érinthet a névváltoztatási hullám: a Népfront utcát, amely a javaslat szerint Holub József nevét viselné, a Marx Károly utca pedig visszaváltozna Séd utcává. Megoldatlan, s a jelenlegi lehetőségek ismeretében megoldhatatlan az ugyancsak az egész várost érintő központi autóforgalom elterelése. Az egészségre káros anyagok háromszorosa-négyszerese koncentrálódik egy-egy csúcsforgalom idején a centrumban, s az állandó rázkódás is folyamatosan károsítja nemcsak a lakóházakat, műemléki jellegű épületeket, de az emberi szervezetet is. Anyagi okok miatt egyelőre nem lehet látni a kiutat - húzta alá Dombai Gyula. A pénzhiányt valamelyest enyhítené a helyi adók bevezetése, melyek azonban a legkisebb mértékben, vagy egyáltalán nem érinthetik a lakosságot. Dr. Pataki Gábor hozzászólásában mindehhez hozzátette, hogy ez az észak-déli tranzitút naponta 23 ezer gépkocsit enged át, ezt pedig a város már nem bírja el. Nem a rendőrlámpák szinkronba hozása lenne a megoldás, mint azt egyesek vélik, hanem a többszáz millió forintot kitevő kerülőút. Erre nincs pénz, főleg akkor, amikor a költségvetés 87 százalékát a város intézményeinek fenntartása emészti fel. Dr. Pataki Gábor ugyancsak fontosnak tartotta a helyi adók bevezetését, számításai szerint így 50-60 millió forintos bevételhez juthatna a város. Ettől függetlenül, azaz a helyi adók nélkül természetesen a város - amelyik egyálalán nem tartozik a szegényebbek közé - továbbra is élni, fejlődni fog, legfeljebb nem olyan mértékben, ahogyan azt sokan szeretnék - fejezte be mondandóját dr. Pataki Gábor. A hozzászólók véleményei közül érdemes kiemelni azt, amelyik a belváros szemetes mivoltát panaszolta fel. Sok a garázda alak, akikkel szemben példát kellene statuálni. Akkor ennek híre menne, s mások is meggondolnák kétszer is, hogy érdemes-e randalírozni. -szá Fotó: Ótós Réka Dombai Gyula, dr. Pataki Gábor és Szeleczki József Parkolóőretika Nem üdvözöltük kitörő lelkesedéssel Szekszárdon a fizető parkolók bevezetését, de aztán ha fanyalogva is, mélyen a zsebünkbe nyúltunk. Engedelmeskedtünk az önkormányzati akaratnak, bízva benne, hogy a parkolódíjak a köz javát szolgálják. Már napok óta azon töröm a fejem, hogyan lehetnék parkolóőr, hisz kedvemre terrorizálhatnám a renitens autósokat, s közben talán meg is tollasodhatnék. Időnként irigykedve figyelem a parkolóőrt. Életrevaló, temperamentumos asszonyság, túlcsorduló hivatástudattal, még csúcsforgalomban is bámulatos érzékkel terelgeti a négykerekű járműveket. A minap elgondolkodtató ajánlatot tett: egy falinaptár ellenében nem háborgat többé. Világgá kürtölte, hogy javaslata a többi autósnál már termékeny talajra talált, így mindenki jól járt. Nem titkolta azt sem, hogy nem mindenkinek ad parkolójegyet, így a maradékkal kedvére manipulálhat. A kuncsaftok apró-cseprő csecsebecsékkel kedveskednek neki, cserébe elfeledkezik a fizetségről. Egy közeli butikos táskákkal, megint mások piperecikkekkel igyekeztek a kedvében járni. Legutóbb éppen egy nagy csomag Arany Mokka kávét hordozott körbe diadalittasan, mint a véres kardot. Nem vitás: valóságos aranybánya a Korzó-áruház mögötti parkoló. Egyszer azonban nem hittem a szememnek. Az élősdi asszonyság végre azt kapta, amit megérdemelt: Mikulás-nap alkalmából virgáccsal kedveskedtek neki. Vajon hány tonna virgácsot kellene szétosztani, hogy minden simliskedőt méltóképpen jutalmazzunk? -km- 1991. december 9. Francia kapcsolat Vendégszerető fogadtatás Bezonsban Folytatás jövőre Szekszárdon Keveset lehetett hallani az utóbbi néhány évben franciaországi testvérvárosunkról, Bezonsról. A kapcsolatok a nagy változások következtében szüneteltek, de azért meg nem szakadtak. Erre bizonyíték az a látogatás, melyre városunkból invitálták Bezonsba Kocsis Imre Antal polgármestert, Mohai András testvérvárosi referenst, valamint Csáki Béla önkormányzati képviselőt, a művelődési bizottság elnökét. Tőle kértünk egy rövid ismertetést, élménybeszámolót a Bezonsban történtekről. — Mindenekelőtt hadd jegyezzem meg, hogy a szekszárdi önkormányzati testületben soha nem vetődött fel a korábban kialakított testvérvárosi kontaktusok megszüntetésének a kérdése - mutatott rá Csáki Béla. — Midenki számára evidens volt, hogy a kapcsolatokat a továbbiakban is ápolni kell, s amennyiben van rá lehetőség, azokat ki kell bővíteni, döntően a gazdasági szféra felé. — Miként fogadták néhány év „kihagyás” után a szekszárdi delegációt Bezonsban? — Rendkívül barátságosan és vendégszeretően. Méghozzá attól függetlenül, hogy Bezonsban döntően kommunista vezetés van, immár több mint két évtizede folyamatosan. Beszélgetéseink alkalmával vendéglátóink többször kinyilvánították abbéli véleményüket, hogy a magyarországi eseményekkel összességében nem értenek egyet. Ám ezt, azaz a változásokat természetesen magyar belügynek tekintik. — Bezons tudvalévően gyakorlatilag Párizs egyik külvárosának is tekinthető. Csak errefelé jártak, vagy sikerült megismerkedniük a francia fővárossal is? — Négy teljes napot töltöttünk Bezonsban. Két és fél napig folyamatosan ismerkedtünk a környékkel, tanulmányozhattuk az ottani polgármesteri hivatal működését, szervezeti felépítését. Hasznos tapasztalatokat szerezhettünk az egészségügyi és szociális ellátás tekintetében is. Ebből a szempontból számunkra is követendő példát nyújthat az a majdnem teljesen kiépített védőháló, amely a bölcsődétől a nyugdíjaskorig óvja az állampolgárokat. Igaz, a lakáshelyzettel ott is gondok vannak, miután - akárcsak nálunk - az állam szinte teljesen kivonult erről a területről. — Párizs? — Egy teljes nap és egy éjszaka állt rendelkezésünkre Párizs megismerésére. Megtekintettük a nevezetességeket, mindent, ami csak elképzelhető. Az igazi élményt azonban az a zenés szórakozóhely jelentette, ahol három és fél órán keresztül hallgathattuk a hangulatos francia sanzonokat. Mindent összegezve, csak elismeréssel szólhatok bezensi vendéglátóinkról, akikkel nemcsak hivatali, hanem baráti kapcsolatokat is sikerült kialakítani. — Lesz-e folytatása ennek a találkozónak, esetleg Szekszárdon? — Igen, hiszen a két polgármester aláírta azt a szándéknyilatkozatot, melyben a két város hitet tett a kapcsolatok fejlesztése mellett. Egyébként jövőre, azaz 1992-ben ünnepeljük a testvérvárosi kapcsolat felvételének a 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból - várhatóan valamikor tavasszal - Szekszárdon francia hetet kívánunk tartani. Ekkor a tervek szerint nemcsak hivatali delegáció érkezne hozzánk, hanem hagyományőrző együttesek, valamint a híres francia konyhát bemutató szakácsok is. — Szavaiból úgy veszem ki, hogy nagy jövőt jósol a két város további kapcsolatának. — Személy szerint úgy gondolom, hogy mindkét város csak profitálhat a több mint két évtized óta élő kontaktusból. Francia barátaink hozzáállásából világosan kiderült, hogy erre a megújult viszonyra - a közelmúlt átmeneti visszesése ellenére - minden bizonnyal szép jövő vár. Szeri Árpád Egy nevezetesség: az Eiffel torony Megszólalt az aranycsengő Megnyíltak az aranykapuk, karácsonyi díszbe öltöztek a szekszárdi kirakatok. Nézelődünk, tervezgetünk, számolgatunk. A mozi előtti és a vásárcsarnoki aranykapu, a két nagy áruház, a sok-sok könyvárus, a kis és nagyobb divatáru üzletek, a legális és az illegális árusok soha nem látott bőséggel várják a vásárlókat. Nekünk pedig hamarosan döntenünk kell. Van, aki előrelátóan már évközben megvette szeretteinek az ajándékot azzal, hogy ki tudja, mennyibe fog kerülni ugyanaz pár hónap múlva. Van, aki a mostani kínálatban találja majd meg a kedvére valót, és olyan is lesz, aki az utolsó napra hagyja a választást. Hisz nem könnyű eldönteni, hogy mire adja ki az ember az amúgy is egyre kevesebbet érő pénzét. Valamikor esküdtünk arra, hogy az az igazi ajándék, ami „haszontalan”. Amit az ajándékozott nem venne meg - bár nagyon vágyik rá - , ami nem ruhanemű, nem létszükséglet. Egyre kevésbé engedhetjük ezt meg magunknak, és sajnos sokan még azt sem, hogy egyáltalán ajándékot, akár jelképeset vehessenek. Körülöttünk forrong a világ, mi itt a Kárpát-medencében mint egy gyermek anyja védő ölében a karácsonyra készülődünk. A hírek, melyek nap-nap után eljutnak hozzánk, megkeserítik a várakozás tiszta örömét. Megint egy karácsony, amikor - a saját gondjaink mellett - a fegyvercsövek, a zokogó öregek, a megszeppent gyermekarcok képei keverednek majd a Mennyből az angyallal. Mert nem tudjuk kirekeszteni gondolatainkból, ami tőlünk nem is olyan messze, mindössze pár kilométerre történik. A legtragikusabb az, hogy szinte semmit sem tehetünk. Várjuk a karácsonyt, a szeretet, a megbocsátás, a békesség ünnepét. Várjuk, hogy egyszer majd az egész világ úgy gondolja, mint mi. Mert mi, magyarok, úgy gondoljuk? Megszólalt az aranycsengő, megnyíltak a karácsonyi aranykapuk Szekszárdon. Az olvasónak tulajdonképpen azt akartam elmesélni, hogy mi mindent láttam, hogy hol, mit vásárolhat, mit találhat. Sajnos, a séta kissé ünneprontóra sikeredett. Biztos vagyok benne, hogy úgyis mindenki - talán többször is - végignézi a gyönyörű ajándéknak kínálkozó árukat. Ha egy adventi koszorú gyertyájának fényébe nézve pedig ugyanazok a gondolatok jutnának az olvasó eszébe, mint jelen sorok írójának, az - bizonyos vagyok benne - nem a véletlen műve. Ebben a tudathasadásos ünnepi várakozásban talán csak egy dolgot tehetünk. Békességet és szeretetet kellene adni azoknak, akik azt tőlünk várják és akiknek módunkban van azt megadni. Sas ErzsébetFotó: Óiós Réka Karácsonyi csillogás Rejtett értékeink Dr. Sass egykori háza A Bezerédj utca 20. számú épület ma már alig emlékeztet egykori lakójára, akit méltatlanul feledett el megyénk és székvárosa: sem megyei lexikonaink, sem intézményeink és utcanévtábláink nem őrzik nevét, pedig a száz esztendeje, 1891. december 3-án elhunyt férfiú munkásságával kivívhatta volna figyelmünket. Régi nemesi család sarjaként született 1822. február 23-án Borjádon, majd a közeli sárszentlőrinci gimnáziumba járt, ahol Petőfi Sándor iskolatársa volt, s a költő később is legrégibb barátjaként tartotta vele kapcsolatát. Ezt az is jól mutatja, hogy az 1849-es téli hadjárat után szülei orvosi ellátását is rábízta, s „honoráriumként” azt a kedvelt Horatius-kötetet adta neki, amelyben régi jó kapcsolatuk tényéről emlékezett meg. Az ekkor honvéd-törzsorvosként a hazát szolgáló dr. Sass csupán annak köszönhette későbbi megmenekülését, hogy fél év múlva Sauer Ignác igazoló levelet írt számára, amiben egyetemi tanársegédi működését ez időre teszi. Visszatérvén szülőmegyéjébe, a herceg Esterházy uradalom orvosa lesz Tamásiban, majd a paksi dr. Novák Sándor utódaként megyénk főorvosának jelölik. E tisztét negyed századnál tovább viseli becsülettel, miközben lezajlott az 1873-as kolera-járvány az országban itt a legkevesebb véráldozattal. A főorvos megszervezte minden községben a védekezés és betegellátás előtte nem létező rendszerét, s a legkorszerűbb módszerek mellett felvilágosító előadásokkal igyekezett célt érni. Emellett szinte az összes jelentős megyei nemesi család házi orvosának tekintette a Bezerédjektől kezdve a Perczelekig, Budapesten pedig Korányi - akiről hálás utókorú kórházat nevezett el - azt kérdezte a hozzá innét felutazó betegtől: „Miért nem maradt otthon, hiszen van maguknak Sassukl”. Elismert, országos szaktekintély volt, akinek nem kis része volt abban, hogy megnőtt a köznép orvosok iránti bizalma, s inkább már hozzájuk fordult a javasasszonyok helyett. „Háza nyílt helye volt a társadalom tekintélyes osztályának, s vendégszeretete, keresetlen, minden gőgtől ment viselkedése népszerűvé tette alakját” - olvashatjuk a Tolnamegyei Közlönyben megjelent nekrológban. Abban az újságban, ahol Petőfiről talán a legtöbb cikkét tette közzé, méghozzá olyan alapossággal, hogy Hatvany Lajos a legszavahihetőbb szemtanúnak tartja. Az általa feltárt irodalomtörténeti értékű adatok nélkül szegényebbek lennénk ma, s ugyanez mondható el széleskörű társadalmi tevékenységére is. A megyei gazdasági egyesületben, méhészegyletben, orvos- és gyógyszerészegyeletben éppúgy vezető szerepe volt, mint elnökként a szekszárdi iskolaszék munkájában. Az ő javaslatára alapították meg 1883-ban a Tolnamegyei Régészeti és Történelmi Társulatot, hoztak létre helyi bankot, gyűjtöttek már Bezerédj Pál előtt a szegények téli ellátására. Szomorú, de szűkkeblű korunk mindeddig semmit nem tett azért, hogy mindez ne merüljön a feledés homályába... Dr. Töttős GáborFotó: Óiós Réka E heti kérdésünk: Petőfi Magyar nemes című versében a Sass család egyik tárgya is szerepel. Melyik? Ma is orvosi rendelőknek ad otthont a Sass ház