Tolnai Népújság, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-01 / 228. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Nagy gondot fordítanak arra, hogy méltón ünnepeljék az Idősek világnapját Több Tolna megyei városban és faluban szép műsor az ajándék Október elseje az Idősek vi­lágnapja. A megyében sok­felé köszöntik ebből az al­kalomból a nyugdíjas korú­­akat. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A megye több települése gondot fordít ar­ra, hogy méltón ünnepelje az idősek világnapját, így van ez Szekszárdon is, ahol a ha­gyományoknak megfelelő­en műsort kapnak a nyugdí­jasok. Mint azt Zádor Bélá­­nétól, a Mentálhigiénés Mű­hely nyugdíjas tagozatának vezetőjétől megtudtuk, Sóly­mos Tóni és egy tamburaze­­nekar szórakoztatja az időse­ket. A műsort ráadásul az el­ső után még kétszer meg kell ismételni, akkora iránta az ér­deklődés, így viszont egy nap alatt úgy ezernyolcszázan lát­hatják. A rendezvény a szek­szárdi önkormányzat ajándé­ka és a Babits Mihály Kultu­rális Központ szervezi, az idő­seket tömörítő szervezetek tagjai pedig pogácsával és ás­ványvízzel kínálják a vendé­geket. Az esemény minden évben telt házzal megy, de a nyug­díjasok közül sokan vannak, akik máskor is szívesen moz­dulnak ki otthonról és aktí­vak.­­ A mi klubunk úgy három­száz taggal működik, döntő többségüket család veszi kö­rül. Természetesen vannak olyanok is, akik megözvegyül­tek, és egyedül élnek, de sze­rencsére ők sem magányosak. A nők különösen tevékenyek, hiszen segítenek például az unokák nevelésében, főznek a családra, a gyerekeket külön­órákra viszik - mondta Zádor Béláné. Rendszeresen szer­veznek előadásokat, progra­mokat, ünnepeket, így mindig van miért kimozdulni, de a ta­gok a Babitsban vállalják kiál­lítások őrzését is. A klub veze­tője arról is beszélt, hogy a fo­gadóórákon igyekszik segítsé­get nyújtani az ügyek intézé­sében is, de van, hogy csak be­szélgetnek ilyenkor a társak­kal, a betegeket pedig látogat­ják. Szintén igen tevékeny az Életet az Éveknek Szövetség megyei szervezet és annak huszonhárom tagszervezete. Fenyvesné Palkó Mária me­gyei elnök tájékoztatása sze­rint minden évben öt nagy rendezvényük van, amely ko­moly szervezést igényel, és mivel ezek kulturális jelle­gűek, illetve egy sportnap is van közöttük, nem akármi­lyen felkészülést igényelnek a résztvevő idősektől. Elmondá­sa szerint a nyugdíjasok egy­re nagyobb igényeket támasz­tanak magukkal szemben, a seregszemléken akik az el­ső öt-tíz helyezettben ben­ne vannak, lényegében pro­fik. A klubok, amelyek közül sok egyesületi formában mű­ködik, a települések közéleté­ben fontos szerepet vállalnak, nélkülük nincs települési ka­rácsony, falunap. Gyakran a helyi önkormányzat biztosít­ja térítésmentesen az össze­jöveteleikhez szükséges he­lyet, és gyakran nyújt anyagi támogatást is a működéshez. Nem egy nyugdíjas szervezet viszont maga teremti elő mű­ködéséhez szükséges anya­giakat, például tésztakészí­téssel, bodzagyűjtéssel, szü­reteléssel. Tevékenységük az időskori aktivitás alapja. Fenyvesné Palkó Mária sze­rint nem szabad megfeled­kezni arról sem, hogy az idő­seknek igen jelentős a szere­pe a hagyományok őrzésében. A szövetség szavalóversenye­in pedig egyre inkább töre­kednek arra a versenyzők, hogy Tolna megyei írók, köl­tők írásait adják elő. Nyugdíjas farsangi mulatság a Babits Mihály Kulturális Központban. Rendszeresen szerveznek előadásokat, programokat, ünnepeket, így mindig van miért kimozdulni­Fotó: Makovics Kornél Tartozni kell valahova Örvendetes, hogy az elmúlt húsz évben jelentősen javultak az időskorúak életkilátásai, je­lenleg minden hatodik honfi­társunk 65 év feletti. A várható élettartam kitolódott, ez a po­zitívum viszont azt is magával hozza, hogy a társadalom elöre­gedőben van. Jelenleg tíz gyer­mekre több mint tizenkét idős jut. Fenyvesné Palkó Máriától megtudtuk, harminc éve foglal­kozik idősekkel. Tapasztalata szerint közülük nagyon sokan magányosak, hiszen kikerülnek a munkahelyről, a családtagok elköltöznek, és így magukra maradnak. Épp ezért van szük­ség a nyugdíjas klubokra, egye­sületekre, hiszen fontos, hogy a nyugdíjasok érezzék: tartoznak valahova, van még olyan hely, ahol számítanak rájuk, tapasz­talatukra. Megoldást találtak egy régi gondra PAKS Zárt rendszerű csapa­­dékvízelvezető-hálózat épül, megoldást nyújtva a Kishegyi úton lakóknak egy régi prob­lémára. Nagyobb esőzések idején a felszínen hömpöly­­gött a csapadékvíz és többször elöntötte a társasházak alat­ti garázsokat. Bagdy László, a körzet képviselője a Paksihir­­nok.hu-nak elmondta, hogy a beruházás során az új csator­narendszert rákötik a meglé­vő Kishegyi útira, a megvaló­sításra 35,5 millió forintot for­dít az önkormányzat. A kivitelezési munkálatok során 406 méter hosszú csa­torna épül és 15 akna készül a Kishegyi út 10/A, 10/B, 10/C és 10/ D társasházak környe­zetében. A munkaterületet már átadták, és a tervek sze­rint három ütemben valósul meg a kivitelezés. A szerző­dés szerinti befejezési határ­idő december 21. Fillér Gergő, a polgármeste­ri hivatal beruházási csoport­jának vezetője kéri az ott la­kók és az arra közlekedők tü­relmét, hiszen, mint mond­ta, forgalomkorlátozások lesz­nek a beruházás ideje alatt, de a kivitelező mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ez a lehető legkisebb kellemet­lenséggel járjon. H. E. Világnapi ünnepség tavaly a Garay-gimnáziumban Sportos gyerekek ŐCSÉNY Szabó Judit testnevelő irányításával az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola is csatlakozott az Európai Diáksport Napjához, amely­nek célja, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a közös mozgás él­ményét. 2018-ban szimbolikusan 2018 méter lefutásával bizonyítot­ták a gyerekek, hogy mennyire sportosak. B. K. Beküldött kép 2018. OKTÓBER 1., HÉTFŐ Őcsényben így szokás Évek óta az önkormányzat szervezi az Idősek világnapi műsort Őcsényben. Mint azt Dávid Kálmán, az Őszi Rózsa Nyugdíjas Egyesület vezetője elmondta, ez nem a klub, ha­nem minden őcsényi idős ün­nepe, amelyet idén október 8-án tartanak az őcsényi kö­zösségi házban. Ilyenkor a pol­gármester szokott szívhez szó­ló köszöntőt mondani, majd az általános iskolások adnak szép műsort és jelképes aján­dékot az ünnepelteknek. Ez­után az önkormányzat meg­vendégeli a nyugdíjasokat,ők pedig szívesen maradnak egy kicsit beszélgetni is. Egy másik helyiségben szintén kis állófo­gadás zajlik, az egyesület tag­jai látják vendégül üdítőre, gyü­mölcsre, süteményre a műsor­ban szereplő gyerekeket. Támogatást adnak a téli fűtéshez PAKS Kétféle kérelmet lehet benyújtani az önkormányzat­hoz a fűtési költségek támo­gatására.­­ A téli rezsicsök­kentés keretében a kormány kiterjesztette a programot. A vezetékes gázzal és a táv­hővel fűtő háztartások mel­lett idén azok is pályázhat­nak, akik tűzifával, szénnel, brikettel, fűtőolajjal, esetleg palackos vagy tartályos gáz­zal fűtenek a téli időszakban - mondta Péterné Iker Ivett, a polgármesteri hivatal humán osztályának vezetője a paksi­­hirnok.hu-nak. A kérelem nem szociális ala­pú, bárki pályázhat, de ház­tartásonként egy beadványt lehet benyújtani. Amennyi­ben a kérelmezőnek jár a tá­mogatás egyszeri, természet­beni támogatásban részesül­nek a pályázók. A kérelmet a polgármesteri hivatalban kell leadni, hasonlóan a helyi fűté­si támogatáshoz. Ez utóbbit az önkormányzat rendkívüli te­lepülési támogatásként bizto­sítja a szociálisan rászorulók­nak, tűzifa formájában. Mindkét támogatás esetén október 15-ig lehet benyújta­ni a pályázatot. A formanyom­tatványok letölthetők a paks. hu honlapról, illetve kérhetők a hivatalban. H. E.

Next