Tolnai Könyvtáros, 2018 (49. évfolyam, 1. szám)
2018 / 1. szám
2 segítségével beszéltünk önmagunkról. Azonnal ajtók nyíltak rajtunk és rálátás egymásra. Az idegenség elillant közülünk. Az ismerkedést egy színteszt kitöltésével, elemzésével, értékelésével folytattuk. Az önismeret nagyon fontos. Csakis az válhat terapeutává, segítség adóvá, aki önmaga nem szorul segítségre. Aztán átvettük az életkori pszichológiai sajátosságokat, hogy tisztában legyünk, hogy az adott korúak között mi az elvárható, mi az egészséges. Megismerkedtünk a csoportképzés, csoportvezetés törvényszerűségeivel, nehézségeivel, azok megoldási lehetőségeivel. Végül az asszertív viselkedés alapjait, törvényszerűségeit sajátítottuk el. Ez nagyban segíti a terapeutává válásunkat, de a mindennapi életben való helytállásunkat is. Az elmélet mellet persze ott volt a gyakorlat is. Saját élethelyzeteket osztottunk meg, játszottunk el, elemeztünk. Például egy szituációt kellett eljátszani asszertív és nem asszertív megoldással, alátámasztva és magyarázva a tanultak alapján. Számomra a pszichológiai rész volt a legnehezebb, mert ez tartotta a legélesebb tükröt elém. A drámapedagógiától tartottam a leginkább, aztán a legtöbb sikerélményt itt szereztem. Itt csupa-csupa játék volt a részünk. Mindig a könnyebbtől haladtunk a nehezebb felé. Először szó nélkül csoportban majd egyedül, aztán megszólalva egyedül majd csoportban is meg kellett nyilvánulnunk. Minden egyes játék után megbeszéltük mit, hogyan és miért tettünk, hogyan éreztük magunkat. Átéltük azt a fontos szabályt, hogy amit testben megtapasztalunk, annak sokkal mélyebb a hatása. Megtanultuk az improvizáció alapszabályait: ne nézz ki a jelenetből; kapcsolattartás a partnerrel; az első ötlet a jó; igenlő ötlettel segíteni a partnert. Az utolsó órán aztán átvettük a játékok, a drámapedagógia elméleti alapjait, hasznát. Csoportosítva számos játék leírását kaptuk ajándékba. Megértettük az egész lényegét. Minden azért van, hogy az ember kikapcsoljon, megnyugodva megérkezzen a csoportba. A játékokkal az érzékelésünket mélyítjük el. A látást, a hallást, a tapintást érzékenyítjük. Lassan fölvesszük a csoport hangulatát. Figyelünk önmagunkra, figyelünk a másikra, tényleg csoporttá válunk, összetartozunk és készen állunk a közös munkára. Megérkezünk az itt és mostba együtt. És megérkezünk a fő tárgyunkhoz, a biblioterápiához. Mindaz, amit eddig elmondtam, elméletével és gyakorlatával, hozzájárul a biblioterápia sikeréhez, mintegy alátámasztja és körülöleli azt. De mi is a biblioterápia? Legegyszerűbben könyvvel gyógyítás. Két ágazata van: a klinikai, amit csak egészségügyi szakemberrel együtt végezhet a könyvtáros; illetve a fejlesztő, megelőző biblioterápia, amit önállóan is csinálhatunk. A fejlesztő és preventív jelleg abban rejlik, hogy egy mű irányított megbeszélése révén személyes problémák megoldásában segíthet. A könyv, az olvasás a személyiség fejlődését, önismeret elmélyítését, a mentális egészség megtartását szolgálja. A mű hatása abban rejlik, hogy az ember olvasás révén azonosul a helyzettel, a szereplőkkel; a katarzis megértéshez vezeti, majd visszalép saját világába, ahol tudatosan értékeli saját érzelmeit, gondolatait. Mindez önmaga és mások jobb megértéséhez vezeti, ami elindíthat egy viselkedésváltozást. De hogy működik ez a gyakorlatban? Hogy lesz képessé valaki biblioterápiás foglalkozást levezetni? Elég rejtélyes volt az egész folyamat. Itt is lépésről lépésre haladtunk. Először megismerkedtünk a biblioterápia történetével. A szóbeliség kezdetétől használja az em-