Tolnai Világlapja, 1927. október-december (27. évfolyam, 41–53. szám)

1927-11-16 / 47. szám

53 Tolnai Világlapja Hatvainmillió koronát keres A­ színházi parókák világában Bajor Gizi „nem akar kasszírnő lenni" — Amikor Somlay a nézőtérre akarta pajllani a parókáját — Somogyi Nusi: „a legjobb szívtí nő " A színházak zegzugos kulisszái mö­gött egyik legmisztikusabb hely a színházi fodrász műhelye. A városi fodrászok kirakataiban viaszból és t­­orcellánból vannak a babafejek, ame­yek a benn kapható gyönyörű paró­kákat viselik, a színházi fodrász mű­helyében azonban fából vannak ezek az arcok, amelyeken az egyes készülő parókákat kipróbálják. És milyen furcsa ezeknek a parókáknak a színe ! Minthogy a színpadi világítás szá­mára készülnek, a fából való arcok citromsárga és egyéb fura színű haj­fürtökkel me­rednek felénk a színházi fodrász műhelyében. A valószínűt­lenségnek ezt a világát három színházban láto­gattuk meg. A Nemzeti Színház­ban hat fodrász is működik, közü­lök az érdemes Gebauer Károly s népkori lovagok, apródok szalad­gálnak s jönnek egymásután paróká­jukért, amit Gebauer úr flegmatiku­san nyom egymásután a fejükbe. Az egyik apród — szeszélyes és hiú lélek — vörös hajat óhajt a Velencei kal­már mai előadására, holott a leg­utóbb barnát viselt. Gebauer úr a parókákkal együtt nyugodtan szedi elő emlékeit. — Az első parókát — beszéli, — a Nemzeti Színházban Fáy Szerénának készítettem. A művésznő gazdámnál rendelte meg a sötétszürke parókát, de nekem kellett elkészíteni. Fáy Szeréna igen meg volt elégedve mű­vemmel, csakhogy, sajnos, fogalma sem volt arról, hogy az én művem volt. Pedig annak a fiatal gyereknek, aki akkor voltam, ez fontos lett volna, de most már mindegy — legyint. — Most az sem izgat már, ha megtörté­nik, mint például legutóbb Bajor Gizinél esett meg velem, hogy a neki szánt parókámat a premier izgalmában a földhöz vágta. Sehogy sem tetszett neki és ragasz­kodott ahhoz, hogy másikat adjak. Azonban két előadás után vissza­kérte. Bajor Gizi haját én szoktam nyírni is és ilyenkor sokszor idegesen felugrik, ha munkám nem felel meg abban a pillanatban és rám kiállt: „Már megint kávéházi kasszírnőt ,csi­nálsz belőlem." — A premier-izgalmak közepette igyekszem elkerülni a művésznőket. — Nekem már prakszisom van abban, hogy mindig megvárom, amíg a színésznők kedélye lecsillapodik a frizura-bajok után. Ez a legokosabb, kérem. * Gergely Gyula A Belvárosi Színház fodrászműhelye már bohémebb fajta . Gergely Gyula, az itteni parókakészítő a legkedélye­sebb bácsi. Hallatlan nyugalommal sütögeti az apró bajuszkákat és gön­döríti a hamis hajakat, az egész működése úgy hat, mintha nem is kötelességből, hanem csupán kedvtelésből pe­pecselne. Amiket elmesél, azok is olyan bohém könnyedséggel odavetett mon­datok. — Én mindig csak férfi színészek­nek dolgoztam, a legtöbbet Somlay­nak a Renaissance Színházban. A Halál­tánc szerepéhez utolsó pillanatban kért egy parókát és hiába mondtam, hogy mielőtt kimaszkírozza magát, ragassza a fejére, fordítva csinálta az egészet. Természetes,, hogy a már odamázolt festék zsiradéka felolvasz­totta a paróka ragasztóját és így az előadás közben lecsúszott. Ezután mikor kikerült a színpadról, nekem rohant, kezében hatalmas karddal hado­nászva és dühében azt kiáltozta, hogy most rögtön levágja a fe­jemet. Közben azt is kiabálta, hogy a parókát a nézőtérre dobja a következő felvonásban. Persze, hogy nem tette meg, nekem meggyőződésem, hogy rá hatni csak úgy lehet, ahogy én tudok : nyugalommal.­­ Fiatalabb koromban pedig én sem voltam flegma, egy íz­ben Fenyvesi öl­tözőjébe kissé későbben men­tem és ezért a művész frizura­készítés közben oly türelmetlen lett, hogy egy­szer csak szó nélkül fejbevá­gott. Annyira árt az ütés, hogy én is dühbe gu­rultam, fel­kaptam a ra-lyal beszélgetek. Körülöttünk kő­magyar pénzér­tékben, havonta, Eggert Márta, az ifjú magyar ko­loratur énekesnő, még­pedig Stock­holmban, ahol hetenként három­szor, részben az ottani operában, részben pedig hangversenyte­remben lép fel. Eggert Máriát a három skandináv országra szerződ­tette impresszá­riója, azonban máris tárgyalá­sokat folytat a stockholmi operá­val, mely állandó tagnak akarja szerződtetni. Mint­hogy a kis Eggert Mária csak az el­múlt nyáron lett mindössze tizenöt éves, kétségtelen, hogy igen nagy színpadi karrier előtt áll. A svéd sajtó és a közön­ség egyaránt elra­gadtatva ünnepli. F­rászla... Eggert Márta (Strolisky-fiók felv.) Bajor Gizi földhöz vágja a parókáját...

Next