Tolnai Világlapja, 1940. január-március (42. évfolyam, 1–13. szám)

1940-01-10 / 2. szám

GRAMMA, A NÉVTELEN LEVÉLÍRÓK RÉME A névtelen levél, a bűnözés — különösen a női büntettesvilág — legveszedelmesebb és legelvetemültebb fajtája, világszerte szám­talan tragédiát, idézett már elő. Családok békéjét dúlta fel, öngyilkossági drámáknak, egzisztenciák összeomlásának, könnynek, bá­natnak, az elmezavarig ívelő lelki feldúlt­­ságnak forrása lett a rendszerint aljas bosszú­­fűtött, névtelen levelek parányi kigyómérge. A rendőri nyomozás rendszerint tehetetlenül állt az ügyesen rejtőző levélíró felkutatásá­nak problémájával szemben, mígnem most egy Claude Frondane nevű párizsi rendőrtiszt úgy látszik megoldotta a névtelen levélírás azonosításának titkát. A nyomozásnál ugyanis rendszerint nem a gyanúsítható személy megtalálása okozta a nehézséget, mert a helyi viszonyok és a különböző érdekszálak türelmes bogozása a legtöbb esetben a rendőrség kezébe szolgál­tatja a tettest, hanem ekkor még hátra van a legnehezebb feladat : rábizonyítani a bűncselekményt a megtalált gyanúsítottra. Frondane rendőrfelügyelő dr Locard, az európai hírnevű lyoni tudós kriminalista módszeréből indult ki, aki közel másfél évtizeddel ezelőtt sikerrel alkalmazta úgy­nevezett grap­iometria-eljárását a bűnügyi nyomozásban. Locard ugyanis különválasz­totta a levél betűit és sajátos rendszerbe foglalta a rendestől eltérő, a levélíróra sajá­tos betűket, számokat vagy jeleket. Ezt a tanulmányát azután számtani alapra he­lyezte, az első, második és harmadik cso­portba tartozó jellegzetességekre. „Gramma” névvel jelölte meg azután a legelső csoportba tartozó írásjellegzetességeket s ezeknek segít­ségével próbálta megállapítani az Írás azo­nosságát. Ha 3—4 esetben talált ilyen azonos jellegzetességeket, akkor bizonyítottnak vette, hogy a két Írás egyazon kéztől szár­mazott. Ezzel a szellemes módszerrel igen híres névtelen levél bűnügyet leplezett le annak idején dr Locard , a hírhedt Tulle­­esetet. Akkor ugyanis előkelő francia arisz­tokratacsaládok tagjai kaptak sötét rágal­makkal és gyanúsításokkal teli, gyalázkodó hangú névtelen leveleket . Locard grapho­­metria-eljárásával kiderítette, hogy egy Level nevű lyoni asszony és leánya írták ezeket. A két nő öngyilkosságot kísérelt meg, amikor a gyanú beigazolódott, az anya meg­halt, a leányt pedig, aki felgyógyult, súlyo­san elítélte a francia bíróság. Claude Frondane a lyoni tudós krimina­lista módszerét azzal egészítette ki, hogy ő a gramma-jellegzetességekhez sorozta a betűk nagyságát, dőlését, az egyes betűk meg­szakadását, de legfőkép és elsősorban az írás közben ejtett betűhibákat. Ez az utóbbi különösen az Írógéppel írott névtelen levelek írásazonosításánál volt fontos. Éppen egy ilyen írógépes, nagy közgazdasági kárt okozó névtelen levél írásazonosításánál kapta most szárnyára nevét a világhír. Az egyik legnagyobb párizsi pénzintézet ügyvezető igazgatója kapta ezt az Írógéppel írott névtelen levelet, amely egy bizonyos tőzsdeügynök körmönfont üzelmeire és sik­kasztásaira hívta fel a figyelmet. Az igazgató hitelt adott a névtelen levélíró adatainak, figyeltetni kezdte a tőzsdeügynököt, aki azt hitte, hogy ez a figyelés az ellenlábas tőzsde­cég akciója és hogy félrevezesse a figyelő céget, vakmerő álspekulációba kezdett. A színlelt kötések azonban egy túlbuzgó tőzsde­­titkár jóvoltából valódiakként könyveltettek el, bizonyos pánikot keltettek a tőzsdén és az ezt követő rázkódtatásban igen sok pénz­ember tönkrement. Frondane a bankvezér elbocsátott tit­kárát fogta gyanúba. A névtelen levél betűi­nek vizsgálatánál megállapította, hogy az egy kopott, régi írógépen készült, ahol az R és a P betűk összemosódhattak a betűtáblán és így gyakorlatlan kopogtatója gyakran összecserélte ezeket. Ilyenkor azonban rend­szerint újra átütötte — most már a helyes betűvel — a hibás betűt. Az elbocsátott titkár lakásán tartott házkutatás nem járt eredménnyel, a gyanúsított fiatalember húgának irodájában azonban a nyomozó rendőrtiszt megtalálta az írógépet, amelyen a betűtábla elmosódott volt és ezen az alapon le is tartóztatták és elítélték a névtelen levélírót. Mutatvány a PÁRISI DIVAT kézimunkarajzaiból Az Itt bemutatott kézimunkák rajzait a PÁRISI DIVAT kiadóhivatala szállítja. A kiadóhivatal Budapest, VII. Dohány ucca 12 szám alatt van. Mutatványszámot 20 fillér beküldése ellenében készséggel küld a kiadóhivatal. A Párisi Divat minden száma százakra menő kézimunka- és divatképei közül. Egyes szám ára 60 fillér,­­ kapható minden dohánytőzsdében és újságárusnál. A Párisi Divat előfizetési ára egy negyedévre 1 pengő 811 fillér, ha féláron kívánja megrendelni, tiszta Új állapotban, 10 nappal a megjelenés utáni küldéssel, úgy az előfizetési díj­a* évre 86 fillér. Az előző számokban már közölt háló­­szobakészlethez tartozó táblafüggöny fűé­ből vagy horgolásból, 101 X 150 kockából. Mérete ‘/1 cm-es kockával készítve 50 X 75 cm. Leszámolható minta rendelőszáma 991, ára bérmentve 68 fillér. Toalettakaró 100 X 100 kckából. Mé­rete ’/, cm-es kockával készítve 50 X 50 cm. Leszámolható minta rendelő­­száma 964, ára bérmentve 68 fillér. Ágypárna 100x240 kockából. Mérete '/, cm-es kockával készítve 50 X120 cm. Le­számolható minta rendelőszáma 965, ára bérmentve 68 fillér. Fenti árak csak az összeg előzetes beküldése mellett érvényesek, mert az utánvételes küldés 75 fillérrel drágább. Kérjük, rendelésnél okvetlen hivatkozzék erre a hirdetésre. Több mint 2000 elhunyt előfiz­ető hozzátartozója kapta meg eddig lap­vállalatunk útján az előfizetősvel kapcsola­tos biztosítási összeget. A lapok terjedelmének hatósági korlátozása folytán az újabb kifizetésekről a fényképfelvételeket és a névsort helyszűke miatt nem közölhetjük. 24 TOLNAI VILÁGLAPJA I­RODALOM Supka Géza: A béke és a háború csodái. Nap mint nap, a technika új meg új csodái kerekednek elénk, amelyekről legföljebb a la­pok rövid tudósításai, esetleg a filmhíradók nyúlfarknyi képsorai számolnak be. Most végre itt vannak előttünk ezek a csodák, nyugod­tan tanulmányozhatjuk őket egy nagyon jól és érdekfeszítően megírott és ragyogóan il­lusztrált hatalmas könyvben. Supka Géza, a jószemű újságíró szemével, Davis pedig, az Illustrated London News világhírű rajzolója, a rajzonjával varázsolta elénk — számos ere­deti fénykép kapcsán, — a mai élet csodáit: az óriási tengerjáró hajók életét, a levegő­ben közlekedő „repülő-szállodák" bámulatos technikai berendezéseit, az újfajta m­otorok munkáját, s aztán persze az új világháború számos meglepetését: a Maginot-vonal tit­kait, a tengeralattjárók szerkezetét, az új mentőszerkezeteket, a tankok halált szóró rémségeit. Szóval egy egész új világ képe rajzik fel ebből a könyvből, amely már külső kiállításában is a nyomdatechnika csúcstel­jesítménye. Jingár Margit dr és Hajnal Henrik dr: Csá­bítás, jegyszegés és a Jog. A magyar királyi Kúria számos újkeletű döntése alapján gyűj­tötte össze a két szerző ebben a kitűnő kézi­könyvben a házassági ígéret megszegése és a necsábítás körébe vágó bűncselekményekre vonatkozó mai joggyakorlatot. A Gyümölcstermelők Naptára az Észak­­pest megyei Gyümölcstermelők Egyesületének kiadása. A naptár a gyümölcstermelőket leg­közelebbről érintő kérdésekkel: növényvéde­lemmel, faápolással, gyümölcsfeldolgozással és értékesítéssel foglalkozik. Melléje állunk biztosításos előfizetőink hozzátartozóinak sze­retteik elhúnyta alkalmából. Eddig több mint kétezer elhúnyt előfizető hozzátartozója kapta meg Tolnai Világlapja és testvérlapjai útján a 250 pengőig terjedő temetkezési segélyt. T. Ferencné csabai előfizető panaszkodott, hogy elhúnyt férje után nem kapta meg az esedé­kes összeget. Nem is kaphatta meg, mert bár hosszabb ideig volt előfizető, a lap átvételét három hónapig beszüntette. Csak közvetle­nül a haláleset előtt járatta ismét a lapot. Mivel a biztosítás csak az újabb előfizetés kezdetétől számít és ettől az időponttól há­rom hónap várakozási idő még nem telt el, a biztosítóintézet nem fizethetett. *­­ A szerkesztőség postája című rovatunkat egyelőre nem közölhetjük. Ezért arra kérjük tisztelt előfizetőinket és olvasóinkat, hogy ne intézzenek tanácsot és felvilágosítást kérő leveleket szerkesztőségünkhöz, mert a rovat szü­netelése alatt sajnálatunkra nincs módunkban kérdéseikre válaszolnunk. Megfejtenek 52. számunkban megjelent rejtvények meg­fejtése. KERESZTREJTVÉNY. Vízszintes sorok . 1. Fal és menyezetburkolat. 42. Fabódék. 60. Szobabútorok. 87. Kalapács. Függőleges sorok : 1. Fenyő, cédrus, éger és ében. 6. Enyv. 26. Tulipános láda. 38. Gyalupad. 44. Koporsók. Doturejtvények ! Smaragd — Gyémánt — Türkisz — Rubin — Ametiszt — Opál. (Drágakövek.) Nagyapáink kedvem* rejtvényei: 1. Nem bírták, hanem tolják. 2. A korsó nyakában. 3. Feb­ruárban. 4. Mert nem márthatják bele a mészbe. 5. A tolla. Tréfás névjegy­­ Brazillal tangó. Vasutas rejtvény ! Este nyolc órakor. Játék a betűkkel ! Fűszer és csemege.

Next