Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-01-13 / 2. szám

2. szám. Szegzárd, vasárnap 1878. január 13-án. Hatodik évfolyam: Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesület­­nek s a Szegzárd központi fekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye. lUrgyrlm­: hetenként egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchényi-utcza 172. szám, hova is !® felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: Egész évre ... it írt — kr. Félévre . . . . 2 „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 ., Szerkesztő Inkába: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellegű­ részét illető közlemények intézendők. Hirdetési díjak jutányosan szá­míttatnak. A ponyvairodalom ügyében in. A nép- és ponyvairodalom, terjesztésére alakult társulatok a népies művek kiadásában rendszeresen azt a hibát követik el, hogy a befize­tett tagdíj fejében ennek megfelelő értékű iro­­dalmi művet követelnek és így felemésztetik az összeg, melyet az érintett irodalom terjesztése s eme­lésére áldoztak. Ez ugyan állhat oly művekre nézve, melyek a műveltebb osztály igényeinek megfelelnek, mert itt csakugyan áll az elv: do, ut des; de nem a nép- és ponyvairodalomra nézve. Itt tel­jes önzetlenséget kell gyakorolnunk, azaz: oly egyleteket és irodalmi társulatokat alakítanunk, me­lyek az áldozatra készek és csakis azon czélt kell szem előtt tartaniok, melyre alakultak: a népiroda­lom által a nép anyagi s szellemi emel­kedését. Ez pedig csak úgy történhetik meg, ha azon összeg, melyet tagdíj gyanánt a könyvkiadó egylet­nek évenkint befizetünk, népies müvek kiadására fordittatik és pedig egészen, hogy igy azok vagy tisztán ajándékképen, vagy legalább igen olcsón a nép kezébe jussanak. Az ajándékkönyv vagy az igen olcsó nem téveszti el hatását és czélját: a nép ke­zébe jut és képezi, neveli a tanulatlanokat. Egész önzetlenséget kívánok én és önérdek nél­küli áldozatot! Például: ha az egyletnek tagdíj fe­jében 3 irtot fizetek és velem ezt még"három­eze­­r­en teszik a­nélkül, hogy csak egy fillérnyi hasz­not is húzok és húznak belőle: az egész összeg né­pies művek kiadása s terjesztésére fordítható és azért a kiadott művekből egy árva példányt sem követe­lek és követelünk magunknak, hanem inkább azon művekből olcsóságuknál fogva még több példányt is megveszünk és ezekkel listán saját szükségletün­ket is fedezzük, sőt például cselédeinknek és sze­gény sorsú ismerőinknek is ingyen ajándék-példányt juttatunk. És én szivemből kívánom­ a magyar nép érde­kében, hogy ne csak három­ezeren teljesítsék e­ szép és nemes kötelmet édes magyar hazánk érdekében, hanem legalább is báró ín se az ezeren és én hi­szem, hogy a nép- és polly­vairodalom, ter­mészetesen az, mely a nép kényeinek minden te­kintetben megfelel, oly lendületet nyerend, hogy nem­csak felvirágzik, hanem a legbőségesebb és legíze­­sebb gyümölcsöket is megtarmi. Még tovább megyek: épen tagdíjakból befo­­l­yandó összeg a lehető legegyszerűbben kezel­tessék, tehát nem gazdagon fizetett pénztárno­kok, hanem egy_választmány.TáIta,me^t a befolyt pénzeket addig is, míg az üzletbe fordítandók vagyis a könyvkiadási, befűzési, elszállítási stb. költségek fedezendők volnának, a takarékpénztárakban elhe­lyezné kamatozás végett­ és az ekép nyerendő kisebb összegek is értékesíthetők lesznek. Nem is lehet czélja ez egyletnek vagyont gyűjteni, házat vagy palotát építeni hivatalnokai­nak számára, hanem igenis minden fillérét a szel­lemiekre nézve kamatoztatni. Nézetem szerint ezen népirodalmi egylet, nem egyedül mint könyvkiadó társulat működnék, hanem az országos nagy készletet, melyről a „Pécsi Figyelődben, hol nézeteink helyesléssel találkoznak már is, mon­datig hogy népirodalmunk más országokéval bát­ran kiállja a versenyt és hogy könyvárusi raktára­inkban felhalmozva vannak a népies művek, a nép közé juttatná mielőbb a tagok áldozatkészsége által; és én hiszem, hogy legyőzhetlen akadályra nem találnánk, mert a könyvárusoknak nagyon is érdekökben fekszik, hogy az óriási készlet ne ma­radjon tovább is bolt capitális, hanem nekik anyagi hasznot is hozzon. Ha az egylet megalakulása után, mit bát­rak vagyunk hinni, hogy mielőbb megtörténik, ma­gát azonnal a könyvárus urakkal és más könyvki­adó egyletekkel érintkezésbe tenné — működése ál­dásosnak tűnnék föl csakhamar és bizalommal for­dulnának feléje mindazok, kik a magyar nép műve­lődését szivökön hordják, életrevalóságát első föllépésével is bebizonyítaná. Az egyleti tagok önzetlen áldozatkész­sége oly lendületet adana ügyünknek,­ hogy a si­ker már előre is biztosítva van; nincs okunk benne kételkedni. A jelzett bizalmat biztosítaná az egyletnek e nemes és valóban jótékonyan áldásos ügynek nyil­vános és tiszta kezelése; mi ismét az önérdek kizárása által érhető el. Nemcsak a pénzek kezelé­sét kívánom és óhajtom értetni a mondottak által, hanem az terjedjen ki a szellemi működésre is oly kép, hogy az írók is hozzák meg termékeik­ben a nemes áldozatot és tegyék lehetővé, hogy a népirodalmi egylet műveiket, még a legbecse­sebbeket is könnyen, előnyös feltételek alatt meg­szerezhesse. Szóval, ha minden részről áldozat hozatik az ügynek, lehetetlen, hogy fényes jövőt ne ígérhessünk magunknak a nép- és ponyvairodalom érdekében és ezáltal a magyar nép művelődésében. TÁRCZA: Egy persa költő álma. Addison után angolból. A holdnak 5 d. napján, melyet őseim szokása szerint megszoktam ünnepelni, végezve mosakodásom­ s reggeli imád­kozásomat, fölmentem a Bagdad mellett levő­ egyik­ magas hegyre, hogy az egész napot csöndes elmélkedés s imádko­zásban töltsem el. Kipihenve magam a hegy tetején, gon­dolkozni kezdtem az emberi élet hiábavalósága felöl s gon­dolkozásom folytán azon meggyőződésre jutottam, hogy az ember valódilag­ csak árnyék s az emberi élet nem igen több egy hosszabb álomnál. Mig ekkép gondolkoztam, véletlenül egy nem messze levő szikla csúcsa felé fordítottam szemeimet, hol egy pász­tor ruhába öltözött alakot fedeztem fel egy­ kis hangszerrel kezében. A mint ránéztem leült . . . térdesre tette hangsze­rét s elkezdett rajta játszani. A hozzámig eljutott hangok édesen hangzottak s különféleségük daczára is oly összhan­got adtak, minőt, azelőtt életemben sohasem hallottam. Arra a gondolatra jöttem, hogy ezek a menyei hangok, azok le­hetnek, melyekkel a végharczot megküzdött boldog embe­reknek elköltözött lelkei a paradicsomba való megérkezé­sükkor iklvészöltetqek. Egészen átszellemültem .... Az volt a közbeszéd az időtájban Bagdadban, hogy azt a sziklát, melyen én is azt a pásztor alakot láttam, egy ge­nius választá tartózkodási helyül s ez, az arra menőket ze­nével szokta mulattatni; de sohasem hallatszott a zene más­kor, csak midőn az alak is látható volt. Midőn felkelt he­lyéről, az égi hangok által felizgatva, óhajtottam volna vele beszédbe ereszkedni s a mint ámulva néztem rá, intett fe­lém s kezével mutatta ki mintegy az utat, a melyen hozzá közeledhetem. Valami fensőbb valóság iránti tisztelet töltötte be keblemet .... szivem egészen el volt fogadva a csak most hallott andalító hangok miatt .. . . . lábaihoz borulva zokogni kezdtem. A genius résztvevő s kenteljes pillantás­sal mosolygott reám, úgy hogy ez a bizalmat gerjesztő mo­soly­ eltinte minden félelmemet s »elfogultságomat, feleméit a földről . . . megfogta kezemet és­ igy szólt: Mirza! hallot­tam magán beszédedet, ismerem szived óhajtását . . kövess! Felmentünk a szikla legmagasabb csúcsára s egy helyre leülve igy szólott hozzám: fordítsd szemeidet kelet felé s mond meg mit látsz? Látok — válaszoltam én —egy rop­pant nagy völgyet,, melyen csúnya víztömeg rohan keresz­tül. A völgy, melyet látsz — szólt ö — a nyomor völ­gye s a víztömeg az örökkévalóságnak egy kis ré­sze. Mi az oka —­ kérdezem —, hogy az a nagy tömeg egy kis ködből látszik kiemelkedni s egy másikba elenyészni ? A mit látsz — szólt — az az ö­rökkévalóságnak az a ré­sze, mely időnek hivatik s a nap által határoztatva,a vi­lág kezdetétől világ végéig tart. Vizsgáld most ezt a — két végén —=■ sötétséggel bontott tavat s felelj mit veszesz abban észre ? Látok egy nagy tárlat közepén álló hidat, Az általad látott hidat­­— érdemes jól megvizsgálnod — nem más mint az emberi élet, figyelmes vizsgálat után úgy tapasztaltam, hogy az ép és az épekhez csatolt romlott boltozatok száma körülbelül 100-ra rúg. A­mint a hidat megvizsgáltam, a genius azt mondd, hogy ez a híd először 1000 bolttozatból áll, de a­­ nagy folyó elragadta az oszlopokat s a hid a most látható álla­potba jutott. De mond mit fedezesz fel rajta ? keresztül vo­nuló néptömeg fe a hid mindegyik végén fekete felhő tűnt fel szemeim előtt. A mint figyelmesen vizsgálódtam, többeket lát­tam a hídról az alant fekvő mélységbe bukni les még szo­rosabb vizsgálat után vettem észre, hogy a hid padlózatán számtalan elrejtett csapóajtó van, a­melyre az átmenők, ha ráléptek,, mindjárt lebuktak a mélységbe s azonnal eltűntek. Ezen elrejtett csapóajtók száma igen nagy volt a hidra való fel­menetel kezdeténél, úgy, hogy a tolongó tömegből igen sok hullott b­e azon a keres­ztül. A közép tájon kevésé­ vált a csa­­­póajtó , de vége­ felé ismét nagyon sűrűen állottak. Voltak mind e mellett néhányan — habár csekély szám­mal is — kik képesek voltak a roncsolt híd egész hosszában a szédü­lő sétát megtenni, de ezek is a hid végén valószí­nűleg a hosszú ut miatt kifáradva — egyenkint hullottak le a borzasztó mélységbe. Egy ideig el valók merülve a csoda építmény s a lá­­­­tott dolgok különféleségének szemlélésében. Szivem mély bánattal tölté el, látva a vidámság és öröm közepette várat­lanul lebukó különféle egyéniségeket, amint belekapaszkod­tak minden tárgyba, hogy életüket megmentsék. Némelyek ég felé tekintve, gondolkozó helyzetben, vizsgálódásuk kö­zepette buktak le s tűntek el a láthatárról. Mások a szemeik előtt lebegő tündér képeket kergették s midőn már a czél­­nál gondolták lenni magukat, a lépést elhibázva, lesülyedtek. A tolongó csoport tömkelegében vettem észre néhányat lo­bogóval, másokat fákkal kezükben fel s le száguldani a hí­don s többeket, a­kik a tolongó tömeg által taszítva, nem menekülhettek az ujjukban felfedezett csapó ajtók előtt. A genius látta, hogy e szomorú látvány fölött busongva­­ állok, azt mondotta, te is sokáig voltál azon a hídon, de

Next