Top Gun, 1998 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám
tán tartaniuk a terroristáktól. A 40., a 42. és a 45. kommandó kapta meg ezt a csaknem lehetetlen feladatot. A járőrözési technikák fejlődtek, a csapatok egyre mélyebben nyomultak be a dzsungelbe. Az utánpótlást helikopterek szállították, és azok vitték kórházba a sebesülteket és az áldozatokat is. Lassú, de sikeres módszer volt, így 1952 áprilisára a szervezett terrorizmust kiszorították a területről. A malayai konfliktus kezelése a mintapéldája annak, hogyan lehet egy lázadást sikeresen elfojtani. Nem kétséges, hogy a tengerészgyalogság rengeteget tanult az akció során, amelyet később is felhasználhatott. 19 tengerészgyalogos élete árán megöltek vagy fogságba ejtettek 220 terroristát. A következő feladat a brunei lázadás letörése volt 1962 karácsonyán. A 42. kommandó támadta meg a lázadók limbangi főhadiszállását. Miután a lázadók visszahúzódtak a dzsungelbe, a 40. kommandó lépett akcióba, üldözőbe vette a gerillákat, és sikeresen ki is füstölte őket onnan. A brunei lázadás gyorsan ahhoz vezetett, amit indonéziai szembenállásnak neveztek. A következő 3 évet, amíg ez a be sem jelentett háború véget nem ért, a kommandósok azzal töltötték, hogy Borneóban és Malayában az Indonézia által támogatott lázadók ellen harcoltak. 1956. július 26-án Nasszer egyiptomi elnök elfoglalta a Szuezi-csatornát. Politikai cselek után egy katonai terv, a „Testőr-hadművelet” öltött formát, aminek az volt a célja, hogy visszaszerezzék a csatorna feletti irányítást. Ez egyrészt egy sor Ciprusról irányított bombázásból állt, amelynek el kellett volna pusztítania az egyiptomi légierőt, másrészt egy teljes körű, földre, vízre és levegőre kiterjedő támadásból Port Said városa ellen. November 6-án megindult a tengeri támadás. A 40. és 42. kommandó megtámadta a várost. Ezalatt a HMS Ocean és a Theseas fedélzetéről húsz helikopter szállt fel, és partra tette a 45. kommandót. Egynapos utcai harc után bevették Port Szaídot. A zárótűz után a tengerészgyalogosok visszavonultak, és átadták helyüket az ENSZ katonáinak. Ez alatt a rövid bevetés alatt 69 tengerészgyalogos esett el. Amíg a világ Szuezre figyelt, az angoloknak komoly gondjaik akadtak a ciprusi EOKA terrorista szervezettel, amely függetlenséget Nagy- Britanniától és egyesülni kívánt Görögországgal. 1955-től ’58-ig a 40. és a 45. kommandó is szolgált itt, javarészt békefenntartó feladattal. Normális esetben a troodosihegyekben járőröztek, ahol az EOKA igencsak aktív volt, csapdákat állítottak, felkutatták és elpusztították az ellenséget. Ez a fajta szolgálat fizikai erőt és komoly taktikai készséget követelt a tengerészgyalogostól. A falklandi háború A tengerészgyalogságnak a XIX. század óta volt kaszárnyája a Falkland-szigeteken, ahol az ott szolgáló katonák egy évet töltöttek. Az 1982. április 1-jén érkező különítmény azonban nem felváltani jött az ott-tartózkodókat, hanem segíteni nekik, ugyanis megérkezett az argentin invázió híre. Bár a védelem alaposan felkészült, nem tudott ellenállni a Port Stanley-nél partra szálló 1000 argentin katonának, és rövid harc után más választása nem lévén, megadta magát. Április 3-ára az argentinok Dél-Georgiát is elfoglalták, és a tengerészgyalogosok mindössze arra voltak képesek, hogy lelőjenek egy helikoptert és elsüllyesszenek egy korvettet. Ezalatt az Egyesült Királyságban a miniszterelnök asszony parancsot adott a sziget visszafoglalására. A három kommandó eltávozáson levő embereit azonnal visszahívták, és minden szóba jöhető hajót felkészítettek a tengeri útra, így például az SS Canberrát, az MV Elket és a Norland kompot átalakították csapatszállító hajóvá. A kommandókat feltöltötték a 2. és a 3. ejtőernyős zászlóaljból, és a katonák csakhamar az Atlanti-óceán déli része felé hajóztak. Mindössze három héttel Dél-Georgia elfoglalása után az argentinokat egy kommandósokból és SAS- katonákból álló csapat kiűzte a területről. A szigeteken a SAS javában gyűjtötte az adatokat, és az éj leple alatt olyan objektumokat semmisített meg, amelyek gondot okozhattak volna a partraszállásnál. Az inváziós csapat gyorsan közeledett, és május 21-ének éjjelén a Fearless és az Intrepid csatahajókból partra szállt a tengerészgyalogság jelentős része. Az akció a meglepetés erejével hatott, és a kis ellenállást hamar legyőzték. A hajóknak és a partra szállt katonáknak a legfőbb veszélyt a légitámadások jelentették. Sokan estek el emiatt, de szerencsére négy nap után az argentin légierőnek fel kellett függesztenie tevékenységét. Elérkezett az előrenyomulás ideje, és a 2. ejtőernyős csapat kapta a feladatot, hogy célra nyomuljon és elfoglalja a darwini és Goose Green-i kaszárnyát. Az ejtőernyősök hősiesen küzdöttek, és minden előzetes latolgatást meghazudtolva sikeresen kiűzték az argentinokat. Eredetileg úgy tervezték, hogy az utánpótlást a hajókról felszálló helikopterek fogják biztosítani, de a légitámadások és a tartalék helikoptereket szállító hajó elsüllyesztése változásokat követelt. A partra szállóknak nem volt más választásuk, mint menni előre és reménykedni, hogy a még működőképes utánpótlást szállító helikopterek egyike rájuk talál. A 45-ös kommandó tagjait ritkán találták meg. Fejenként 50 kilónyi felszereléssel meneteltek a durva, sziklás talajon, ahol a sebesülések elkerülhetetlenek voltak, de mindössze 15 ember esett ki. A dartmoori lapályon és a norvég télben végzett munka ekkor hozta meg gyümölcsét. Néhány nap alatt a csapat megszilárdította pozícióját a Kent-hegy lábánál. Előttük, a Port Stanley-vel szemben fekvő magaslatokon húzódtak meg az argentinok állásai. Itt volt az ideje az óvatos tervezésnek. A tengerészgyalogosok lopózva megközelítették az argentin csapatokat és felmérték erejüket. Június 11-ére minden készen állt, és aznap este megkezdődött a támadás. A következő hajnalban a 42. kommandó elfoglalta a Harriet-hegyet, a 45-ös a Two Sisterst, míg a 3. ejtőernyős zászlóalj a Langdon hegyet. Ezalatt az 5. dandár a délen levő argentin erőket támadta. Kis idő múlva a hitüket vesztett argentinok megszégyenülten hajóztak vissza Port Stanley-be. A kapitulációt két nappal később aláírták, és a háború véget ért. A hétköznapok 1970 óta - amikor is a 45. kommandó előőrse megérkezett a norvégiai Elvergardsmoen támaszpontra - a tengerészgyalogosok minden évben sarkvidéki kiképzésre indulnak. Az ott lévők megtanulják, hogy miként kell átvészelni a fagyos éjszakákat a kemény hóba vájt üregekben, hogy milyen fogásokkal kell megmászni a jégpáncéllal borított hegyeket, és a téli hónapok végére mindannyian a síelés mestereivé válnak. Ebben a környezetben az angol tengerészgyalogság verhetetlen. Az első télen a fő cél a túléléshez szükséges dolgok, a síelés és a szálláskészítés elsajátítása. A második télen a katonák beletanulnak a hóval és a jéggel való bánásmódba, 30 kilós felszereléssel a hátukon. Fia az alapokat már tudják, megtanítják nekik, miként harcoljanak egy csapatként, és az év végén a többi NATO-országgal közös téli gyakorlaton adnak számot tudásukról. Amikor vége a kiképzésnek, a tengerészgyalogosok visszautaznak Írországba, ahol az IRA 1969-ben meghirdetett háborúja óta látnak el békefenntartó szolgálatot. Egyhuzamban általában négy hónapot szolgálnak le, de van, amikor egy évet is, attól függően, hogy a katonákat elkísérik-e a családtagjaik. Korábban a tengerészgyalogság feladata volt a villongások megfékezése és a terroristák elleni harc is, de ma már csak a vidéki területeken teljesítenek szolgálatot. Ha sem Norvégiában, sem Írországban nem találjuk őket, akkor a tengerészgyalogosok valószínűleg Belizben, Cipruson vagy Bruneiben gyakorlatoznak. Kulcsfontosságú, hogy a katonák az időjárástól és a környezeti tényezőktől függetlenül, tudásuk legjavát nyújtva legyenek képesek harcolni, bárhová is veti őket a sors. Túl kell élniük a harcokat a dzsungelben és a sarkvidéken egyaránt. Hasonlóképpen a pilótáknak is készen kell állniuk, hogy megállják a helyüket alacsony magasságon végzett bevetéseken éppúgy, mint a hegyek között, ezért minden évben a Pireneusokban képzik őket tovább. A hegyi és sarkvidéki szakasz az Alpokban gyakorol. Horda V. Balázs fotó: Sárközy TOR GUN 61