A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Történelmi Intézetének Évkönyve 1. (1962)

Irinyi Károly: Hajnal István szociológiai történetszemléletéről

szerinte — a történetírónak nem szabad csak leíró történelmet adnia, hanem a történeti sokrétűségből is ki kell mutatnia a társadalomfejlődés törvényszerűségeit. A polgári történetírással szemben — amely általában lemondott a törvényszerűségek kereséséről —, Hajnalban megvolt a tudo­mányos igény a törvények megjelöléséhez. Azzal a leegyszerűsítő célki­tűzéssel szemben, amely a történetíró feladatát csak ,,a múlt élet ábrázo­lásában” jelölte meg, Hajnal a törvényszerűségek felfedezését is a törté­netírás, illetve a szociológia feladatának tekintette. Elsődleges feladatun­kat — mint írja: ,,a társadalomformák konkrét történelmi vizsgálatában és a társadalomformák változásainak törvényszerűségeiben kell látnunk”. Hajnal szerint tehát a történettudománynak el kell jutnia a társadalom­­fejlődés törvényszerűségeinek felismeréséig. Ez azonban csak akkor lehet­séges, ha a történetírás értékrendszerének az a historikus összevetések és a történeti tényanyaggal nem bizonyított elvi következtetések helyett a történetiség az alapja. Hajnalt tehát a történetelmélet egyik legdöntőbb problémája, a történeti törvények létezése közelebbről is foglalkoztatta. Abban a kérdésben azonban, hogy vannak-e történeti törvények, létezik-e tudatunktól független történeti valóság, s ha van, ennek a törvényei hogyan érvényesülnek — felemás s lényegében ugyancsak metafizikus álláspontra helyezkedett. Ugyanis korántsem tagadta az objektív törvényszerűségek létezését — s ennyiben túllépett a polgári szociológia szemléletén —, el­ismerte azok történetformáló szerepét, de csak a másodlagos hatótényező­ket vette figyelembe. A pozitivista filozófiával egyezően leszűkítette a tör­vényszerűség fogalmát, s azon csak a történeti jelenségek rendjében ki­mutatható összefüggéseket értette. A comte-i szociológiához hasonlóan Hajnal is elismerte az objektív törvények létezését, maga is gyakran ope­rált a történelmi szükségszerűség fogalmával, de a történeti fejlődés alap­okát és a történeti fejlődés tendenciáját nem tudta meghatározni. A polgári szociológusokhoz hasonlóan félremagyarázta az objektív törvényszerűsé­gek létezését, s így maga is lehetetlennek tartotta a tudományos előre­látást. A történelmi-társadalmi fejlődés tudományos előrelátásának lehe­tőségét tagadván fogalmazta meg a maga számára is a polgári történettu­domány és szociológia jól ismert tételét, mely szerint ,,a fejlődéstudomány sosem adhat választ az emberiség sorsának végső nagy kérdéseire”.­ Mindez azt bizonyítja, hogy Hajnal történetszemléletének ismeretelméleti alapjait a pozitivista filozófiától kölcsönözte. Bár az agnoszticizmus Comte filozófiáját is jellemezte, a kanti filozófia agnosztikus szemléletét Herbert Spencer, a pozitivizmus legnagyobb hatású képviselője élesztette fel a leg­eredményesebben, a különböző tudományfilozófiai irányzatok alapelvéül is elfogadtatván, hogy „végső lényegében semmit sem lehet megismerni”. Hajnali is idealizmusa — amely ráadásul erős fideista tehertételekkel pá­rosult — végeredményben az agnoszticizmus talajára vitte, jóllehet ő maga úgy érezte, hogy a társadalom strukturálódásában megtalálta a történeti jelenségek megismerésének kulcsát. Hajnal történetelméleti írásainak és történeti tanulmányainak is egyik gyakran visszatérő motívuma a „történeti sokrétűség” igénylése. Hajnal szerint — s ez igaz — nem lehet csak alapmotívumokra leegyszerűsíteni a történelmet. Domanovszky Györgynek a Művelődéstörténetben megjelent 170­ 9 Ua. 21. 1.

Next