Tükör, 1920 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1920-09-19 / 38. szám

3 ehdhri nulást könnyűvé tette. Nem tette köny­­nyítvé, csak érdektelenné és unalmassá. Általában a középiskolás nyelvtaní­tás teljesen eredménytelen a rendszer hibája folytán. A nyelvtani és mondat­tani szabályokon kiméréseiért derékkal lovagol, ahelyett hogy bár hibás és fogyatékos, de a minimális társalgási szükségletet kielégítő konverzációra ta­nítaná meg a bátran páciensnek ne­vezhető tanulót. Sem a tanulót, sem a professzort nem vezeti az a gondolat, hogy a nye­let az élet részére elsajá­títsa, illetve elsajátíttassa. Kizárólag a dolgozatjavító piros tinta körül mozog az ambíció A mathematika szabatos gondolko­zásra tanít. Mint praktikus hasznú do­logról csak annyit,, hogy nem lévén technikus, az életben még a négy szám­tani alapműveletnél egyébre nem volt szükségem. A praxisban még a közös nevezőre hozásra sem került sor az eddigi húsz év alatt. Ha a mathematika képletek leveze­tésén túl nem megy és azok praktikus használatát meg nem világítja, érdek­telen és felerészben céltalan. Pedig hát úgy kezelik általában, mintha csak fele haszonra pályáznának vele mestereik. A középiskolák legfélszegebb mun­kája a természetrajz tanítása körül fo­lyik. Azt nem is említem, hogy a ta­nítás eszközéül szolgáló szertárak amellett, hogy tervtelenül és céltalanul vannak összeállítva, inkább a véletlen­től összesodorva, titokzatos szentélyek, amelyekbe csak ritkán juthat be félórai panorámaszerű látványosságra a tanuló. Az egyetemi oktatás hibája, hogy a természetet maga a professzor sem is­meri a praxisban. Más gyakorlati ha­szontól eltekintve, egy élvezetes sétát nem lehet végezni a természetben, ha nekem egy nem tudom micsoda madár, egy nem tudom micsoda fán fütyül szív­­vidámító nótát. A nemtudom micsoda virágokon, nemtudom micsoda rovar­­jak, nemtudom micsoda lepkék és csodaformájú legyek élik játékos éle­tüket, így aztán nem a szabad termé­szetbe, hanem inkább a poros korzóra vágyik a sétáló és levegőző közönség, mert ott több ismerősre talál. Egy pár individium kivételével is­meretlen halakat, gombákat, ehető, nem ehető és mérges vadon termő gyümöl­csöket látunk, a középiskolás tanítás rovására. És mialatt megtanítják, hogy a kutyának hány foga van a felső áll­kapcsában és hány csigolya a gerin­cében, azalatt az erdő szélén a komon­dort farkasnak nézi a tanuló. Magával az emberi testtel, amely ugyancsak közel áll hozzánk, úgy vagyunk, hogy a gyomor, a bél, a vese, a máj, a tüdő, a szív stb. fájdalmat hasfájás gyűjtő­név alá foglaljuk természetrajzi isme­reteink fogyat­ékossága miatt. Ezen dolgokban a komikum hatá­ráig mehetnénk. Mert mindenki tud­­yan példákat mondani, mint én. Ha ,­­ újdonsült háziasszony tornyonján -a fa kosarában a krumplit ananász­nézi, én azért az iskolát hibázta- .. Ha egy szerelmes hidalgó füle­ik lépteti elő a cinkét, azért is az a hibás. Ha a piritkristályt arany­­kracsegecet gyémántnak gon­­s_, aki, az is a természetrajztani- «.Wo J ^\. k az unatkozó ember, hogy ^5- ntelen és kedélytelen em­­ogénül járunk a gyönyörű a, hogy a csillagos ég fe­­e-tyukborító, a virágos természet lélektelen szőnyege, az a ter­­e♦rajz tanításának rovására írandó, 4g nem ismerteti és az érdek­­kelteni nem tudja legtermé­­­s legközvetlenebb környe- TÜKÖR Târgul-Mures (­4iror(Vásár Ny i.), *820. Szept. 19 Egyről-másról Hová lettek a piaci bódék 7 —az aprópénz­hiány. — Főzzünk szilvoniumot! Emlékezetes még, hogy a tavasszal a város komolyan foglalkozott azzal a tervvel, hogy a főteret bódékkal épít­teti be. A sajtó akkor hevesen kelt ki e mindenkép rosszul sikerült ötlet ellen, minek eredményekép az építést elejtették. Az utóbbi hetekben azon­ban a város, úgy látszik, még a meg­levő régi bódékra is kimondta a halá­los ítéletet, mert lassanként eltünedez­tek a gyümölcsárusok. Mindezt igen örömmel vettük volna tudomásul, ha ugyanakkor nem kellene szomorúan konstatálnunk, hogy a piaci régi din­­­nyés szemétdombok még mindig gőz­erővel funkcionálnak, bűzzel és darázs­­zászlóaljakkal árasztván el a környéket. Nem tudjuk megérteni, hogy a város miért nem szorította rá a dinnye áru­sokat ideiglenes deszkabódék építésére, hiszen tudvalevő, hogy ez az üzlet vagyononként tízezreket jelent tisztán élelmes gazdáiknak. * Az aprópénzhiányt sírja ma vevő, kereskedő, újság és minden. Megdöb­benve kell leszögezzük az illetékes kö­rök hihetetlen tájékozatlanságát, amivel válságba sodorták a kereskedelmet. Egy ország aprópénz szükségletét, ha adva van annak összes bankjegyfor­galma, az eddigi pontos statisztikák szerint egy második elemista is kiszá­míthatja, de a pénzügyminisztérium úgy­­látszik még erre is képtelen volt. Pedig váltópénz van, azt mondják, Bukarest­ben ázsiója van a magasabb bankje­gyeknek és nálunk viszont 100 és 500 lejesekkel fizetnek. Meg ms­ a józan eszünk, mikor ennek a torz intézke­désnek a képtelenségét vizsgáljuk. * Főzzünk szilvor­umot! ez most a jelszó a Maroson innen és túl, mert a kormány a szilvamaximálással egyidő­­ben felmentette a gyümölcsszeszfőzést az adó alól. Az „élet vize“ tehát, mely drágaságánál fogva jelenleg inkább csak kapitalista torkokat karcol kelle­mesen végig, ismét a népé lesz, mi­után a szilva maximálva van és nem hoz senki, mert hogy inkább főzzünk pálinkát, mondják. A szeszadó eltörlé­sének szerencsétlen terve tüntette el az egyik legfontosabb téli tápszer kellékét a piacról. Ma mindenki pálinkát főz és úgy látszik, a télen szilvaizes kenyér helyett pálinkás kenyérrel töltik meg a gyerekek gyomrát. A rendelet állító­lag azért született meg, hogy a kivé­telesen bő gyümölcstermés n­e vesszen kárba, de kérdjük, vajon nem jobb lenne-e kivételesen sok lekvárt főzni, mint alkalmat adni, hogy az emberek a sárgaföldig leigyák magukat, min­dennap, kivétel nélkül. Hősük—Tonházi—Zsizsmann. A hosszú nyári csend után végre újra felélénkül a zenei élet. Holnap, hétfőn este lesz az első nagyszabású hang­verseny, melyen zeneiskolánk kiváló művésztanárai: Haják, Tonházi és Zsizs­­mann két trióval és egy duette-l veze­tik be az idei saisont. Az estélyhez felesleges reklámot csap­nunk, minden ajánlásnál ékesebben vonzanak tavalyi sikereik, melyek még bizonyosan élnek közönségünk emlé­kében és nagyszerű műsoruk, mely a következő : I. Volkmann: Trió (C-moll) op. 5. 1. Largo-Un pochetto piu mosso. 2. Andante—Allegretto—Allegro con brio —Largo. Előadják: Zsizsmann—Haják —Tonházi. II. Händel: Passacaglia. Előadják : Haják—Tonházi. II Schubert: Trió (Es-dur) op. 100. 1. Aíle£ro. 2. Andante con moto. 3. Scherzo. 4. Allegro moderato. Előad­ják : Zsizsmann—Haják—Tonházi. A hangverseny kezdete este fél 9 órakor a Kultúrpalota nagytermében, iparágukkal egyszer már a tengeren­túlt is boldogítják. A mészáros üzem pang. Indok, hogy nem lehet ma oly jól élni belőle, mint eddig, jobban mondva: nem lehet hónapok alatt milliomossá válni. A társulat eddigi magatartásához méltó felháborodással vette tudomásul, hogy a hatóság most az egyszer nem az ő, hanem a közönség érdekeit védi. A háború lerongyolódott proletariátusa révén megbízott mészárosok, a palo­ták, ugarak és részvények jól táplált gazdái — kik" a kálvinista predeszti­náció fatalista hitével törődtek bele, hogy számukra a mérhetetlen meg­gazdagodás jelöltetett ki felülről, s nem tűrik, hogy beleszóljon valaki sorsukba, melynek zavartalan menetét a végzet biztosítani látszott. Nem, inkább gyerünk Amerikába, mondják és megindulnak, ami még nem volna baj. Igen örvendünk, ked­ves yanke testvéreink, ha önök is részesülnek majd a magyar mészáros áldásaiban. Miért ne jusson önöknek is eszükbe, hogy a sok hús élvezete igen ártalmas és miért ne panaszolja el önöknek is kedves feleségük őnagy­­sága, hogy: „William, képzeld, a kar­­menádli egy féldollárral drágább lett“ — és miért ne tanulja meg az önök szakácsnőjük is, hogy a hús helyett adott dirib-darab csontnyomtatótokból igen jó levest lehet főzni. Mindezt nem sajná­juk önöktől ked­ves yankek. Nagyobb bajuk nem lesz belőle, legfennebb a kedélyük kissé komorabbá válik, a gyerekeiknek véz­­nább lesz a teste s a munkásaik né­hány kilo szénnel kevesebbet bányász­nak. Ez még nem nagy szerencsétlen­ség, nézzék, mi már hat éve így va­gyunk és még mindig élünk, sőt még, amint e sorokból láthatják, még a viccelésre is képesek vagyunk. A búcsút csak azt teszi fájdalmassá, hogy a robotunk árán összeszedett mi ­ Gyerünk Amerikába! A jelszó kiadatott és megindultak lázas tervek. Hogy ki adta ki, Bélszín Gyula vagy Fellár Miklós, lényegé­ben nem fontos, sőt nekünk még az se fontos, hogy gyerünk vagy nem gyerünk. Mert a fogasok kérem, hol ezelőtt jól szabott vesepecsenyék, nyú­lánk karajok és a gyomor más­­fajta divatcikkei lógtak, már két hete úgyis üresen szomorkodnak. Gyerünk Ame­rikába, mondják a főnökök és mi úgy érezzük, hogy ez már valójában nem változtat a dolgon. A mészáros urak már úgy is két hete amerikáznak, szinte kívánatos volna, hogy ezen új l­ők külföldre vándorolnának és amúgy is keservesen kevés aranyfedezetünkre még több váltót adnánk a kalmár yan­kek kezébe. De..., talán megéri­­ Isten önökkel, tessék, menjenek, nyissanak mészárszéket Newyorkban, Ilinoisban, Ohioban; a valutaromlás okozta fájdal­munkat bőven kárpótolni fogja az ár­ván maradt üzleteik felett diszelgő friss cégtábla, hogy: HATÓSÁGI MÉSZÁRSZÉK. Kifutó Matyi jelentései. Felveszi: BUS. Kifutó Matyi olyan állapotban lé­pett be a szerkesztőségbe, mely iga­zolta a Galilei tanát, hogy Mégis mo­zog a föld. Megvetőleg néztem rajta végig: — Honnan jön maga, Kifutó úr? — A Korzóból. Lélegzetet vettem utolsó pénzemen. — No, maga ugyancsak berúgott. — Igen, berúgtam — egy gólt. — Miféle gólt ? — Hát a kövérek­ soványak mérkő­zésének a gólja, hogy csípje meg a gólya ! — Ugyan ne füllentsen, mondja, hozott valamit ?... — Tájékoztató hírek! Meg lehet írni. Azt tudja szerkesztő­ni, hogy a pénzbeváltás alkalmával a kenyér és li­rt eltűnt a piacról. Már-már azt hitte a közönség, hogy a hatóság és a pékmesterek között kenyér­törésre kerül a sor. Én mindjárt utána jártam a dolognak és megállapítottam, hogy sem sztrájk, sem kenyértörésről szó sem lehet mert aligha lesz törni való kenyér. És valószínűleg rövid időn belül a leggazdagabbak is kenyérke­­reset után járnak. Az optimisták azt hiszik, hogy ez az állapot legfeljebb az ősz végéig tart , akkor lesz még szőlő és lágykenyér. De ezek a szo­fisztika érvek nem kenyerezhetnek le bennünket, dacára annak, hogy van még sütni valónk, mert mindenki tudja : az idén „Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs” volt. Az előrelátók közül már többen a pápuák étrendjét akar­ják behozni télire, mert ezek egyéb kenyér hiányában egymás váll-perecét és térd­kalácsát eszik meg. Az egyhá­zak is észrevették a veszedelem kö­zeledtét és sietnek a bibliai erkölcsök megrontásának elejét venni. Oly hely­zetet akarnak teremteni, hogy ha va­laki kővel dobál bennünket, kenyérrel dobhassuk vissza ... Hogy nagy lesz a kenyéririgység, az bizonyos, sok ember kenyérből sem lakik majd jól. Lehet azonban, hogy a kormány kül­földi bányászokat hozat s fúrási en­­gedelmet ad nekik. Én különösen ajánlanám, ha kenyérmezőn is kutat­nának. Óh idők, óh szomorú idők ! Most már csak cirkuszt adhatunk a nép­nek, de kenyeret nem! Most igazán aktuális a Miatyánk igéje: »Minden­napi kenyerünket add meg nekünk maj­nk közélelmezési* — Szégyelje magát Kifutó úr ! Maga tökrészeg és állandóan hazugságokkal állít be a szerkesztőségbe. — De már erre leülök ! Én hazudok, szerkesztő úr ? Hazudnak a távirati tudósítók, de nem én! Én megmon­dom az igazat. Kérem ! A saját tudó­sítónk Prágában látogatóban volt egy ismerősénél. Bekukkantott a konyhába és látta, hogy a tűzhelyen erősen forr egy fazék. Rögtön futott a táviró hivatalba s megtelegrafálta lapuknak, hogy Cseh­ úrm mindenféle cipőn kellékek, CIPŐK előnyös árban,kitűnő minőségben kaphatók a cs Bőripari Részvénytársaságnál Flata Regele Ferdinand (Főtér) 45. szám alatt

Next