Tükör, 1964. július-szeptember (1. évfolyam, 14-26. szám)
1964-07-07 / 14. szám
Ipper Pál jelenti New Yorkból. A REPUBLIKÁNUS PÁRT ELNÖKJELÖLÉSE ELŐTT Milliárdos vagy „egyszerű” áruház-tulajdonos ? Néhány nap múlva 1308 köztársaságipári delegátus ül össze országos énekezletre San Francisco egyik hatalmas csarnokában, hogy megválassza az 1964. évi amerikai elnökválasztás republikánus jelöltjét. Hogy kire esik majd a választás, még nem lehet tudni, bár sokhónapos előcsatározások folytak. Több mint egy éve indult meg a harc a jelölésén. Nincs újság, mely ne az első oldalon foglalkoznék vele, nincs rádió vagy tvhíradás, mely ne az ezzel kapcsolatos értesülésekkel, pletykákkal, ígérgetésekkel vagy mindezeknek az ellenkezőjével kezdődnék. Máris magas hőfokra szökött a láz, pedig még nem az elnökségén, hanem a republikánus jelöltségért folyik a küzdelem. Az amerikai választási rendszer legbonyolultabb része a két nagy párt elnökjelölése. Maguk a választók csak nagyon közvetetten szólhatnak bele, kire szavazzanak a delegátusok — az első szavazásnál. A következő szavazásokra pedig már semmi befolyásuk sincs. Mert először arra a személyre kötelesek voksolni a küldöttek, akire a megbízatást kapták, de az újabb és újabb fordulókon, amelyek mindaddig követik egymást, amíg valamelyik jelölt el nem nyeri az elektorok abszolút többségét, már saját elhatározásuk szerint szavazhatnak. Itt aztán nagy tere van az ígérgetésnek. A delegátusokat valósággal megvásárolják, saját személyére vagy az általa képviselt környék fellendítésére vonatkozó ígéretekkel, egy jó állás vagy jövedelmező állami beruházás kecsegtetésével. Ebben az esztendőben azonban úgy látszik, hogy a politikai állásfoglalás is szerepet játszik majd a köztársasági párt elnökjelöltjének kiválasztásában. E párt történetében, talán még soha sem volt akkora szakadás, mint most. Barry Goldwater szenátor, arizonai áruház-tulajdonos, egy rövid év alatt maga köré gyűjtötte a mamutmilliomosok szinte valamennyi szélsőségesen reakciós erejét, és mindezt élesen szembeállította a „liberális" republikánusokkal. E „liberálisok" képviselője Rockefeller New York-i kormányzó volt, de végül is alulmaradt. A liberális szavazatok és küldöttjelölések ugyanis megoszlottak közte, Nixon volt alelnök, Romney michigani kormányzó és Cabot Lodge volt saigoni nagykövet között. Ezért most, az utolsó hetekben mindazok, akik felismerték Goldwater szélsőséges nézeteinek veszedelmét, ha késve is, megpróbálják összefogni a mérsékeltebb erőket és a hírhedt szenátorral szembeállítani közös jelöltjüket, a viszonylag ismeretlen Scrantont. Július 19-én tölti be 47. évét William Warren Scranton kormányzó, a ,,pennsylvaniai arisztokrata”, ahogyan újabban szívesen nevezik. Lakhelye: Scranton. Vagyona: több milliárd. Családfáját egészen nagyapjáig vezeti vissza, aki létrehozta a Scranton-birodalom alapjait. Vasutak, vízművek, bankok szolgálják a milliárdok szaporodását, és hogy miképpen, arra mi sem jobb bizonyíték, mint hogy székhelyüket magáról a családról nevezték el. Tévedés ne essék, nem valami kis falucskáról van szó, hanem egy 120 000 lakosú városról, mely mellesleg az amerikai antracit bányászat egyik székhelye. S hogy ki ne hagyjuk a listából: ezek a bányák is a Scranton család birtokában vannak a hozzátartozó acélművekkel együtt. A bányák egyébként jelenleg alig működnek, ezért a körzet bányászlakossága a munkanélküliek számát szaporítja. Amerika-szerte köztudott tény, hogy a szénbányák leállítása pillanatnyilag nagyobb hasznot hoz a bányabáróknak, mint működtetésük, így ugyanis a bankjaik érdekkörébe tartozó, nagyobb profitot hozó olajüzlet van fellendülőben. A fiatal kormányzó alig néhány éve lépett a politika porondjára. Nagyapja már republikánus szenátor volt, apja csak az üzletnek élt, s ő maga sok mindent megpróbált az újságírástól a tv műfajáig, amíg élére nem állt a Scranton vagyonnak, és az 1950-es évek végén meg nem próbálkozott a politikai karrierrel. Sikerült, mert minden itten szük séges kellékkel rendelkezett: jófellépésű, szimpatikus külsejű férfi, megbízható családból való, rendezett családi életet él, és főleg fedezni tudja a politikai pálya megkezdésére elengedhetetlenül szükséges hatalmas költségeket. Csak egyetlen adatot ezekről a kiadásokról: Egy nagyobb tv-állomás félórás interjújáért a politikus interjúalanynak 700 000 dollárt kell fizetnie. De hány ilyen félórára van szükség, míg valakiből kormányzó, szenátor, és mi több, elnökjelölt válik? Scranton saját politikai nézeteiről azt vallja, hogy „liberális a polgári jogok és internacionalista a külügyek dolgában”. Ezek az amerikai politikai fogalmak azt jelentik, hogy belpolitikailag — főleg a néger kérdésben — viszonylag szabadelvű, s a világ realitásaival számoló külpolitikai nézeteket vall. San Franciscóban nagy harcok és nagy megalkuvások várhatók. Goldwater nagyon erős, szervezett jobboldal élén áll. Ha sikerül is maga mögé parancsolnia őt a liberális szárnynak, feltehetően Scrantonnal az élen, Goldwaterrel akkor is számolnia kell a köztársasági pártnak, sőt az eljövendő esztendőkben az egész amerikai politikának. New York, 1964. június GOLDWATER: stilizált családi idill. Szinte el sem hinné az ember, hogy az egyszerű áruház-tulajdonos — ahogy önmagát nevezi — „fehér párti” és „háborús párti”, s a polgári jogok kiterjesztéséről szóló szenátusi törvényjavaslat ellen szavazott ... SCRANTON: Nappal hosszantartó tárgyalások, este tviszt, közben is akad egy sereg tennivaló — nem csoda, hogy a fáradhatatlannak mondott elnökjelölt a nap végére mégis elfárad