Tükör, 1971. január-március (8. évfolyam, 1-13. szám)
1971-03-16 / 11. szám
MICSODA RENDES EMBEREK Daix: Tudom, hogy jelentette. Azt is jelentette, hogy Tatu fölé hajolt, de meglátta magát és intett valamit. Pontin: Pontosan így volt. Daix: Próbálja visszaidézni, mit intett magának? Pontin: Hiszen mondtam már! Éppen, mert fogta Chatelet, ez amolyan fél mozdulat volt. Köszöntésféle is lehetett, meg egy félben maradt mozdulat, hogy jöjjek be. Daix: Ez is, az is! Szép kis megfigyelés! No jó! Gyerünk tovább. Maga sietve megkerülte a házat, bement a bejárati ajtón, át az előcsarnokon, egyenesen abba a szobába, igaz? És amikor belépett, akkor böffent ki Chateletból nagy sugárban az első hányás__ Pontin: így láttam. Daix: Maga szerint az eltelt idő elég volt ahhoz, hogy valaki közben egy vergődő ember torkába dugja az ujját és így provokálja ki a hányást? Pontin: Erre nem gondoltam, főfelügyelő úr ... de ha most számításba veszem, hogy Chatelet urat amúgy is valami görcs gyötörte ... alighanem az izgalmaktól meg a nyugtatóktól. . . nem lehetett nehéz a hányást kiprovokálni... ha feltesszük, hogy Tatu úrnak eszébe jutott, hogy a görcsöket a túladagolt nyugtató okozhatja ... Daix: Hát akkor tegye fel, hogy eszébe jutott! (Ezzel lecsapta a kagylót) XIX. AKTA Anyagi érdek találtatik 12. sz. Jegyzőkönyv. Felvétetett ugyanaznap, csütörtökön délután fél kettő órai kezdettel Daix főfelügyelő szobájában, magnófelvételről. A szobában Daix főfelügyelő és Reves fogaim., továbbá Tatu.) Daix: Üdvözlöm, kedves Tatu úr! Parancsoljon, foglaljon helyet. És köszönöm, hogy idefáradt. De hogyhogy ilyen gyorsan? Tatu: Lamere hozott be a kocsiján. Úgy látszik, odakint végzett, már csak a rendező, Niles mester meg a munkásai tesznek vesznek a kertben. Daix: Szépen haladnak a munkával. Rövidesen nyoma sem lesz maguknál az egész filmhistóriának. Tatu: Már ami a díszleteket illeti, bizonyára úgy van. De persze azt sajnos nem mondhatnám, hogy nyoma se lesz. Legfeljebb a MOMAKI-nak nem lesz nyoma se. De ami történt, azt semmiféle kulisszabontással se lehet meg nem történtté tenni. Daix: Hát igen, bizony. Nem is így értettem. És most, hogy ráadásul a matematikusa is itt hagyta... És nagyon kicsípte magát? Érthető lenne, hiszen amint említette, azért ment, hogy a feleségét visszahódítsa. Tatu: Nem hinném, hogy André valaha is hódított az eleganciájával. A ruházkodásban mindig hanyag, nemtörődöm volt. Az a szürke öltöny, amit magára kapott, az is elég kopottas. Daix: Azért egy szürke öltöny, szürke félcipővel, szürke puhakalappal elég jól fest. Daix: Látszik, hogy alig ismeri Andrét. Az ő szürke öltönye még ebben az összeállításban se festene jól. Hát még a kitaposott sárga cipőjével, meg a fekete micisapkájával! Daix: Ez bizony nem valami ficsuros összeállítás. Legalább esőköpenyt vitt magával? Párizsban ilyenkor gyakran esik. Tatu: Ha jól emlékszem, vitt... Daix: Hát reméljük, már csak a gyerek szempontjából is reméljük, hogy nem jár hiába ... (Daix főfelügyelő intett, hogy elmehetek, én kisiettem, hogy a most hallottakat azonnal megtelefonáljam Vardan főfelügyelő úrnak Párizsba. A beszélgetés ezután következő részénél tehát nem voltam jelen, de a magnó természetesen mindent rögzített.) Tatu: Amit tudok az ügyről, nem nagyon bízom a sikerében. Igaz, hogy jóformán csak azt tudom, amit Avale tegnap elmesélt. De ha az aszszonynak már van valakije... Tudja, hogy van ez, főfelügyelő úr. Daix: Alighanem igaza van. És Avale úrnak semmi más elintéznivalója nincs Párizsban? Tatu: Legjobb tudásom szerint semmi. Igaz, hogy ha szigorúan vesszük, itt se. Daix: Én pedig természetesnek vettem, hogy ha már ott van, utánanéz a szabadalom ügyének... Tatu: Ilyen lelkiállapotban eszembe se jutott ilyesmire kérni. Daix: Tulajdonképpen miféle szabadalom az? Tatu: Az a speciális lézerszerkezet, amit szegény Franci és Pierre közösen dolgoztak ki, és amit mi a kísérleteinkhez már használtunk. De hiszen beszéltem már erről főfelügyelő úrral. Látta is a lézerágyút, meg a kertben a jelfogókat. Daix: Ő igen, azokat láttam és a kísérletekről is beszélt nekem Monsieur Tatu. De sajnos azt elfelejtette megemlíteni, hogy ezzel kapcsolatosan szabadalmi eljárásuk is folyamatban van. Tatu: Valóban? De minek is említettem volna? A szabadalmi jogot még nem kaptuk meg. Daix: Azért talán mégis helyes lett volna, ha ezt is szóvá teszi. Márcsak azért is, hogy ne máshonnan jusson a tudomásunkra. Tatu: Igazán sajnálom. De csak nem akar ebből a feledékenységből, vagy hanyagságból valamiféle következtetéseket levonni? Mióta főfelügyelő úrral kapcsolatba kerültem, igazán más problémák foglalkoztattak, mint a találmány sorsa. Daix: Azért egy-két kérdést megenged ezzel a találmánnyal kapcsolatban, ugyebár? Az egyik az lenne, hogy miben különbözik hát ez a lézer a többi lézertől? Mi indokolja azt az igényt, hogy találmánynak ismerjék el? Tatu: Erre felelni inkább Pierre lenne illetékes, ha már szegény Franci nem felelhet rá. Én nem vagyok szakember. Annyit mindenesetre tudok, hogy a két fiatal tudós találmánynak tartotta. Az ő lézerük olyanfajta sugárzást bocsát ki, amilyet eddig nem produkáltak a lézertechnikában. Fő előnye, hogy a szóródása, tehát az energiavesztesége azokénál sokkal kisebb. És ez nemcsak a csillagászati méréseknél, de az ipari felhasználásban is előnyöket jelent. Ezért nyújtottuk be rá a szabadalmi igényt. Daix: Ezt az igényt hárman nyújtották be a MOMAKI nevében. De a feltalálók csak ketten voltak, Delong úr és Chatelet úr. Miképpen került az ön neve is az iratra, amikor pedig maga is hangoztatja, hogy nem szakember? Tatu: Nincs ebben semmi különös kérem. A MOMAKI keretében dolgozták ki ezt a találmányt, a MOMAKI nevében is nyújtottuk be, tehát magától értetődik, hogy az én nevem is szerepel rajta. Ha a Simcánál, a Hoechstnél, a BEA-nál, vagy bármelyik cég laboratóriumában kidolgoznak egy új eljárást, a szabadalomban elsősorban a cég, a vállalat a részes. A világon mindenütt így van ez. Daix: Bizonyára. Csakhogy ha ezt amolyan össz- MOMAKIsta találmánynak tartották, ha szabad magam így kifejeznem, akkor viszont azt nem értem, hogy Avale úr, vagy akár Riviere kisasszony neve is mert nem szerepel a bejelentők között? Tatu: Felvetődött ez a probléma akkor is. Nem, Riviere kisasszonnyal kapcsolatosan nem, az senkinek eszébe se jutott, hogy neki is a bejelentők között lenne a helye. Meg aztán Pierre révén úgy is érdekelt volt benne. Avale azonban felmerült és meg kell mondanom, éppen én vetettem fel. André azonban elhárította a dolgot. Azt mondta, tisztességtelen dolognak tartaná, mert neki semmi szerepe nem volt az új módszer kidolgozásában. Daix: Miért? Önnek volt? Tatu: Már megbocsát, az én pénzem volt benne! Ami nélkül a találmány sohasem jöhetett volna létre. Legalább annyit kockáztattam, mint a két tudós, hiszen hogy az elgondolásuk helyes-e, az csak akkor derülhetett ki, amikor már megcsinálták és működésbe hozták a készüléket. Addig pedig énnekem jó csomó pénzt kellett, nem kis kockázatot vállalva, beleölnöm. Daix Szándékukban volt a találmányt értékesíteni, ha megkapják rá a szabadalmat? Tatu: Különben minek kértük volna? Reméltük, hogy lesz iránta érdeklődés. És nem álltunk anyagilag olyan jól, hogy egy ilyen lehetőséget ne kívántunk volna felhasználni. Daix: És az értékesítés lebonyolítását teljesen önre bízták volna? Tatu: Ez csak természetes, nem? Én voltam közöttük az üzletember, a menedzser, vagy aminek mondani akarja. Eddig is minden anyagi problémát én intéztem. Daix: Mint a találmány társtulajdonosának, ehhez nyilván amúgy is joga volt. Tatu: Az ő hozzájárulásukkal, persze. Hiszen én csak egyharmados társtulajdonos vagyok. Daix: Illetve egyharmados volt. Delong halálával azonban már feles tulajdonos lett, az elhunytnak nem lévén törvényes örökösei. Tatu: Hát... ebben az esetben... valóban... Daix: Ha pedig önt érné valami, úgy ugyebár Chatelet úr válna egyedüli tulajdonossá. Mint ahogy amennyiben Chatelet urat érné valami szerencsétlenség, úgy ön ... Tatu: Mit akar ezzel mondani, főfelügyelő úr? Daix: Csak megpróbálom végigvinni a gondolatot. Mindenesetre úgy tűnik nekem, hogy az ön anyagi perspektívái a MOMAKI felosztása esetén sem olyan kilátástalanok, mint az ember gondolta volna. Tatu: Semmi biztosíték arra, hogy a találmányra, mégha a szabadalom meg is lesz, akad vevő! Vagy ha igen, mikor akad? És ha akad és hamarosan, hoz-e majd annyit, mint amennyit én ebbe a MOMAKI-vállalkozásba befektettem! Gondoljon erre is, főfelügyelő úr! Daix: Köszönöm. Igyekszem gondolni rá. És ha nem jutott közben eszébe még valami, amit annak idején elfelejtett megmondani, úgy nem is tartóztatom tovább. Tatu: Értem, főfelügyelő úr. De azért engedje meg, hogy még megmondjak valamit. Nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy ez a mostani beszélgetésünk mire ment ki. Azt is megvallom meg vagyok lepve, hogy ne mondjam, meg vagyok ijedve. Ha én rendőr lennék, előttem is gyanús lenne ez az egész találmány dolog, különösen, hogy szerencsétlen módon elfelejtettem megemlíteni. A következtetés kézenfekvő. De nem vagyok gyilkos! Vivit is, Francit is nagyon kedveltem, a sorsuk mélyen megrázott. A MOMAKI is afféle hóbort lett nálam, dehogy is borítottam volna fel szánt szándékkal! Hiszen én voltam az, aki meg akartam menteni ezzel a filmvállalkozással! Ezt is vegye figyelembe! Daix: Kötelességem mindent figyelembe venni. Sőt, hadd mondjam meg önnek, az én dolgom nem az, hogy kiderítsem, kinek volt alkalma elkövetni a gyilkosságot, vagy kinek volt érdeke elkövetni a gyilkosságot, hanem bizonyítani, hogy ki volt a gyilkos. Minden más csak segítség, útmutatás, lehetőség. Tehát koránt sincs oka még gyanúsítottnak, még kevésbé vádlottnak érezni magát. Sajnálnám, ha beszélgetésünk ilyen érzelmeket keltett volna önben. Tatu: Kelthetett mást? Daix: Ezt önnek kell eldöntenie. De látom, eléggé felzaklatta ez a délután, próbáljon egy kicsit kikapcsolódni. Tudja mit? Még udvariassági gesztusnak sem rossz! Hiszen a stáb egy része tudomásom szerint holnap elutazik. Látogassa meg ezeket a vidám film-bohémeket és búcsúzzon el tőlük. Egy-két óra olyan szép asszony társaságában, mint Marylin Mirage, bizonyára jó hatással lesz önre. Tatu: Köszönöm a jó tanácsot, úgy is ez volt a szándékom. Nem ugyan a szépasszony miatt, e pillanatban, bizonyára megérti, kevéssé vagyok fogékony a női bájak iránt. De nem tudom, Lamere mikor akar utazni, és a dolgok anyagi részének lebonyolítását meg kell vele beszélnem. Daix: Nagyszerű. Hát akkor jó üzleti tárgyalást és jó szórakozást a viszontlátásig. (Monsieur Tatu eltávozott. Én bementem a főfelügyelő úrhoz, aki elégedett mosollyal fogadott.) Reves: Ez eléggé gyűrötten ment el. Mint valami alvajáró. A kilincset is alig találta meg. Daix: Remélem legalább egy órácskát eltart a zavara. A felkavart lelkű ember szívesen fecseg. Reves: Mit érünk vele, ha olyankor fecseg, amikor nem halljuk? Daix: Meglátjuk, okos fiú, meglátjuk. Azt mondanám, lásson hozzá a jegyzőkönyvezéshez. De arra kérem, hozza ide az írógépét. Legalább közben magam is meghallgatom mégegyszer az elhangzottakat. Reves: Parancsára. (Kimentem az írógépemért, behoztam, a magnót 263