Tükör, 1972. július-szeptember (9. évfolyam, 27-39. szám)
1972-08-29 / 35. szám
PINTÉR ISTVÁN SOROZATA (4) a bessztől a dosszig Gömbös Gyulát, a miniszterelnököt ugyan nem sokra becsülte, de támogatta Bethlen István, a pártvezér. Gömbös Gyula viszont sokra becsülte Bethlen Istvánt, s éppen ezért mindent megtett, hogy véget vessen uralmának. Bethlennek hamarosan tapasztalnia kellett, hogy vitéz Gömbös nem gróf Károlyi Gyula, őt nem lehet a háttérből irányítani, mint azt a miniszterelnököt. Az egységes párt, Bethlen alkotása mindenesetre egyelőre még az erdélyi származású gróf szavát leste. Gömbös egyik feladata a sok közül az volt, hogy véget vessen Bethlen nimbuszának. S ez tulajdonképpen nem is volt nehéz. A Bethlen-korszak sok mocska már előzőleg napvilágra került. Most mást nem is kellett tenni, mint kicsit szellőztetni a dolgokat. Gömbös ügyes rendezőnek bizonyult. Eskütt Lajos tere Még kéthetes is alig volt a kormány, amikor Töreky Géza, a budapesti törvényszék elnöke — ő volt annak a statáriális bíróságnak a feje, amely alig két hónapja kivégeztette Sallait és Fürstöt, még a Károlyi Gyula kormány utasítására —, magára szignált ki két sajtópert, s mindkettőt ugyanarra a tárgyalási napra tűzte. S egyikre megidézte Bethlen Istvánt mint sértettet, a másikra Gömbös Gyulát, az aktív miniszterelnököt tanúként. Az egészre egy érdekes és izgalmas színjátékhoz volt szükség. Sokan elfeledték már ugyanis Eskütt Lajost, Nagyatádi Szabó István egykori titkárét, a híres kiviteli panama epizódistából lett főhősét. A panamában alaposan benne volt annak idején Bethlen István miniszterelnök, s Eskütt gazdája, Nagyatádi Szabó is. Amikor a botrány kipattant, Nagyatádi Szabó váratlanul elhunyt. A rendőrségen és aztán a bírósági tárgyaláson senki sem akarta meghallgatni Eskütt Lajost, aki azt bizonygatta: a panama bizony panama volt, de mindaz Bethlen tudtával történt. A szerencsétlen titkár hat esztendőt töltött börtönben. Leülte az egész büntetést a váci fegyházban, ahol nagyon kemény bánásmód uralkodott. Alighanem ezerszer is megbánta közben, hogy szembeszállt Bethlennel, s nem fogadta el ajánlatát: nem szökött ki a számára felajánlott pénzzel Amerikába. A hat esztendő, ha lassan is, de eltelt. Eskütt kiszabadult. Állás és kenyér nélkül kószált a fővárosban. A szemfüles Gömbös figyelmét nem kerülte el ez a sokak által már jelentéktelennek tartott figura sem. Annál kevésbé, mert a Nagyatádiügyben valójában Gömbös is szerepelt, s ha Eskütt egyszer kinyitja a száját... A miniszterelnök gondoskodott arról, hogy ne nyithassa ki. Nem lehet pontosan tudni, miként került Eskütt Lajos a budapesti büntetőtörvényszék épületébe, ahová akkor várták Gömböst . Zsirkay János volt országgyűlési képviselő idéztette tanúként Mikolits Ferenc jószágkormányzó elleni sajtóperében, aki Zsirkay ellenjelöltjeként a választási plakáton azzal vádolta ellenfelét, hogy „kommunista volt” — és Bethlen Istvánt, aki Farkas Istvánt, a Népszava felelős szerkesztőjét perelte, mert a lap azt írta róla, hogy az optáns ügyekben eladta az ország érdekeit a saját érdekeiért. A detektívek mindenesetre megszállták a törvényszék épületét, s amikor Eskütt Lajos be akart lépni a nagy tárgyalóterembe, a detektívek hirtelen megragadták és egy tőrt húztak elő a kabátja alól. A tőr ismét csak a páratlan kézügyességű Horthy-detektívek kelléktárából származott. Az akkori sajtó — minden ügyben igyekeztek kommunistaellenes, szovjetellenes felhangot alkalmazni — nem mulasztotta el megjegyezni, hogy „a nikkelezett tőr olyan, mint az orosz szuronyok”. Esküttet ezek után előállították a főkapitányságra, Bethlen István elleni merénylet vádjával. Ott már két lelkiismeretlen igazságügyi elmeszakértő várakozott, hogy megvizsgálhassa Esküttet. S azonnal készen is voltak a szakvéleménnyel: Eskütt nem beszámítható, elmegyógyintézetbe kell zárni. A szerencsétlen személyi titkár csak a felszabadulás után szabadult ki onnan. Csak kétszáz pengő, felfüggesztve S közben a lapok a Bethlen István ellen tervezett merénylet tervéről harsogtak, márpedig ha Eskütt bosszút akar állni Bethlen Istvánon, akkor biztosan oka is volt rá. S a sajtóper sem használt Bethlennek. Töreky, aki mindaddig úgy tárgyalta a pereket, ahogyan Bethlen akarta, ezúttal már Gömbös bizalmi embereként működött. Szépen felolvasta — és az összes lap közölte — a Népszava 1930. május 18-i számának cikkét. Ha valaki nem olvasta, vagy elfeledkezett róla, akkor ismét emlékezetébe idézték: „Igaz — mondhatná valaki —, hogy erre a nagy győzelemre és a benne kivívott kerülő útra nem volt feltétlenül szükség, hiszen a pénzt egyenesen és olcsóbban is el lehetett volna juttatni a magyar államkasszából az optánsokhoz, de végre azt is be kell látni, hogy a magyar miniszterelnök és optáns társai csak nem fogadhatnak el kerülő út nélkül a magyar nép szájától elvont falatokból felgyülemlett százmilliókat saját zsebük javára. Ehhez bizony okvetlenül kerülő útra van szükség. Valóságos szerencse tehát, hogy ilyen szépen meg lehetett rendezni ezt a sikeres győzelmet, s Bethlen István nemcsak milliókkal gazdagszik ennek révén, hanem a magyar úgynevezett parlamentben elért erkölcsi diadallal is.” A sajtóper tárgyalása meglehetősen gyorsan lezajlott. A Népszava jogásza a valódiság bizonyításának elrendelését kérte, mondván, hogy az inkriminált cikk minden állítását bizonyítani tudják. Töreky azonban elutasította az indítványt, s ugyan bűnösnek mondta ki Farkas Istvánt mint felelős szerkesztőt rágalmazás vétségében, s ezért őt az enyhítő szakasz alkalmazásával 200 pengő pénzbüntetésre ítélte, de az ítélet végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. Ez az ítélet ugyanakkor Bethlen számára felért egy pofonnal. S jóval többet vesztett a tárgyalás körüli hercehurcával, mint nyert azzal, hogy megnyerte a pert. Miniszterből vádlott Perekben egyébként sem volt hiány ezekben a hetekben. Egymás után álltak különböző ügyekben bíróság elé a legutóbbi tíz-tizenkét esztendő ismert politikai alakjai. Windischgrätz Lajos herceg, a frankhamisítás hőse ellen hárman — Stein Ármin textilkereskedő 2500 pengő behajthatatlan követeléséért, Vas Béla kereskedő 32 ezer pengő miatt, és dr. Radda Gyula 5198 pengő behajthatatlan követelése miatt — a csőd megindítását kérték. A herceg bezárkózott sárospataki várába s nem volt hajlandó átvenni az idézéseket. Közben levelekkel bombázta Bethlent, ha nem teljesíti a neki tett régi ígéreteket és nem húzzák ki az anyagi nehézségekből, akkor kinyitja a száját s elmond mindent úgy, ahogy történt... Vádlottként állt bíróság elé Haller István volt kultuszminiszter is. Társaival együtt vétkes bukással, sikkasztások és csalások tömegének bűncselekményével vádolta az ügyészség. A vád szerint, mint volt vallás- és közoktatási miniszter és képviselő mindenütt úgy tüntette fel magát, hogy a régi nagy összeköttetéseinél fogva a gyógyszertárengedélyezéstől az egyetemre való bejutásig mindent ki tud járni. Mindenkinek mindent ígért és az ígéret ellenében pénzt vett fel. A pénzt megtartotta, az ígéreteket nem váltotta be. Ostenburg a bíróság előtt Ostenburg-Moravek Gyula, aki Szegeden Gömbössel együtt tűzte fel a tiszti sapkára a darutollat, de aztán átállt Károly királyhoz, s különítménye Budaörsnél megütközött a Gömbös toborozta műegyetemista szabadcsapatokkal, ugyancsak megismerkedett a vádlottak padjával. Mellette Dienes Kálmán bankigazgató és Gauscher Sándor export-import kereskedő szerepeltek, mint bűntársak. Hat vádponttal kellett szembenézniük: 1. Ostenburg Gyula mint gróf Esterházy Jánosné vagyonának a kezelője, azzal fordult Lucz Béláné ügyvédjéhez, Simon Pálhoz, hogy Lucz Béláné gróf Esterházy Jánosné birtokaira adjon kölcsön 40 000 pengőt. Ostenburg Gyula előadta, hogy a grófnénak Mádon 350 000 aranykorona értékű szőlőbirtoka van, ékszerei tízmilliárd koronát érnek, Nyitraújfalun 1800 holdas birtoka, Lengyelországban, Sámbor községben két malma, Budapesten egy 350 000 aranykoronát érő borpincészete van és ezekre a nagy vagyontárgyakra kérte a 40 000 pengőt. Elhallgatta azonban — legalábbis ezt mondja a vád —, hogy a becslési okiratok nem fedik a valót, mert például az az 57 hold szőlő, amelyet 4300 aranykoronára értékeltek, nem termőképes, egész évi termése 100—150 pengőt ér, kipusztultnak tekinthető és értéke csupán a szántóföld értékével egyenlő. Elhallgatta, hogy a mádi ingatlan nagyon meg van terhelve, hogy az ékszerek el vannak zálogosítva; hogy az 1800 holdas birtok a grófné gyerekeié; hogy a grófnénak Sámborban malma vagy egyéb vagyona nincs; hogy a budapesti borpincészet nem képvisel értéket, mert a csőd szélén áll, a hitelezők követelése többszörösen meghaladja az üzleti értéket. Mindezt elhallgatva rávette Simon Pál ügyvédet és Lucz Bélánét arra, hogy átadja a 40 000 pengőt. Amikor azután a grófné ingatlanait elárverezték, Lucz Béláné követelésére már egy fillér se jutott és semmi kilátás sem volt arra, hogy akár egyetlen krajcárt is kapjon. 2. Ostenburg Gyula és Dienes Kálmán a grófné ingatlanáról telekkönyvi kivonatot mutatott fel, elhallgatta azonban, hogy a telekkönyvi kivonat kiállítása után újabb nagy terhekkel terhelték meg az ingatlant. Ezeket az új megterheléseket elhallgatták Gerle Sándor ügyvéd előtt, akivel mint Rácz György és Fuhrmann Lajos megbízottjával újabb kölcsön ügyében tárgyaltak és így súlyosan megkárosították őket is. Rácz György 40 000 pengő kárt szenvedett. 3. Ugyanazzal, hogy a mádi birtok terheit konvertálni akarják és a grófnénak e célból 650 000 pengő kölcsönre van szüksége, ennek fedezetéül lekötik a grófné egész vagyonát, tévedésbe akarták ejteni Gerle Sándort, kísérletük azonban nem sikerült, mert kölcsönt már nem kaptak. 4. Ostenburg Gyula megtévesztette Zimmermann Lipót és Fiai budapesti cég tulajdonosait is azzal a valótlan állítással, hogy gróf Esterházy Jánosné tartozásai már rendezve vannak. Olyan dohányexport üzlete van, amely rövid időn belül milliókat hoz — és a Zimmermann Lipót és Fia cégtől ilyenformán 19 300 pengőt vett fel. Elhallgatta, hogy a dohányexport vállalkozás még 1927-ben meghiúsult és nemhogy jövedelemre volna kilátás, hanem Meur Lajos belga orvos 100 000 svájci frankot, Windischgrätz Lajos pedig 80 000 pengőt követel. 5. Ostenburg Gyula és Gauscher Sándor a vád szerint csak azért, hogy Meur Lajos belga orvos követelésére fizetési halasztást kapjanak. Ostenburg Gyula, Gauscher Sándor helyett ennek mintegy 100 000 pengő tartozása erejéig saját és gróf Esterházy Jánosné nevében készfizetési kezességet vállalt, noha tudta, hogy a grófné vagyontalan és semmit nem ér az ő kezessége sem. Elhitették azonban Meur Lajos ügyvédeivel, hogy a grófné dúsgazdag birtokos. G. Dienes Kálmán a csarnoki árusok részére egy bankot akart alapítani és egy csomó csarnoki árustól 20—20 pengőt csalt ki. A tárgyaláson kiderült, hogy Esterházy grófné elmebeteg, s Ostenburg 20 □