Tükör, 1972. október-december (9. évfolyam, 40-52. szám)

1972-11-21 / 47. szám

A lány mosolygott: — Ó, milyen ostoba vagy, hiszen az asztali lámpában rejtett magnetofon volt. Te magad indítottad el, amikor meggyújtottad a lámpát. Azt az uta­sítást kaptam, hogy mielőtt álomba zuhannál, szedjek ki belőled min­dent. Zavart csend állt be. — Mihály — súgta szinte könyörög­ve a lány egy pillanat múlva, s ke­zét az őrnagy kezére tette. — Min­denre kérlek, ami szent, menekülj innen. Rögtön idejönnek. Figyelmez­tetés nélkül lőni fognak. Többen lesznek. Senki nem menthet meg. Ilona kinyitotta táskáját. Kivett be­lőle egy papírszalvétába csomagolt kis tárgyat. — Tedd el — mondta. — Tartalék­töltények a pisztolyomhoz. Ilona már erről is tud? — Meneküljünk azonnal. A kocsim kint vár. — Ilona felállt és kézen­fogva húzta az őrnagyot. — Mégiscsak elmennek? — csodál­kozott a felszolgálólány. — Sajnos!­ — mondta az őrnagy. A vendéglő előtt szép sportkocsi állt, BMW. A lány odament a kocsihoz, táskájából elővette a kulcsot. — Add ide — mondta az őrnagy —, majd én vezetek. — Úgy látszik — sóhajtott Ilona —, nem hiszel nekem. — Talán hiszek — ismerte el a tiszt —, de nincs kedvem kockáztatni. E­lindította a kocsit. Wyganowicz nem hajtott fel a felső rakpartra, elhagyta a Szabadság-hidat, az Er­­zsébet-hidat és a Lánchíd felé for­dult. Majd eltűnt az Attila utcában. — Állj meg egy pillanatra — kérte a lány. — Beszélnünk kell egymás­sal. Wyganowicz leállította a kocsit. — Meneküljünk Budapestről — kér­lelte Ilona. — Három óra múlva Po­zsonyban leszünk. A Duna partján van a luxus Devin szálló. Ott nem fenyeget veszély. Ott nem ismer bennünket senki. Ha akarod, három­­, négy nap múlva visszatérhetsz Bu­dapestre. De itt megölnek, ezek gyil­kosok. Nagyon nagy pénzt kapnak érted. Ilona átölelte Michalt és csókolgatni kezdte. — Menjünk! — suttogta szinte resz­ketve. — Esküszöm, az életedet aka­rom megmenteni. A te életedet és az enyémet. Wyganowicz a kocsi órájára pillan­tott. Hét óra múlt tíz perccel. — Nos, akkor menjünk — határo­zott. Beindította a motort, a kocsi elin­dult, átment az utcakereszteződésen, befordult a Mártírok útjára, majd a Margit-híd felé vette útját. Ilona megértette, hogy visszatérnek Pestre. Elhúzódott Wyganowicztól. Amikor a kocsi a Lenin körúton el­ért a Rákóczi útig, Ilona megkérdez­te: — A rendőrségre viszel? Michal felnevetett: — Nem. A Mátyáspincébe. — A Mátyáspincébe? — csodálko­zott a lány. — És minek? — Vacsorázunk és hallgatunk egy kis cigányzenét. Talán szerencsénk lesz és a leghíresebb cigányprímás játszik nekünk valami szép szerel­mes nótát. — Mihály, te őrült vagy! Minden pillanatban halál leselkedik rád. És te cigányzenét akarsz hallgatni? — Ki tudja, mi lesz a Mátyáspince után. Lehetséges, hogy már nem is élünk. Vagy ha igen, akkor haza­viszlek a Népköztársaság útjára. — Mihály, ne komolytalankodj. Ha a Mátyáspincébe akarsz menni, men­jünk, nem bánom. Aztán oda me­gyünk, ahová akarod, Pozsonyba, Romániába, Jugoszláviába vagy akár Ausztráliába is, csak minél tá­volabb ettől a várostól, ahol az éle­tedre törnek. — Félek, hogy a legveszedelmesebb lövés számomra, Amor nyila lesz. — Veled nem lehet komolyan be­szélni. Valóban nem érted, milyen veszedelemben vagy? — Sohasem gondoltam arra, hogy egy szép lány veszedelmet jelent­het. Még akkor sem, ha narancslé­­koktéllal kínál. — Michal nagysze­rűen szórakozott Ilonán. Nem bízott a lány őszinteségében. A Mátyás­pincében azonban nem volt mitől félnie. Biztos volt abban, hogy Zrí­nyi István nem véletlenül utasította őt, hogy odamenjen, őrség lesz, vi­gyázni fognak rá. Csak azt nem ér­tette, hogy ez a szimpatikus ma­gyar, Zrínyi István, miért nem ját­szik nyílt kártyákkal Megérkeztek. Michal a mellékutcá­ban állította meg a kocsit. A Mátyáspincében egy pincér lépett az asztalukhoz, az étlappal. — Halászlé? — kérdezte Ilonától az őrnagy. — Együnk inkább erdélyi fatányé­rost. Tudod, ez nagyon érdekes, kü­lönböző húsfélék, sült kolbász, pap­rika, saláta, burgonya és mindezt valóban fatányéron kapjuk. — Rendben van — adta meg magát az őrnagy — legyen fatányéros. — Ha azt tennéd, amit én akarnék, már néhány kilométernyire lennénk a határtól — mondta Ilona, majd a pincérhez fordult, megrendelte a fa­tányérost és hozzá egy üveg vörös bort A­lig néhány perc múlva a kém­­i elhárító tiszt észrevette, hogy Ilona kezében megremeg a pohár. Arca krétafehér lett. Riadtan tekin­tett a bejárati ajtóra. Az őrnagy egy szempillantás alatt előkapta a zsebéből a fegyvert. Az asztalra tette, bal tenyerével leta­karta a­ pisztoly csövét. A bejárati ajtónál Zrínyi István állt. Amikor észrevette Michalt, moso­lyogva közeledett asztalukhoz. — Mégis becsaptál, bár annyira hit­tem neked, és én őszintén beszéltem veled. Az ezredes... — suttogta a lány. Zrínyi István asztalukhoz lépett, meghajolt a lány előtt, majd üdvö­zölte az őrnagyot és azt mondta: ÍRTA: JERZY EDIGEY (8) FORDÍTOTTA: BABA MIHÁLY 26B A CENTRUM ÁRUHÁZAK - A LEGÚJABB DIVAT, A KITŰNŐ MINŐSÉG, A JÓ ÍZLÉS VILÁGA A NŐI FEHÉRNEMŰGYÁR PÁVA VÉDJEGYŰ KIVÁLÓ TERMÉKEI A CENTRUM ÁRUHÁZAKBAN AJÁNDÉKOZNI MINDIG ÖRÖM Különösen, ha az ajándékozó biztos lehet benne, hogy szép gesz­tusát örömmel méltányolják. Ezúttal is sok-sok lehetőség közül választhat PÉLDÁUL egy szép doboz vagy csomag, amelynek tartalmát áruházaink szak­értő eladói Önnel együtt, választékos ízléssel állítják össze, bizonyo­san nagy örömet szerez karácsonyra. Erről az ajánlatunkról ennyit:

Next