Új Tükör, 1977. október-december (14. évfolyam, 40-52. szám)
1977-10-30 / 44. szám
nie, hogy megpróbál-e visszaevickélni, vagy végképp kilép belőle. Ez a döntés maga a darab. B. Nagy László annak idején azt írta az Oszlopos Simeonról, hogy „gyökerét a magyar értelmiség egy részének dezilluziójában kereshetjük, az 56-os kataklizma nyomán”. Gábor ma — a dráma szavaival — mintha azt mondaná: ha sikerül „gondolattá vált magunkkal fölmérni a világot” és túlélni a kísérletet, akkor végre az igazi arcunkat is megláthatjuk. Andoraiin kívül Vass Éva kemény szigorúsággal alkatához igazított Vincénéje és Hetényi Pál Jób-alakítása valósítja meg legjobban a rendező szándékát. Gábor — a darabról írt korábbi tanulmányában — azt írta Kis Jánosról, hogy nem tesz mást, mint megvalósítja a valóságot. A kecskeméti Oszlopos Simeonról is elmondható, hogy a valóságot megvalósító színház. Tiszta színház. Elemző színház. Jó színház. (Képünkön Andorai Péter és Vass Éva.) Koltai Tamás Borbála, Harkányi János, Muszte Anna) igyekeznek élővé tenni az író figuráit. Takács István FILM FOCIZZON, AKI TUD Színes szovjet-grúz film Az első fecskék sorsáról szól ez a grúz film, akik, mint tudjuk, a tavasz hírnökei, túlságosan kis létszámban azonban nemigen csinálnak nyarat. Nana Mcselidze fecskéi futballisták (a filmet eredeti címének — Első fecske — sajátos fordításában játsszák nálunk a mozik), az első grúz futballcsapat nevezte magát Első fecskének a századelő kis kikötővárosában. Az együvétartozás, a közös játék öröme, a csapattá szerveződés vágya hajtja a városka polgárait, a derék nagy bajszos grúzokat a tengerparti fövényre, hogy napi edzéseiken gyakorolják magukat, s bebizonyítsák a világnak, mit tudnak az Első fecskék. Rendezőjük, Nana Mcselidze mindenesetre kevesebbet, mint többi grúz „csapattársa”. Joszelijaniék, Sengelajáék groteszk humora, szeretetteljes iróniája, mellyel hőseiket szemlélik a Lombhullásban, az Élt egyszer egy énekes feketerigóban, a Különös kiállításban, a Csodabogarakban, halványabb, kicsit ügyetlenebb másolatban köszön vissza a fecskék történetében. Itt is, persze, a grúz nemzeti tudat, karakter, sors kérdése húzódik meg a felszíni bohóságok mélyén. Csak éppen — a film tanulságával szólva — elég-e akarni, vagy tudni is kell gólt lőni? A grúz filmesek „zaja” közben ugyanis meghozta a tavaszt, sőt nyári meleggel kényeztette el né Székely Gabriella dédelgetnek hasonló álmokat, s tesznek plasztikai kísérleteket. Útjuk azonban csalóka célt követ, és ráadásul rosszul is közelíti meg: a legtöbb kísérletező úgy gondolja, hogy ötvösként tanult fogásai és ötvös-mütyürjei némi nagyítással máris szobrokat formáznak. Annál kellemesebb meglepetés hát Lugossy Mária mostani bemutatkozása! Ő ugyanis nem naggyá rontott ötvöstárgyakat, hanem valódi plasztikákat készít — s ha előképzettsége valamiben mégis megmutatkozik művein, az is javára íratik: a kivitelezés aprólékos gondosságával az övéhez hasonló konstruktív kísérletek nemigen kényeztetik el a művek szemlélőit, Lugossy csiszoltsága, precizitása jóleső kivétel tehát. De tényleg nem ez a legfontosabb ezen a tárlaton. Hanem a lényeg, a tartalom, mely Lugossy munkáiban megmutatkozik: az ő konstrukciói nem hidegek, ellenkezőleg, rokonszenvesek, szinte emberiek. Nem csoda: vállalt feladatuk nem csupán korunk lehetőségeinek intuitív felfedése, de egyszersmind az agitáció is e lehetőségek mellett. Valamiféle életre biztatás egy — éppen e biztatás révén is barátságosabbá szelídülő korban. Horváth György KIÁLLÍTÁS LUGOSSY MÁRIA PLASZTIKAI Helikon Galéria Lugossy Mária több ízben szerepelt már műveivel a nyilvánosság előtt — mostani tárlata mégis bemutatkozásnak számít, a szó legszorosabb értelmében. A régebbről ismert és — mi tagadás — megszokott ötvösmunkák helyett ugyanis ezúttal plasztikák kerültek Lugossy Mária kiállításának posztamenseire. Igaz, az ilyesfajta váltás végső soron nem szokatlan az újabb hazai ötvösművészetben, mostanság sokan . VACSORA Pécsi Nemzeti Színház Egy család (Leonard, az Apa, az Anya, Radamesz, a fiú, és Olga, a lány) vacsorához készülődik, de ez csak ürügy arra, hogy a családtagok elmondhassák gondolataikat, szorongásaikat, lemeztelenítsék önmagukat, s azt a furcsa, se vele , se nélküle viszonyt is feltárják, melyben egymással élnek. Ez a váza a pécsi színház kamaraszínházában bemutatott új magyar darabnak, melyet szerzője, Novotny Gergely a „zenebonáta három tételben” alcímmel látott el. Ez utalás a darab szerkesztésmódjának a zenei műformákat idéző megoldására: a három rész három tételnek felel meg, melyek közül az elsőben témák mutatják be a szereplőket, a másodikban egy betyárballada négyféle variációját látjuk, a harmadikban pedig epizódok összegezik a drámát és Novotny mondanivalóját. Ez utóbbi pedig nem más, mint annak kifejtése, hogy az egymást követő nemzedékek mindig meg akarják teremteni a maguk külön világát, bár eközben hibáznak is, mivel olyasmit is elvetnek a múltból, ami jó volt, s olyasmihez is ragaszkodnak a jelenből, amit el kellene vetni. Filozofikus nemzedéki dráma ez, melyben azonban az egyébként érdekes forma és a nem érdektelen, de nem is túlságosan önálló filozofálás nagyobb erőt képvisel, mint a dráma. Másképp fogalmazva: a Vacsora, mint négy ember önmagát és egymást elemző filozofikus párbeszéd- és monológ-füzére figyelemre méltó, de mint színpadi mű nem eléggé hatásos. Gáli Ernő rendezése mindenesetre igen szépen és gondosan teremt meg ehhez a jelképekkel és áttételekkel teli darabhoz egy mozgás- és jelzésrendszert, a színészek pedig (Pákozdy János, Labancz HETI AJÁNLAT SZÁNTÓ TIBOR KÖNYVEI vannak kiállítva a Budavári Palota grafikai termében, mondhatnám joggal is, nemcsak okkal, ha a Munkácsy-díjas könyvtervező, pontosabban és részletesebben (tavalyi párizsi kiállítása megjelölése szerint), „tipográfus-mester, mintacsináló és könyvkötő művész” alkotói jogban nem osztoznék az ősnyomtatványok névtelenségbe vesző vagy szent tradíciókban feladott szerzőivel és az irodalom és költészet mindenkor előre tolakodó s erre az első helyre némiképp igazul hiú íróival; okom pedig az lenne, hogy a Ponciánus nékünk ugyanúgy Heltai, amiképpen az Isteni Színjáték Dante s a Romlás Virágai Baudelaire, avagy a Három Veréb Hat Szemmel Weöres (bárha mások is dolgoztak benne), de mai napra való s használható s forgatható s olvasható könyvet mégis csak a „tipográfus-mester” varázsolt mindegyikből, megformálván formájukat és könyvtestüket, válogatván betűiket, elrendezvén soraikat s lapjaikat, öltöztetvén külsejüket selyembe, vászonba, bőrbe, igaziba s műbe, mert nemcsak a könyv alkotója s gyűjtője (még gyűjtött nedét könyvét is kiteszi), tervezője és szerkesztője, öltöztetője és kozmetikusa, hanem igaz szerelmese is. Miklós Pál SCHOPPER TIBOR KIÁLLÍTÁSA Szentendrei Művelődési Központ Látomásaim a címe Schopper Tibor fotókiállításának. Valójában nem látomásokról, hanem a látásról van szó. Mert igen fejlett látáskultúra kell ahhoz, hogy a természet alkotta tárgyak a fotóobjektív segítségével üzenjenek a nézőknek. Előző kiállításán — 1966-ban — remek emberábrázolási készségéről tett tanúbizonyságot a művész, egyegy jellemző mozdulattal vagy testtartással szinte mindent elmondott a tengeri kikötők munkásainak életéről. Most tengerjáró útjának szintéziseként a természet képződményeit veszi szemügyre. Képei kövek, gyökerek leegyszerűsített — technikailag kifogástalan — ábrázolatai. Olykor már látomások is. Egy gyökér görcsbe ránduló ököl, a tengerből prófétaként emelkedik egy szikla a zajló víz fölé. S ha néha megjelenik képein az ember is, diadal az elemek felett. Az emberarcú természetet láttatja velünk Schopper Tibor művészete. Csík Bence FEGYVEREK ÉS EGYENRUHÁK Vak Bottyán Múzeum, Vác A kézifegyverek több mint hatezer éves fejlődését mutatja be a Vak Bottyán Múzeum gyűjteménye. A pattintott dárdahegyektől, a szép ívű lándzsavastól a XX. század elején használt géppuskáig, az őskortól a Tanácsköztársaság bukását követő időszakig láthatunk harcászati eszközöket. Megismerteti a látogatót a lándzsák, alabárdok, kardok, szablyák, puskák, karabélyok, pisztolyok stb. különböző formáival és fajtáival. Találkozunk a kézművesség remekeivel is, például egy díszszablyával a XIX. századból. A sorozatgyártással háttérbe szorult a megmunkálás művessége, a díszítések elmaradtak. Inkább érdekességek láthatók, mint a csaknem 300 éves gyújtóbomba váza. Helytörténeti jelentőségűek a Vácott készült csappantyús szerkezetű puskák. Négy egyenruha egészíti ki a fegyverek seregszemléjét, közülük kettő 1848-ból való. A kiállítás a Görög utcában, a szerb egyházközség volt templomában látható. Az épület hangulata, a kiállítás rendezése, valamint a kiállított tárgyak rendeltetése — a pusztítás, a háború — furcsa ellentétben van egymással. A templom barokk tere viszont kiválóan alkalmas tárlatok rendezésére. Balla Erzsébet □ 3