Új Tükör, 1979. október-december (16. évfolyam, 40-52. szám)
1979-10-14 / 41. szám
pettyes öblítővizet. NAPI TÍZEZERÉRT — Nézze, kenyér meg só még csak kerül a vendég elé az asztalra Berhidán is, de egy pohár víz már annál nehezebben — állapodik meg mellettem egy szikár termetű, föld felé bökő bajuszos, kajla kalapos ember. Várunk a poros utcán. Ahogy telik az idő, egyre gyűlnek az üres vödrök, kannák, dézsák, hordók. A falu álmosító, délelőtti csendjét dudaszó veri fel. Nem vásári trombita hangja egy vidám kislegény kezében, hanem egy 7000 literes vízzel teli tartályt sétáltató teherautó dudája. Elégedett mozgolódás indul körülöttünk, készítik az edényeket. A Veszprémet Dombóvárral összekötő vasúti sínen nagyot zökkenünk, aztán letérünk jobbra. Magas kukoricás között vezet a girbe-gurba, kétoldalt kerekektől megsüllyedt földút. — Nem ilyen útra készült a Trabant — mondja a tulajdonos és elnézést kérően letörli arcáról az izzadságot. Gyalog folytatjuk — még felakad az alja. A kukoricás végénél az akácfák gyér lombjai közt feltűnik a Fűzfői Nitrokémia papkeszi gyáregysége. A lucernatarló engedelmesen pattog a cipőnk alatt. Hirtelen érjük el, majdnem belelépünk. — Ez lenne az — simítja végig homlokát és nedves kezével nagyot suhint a föld felé Majoros János községi VB-titkár. — A bűnös. Előttünk a dús fű között alig 50— 60 cm széles ér csordogál a távoli domb alá, egyenesen a Séd patakba. A Nitrokémia gyáregységének kerítésénél jókora átmérőjű cső mered a határra, öklendi a piszkosszürke, koromfekete pettyes öblítővizet. A LEKÖRÖZÖTT SZENNYVÍZTÁROLÓK — Tavaly ősszel néhány lakó bejött a tanácsházára panaszkodni — tesz elém egy teli kólásüveg vizet a vb-titkár. Rajta címke: .,1979. június 11. minta”. A színéről ítélve akár debrői hárslevelű is lehetne. — Ez van — tárja szét a karját. Idézet egy feljegyzésből: „1978 júliusában a megyei KÖJÁL megvizsgálta az Ezüst- és a Károlyi tanyákon levő ásott kutak vizét. Megállapította, hogy emberi és állati fogyasztásra alkalmatlanok. (...) 1979 januárjában a Várpalotai KÖJÁL kimutatta, hogy a víz sárgás elszíneződésű, mely szulfamilsavat tartalmaz. A szulfamilsav emberre nézve toxikus anyag, a vérképző rendszert támadja.” Müller József műszaki előadó a község térképét rajzszögezi fel a falra. — Látja, itt folyik át a falun a Séd patak. A vegyi szennyezés kizárólag a patakhoz közel eső kutakban észlelhető. A tanyák ivóvizeinek szennyezését pedig két évvel ezelőtt csőtörés okozta. A gyáregységet a patakkal összekötő szennyvízelvezetőt — amit maguk is megnéztek — egy helyen átszeli a földút. Alatta csövön folyt át a víz, de valamilyen jármű a csövet feltépte, és a kocsiút gödreiben a szennyes lé szépen megindult a falu felé. Idézet egy újabb vizsgálati jegyzőkönyvből : „ 1979. február 12-én összehívott helyszíni bejáráson a szakhatóságok a következő megállapításokat tették. Az ipari szennyezettség nagy valószínűség szerint a Nitrokémia (NIKE) papkeszi (Colorkkémia) gyáregységéből származik. (...) Ez a szennyezettség az 5900 lakosú községben már több mint 1000 embert érint. A víz nemcsak fogyasztásra, de tisztálkodásra, mosásra, főzésre sem alkalmas.” A későbbi vizsgálatok már azt is kimutatták, hogy a szennyeződés lassú ütemben terjed, a szennyezett területeken pedig állandósult. Készült egy ennél érdekesebb és sokatmondóbb felmérés is. . Egyidőben megvizsgálták a szennyvíztároló és néhány falusi kút vizét. A kapott eredményeket azután összehasonlították. „A községi kutak szennyezettsége kétszer magasabb, mint a tározóban levő szennyvízé.” — Képzelheti — néz rám ártatlan tekintettel Majoros János, miközben elindulunk felfelé a faluba. — Ezer ember a nyakunkon, hát mi kapkodtunk fűhöz, fához. Vizet, ivóvizet kell szerezni. A Veszprém megyei Víz- és Csatornázási Vállalat segítségével február közepe óta van is vizünk. Zacskós víz — tessékel maga elé egy sötét kis épület ajtajában. Műanyag tejesrekeszek sorakoznak a helyiségben. Valamennyi dugig vízzel töltött literes tejeszacskókkal. A felirat: Veszprémi Tejipari Vállalat. Mindennap, késő délután ide fárul egy lovas kocsi, megrakják, aztán széthordják az ivóvizet. Na nem annyit, amennyi kell, csak 3 litert fejenként. A VIRÁG ELPUSZTUL, A KACSA FELBUKIK A Szigeti család portájának kapujában néhány percig várakozunk, míg a ház gazdája odébb tessékeli cseppet sem bizalmas kinézetű és termetű farkaskutyáját. — Mi még szerencsések vagyunk — tart szóval az asszony —, mert itt ez a kétezer literes tartály a házunk előtt. Nyár elején tették ide, meg még egyet a falu másik végébe. Állandóan töltik, innen aztán van jó vizünk. Szigeti László megigazítja derekán a munkásnadrágot, mint aki mindent nagyon röviden szeret elintézni. — Nézze meg — húz fel a kerekes kútból egy vödör vizet. — Látja, mintha padlófestéket öntöttek volna bele. Pedig még egy pár hónapja is milyen jó víz volt ez. Nemrég fejeztem be a munkát. A házban bent vannak a csövek, készen a fürdőszoba, beleöltem a sok pénzt, a csap végén meg nem csöpög semmi. — Hát mit csinálnak már ebbe a világba? — szól ki a kerítésen Arany Mária néni, Szigetiék szomszédja. — Még vizet se ihatunk jót. A virág elpusztul tőle, a kacsa felbukik. Én nem mondom, igyekeztek segíteni, mert most van zacskós víz, van két tartály a faluban, meg jár a dudás lajtos kocsi is errefelé mindennap. De hát ez a víz meg túl van fertőtlenítve, sokszor tej ízű, meg a nagy melegtől megbuggyan abban a nylonban. Ihatatlan. — Ugyan már, Mari néni — próbálja csitítgatni a tanácstitkár. — Hát örülni kéne annak is, hogy legalább ilyen van. Meg lehet azt inni. — Meg-e? Na várjon csak — fordul be indulatosan a konyhába. — Itt van mind a kezembe egy K- A Nitrokémia gyáregységének kerítésénél jókora átmérőjű cső mered a határra. Öklendi a piszkosszürke, koromfekete A víz nemcsak tisztálkodásra, de mosásra, főzésre sem alkalmas A szennyezettség már több mint ezer embert érint GANAK LÁSZLÓ FELVÉTELE 34 Q