Új Tükör, 1981. április-június (18. évfolyam, 14-26. szám)

1981-04-12 / 15. szám

a páva-vitához A rádió és a televízió nép­zenei seregszemléjének szer­kesztői tették lehetővé, hogy Szvorák Katalin felejthetet­len döntőbéli éneklése után, de még a zsűri döntésétől nem befolyásolva kezdjem el írásomat. A losonci verseny­ző megjelenése és bemutat­kozása merőben elütött a mezőny átlagától. Ennek a különbségnek a lényege: ne­ki sikerült azt a fajta leg­mélyebb népzenei réteget megszólaltatni kristálytiszta fájdalmas-hajlékony elő­adásmódjával, ami a század­előn vándorútra indította népzenegyűjtőinket. Noha a népzene továbbélésének sok­színűsége eleve szerkesztői elve volt az idei Röpülj pá­va bemutatóinak, a szándék méltánylása­­mellett mégis felrázóan hatott az érintet­len népdal legyőzhetetlen szépsége. A tíz évvel ezelőtti Röpülj páva nyomán a szó szoros értelmében mozgalom bonta­kozott ki, melynek elsődle­ges célja a népzenével való aktív foglalkozás volt. E mostani — közel egy évig tartó — bemutatósorozat népzenénk mai helyzetéről adott viszonylag teljes képet. A rekord közönségérdeklő­dés pedig igazolta a mozga­lom közéleti jelentőségét. Mégis, mindeme gazdag és látványos program mellett, s a lelkiismeretes felkészü­lések ellenére Szvorák Ka­talin megjelenését az ablak kinyitásához lehetne hason­lítani. Népballadáinak fáj­dalma előadásának hűségé­vel együtt olyan tökéletes élményt jelentett, amit nem zavart meg semmilyen „ide­gen” elem. Noha a Magyar Rádió népzenei műsorainak jóvoltából nem kevés pilla­natfelvételt hallhattunk már a szomszédos országokban élő magyarok népzenei be­mutatóiról, a losonci énekes — éppen ebben a mezőnyben — a fölfedezés erejével ha­tott. Igaz ugyan, hogy az, aki a népzenével bármely kap­csolatban is van, szinte áhí­tattal veszi a kezébe, és ta­nulmányozza a Madách és a Kriterion könyvkiadók gyűj­teményes köteteit — gondol­junk a Kallós Zoltán illetve Ágh Tibor nagy sikerű köny­veire, vagy a legutóbb a Vé­tessék ki szóló szívem, című remek válogatásra — vala­hogy nem társul ezekhez a könyveket éltető mindenna­pi előadói gyakorlat. Ezen a ponton tudom összekapcsol­ni a magyarországi Röpülj páva-mozgalmat — s a maj­dani újraindítást — a hatá­rokon túl élő magyarság ha­gyományápoló tevékenysé­gének hazai bemutatásával. Talán úgy is, hogy ez a szándék lenne a majdani Röpülj páva szerkesztői-ren­­dezői elve. Minthogy eddig minden alkalommal sikerült megtalálni azt az alapgon­dolatot, ami a népzene leg­aktuálisabb problémáin se­gített, úgy érzem, egy ilyen­fajta látó(halló)kör bővítés hasonló jó hatással lenne a magyar népzene jelenkori fejlődésére. Természetesen egy ilyen koncepció, hogy a követke­ző Röpülj páva mutassa be az egész magyar nyelvterü­let még élő népzenei helyze­tét, rendkívül körültekintő szervezést igényel. Csehszlo­vák, román, jugoszláv szak­emberek bevonásával — hi­szen a „döntő zsűri” össze­állításánál már láttunk jó kezdeményezést! — ki kéne munkálni a területi elődön­tők rendszerét, a rádiós il­letve tévés jelenlét részprob­lémáit ... Tekintve, hogy a felvetett kérdéskörnek a megoldása úgysem egy újság szerkesz­tőségére, valamint egy vi­déki tanárra vár, nem bo­nyolódom tovább a részle­tekbe. Befejezésül csak annyit kí­vánok, bár évekig lenne mó­dunk vitatkozni arról, és szervezni, előkészíteni azt, hogy a következő „páva” akár útlevéllel is repüljön, Csehszlovákiából, Romániá­ból, Jugoszláviából és a Szovjetunióból — magyarul dalolva. Németh János István FELHÍVÁS OLVASÓINKHOZ (1981. 10. szám) A Bartók-centenárium alkal­mával az Új Tükör által közzétett felhívásra írom ezt a történetet. Zongorám felett apám ki­tette a falra sok híres muzsi­kus dedikált fényképét. köz­tük Bartók Béláét. Mikor a Mikrokozmoszból játszot­tam, eljött az ideje, hogy odaálltam apám elé és meg­kérdeztem: hogyan jutott hozzá a Bartók-képhez, ta­­lálkoztak-e személyesen ? Akkor elmondta a találko­zást. A Szombathelyi Kultúr­­egyesület zenei szakosztályá­nak titkára volt. Ő szervezte Bartók és Zathureczky szo­nátaestjét. Bartók a meghí­vásra fényképes levelezőlap­pal válaszolt. Apám mégis alig ismerte fel a pályaudva­ron. Alacsony, csendes moz­gású, egyszerű, szürke öltö­zetű embert látott, és csak a szeméről, nézéséről talált rá a tömegben. A hangverseny szünetében Bartók bejött a művész­szo­bába. Csendesen leült egy félreeső székre, kendőjével verejtékező arcát törölte. Zárkózottsága bűvös körébe valaki mégis belépett és autogramot kért. Nem szólt, csak a kezével intett, kifordított tenyérrel hárította el az öt rosszkor zavarót. Természetesen a hangver­seny végén adott autogram­­mot. Ezt a kis mozdulatot őriz­te meg apám Bartók szemé­lyiségéből, valamint a szom­bathelyi zenei élet néhány Bartókkal is kapcsolatban álló eredeti dokumentumát. Havas Eszter Budapest, Krisztina krt. 28. 1016 Először: a szóban forgó épü­let nem a Szent Mihály-ká­polna, hanem a Szent Mik­­lós-templom. Az utcát is, ahol a templom áll, Miklós utcának nevezik. Az 1664- ben újjáépített templomot Pálffy Miklós győri hős em­lékére hozatta rendbe az egyik Pálffy grófnő. Má­sodszor: Mária Terézia nem ide járt imádkozni reggelen­ként. A templom a várfala­kon kívül van, ide a vár alatt általában a várat ki­szolgáló személyzet lakott, azok jártak ebbe a templom­ba. Mária Teréziának a vár­ban nagyon szép, tágas ká­polnája volt, amit a vár 1953-ban elkezdett rekonst­rukciója alkalmával meg­szüntettek. Vörösmarty Géza Pozsony ~isi£dUt Sz@retsdtüss­c Küldjön egy képet! SZABÓ DEZSŐ UTOLSÓ SZERELME Ezzel a címmel cikket és ké­pet közöltem az Új Tükör 1979. 29. számában. Most az erdélyi rokonok hagyatéká­ból két újabb fénykép ke­rült elő az 1928 őszi — utol­só — Franciaországban töl­tött üdüléséről. Szabó Dezső akkor Mar­­seille-ből — többek között — ezt írta haza titkárának: „Vén bolond házigazdád még egyszer odaengedte magát a nagy illúziónak s tíznapi napsütés után várni kel­lett ...” Az ismeretlen szép Wini­fred képe, akiről sok jelző­vel tarkított tárcát írt, aki­be szerelmes lett, mostanáig soha nem volt látható. Mi­lyen lehetett az a nő, aki a 49 éves Szabó Dezsőnek eny­­nyire megnyerte a tetszését? — töprengtünk. Most előt­tünk két kép. Az egyiket a Hotel Petit-Nice teraszán Winifred készítette. A má­sikat, az őszi kerthelyiség jól sikerült képét pedig — fel­tehetően — a pincér. Nem fér hozzá kétség: Winifred valóban szép nő volt, legin­kább a kiváló francia szí­nésznőre, Jeanne Moreau-ra emlékeztet ezen a képen. Szabó Dezső igen dicsősége­sen ül a padon, az öregedő agglegény új érzelmeivel ar­cán ... Tíz nap volt mind­össze. A történet azonban ezzel nem ért véget. Szabó Dezső hazaérkezve a következőket mondta el Samu Jánosnak, aki később a Szabó Dezső- Füzeteket adta ki, és aki je­lenleg Kács községben él: — Winifred, a szép kana­dai nő szélhámos volt, mar­­seille-i bandának dolgozott. Amikor megérkeztem, ő is beköltözött a szállodába, ahol mindössze ketten lak­tunk. Szegény, azt gondolta, hogy valami pénzes pasas vagyok ... Azután egymás­ba szerettünk ... Mindent elmondott, majd eltűnt. A portás mesélte, hogy zoko­gott azon a hajnalon, ami­kor elvitte a holmiját... Életem egyik nagy kalandja volt. Nem vagyok érzelgős, de nekem is sokáig fájt. Szabó Dezső utolsó szerel­mének története így teljes. Winifred még valahol él­het ... BUDAI BALOGH SÁNDOR : HIBAIGAZÍTÁS. 13. számunk Hazai Tükör rovatának egyik hí­rét hiányos adatokkal közöltük. Csenterics Ágnes Gábor S. Pál dalaiból készít tévés összeállítást. vasvármegye és szombathely város kultúregyesületének 1940 március hó 2. napján, szombaton este 8 órai kezdettel rendezett II. jubiláris bérleti hangversenye. BARTÓK BÉLA. ÉS ZATHURECZKY EDE szonátaestje A MŰSOR: ' 1 Mimitt Szonáta A-dur (Köch. 526.) Alles«« molto. / TJ~' Andante.­­ ~i M'iUAJ Cl 4 . -Presto­­______ | 2 Beethoven Tavasz Fink­linfts) szonáta Op. 21. F-dur. Allegro. Adagio moll» espressivo. Scherzo — Allegro molto, Rondo — Allegro ma non troppo. / SZÜNET. 3. Bartók S rapszódia. 4 Beethoven: Kreutzer szonáta Op 17 A-dúr. Adagio sostenuto - Presto. Andante con vartazioni. Finale. Presto. Műsor ára 10 fillér. III. bérleti hangverseny április 15-én, szombaton. Közreműködnek: Katona Marika (zongora) Nagypál László m ki. Openhez linón­g*.«. Dalosegyesület vegyeskora. Vezényel: Heintz Fülöp. Műsoron: Liszt XIII zsoltára, Grieg a moll zongoraverseny. EGY ÍRÓ POZSONYBAN (1981. 11. szám) A fenti című riportban az Irodalmi Szemle szerkesztője tévesen tájékoztatta az új­ságírót, Tóbiás Áront, ami­kor ezt mondta: „A vár alatt az a miniatűrnek tűnő épít­mény a Szent Mihály ká­polna. Ott imádkozott min­den reggel Mária Terézia . ..” NEM AZ ÉN DOLGOM? (1981. 13. szám) Bánffy György igéző felszó­lalása fölér a versek varázs­latával. Így aztán teljesült­nek látom „költői kívánsá­gát”. — „Bár lennék költő, hogy ily gyönyörű szavakba önthetném mai életünk kö­rül kavargó gondolataimat” — fohászkodott kongresszu­si szólása közben. S nem hiába: a nemes indíték köl­tői szárnyalású sorokat szólí­tott életre. Bánffy György a közmű­velődés körüli feladatokról is az elkötelezettek illetékes­ségével szól. Fáradhatatlan és önzetlen munkálkodásért kapta meg az idén, felszaba­dulásunk ünnepén — Hor­váth Sándor és Kránitz La­jos kartársai úgyszintén — a III. kerületi Tanács elis­meréseként a Budapestért kitüntetést. Eredendően ér­telmiségi — eszméltető — munkásságukhoz csorbítat­lan egészséget, töretlen ked­vet és kedvező feltételeket kívánok! Dr. Szűk László a III. kerületi Tanács tagja □ 45

Next