Új Tükör, 1981. április-június (18. évfolyam, 14-26. szám)
1981-04-12 / 15. szám
a páva-vitához A rádió és a televízió népzenei seregszemléjének szerkesztői tették lehetővé, hogy Szvorák Katalin felejthetetlen döntőbéli éneklése után, de még a zsűri döntésétől nem befolyásolva kezdjem el írásomat. A losonci versenyző megjelenése és bemutatkozása merőben elütött a mezőny átlagától. Ennek a különbségnek a lényege: neki sikerült azt a fajta legmélyebb népzenei réteget megszólaltatni kristálytiszta fájdalmas-hajlékony előadásmódjával, ami a századelőn vándorútra indította népzenegyűjtőinket. Noha a népzene továbbélésének sokszínűsége eleve szerkesztői elve volt az idei Röpülj páva bemutatóinak, a szándék méltánylásamellett mégis felrázóan hatott az érintetlen népdal legyőzhetetlen szépsége. A tíz évvel ezelőtti Röpülj páva nyomán a szó szoros értelmében mozgalom bontakozott ki, melynek elsődleges célja a népzenével való aktív foglalkozás volt. E mostani — közel egy évig tartó — bemutatósorozat népzenénk mai helyzetéről adott viszonylag teljes képet. A rekord közönségérdeklődés pedig igazolta a mozgalom közéleti jelentőségét. Mégis, mindeme gazdag és látványos program mellett, s a lelkiismeretes felkészülések ellenére Szvorák Katalin megjelenését az ablak kinyitásához lehetne hasonlítani. Népballadáinak fájdalma előadásának hűségével együtt olyan tökéletes élményt jelentett, amit nem zavart meg semmilyen „idegen” elem. Noha a Magyar Rádió népzenei műsorainak jóvoltából nem kevés pillanatfelvételt hallhattunk már a szomszédos országokban élő magyarok népzenei bemutatóiról, a losonci énekes — éppen ebben a mezőnyben — a fölfedezés erejével hatott. Igaz ugyan, hogy az, aki a népzenével bármely kapcsolatban is van, szinte áhítattal veszi a kezébe, és tanulmányozza a Madách és a Kriterion könyvkiadók gyűjteményes köteteit — gondoljunk a Kallós Zoltán illetve Ágh Tibor nagy sikerű könyveire, vagy a legutóbb a Vétessék ki szóló szívem, című remek válogatásra — valahogy nem társul ezekhez a könyveket éltető mindennapi előadói gyakorlat. Ezen a ponton tudom összekapcsolni a magyarországi Röpülj páva-mozgalmat — s a majdani újraindítást — a határokon túl élő magyarság hagyományápoló tevékenységének hazai bemutatásával. Talán úgy is, hogy ez a szándék lenne a majdani Röpülj páva szerkesztői-rendezői elve. Minthogy eddig minden alkalommal sikerült megtalálni azt az alapgondolatot, ami a népzene legaktuálisabb problémáin segített, úgy érzem, egy ilyenfajta látó(halló)kör bővítés hasonló jó hatással lenne a magyar népzene jelenkori fejlődésére. Természetesen egy ilyen koncepció, hogy a következő Röpülj páva mutassa be az egész magyar nyelvterület még élő népzenei helyzetét, rendkívül körültekintő szervezést igényel. Csehszlovák, román, jugoszláv szakemberek bevonásával — hiszen a „döntő zsűri” összeállításánál már láttunk jó kezdeményezést! — ki kéne munkálni a területi elődöntők rendszerét, a rádiós illetve tévés jelenlét részproblémáit ... Tekintve, hogy a felvetett kérdéskörnek a megoldása úgysem egy újság szerkesztőségére, valamint egy vidéki tanárra vár, nem bonyolódom tovább a részletekbe. Befejezésül csak annyit kívánok, bár évekig lenne módunk vitatkozni arról, és szervezni, előkészíteni azt, hogy a következő „páva” akár útlevéllel is repüljön, Csehszlovákiából, Romániából, Jugoszláviából és a Szovjetunióból — magyarul dalolva. Németh János István FELHÍVÁS OLVASÓINKHOZ (1981. 10. szám) A Bartók-centenárium alkalmával az Új Tükör által közzétett felhívásra írom ezt a történetet. Zongorám felett apám kitette a falra sok híres muzsikus dedikált fényképét. köztük Bartók Béláét. Mikor a Mikrokozmoszból játszottam, eljött az ideje, hogy odaálltam apám elé és megkérdeztem: hogyan jutott hozzá a Bartók-képhez, találkoztak-e személyesen ? Akkor elmondta a találkozást. A Szombathelyi Kultúregyesület zenei szakosztályának titkára volt. Ő szervezte Bartók és Zathureczky szonátaestjét. Bartók a meghívásra fényképes levelezőlappal válaszolt. Apám mégis alig ismerte fel a pályaudvaron. Alacsony, csendes mozgású, egyszerű, szürke öltözetű embert látott, és csak a szeméről, nézéséről talált rá a tömegben. A hangverseny szünetében Bartók bejött a művészszobába. Csendesen leült egy félreeső székre, kendőjével verejtékező arcát törölte. Zárkózottsága bűvös körébe valaki mégis belépett és autogramot kért. Nem szólt, csak a kezével intett, kifordított tenyérrel hárította el az öt rosszkor zavarót. Természetesen a hangverseny végén adott autogrammot. Ezt a kis mozdulatot őrizte meg apám Bartók személyiségéből, valamint a szombathelyi zenei élet néhány Bartókkal is kapcsolatban álló eredeti dokumentumát. Havas Eszter Budapest, Krisztina krt. 28. 1016 Először: a szóban forgó épület nem a Szent Mihály-kápolna, hanem a Szent Miklós-templom. Az utcát is, ahol a templom áll, Miklós utcának nevezik. Az 1664- ben újjáépített templomot Pálffy Miklós győri hős emlékére hozatta rendbe az egyik Pálffy grófnő. Másodszor: Mária Terézia nem ide járt imádkozni reggelenként. A templom a várfalakon kívül van, ide a vár alatt általában a várat kiszolgáló személyzet lakott, azok jártak ebbe a templomba. Mária Teréziának a várban nagyon szép, tágas kápolnája volt, amit a vár 1953-ban elkezdett rekonstrukciója alkalmával megszüntettek. Vörösmarty Géza Pozsony ~isi£dUt Sz@retsdtüssc Küldjön egy képet! SZABÓ DEZSŐ UTOLSÓ SZERELME Ezzel a címmel cikket és képet közöltem az Új Tükör 1979. 29. számában. Most az erdélyi rokonok hagyatékából két újabb fénykép került elő az 1928 őszi — utolsó — Franciaországban töltött üdüléséről. Szabó Dezső akkor Marseille-ből — többek között — ezt írta haza titkárának: „Vén bolond házigazdád még egyszer odaengedte magát a nagy illúziónak s tíznapi napsütés után várni kellett ...” Az ismeretlen szép Winifred képe, akiről sok jelzővel tarkított tárcát írt, akibe szerelmes lett, mostanáig soha nem volt látható. Milyen lehetett az a nő, aki a 49 éves Szabó Dezsőnek enynyire megnyerte a tetszését? — töprengtünk. Most előttünk két kép. Az egyiket a Hotel Petit-Nice teraszán Winifred készítette. A másikat, az őszi kerthelyiség jól sikerült képét pedig — feltehetően — a pincér. Nem fér hozzá kétség: Winifred valóban szép nő volt, leginkább a kiváló francia színésznőre, Jeanne Moreau-ra emlékeztet ezen a képen. Szabó Dezső igen dicsőségesen ül a padon, az öregedő agglegény új érzelmeivel arcán ... Tíz nap volt mindössze. A történet azonban ezzel nem ért véget. Szabó Dezső hazaérkezve a következőket mondta el Samu Jánosnak, aki később a Szabó Dezső- Füzeteket adta ki, és aki jelenleg Kács községben él: — Winifred, a szép kanadai nő szélhámos volt, marseille-i bandának dolgozott. Amikor megérkeztem, ő is beköltözött a szállodába, ahol mindössze ketten laktunk. Szegény, azt gondolta, hogy valami pénzes pasas vagyok ... Azután egymásba szerettünk ... Mindent elmondott, majd eltűnt. A portás mesélte, hogy zokogott azon a hajnalon, amikor elvitte a holmiját... Életem egyik nagy kalandja volt. Nem vagyok érzelgős, de nekem is sokáig fájt. Szabó Dezső utolsó szerelmének története így teljes. Winifred még valahol élhet ... BUDAI BALOGH SÁNDOR : HIBAIGAZÍTÁS. 13. számunk Hazai Tükör rovatának egyik hírét hiányos adatokkal közöltük. Csenterics Ágnes Gábor S. Pál dalaiból készít tévés összeállítást. vasvármegye és szombathely város kultúregyesületének 1940 március hó 2. napján, szombaton este 8 órai kezdettel rendezett II. jubiláris bérleti hangversenye. BARTÓK BÉLA. ÉS ZATHURECZKY EDE szonátaestje A MŰSOR: ' 1 Mimitt Szonáta A-dur (Köch. 526.) Alles«« molto. / TJ~' Andante. ~i M'iUAJ Cl 4 . -Presto______ | 2 Beethoven Tavasz Finklinfts) szonáta Op. 21. F-dur. Allegro. Adagio moll» espressivo. Scherzo — Allegro molto, Rondo — Allegro ma non troppo. / SZÜNET. 3. Bartók S rapszódia. 4 Beethoven: Kreutzer szonáta Op 17 A-dúr. Adagio sostenuto - Presto. Andante con vartazioni. Finale. Presto. Műsor ára 10 fillér. III. bérleti hangverseny április 15-én, szombaton. Közreműködnek: Katona Marika (zongora) Nagypál László m ki. Openhez linóng*.«. Dalosegyesület vegyeskora. Vezényel: Heintz Fülöp. Műsoron: Liszt XIII zsoltára, Grieg a moll zongoraverseny. EGY ÍRÓ POZSONYBAN (1981. 11. szám) A fenti című riportban az Irodalmi Szemle szerkesztője tévesen tájékoztatta az újságírót, Tóbiás Áront, amikor ezt mondta: „A vár alatt az a miniatűrnek tűnő építmény a Szent Mihály kápolna. Ott imádkozott minden reggel Mária Terézia . ..” NEM AZ ÉN DOLGOM? (1981. 13. szám) Bánffy György igéző felszólalása fölér a versek varázslatával. Így aztán teljesültnek látom „költői kívánságát”. — „Bár lennék költő, hogy ily gyönyörű szavakba önthetném mai életünk körül kavargó gondolataimat” — fohászkodott kongresszusi szólása közben. S nem hiába: a nemes indíték költői szárnyalású sorokat szólított életre. Bánffy György a közművelődés körüli feladatokról is az elkötelezettek illetékességével szól. Fáradhatatlan és önzetlen munkálkodásért kapta meg az idén, felszabadulásunk ünnepén — Horváth Sándor és Kránitz Lajos kartársai úgyszintén — a III. kerületi Tanács elismeréseként a Budapestért kitüntetést. Eredendően értelmiségi — eszméltető — munkásságukhoz csorbítatlan egészséget, töretlen kedvet és kedvező feltételeket kívánok! Dr. Szűk László a III. kerületi Tanács tagja □ 45